Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
1985. február 16. Tisztelt takarékon lévő Asszonyom! Furcsa a megszólítás, különösen így, ismeretlenül. Főképp azért, mert a férjével volt egy kis afférom, olyan, amely tulajdonképpen Önre tartozik. Mégsem árt, ha ilyen formáin, levélben megismeri véleményemet, mégha nem biztos, hogy ezzel változtatok helyzetén. Megtudtam — amit a férje fennen hangoztatott — hogy ő az úr a házban. Az asszonyaink más dolga sincs, mint a családi tűzhely parazsának élesztése, a békés otthon; légkör megteremtése, a gyereknevelés Elvégre a férjnek elég a napi hajsza a különböző tárgyalások, fogadások, ami után az otthon melege, és nyugalma, kell, hogy várja. Ezért ve- j szekedett önre. amikor a vacsora nem volt kész időben, szombaton kora reggel azzal ébresztette, ahogy a mosást előlkészítvén zubogtatta a vizet a fürdőkádba, majd a feltálalt reggelinél csip- csup munkahelyi problémákkal traktál- ta. Mondta is <?. férje, hogy mérgében bevágta az ajtót, elment barátokat keresni, akikkel agy jót beszélgethetett néhány üveg sör mellett. Miit mondjak? Jócskán megkopott az a fény, amit eddig láttam ön körül. Hiszen olyan jól mutat a nagy ember mellett, amikor valamilyen eseményein „megjelennek”. így utólag viszont a haj költemény alatt nem a rúzstól pirosló száj jut eszembe, hanem a szem alatti karika, az elgyötört mosolygásnál megjelenő szarkaláb, a titkolni vágyott hirtelen jött ősz hajszálak. Sőt rémlik, hogy egyszer az utcán cipekedve milyen fáradt-magányosan húzta magát a buszmegállóihoz, mert a családi autót természetesen a férje vitte el. Távol áll lőle-m, hogy egy család magánéletébe avatkozzam. Még csak mesz- szemenő következtetéseket sem akarok levonni az ön példáján, ami valahol mégsem egyedi eset. Ugyanis Önöknél szétszakadt az idő. Előreszaladt valahol a társadalmi felemelkedésben, miközben megragadt otthon a „hagyományos” családi munkamegosztásban. S ez az, ami ellen berzenkedem. Nem akarok én a sokat emlegetett nőd egyenjogúság élharcosaként tetszelegni, de azon mindenképpen elgondolkodom: egy asszony, aki ugyanúgy napi nyolc órát dolgozik, napközben emberekkel tárgyal, sorsukra befolyással van, hogy lehet estére, otthon megtűrt pária? Csak arra lenne jó, hogy legyen, aki reggel tiszti alsóneműt ad a toporgó férjnek, aki kikérdezi a gyereket? Különösen ak.cor visszatetsző ez, ha sajnálattal tudom, ön éppen emiatt van „takarékon” munkahelyén, kollegái szerint képességeinek felét sem nyújtja, bár különben él-hal munkájáért. Már-mái: mániákusan papolják, hogy az emberi kiteljesedés korszakát éljük. Példák tucatjait hozzuk, hogy mindezt bizonyítsuk. S valóban szebb, teljesebb életet élünk, tudunk magunknak teremteni. S az utóbbi, a szebb élet megteremtése az, amit a magam részéről hangsúlyozok S ebben a kisebb és nagyobb közösséget is belefoglalom. Hogy ne essék meg, amikor önt tanulni küldték, akkor kiadja a gyereket „albérletbe” a nagyszülőkhöz, mert a férj nem ér rá vele foglalkozni, hogy aki a házasságban társként választotta a másikat, az ne rabszolgát lásson benne a mindennapok taposómalmában. Kedves Asszonyom! Engedtessék meg nekem befejezésül mégis egy vélemény az egyenjogúságról. Nem én találtam ki, de hittel vallom: az egyenjogúság a családban kezdődik. A kölcsönös megbecsülésben, egymás támogatásában, amikor az egyik úgy jut előbbre, hogy a másik is élvezi annak hasznát. Csakis így, ilyen gondolkodással nevelhetnek kiegyensúlyozott gyereket, aki a család összetartó erejét viszi magával, s nem az elfojtott szorongásokat, lélekben már-már a válásig eljutott szakadást, amit a külcsínre való vigyázattal dehogyis lehet bevallani. Mindez lehet figyelmeztetés is, jó tanács a férjének, aki egyszer beláthatná: az önmenedzselésével, bátorítást adó magatartásával érdemelte ki mások bizalmát, az elismerést. Bállá Lászlóval, a BEAG Uníversil gyárának osztályvezetőjével a minőségi követelményekről £ ön a gyár minőségellenőrzési osztályát vezeti, azokat irányítja, akik általában kellemetlenkednek, kritizálnak. Mit gondol, népszerű ember Ön? — Az, akinek a hibájából selejtessé válik egy termék, nemigen ugrál örömében, ha felderítjük, hogy ő a „tettes”. Azonban ma mór a dolgozók túlnyomó többsége nem azt tartja népszerű vezetőnek, aki elnéző, rosz- szul értelmezetten jószívű, hanem azt, aki megköveteli a munkát. E tevékenység nyomán gyarapszik a gyár eredménye. A kérdésre Legszívesebben mégis azt válaszolom: mi, a minőség ellenőrei sohasem hibás embereket keresünk, hanem a hibahelyeket igyekszünk feltárni. Ez a dolog lényege. Más kérdés persze, hogy ha egy adott dolgozó mulasztásával, fegyelmezetlenségével állunk szemben, nem maradhat el a felelősségre vonás sem. £ Milyen jellegű ez a szankció? Komoly pénzek forognak kockán? — Elöljáróban annyit: mi már bevezettük a minőségi bérezést. Ez azt jelenti, hogy ha az ellenőrzésnél az általa gyártott termék megfelel, ha nem haladja túl a „visszauta- sítási arány” a kritikus szintet, tehát a munka selejtmentes, ókkor a dolgozó fizetésének akár a 20 százalékát is megkaphatja pluszban. Ez havonta százasokra rúghat. Ellenkező esetben viszont nélkülöznie kell ezt az összeget. Gyakorlat az is, hogy a dolgozó köteles menet közben, külön bér nélkül kijavítani a hibát, s ez jelentős tehertétel adott esetben. A Önöknél milyen szerepet tölt be a minőségi követelmények megtartása? — Mint a legtöbb hazai üzemben. Például az akusztikai berendezésekből évenként 270 millió körüli értéket gyártunk, s a labortechnikai gyárrészlegünk is felül termel 110 millión, ráadásul termékeink csaknem egy- harmada határainkon túlra készül, máris látható: itt nagyon nagy szerepe van a minőségnek. A mi fogalmaink szerint egyébként a minőség elsősorban megbízhatóságot jelent. Napjainkban a hazai piacon sem könnyű teret nyerni, különösen igaz ez a nemzetközi, a világpiacra. Túl azon, hogy egy elektroakusztikai termék értéke elérheti a 200 ezer forintot, — aminél a selejt bizony zsebbevágó lehet — elgondolni is rossz, mit jelenthet adott esetben, ha már a külföldi felhasználónál derül ki, hogy amit eladtunk, nem jó. Ilyenkor nemcsak a jó hírnév forog kockán, egy-egy piac elvesztése komoly anyagi következménnyel járhat. A Értesüléseim szerint a magyar ipartermékei legjobb indulattal is csupán közepes minőségi szintet képviselnek a világpiacon. Ha ennyire látják a szakemberek a minőség fontosságát, miért tartunk mégis csupán itt? — Nem ákarom felmenteni magunkat a felelősség alól, de tudni kell: ha valahol, a minőség szférájában hat leginkább iparunk súlyos öröksége. Az, hogy a felszabadulás előtt az egész magyar ipar jelentéktelen szerepet játszott. A felszabadulás utáni időszakban a nemzetközi piactól — és így a megmérettetéstől — valósággal elzárkóztunk. Csak később — amikor gazdaságunk nyitott lett a világpiacra — derült ki sok-sok gyengeségünk. Ez a dolog egyik része. A másik, hogy a nemzetközi mércével mért jó minőség eléréséhez sok minden kívántatik: megfelelő műszaki színvonal, kellően felkészített szakembergárda, ipari tradíció, jól szervezett munka és állandó megújulási készség. Ezek túlságosan átfogó kategóriák. Beszélne róluk konkrétabban is? — Még egy dolgot, amíg el nem felejtem: a minőségi munkához az elmondottakon túl megfelelő anyagi ösztönzőrendszerre is szükség van. Ezt azért mondom, mert a korábbi úgynevezett dotációs rendszerben a vállalatokat a gazdasági szabályozók sem szorították a jobb minőségre. Ennek a hatását is most érezni igazán, amikor a vállalati önállóság mellett az állam nem nyúl zsebbe, hogy egy-egy ráfizetéses terméknél megsegítse a gyártót. A biztos piac tehát létkérdés, ebben pedig a megbízhatóság, a minőség a legfontosabb kritérium. Én is itt látom az egyik legsúlyosabb problémát. „...minőségellenőrzési rendszerünk gyökeres változtatásra szorul... Ma a meésok jórészt amolyan „halottkémlelést“ végeznek... amikor elkészült a termék, akkor állapítják meg, hogy az értéktelen../' ók Mi volna az? — A mi minőségellenőrzési rendszerünk gyökeres változtatásra szorul. Mert mi a helyzaet jelenleg az üzemek többségében? A meósok jórészt amolyan „halottkémlelést” végeznek. A munkafolyamat végén, tehát amikor elkészült a termék, állapítják meg, hogy az értéktelen, amit rendbeszedni igenigen nehéz. Olyan minőségellenőrzési rendszerre van szükség, amely az egész termelési folyamatot képes átfogni, szabályozni. Ez mindenekelőtt a felső vezetés feladata, s a lényege az, hogy a terméket a piactól a piacig állandó figyelemmel kísérjük, és teremtsük meg a menet közbeni beavatkozás feltételeit. Tehát az igazi minőségellenőrzés már a piackutatásnál, az alapanyag-beszerzésnél kezdődik, és a gyártáselőkészítésben, a technologizálásban, a műszaki fejlesztésben, a termelés és az értékesítés teljes folyamatában folytatódik. A korábbi évtizedekben — például a kisüzemben, a manufaktúrában — az egyes mesterek képesek voltak önmagukat ellenőrizni. A munkamegosztás fejlődésével a folyamatok elkülönültek, bonyolultabbá vált a termelés. A minőség megfelelő ellenőrzése ma csakis csapatmunka lehet, amelyre úgynevezett szak-team-eket szükséges szervezni. Ezekben fontos szerep jut a mérnököknek, a közgazdászoknak éppúgy, mint a jogásznak, vagy a pszichológusnak. A Ügy érzem, egy kicsit előre szaladtunk, hiszen amit most említ, az volna az ideális. Csakhogy a mai valóság egészen más képet mutat... — Ezzel tisztában vagyok. Még akkor is, ha ígéretes próbálkozások vannak a minőség komplex ellenőrzésének jó megszervezésére több nyíregyházi üzemben is (konzervgyár, papírgyár, TAURUS). De miként mi az Universiliben, tudtommal ők is az út elején tartanak. Miért megy ez a munka nehézkesen? Vannak e törekvéseknek komoly anyagi-műszaki feltételei, de nem csupán ezen múlik a jó minőség. Szemléletbeli kérdés is: képesek vagyunk-e felismerni, milyen szédítően változik a világpiac igénye; hajlandók, képesek vagyunk-e gyors váltásaiéra, még ha ez emberek, egyes csoportok mozgatásával, áthelyezésével, továbbképzésével jár együtt? Tény, hogy tapasztalni ellenállást, főleg ott, ahol nem sikerül valamennyi dolgozóval megértetni, hogy az effajta „sebészi beavatkozás” az ő közvetlen érdekük is. Ha ez megtörtént, a minőség- szabályozás korszerűbb rendszere is jól funkcionál. Ez viszont már a felkészült szakemberek feladata. A Nekem még mindig homályos, ahogy w ön a minőségszabályozás rendszerét emlegeti. Fogalmazna egyszerűbben? — Az egész folyamatot kell átfogni, s nem csupán a termelés végén a fejünkhöz kapni. Hadd mondjak egy saját példát. Nálunk most adták az áldást arra, hogy a 24 fős minőségellenőrzési osztály keretében megalakítsuk az úgynevezett idegen anyagokat ellenőrző csoportot. Ez már a beérkezés pillanatában árgus szemekkel figyeli az alapanyagot, s csak olyat enged a termelési folyamatba, amely biztosíték a jó minőségre. A jövő az_ lehet, hogy a szakképzett minőségi ellenőrök szinte az egész gyárat behálózzák. Csak így lehet időben észlelni a gondokat. A másik példa is: a minőség jórészt már a tervezőasztalon eldől, később jól, vagy rosszul formálódhat a műszaki fejlesztésnél, vagy a munka- és üzemszervezés szakaszában. Amikor a minőségszabályozás rendszerét említem, arra gondolok: a műszaki, a tudományos, a gazdasági módszerek teljes arzenáljával vegyünk részt az előírt, az elvárt minőség meg valósításában. A Szólt a munkásember szerepéről e folyamatban. Képesnek tart egy szakmunkást arra, hogy ilyen bonyolult kérdés kulcsszereplője legyen? — Az elméletileg legjobban felkészült szakembernek is szolgálhat újdonsággal az, aki a termelés tűzvonalában áll helyt. Valójában ezen alapszik — egyszerűen fogalmazva — a japánoknál már jól működő úgynevezett „minőségi körök” lényege, amikor a munkások, a termelés közvetlen részesei bizonyos időközönként megvitatják tapasztalataikat és jelzéseket adnak az illetékes felsőbb vezetésnek. Ha már erről szóltam, azzal folytatom, hogy a felső vezetés újfajta szemléletére is szükség van: sehol ne hur- rogják le, hanem értékeljék, segítsék a kezdeményezőket. ^ Önöknél miként állnak ezzel? — Nem tiszteletkörként mondom, de mi sok segítséget kapunk „felülről”. Talán elég ha megemlítem, már személyi számítógépünk is van, s megfelelő programunk is a selejtelemzéshez. A számítógép nálunk nem státuszszimbólum, de az igaz, hogy még csupán a lehetőségek töredékével élünk. Ami a minőségi köröket illeti, méginkább gyermekcipőben jár, ehhez időre van szükség. És miért titkoljam: a mi képességünk is hézagos. De például engem is messzemenően támogattak abban, hogy huzamosabb ideig távol a gyártól tanulhassam a programkészítést. Ez mind bíztatás a magamfajta szakembernek. Van másfajta öröm is. Még Kisvárdán, az akkori „Izzóban” voltam főművezető, amikor a szalagoknál dolgozó emberekkel sikerült olyan felmérést végezni, ami a minőségre közvetlenül hatott. Ki tudtuk szűrni, milyen egy műszakon belül az úgynevezett „fáradékonysági görbe”, ami a fi- gyeliemösszpontosítás fontos része. Ezek az emberek megérezték, hogy fontos ügy érdekében történik mindez, és szívesen vállalkoztak rá. Tehát: lehet és kell is számítani minden emberre, amikor a minőség buktatóit vizsgáljuk, mert így érzik magukénak a különböző próbálkozásokat. A Beszélne arról is, ami bosszantja, amivel elégedetlen? — Elsősorban önmagámmal vagyok elégedetlen. Sok elképzelésemet még csak részben tudtam megvalósítani. Sajnos az én esetemben is az idő a kevés, pedig szüntelenül gyarapítani kell az ismereteket. Volt eset arra is a praxisomban,, hogy egy szállítmányt nem engedtem kimenni az üzemből, mert baj volt a minőséggel. Emiatt támadt átmeneti konfliktusom, de az embernek ragaszkodnia kell a meggyőződéséhez, mert ellenkező esetben az egész közösségnek árthat. A Azt sugallja ezzel, hogy higyjem el, még sohasem kötött kompromisszumot. ..? — Nem. Kompromisszumokra is szükség van, de csak ésszerű kompromisszumokra. Sürgetett például bennünket az egyik megrendelő, hogy azonnal küldjük a terméket, mert az idő neki nagyon fontos. Tudtára adtam, hogy a termék még nincs minőségi állapotban, de ha hajlandó úgynevezett lemondó nyilatkozatot tenni, teljesítjük soron kívüli kérését. Ezzel elejét lehetett venni későbbi bonyodalmas jogvitáknak, s annak, hogy folt essen a gyár becsületén. Arra kell törekedni, hogy adott időpontban a megrendelő konkrét igényét elégítsük ki maximálisan. Egy ízben például azért esett kútba egy nyugati üzletünk, mert a moszkvai olimpiára készített berendezéseink lényegesen többet tudtak, mint amire a spanyol megrendelőnek szüksége lett volna. Ö egyszerűbbel, olcsóbbal is megelégedett volna. £ Jó hogy ezt felemlíti, hiszen még nem w beszéltünk a minőség és a költségek összefüggéséről... — Már szóltam arról, hogy a minőségi szabályozás csapatmunka, amelyben a közgazdásznak is fontos szerepe van. Mert úgy igaz: csákis az érdekek sokoldalú egyeztetésével lehet minőségi törekvéseket megvalósítani. Vajon célravezető, ha produkálunk egy sokakat elkábító terméket és ráfizetünk az egész próbálkozásra? Csak egy járható út van: a legjobb minőséget a legolcsóbb áron kínálni, optimális haszonnal. Ez viszont kemény munkát igényel. G Köszönöm a beszélgetést. Angyal Sándor ^HÉTVÉGI | L INTERJÚI KM HÉTVÉGI melléklet
