Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-22 / 44. szám
Központban a jószomszédi kapcsolatok Bécsbe érkezett a magyar kormányfő MA Nyári divat Ülést tartott a megyei pártbizottság (2. oldal) Könnyűzenei újdonságok (2. oldal) Lásson tisztán mindenki (3. oldal) A község fórumán (3. oldal) Csütörtökön a megyei* pártszékházban ülést tartott az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága. A testület Varga Gyula első titkár előterjesztésében megvitatta és elfogadta a XIII. pártkongresszus irányelveivel kapcsolatos megyei állásfoglalást. Elhangzott, hogy az irányelvek vitáját nagy aktivitás kisérte megyénk párttagsága és párton kívüli dolgozói körében. Ezer- egyszáz alapszervezetben 6300 vélemény hangzott el az irányelvekkel kapcsolatban, s a vélemények nagy többsége pozitívan értékelte a dokumentumban megfogalmazott helyzetértékelést és feladatokat, s számos hasznosítható észrevételt, javaslatot tartalmazott. A taggyűléseket, illetve csoportos megbeszéléseket követő üzemi, nagyközségi, intézményi, illetve városi pártértekezletek állásfoglalása után elkészült megyei értékelést a március 9—10-én sorra kerülő megyei pártértekezlet elé terjesztik. A pártbizottság tagjainak ezit követően Bánóczi Gyula megyei titkár számolt be a legutóbbi ülés óta végzett munkáról, majd a testület a megyei pártértekezlet előkészítésével kapcsolatos kérdésekről tárgyalt. Ma kezdidnek Lázár G*ügy és Fred Sinowatz tárgyalásai Lázár György miniszterelnök ausztriai látogatásán vendéglátójával, dr. Fred Sinowatz osztrák kancellárral. Zárszámadásokról jelentjük Rugalmasabb gazdálkodás, változó jövedelmek Lázár György, a Minisztertanács elnöke csütörtökön délelőtt Bécsbe érkezett. A- kormányfő különvonata 11 órakor futott be a feldíszített Déli pályaudvarra, ahol Fred Sinowatz kancellár és felesége, valamint Heinz Fischer tudományügyi és kutatási miniszter, a- külügyminisztérium vezető munkatársai, továbbá Arthur Agstner, Ausztria budapesti nagykövete üdvözölték Lázár Györgyöt, feleségét, s a magyar küldöttség tagjait. A kormányfő 'és kísérete ezután szálláshelyére, az Im- perial-szállóba hajtatott. Miniszterelnökünk csütörtökön délután látogatást tett a bécsi városházán. A miniszterelnököt és feleségét a Városi tanács' vezetőinek jelenlétében Helmut Zilk polgármester köszöntötte, meleg szavakkal méltatva az osztrák—magyar barátságot, amelyben a két ' főváros együttműködésének is része van. Lázár György válaszában ugyancsak a két ország kitűnő kapcsolatait méltatta. Miniszterelnökünk ezután megtekintette Bécs város történeti múzeumát. A Lázár György kíséretében érkezett kormányférfiak, gazdasági vehető személyiségek csütörtökön megkezdték tárgyalásaikat osztrák partnereikkel. Fred Sinowatz kancellár csütörtökön díszvacsorát adott Lázár György tiszteletére. A vacsorán jelen voltak a miniszterelnökünk kíséretében levő államférfiak,' az osztrák kormány sok tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet vezető személyiségei. A szívélyes hangulatú díszvacsorán Fred Sinowatz és Lázár György pohárköszöntőt mondott. Mg, reggél a magyar és az osztrák kormányfő ' négy- szemközti tanácskozásaival folytatódik a látogatás programja, majd a tárgyalóküldöttségek teljes ülésére kerül sor. Délben Rudolf Kirchschläger szövetségi elnök fogadja Lázár Györgyöt, s ebédet ad tiszteiére. Miniszter- elnökünk a délutáni órákban hazautazik Bécsből. Norbert Steger alkancellár csütörtökön délután udvariassági látogatást tett miniszterelnökünknél, annak szállásán. Az osztrák rádió csütörtöki híradásaiban ismételten beszámolt Lázár György Bécsbe érkezéséről, rámutatva, hogy a két ország politikai kapcsolatai problémamentesek, a kormányfői tárgyalások középpontjába a gazdasági együttműködés és a nemzetközi politika kérdései állanak majd. Erre az eseményre készültek az utóbbi napokban többek között a gyügyei Almáskert Tsz-ben is. Az évet — egy kivételével — minden ágazatunk nyereséggel zárta, azonban a közel 300 tsz- tag mégis csak keresete 5 százalékát kaphatja nyereségként kézhez, ugyanis az állattenyésztési ágazat ráfizetéses volt. Nem hozta az alma sem a várt összeget, mivel a tagok .almáját értékesítve, a tsz-é hűtőházba került, amit folyamatosan szállítanak Tuzsérra, s onnan szovjet exportra. Gond volt a léüzemmel is, ugyanis az őszi időben mindenki saját almájával volt elfoglalva, s nem lehetett munkaerőt kapni az üzembe, így a feldolgozás nem érte el a tervezettet. Kietnelkedöen jól sikerült a növénytermesztési ágazat tervteljesítése, az 1983. évi eddigi rekordtermést illetve nyereséget 25 százalékkal sikerült túlteljesíteni. Az új vezetőség terveiben szerepel az állatállomány minőségi cseréje (a tehenek harmadát kicserélik, nagyobb tejhozamú fajtákra), illetve a léüzem munkájának tervszerűbbé tétele, s úgy egyeztetik a tagok és a tsz érdekét, hogy ősszel jó áron és jó minőségben sikerüljön értékesíteni a megtermelt almát. Tavaly nyáron milliókat érő felajánlással csatlakozott a dombrádi Petőfi Termelő- szövetkezet az MSZMP XIII. kongresszusára és felszabadulásunk 40. évfordulójára indított munkaversenyhez. A 93 hektáros termő gyümölcsösükben 4 forintos költséggel sikerült 1 kg almát megtermelni. Értékesítési ára 5,97 forint volt. Szeptember 14-én megindult a termelés az almaléüzemben. A tisza- kanyári lakatosüzem szocialista brigádjának köszönhető, hogy a vállalt határidő nem csúszott. 760 ezer kilogramm levet gyártottak és értékesítettek a Zöldért-nek. A növénytermelésben nemcsak az almánál, de szinte minden terméknél sikerült az önköltséget csökkenteni. Az állattenyésztés is remekelt. 3840 literről 5 ezerre vállalták a tejhozam növelését és 5195 litert értek el tehenenként. A termelőszövetkezet bevételi tervét 28,8 millióval túlszárnyalta. 1984. évi nyereségük elérte az eddigi legmagasabbat: 19,5 milliót, a tavalyi nagy eredménynek számító 8 millióval szemben. Ilyen jövedelmet még nem értek el Dombrádon. 8 milliót tartalékoltak is, ha netán gyengébb év következne. A nehéz gazdasági körülmények ellenére az utóbbi esztendők legeredményesebb évét zárták a nyíregyházi Vörös Csillag Tsz-ben is. Erről adtak részletes elemzést a február 15-én megtartott zárszámadó közgyűlésen. A korábbi években elér’ nyereség kétszeresét, 3,5 millió forint elérését. tűzték célul 1984-re, de' a Jb időjárás, az adottságokhoz, a közgazdasági környezethez való rugalmas alkalmazkodás, az önelszámoló rendszer hatékonysága és nem utolsósorban a lelkiismeretes munka eredményeként a múlt évi tiszta nyereségük meghaladta a 6 milliót. Ebből közel 4 millió a növénytermesztés részesedése. A gyümölcstermesztésben várt csaknem félmilliós veszteség helyett is 950 ezer forint nyereséget értek el. Az önelszámoló egységek, illetve a melléküzemágak sorából kiemelésre méltó a tsz és a METRIMPEX Külkereskedelmi Vállalat társulásában működő laboratóriumi üvegeszközöket gyártó üzem munkája. Évről* évre jelentős eredményeket értek el. Tavaly már 67 milliós árbevételt produkált az üzem. Az eredmények egyik sikerének forrásaként szólt az elnök a tsz 8 szocialista brigádjának munkájáról, vállalásaik teljesítéséről, mely megközelítette az 5,8 millió forintot. Ezeknek köszönhető, hogy az egy tagra jutó jövedelem az 1983. évi 47 559 forintról 1984-ben 50 733 forintra emelkedett.---------------------------------------N A TIT főtitkárának megbeszélései Rottler Ferenc, a TIT főtitkára csütörtökön Nyíregyházán tárgyalt. Dr. Cservényük Lászlóval, a .Bessenyei György Tanárképző Főiskóla főigazgatójával a Tudómányos Ismeretterjesztő Társulat és a főiskola közötti kapcsolatról folytatott megbeszélést. E kiér Györggyel, a megyei pártbizottság titkárával az ismeretterjesztés megyei lehetőségeiről tanácskozott. A nap során a főtitkár összapparátusi értekezleten találkozott a TIT megyei szervezetében dolgozókkal, s a tudományos ismeretterjesztés időszerű feladatairól adott tájékoztatást. <______________________> r-------------------Zenetanárok ^ __________ V an köztük, aki még engem is tanított, vannak, akik gyerekeimet tanítják. Olvasom „névsorukat” a zeneiskola meghívóján, mely a vasárnapi Bach—Hándel-emlék- hangversenyre invitál; s közben arra gondolok, hány helyen számon kértük már a pedagógusok iskolán kívül végzett munkáját. Mit csinálnak, amikor nem tanítanak, részt. vesznek-e a közéletben, sugárzik-e szellemi jelenlétük a községben, városban, ahol élnek? A nyíregyházi zeneiskola tanáraihoz ilyen kérdést intézni felesleges: mindenütt ott vannak. Ök alkotják a Szabolcsi szimfonikusok derékhadát, ők játszanak a fúvósötösben, alkalmi kvartetteket, szextetteket alakítanak, szólóznak, énekkart vezetnek, időnként ott látjuk őket a színház zenekarában is (volt rá eset, hogy reneszánsz jelmezben). Kodály ahol csak tehette, elmondta, leírta, hogy a zene különlegesen jó eszköz a közösségteremtéshez. Az együtt muzsikálás egészen rendkívüli hatással van a lelkekre, nagy kár, hogy mégsem szerepel rangjának megfelelő súllyal az iskolában. A vasárnapi koncerten Bach- és Hándel-műveket játszanak majd zenetanáraink. Mennyi „iskolán kívüli” munka kell mondjuk a. Pünkösdi kantáta, vagy a Berenice-nyitány megtanulásához? Mert „blattra”, gyakorlás nélkül gondolom nekik sem megy a dolog, s ez így van jól, hiszen a körberakott kottatartók elé ülni, és ötször, tízszer, huszonötször „összefújní” a rézfúvós hatossal: közösségi élmény, ami nemcsak önmagában hordja jutalmát, de sugárzik is. Példát adott nekünk, s ad most gyermekeinknek az értelmes emberi létre, s arra, hogy a hi- vatásszeretetből végzett oktatómunka nem ér véget a kicsengetéssel. — Vége az óráknak, most hazamegyünk, és gyakoroljuk a b- moM prelúdiumot, vagy próbát tartunk az énekkarral', vagy a zenekarban ülünk este tízig, vagy ... vagy. Zene a nap legalább tizenhat órájában. Zene, ami nélkül lehet ugyan élni — írja Ernst Fischer, a filozófus valahol —, de nem érdemes. Közösség nélkül sem érdemes — teszem hozzá —, az emberség együtt hangzása, a társakkal vállalt feladat összetartó ritmusa nélkül. Mester Attila A Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatnál naponta 70—80 tonna káliói dohányt dolgoznak fel. Képünk a vágóasztalról készült; itt a csúcsrészeket távolítják el a dohánylevélről, (cs) XLII. évfolyam, 44. szám ÁRA: 1,80 FORINT 1985. február 22., péntek Ezekben a napokban is folytatódnák megyénkben a termelőszövetkezetek zárszámadó közgyűlései, ahol mérlegelik a múlt évi gazdálkodást és rögzítik az idei legfontosabb gazdálkodási feladatokat.