Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-26 / 47. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. február 26, Cromiko Rómában Kommentár Retorika és fordulat Megfigyelők egybehangzó értékelése szerint Reagan elnök múlt heti kirohanása a Nicaraguával szembeni amerikai politika újabb szakaszának kezdetét jelentheti. A kemény hang a jelek szerint még keményebb lesz. Washington korábban a törvényes nicaraguai kormánynyal szemben álló ellenforradalmi erők közvetett, majd nyílt segítségével igyekezett sakkban tartani Managuát. Ezúttal azonban messzire ment Reagan: sajtóértekezletén nyíltan követelte, hogy a sandinisták osszák meg a hatalmat a Washington támogatta „kontrákkal”, az ellenforradalmárokkal. Szavainak még nagyobb nyomaté- kot adott, hogy huszonnégy órával előtte Shultz külügyminiszter arra célzott: az Egyesült Államok végső célja a sandinista kormányzat megdöntése. A dolog természetesen nem új, mert a Washington Post című lap állítása szerint a CIA már két évvel ezelőtt konkrét tervet dolgozott ki a sandinista rendszer szétzúzására. S a CIA — ezt is az ismert amerikai lap hangoztatja — változatlanul folytatja erre irányuló tevékenységét. Jóllehet, a közvetlen amerikai beavatkozás veszélye — szakértők szerint — nem áll fenn, azzal számolni kell: Reagan minden követ megmozgat majd, hogy a törvényhozással elfogadtassa az ellenforradalmárok segélyezésére szánt összeget. Ettől az amerikai elnök csak egyetlen esetben tekintene el — saját szavai szerint — nevezetesen, ha Managua hajlandó fordítani politikáján, s kész követni a Kö- zép-Amerikával kapcsolatos washingtoni elképzeléseket. Óhatatlanul is felmerül a kérdés, miért csap épp most ily magasra az amerikai aggodalmak hulláma. Úgy tűnik, Reagan egyidejűleg tart a „kontrák” katonai vereségétől és a sandinista rendszer megszilárdulásától. Nicaragua sikerrel áll ellen a ránehezedő nyomásnak. Többek közt azért is, mert ebben a lélektanilag, politikailag és katonailag egyaránt bonyolult helyzetben nincs egyedül. Példa csupán, de jelkép is lehetne: a gazdasági nyomás szorításából Managua kubai, szovjet, mexikói segítséggel szabadul. A hiányzó kőolajat — Ecuador nem szállította Washington ösztönzésére — ez a három ország pótolja. Vagyis Managua elszigetelése nem több puszta reménynél. Gy. S. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, szovjet külügyminiszter hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra az olasz fővárosba érkezett. A fiumicinói repülőtéren olasz kollégája, Giulio Andreotti fogadta őt. A rendkívül hideg tél Csehszlovákiában is korlátozó intézkedéseket kényszerí- tett ki, a villanyáram és a gázszolgáltatásban korlátozni kell az iparvállalatok fogyasztását. A kritikus napokon 1000—1300 megawatt elektromos áramot vontak meg az, ipari fogyasztóktól a fagyok miatt megszaporodott erőművi üzemzavarok miatt. A CSKP KB elnöksége, a kormány és a szakszervezetek központi tanácsának elnöksége a múlt héten jelentette be, hogy egyes iparágakban, az Pakisztánban hétfőn megkezdődtek a parlamenti választások. Bár Ziaul Hakk katonai rendszere most azt állítja, hogy a választás a polgári kormányzathoz való „majdani” visszatérést szolgálja, megtiltották, hogy az 1979 óta betiltott politikai pártok induljanak a választásokon. A „választási előkészületek” és a választás menete eleve kizárják, hogy a katonai korGromiko olaszországi tartózkodása során Andreotti külügyminiszterrel, Craxi miniszterelnökkel és Pertini államfővel folytat majd megbeszéléseket, elsősorban a kelet—nyugati kapcsolatokat érintő legfontosabb kérdésekről és a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről. építőiparban, a kohászatban csökkent a felhasználható energiamennyiség és hogy korlátozták a közületek gázellátását. A vízi erőművek, amelyek rendes körülmények között Csehszlovákia áramtermelésének egytizedét adják, most a folyók alacsony vízállása miatt alig termelnek energiát. A szénüzemelésű hőerőművek ugyanakkor megfelelő mennyiségű fűtőanyaggal rendelkeznek, a bányákban szükség esetén katonák is segédkeznek. mányzat ellenfelei kerüljenek hatalomra. A bojkottfelhívásra a katonai rendszer számos ellenzéki politikus letartóztatásával válaszolt. A Ziaul Hakk által „szabadnak és függetlennek” minősített választás idején katonai járőrök cirkálnak a településeken és a rendőrségnél, valamint a laktanyákban általános készültséget rendeltek el. USA —Nicaragua „Titkos” program Az Amerikai Központi Hírszerző Hivatal teljes titokban még két évvel ezelőtt tervet dolgozott ki a nicaraguai kormány megdöntésére. Bár a tervet végül is elejtették, a CIA változatlanul folytatja erre irányuló tevékenységét — jelentette vasárnap a The Washington Post. Mint ismeretes, a CIA költségvetéséből fedezik a nicaraguai ellenforradalmárok költségeit, de a kongresszus még tavaly felfüggesztette az erre a célra szánt összegek folyósítását. A Reagan-kormány az elmúlt héten koncentrált propaganda-hadjáratot indított Nicaragua ellen. Reagan elnök egyenesen „a nicaraguai rendszer megváltoztatását” jelölte meg Washington céljául, Shultz külügyminiszter pedig arra is utalt, hogy az Egyesült Államok a sandinista rendszer megdöntését akarja. A The Washington Post egy másik jelentése szerint ugyanis „egyes tisztség- viselők kétségbeesetten látják, hogy a kormányzat politikája kifut az időből Nicaraguát illetően”. A The New York Times elemzése szerint még egyes befolyásos republikánus szenátorok is arra ösztönzik a kormányt, hogy adja fel a nicaraguai ellenforradalmárok segélyezésének „titkos” programját, de az elnök fő politikai tanácsadói, mindenekelőtt William Casey, a CIA igazgatója a hírek szerint keményen ellenállnak ennek a követelésnek”. Amerikai farmerek tiltakozása Folytatódik az amerikai farmerek nagyszabású tiltakozó mozgalma a kormány mezőgazdasági politikája ellen. Reagan szombati rádióbeszédében megismételte, hogy a költségvetés nem bír el további megterhelést. A mező- gazdasági minisztérium — azonnali segélyként — 650 millió dollárt adott hitelgaranciákra és egyéb fedezetekre, de a farmerek szerint csaknem hárommilliárdos segélyre lenne szükség. A farmereknek azért van szükségük nagyobb összegre, mert egyrészt jó részük képtelen visszafizetni a tavalyi termésre előlegezett hiteleket, illetve a régebbi hitelek kamatait, másrészt új kölcsönökre van szükség a tavaszi munkák megkezdéséhez. Az NSZK-ban Bréma közelében a nagy köd miatt tömegbalesetek sorozata történt. A képen összetört gépkocsik és autóbusz az országúton. (Telefotó — AP — MTI — KS) Csehszlovákia Téli intézkedések Pakisztáni választások Ahogy Hollandia említésekor a tulipánok és a szélmalmok, vagy -Egyiptom esetében a piramisok és a Nílus, úgy jut eszünkbe Japán nevét hallva szinte rögtön a cseresznyevirág és a Fudzsijama, amelyet teljes joggal tekintenek a távol-keleti szigetország jelképének. Már az elnevezés, Fudzsiszan is tiszteletet tükröz a 3776 méter magas, ritka szépségű vulkanikus kúp iránt. Sőt, a tisztelet talán enyhe kifejezés is, hiszen a szentnek tekintett, csodálatos harmóniát sugalló hegyóriásra asszonyokat például évszázadokig nem engedtek fel. E tilalom ma már persze a múlté: napjainkban a rövid, alig kéthónapos (júliusra és augusztusra korlátozódó) turistaszezon alatt több, mint ötmillió kiránduló keresi fel a hegy körüli természeti parkot, s a csúcsra is csaknem félmillióan kapaszkodnak fel. A látogatók özöne természetesen problémákkal is jár, a lelkes zarándokok például évről évre olyan meny- nyiségű szemetet szórnak szét a kráterig vezető utakon, hogy minden szezon végén katonai egységeket is igénybe kellett venni a nagytakarításhoz. Az igazi veszély azonban nem is ebben rejlik, hanem a fenyegető talajerózióban. Már másfél évtizeddel ezelőtt világosan látszott, hogy a nyugati lejtőn végigfutó szakadék egyre mélyül. A tavaszi hóolvadás és az őszi tájfunok alatt gyakoriak a földcsuszamlások, omlások. A szakértők szerint ha nem születúek hathatós intézkedések, akkor a szakadék előbb-utóbb átvághatja a kráter peremét. Bárkinek legyen is igaza, a Fudzsi sorsa — épp mivel egyfajta nemzeti szimbólum szerepét tölti be — mindenkit érdekel a Felkelő Nap országában, s jellemző módon még a parlament is foglalkozott a kérdéssel. Néhány héttel ezelőtt pedig megkezdték egy olyan, egyelőre kísérleti fázisban tartó mentőterv végrehajtását, amely a szakadék továbbterjedését van hivatva megakadályozni. Az elképzelés lényege, hogy betontámfalakkal erősítik meg a kritikus szakaszokon a hegyoldalt. Természetesen az ideális látvány megőrzése céljából az építkezés nyomait utólag „eltüntetik”, vagyis vulkanikus sziklákkal fedik el, vagy a környezetbe illeszkedő színű festékkel „álcázzák”. (-----------------------------------------N Csap — Záhony — Ágcsernyő Vasutasok barátsága Legyen éjjel vagy nappal, legyen bármilyen jó vagy rossz idő, Csapon a szovjet határállomás megfeszített munkája egy percre sem szünetel. Vezetője, Mihail Szidorovik napja rendszerint azzal kezdődik, hogy beszél a magyar és a csehszlovák kollégákkal. „Jó reggelt! — köszönti a záhonyi állomásfőnök, Enyedi István. — Hány vagont akarnak ma átküldeni ? Igen, értem ...” És a beszélgetés addig tart, amíg pontosan tisztázzák az aznapra várható munka mennyiségét és sorrendjét. Csapon a normális munka szinte lehetetlen a határon dolgozó külföldi kollégákkal való szoros együttműködés nélkül. Több mint húsz éve, hogy a csapi, a záhonyi, az ágcsernyői vasutasok aktívan részt vesznek a nemzetközi szocialista munkaversenyben, ami a munkatermelékenység növelésének hatásos eszközévé vált. Jórészt ennek a munkaversenynek köszönhető, hogy a múlt esztendő első negyedében például a tehervagonok állásideje Csapon 0,9 órával csökkent, hogy 6,8 százalékkal kevesebb az üzemeltetési önköltség, hogy 3,4 százalékkal növekedett a munka termelékenysége. A három ország vasutasainak barátsága 1964-ben kezdődött a határállomáson. Akkoriban érkeztek a csapi depóba az első VM—1 típusú magyar mozdonyok. A mi vasutasaink nem sokat értettek akkor a javításukhoz, ezért a záhonyi munkásokhoz fordultak segítségért és tanácsért. Ezzel kezdődött a szovjet és magyar vasutasok együttműködése a munkában. Valamivel kéV _____________ sőbb Ágcsernyő vasútállomás csehszlovák dolgozói is csatlakoztak a nemzetközi szocialista versenyhez. Az eredményeket félévenként értékelik, és ez kiterjed minden fontosabb dologra: a külkereskedelmi szállítási terv teljesítésére, a külföldi vagonok és mozdonyok állásidejének csökkentésére, a gördülő állomány karbantartására, üzembiztonságára. Számokkal azonban nem is lehet kifejezni azt, hogy a gyakorlatban milyen óriási haszna van a három határállomáson dolgozó vasutasok közös munkájának, hiszen az őszinte barátságot, a jó összmunkát számokkal nem lehet mérni. Egyetlen példa az egymás segítésére. 1982-ben az egyik nyári napon a záhonyi vasútállomáson kigyulladt egy üzemanyagtartály. — Félő volt, hogy a tűz átterjed a többire is — meséli Eszenyi István, a záhonyi rakodók brigádvezetője. — A munkások szaladtak a tűz oltására, de hát nehezen boldogultak vele. Aztán csak halljuk, hogy a szovjet részről szirénázva jönnek a tűzoltókocsik, emberek rohannak át hozzánk. A csapiakkal együtt aztán sikerült eloltani a tüzet. Közeledik Magyarország felszabadulásának 40. évfordulója, amire Eszenyi István brigádja felajánlásokkal készül. Tavaly ezt a kollektívát kiváló munkájáért a Magyar Népköztársaság Állami Díjával tüntették ki. A magas kitüntetés elérésében segített az a tapasztalat is, amit a Csapon dolgozó szovjet munkásoktól vettek át. Jevgenyij Saskov APN—KS Március havi bárprogram Fellépnek: Havasi György Molnár Mária táncdalénekesek Angéla — Stella erotikus táncosok Török János tűznyelő Konferál: Lang László Mentőtervék a szent hegyért Veszélyben a Fudzsi?