Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-15 / 38. szám
Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén megvitatta az ipari miniszter tájékoztatóját az energiaellátás, valamint az energiatakarékossági intézkedések végrehajtásának helyzetéről. Megállapította, hogy a visszatérően kemény téli időjárás és az energiaimport korlátái miatt fokozott takarékosságra van szükség. A termelési és importlehetőségek kihasználására, az energiakészletekkel való ésszerűbb gazdálkodásra, valamint a helyenként jelentkező zavarok és hiányok enyhítésére a kormány további intézkedéseket tett. A Minisztertanács rendeletet hozott a községi közös tanácsokhoz tartozó társközösségek elöljáróságainak létrehozására. Az ez évi választásokat követően több mint másfél ezer településen megalakuló elöljáróságok alapvető feladata lesz a lakosság érdekképviselete, a tanácsi tervek megvalósításának hathatós támogatása. A tanácstagokból álló testületek a jogszabályokban meghatározott anyagi eszközökkel is önállóan rendelkezhetnek. A kormány javaslatot fogadott el a tudományos kutatóhálózat távlati fejlesztésének irányelveire. Hírmagyarázónk írja: — A népgazdaság energia- fogyasztása 1984-ben 3,9 százalékkal növekedett, így az emelkedés üteme kétszére- sen meghaladta a népgazdasági terv előirányzatait. A tervezettet meghaladó energiafogyasztás fedezetére már 1984-ben kormányzati intézkedések történtek. Az 1985. évi népgazdasági terv azzal számol, hogy az ország összes energiafogyasztása 1,3—1,5 százalékkal, s ezen belül a villamos energia fogyasztása 3,6 százalékkal növekedhet. Az 1985. évi energiagazdálkodási akció- program tartalmazza a tervben meghatározott, illetve a tervet meghaladó energiaforrások biztosítása érdekében szükséges teendőket, az energiamegtakarítás feladatait, az energiaracionalizálási és szervezési intézkedéseket. (Folytatás a 4. oldalon) K ókadozik a gyermek a padban, megrémül a pedagógus: mit tegyen? Sajnos, manapság a megye nagyobb iskoláiban gyakran tapasztal ilyet a tanár. Mégis, kevesen gondolnak arra, hogy a gyermek a szünetben rágyújtott, vagy éppen ragasztóval hódította magát. Éppen ezért is fontos, hogy a pedagógusok, a szülők és maguk a legérin- tettebbek, a gyerekek jobban odafigyeljenek a Vöröskereszt szavára. Február és március a káros szenvedélyek elleni hónap, immár második alkalommal rendezik meg. Leterhelt a pedagógus, ezernyi statisztikával bajlódik. Ám ezekre a kiadványokra érdemes a szokásosnál kicsit több időt fordítani. Míg korábban csak a dohányzás elleni hónapnak nyilvánították a februárt, a mértéktelen szenvedélyfüggőség miatt más drogokra is kiterjesztette propagandakampányát a Vöröskereszt, összehívták az iskolák vöröskeresztes alapszervezeteinek tanárelnökeit. Értekezletük kulcsmondata így hangzott: tanítsuk meg a gyermekeket, hogy ne általában féljenek, hanem ismerjék meg mindazokat az ártalmakat, amelyek a fejlődő szervezetet veszélyezteti, ha az alkoholt vagy a cigarettát, netán a ragasztót „hívják segítségül” gondjaik megoldásában. Szemléletes kísérletet hajtanak végre már második osztályban. Babot csíráztatnak két üvegben és az egyiket dohányfüsttel mérgezik. A bab nem fej- jődik, tönkremegy. Egy másik növényt alkoholba tesznek, a kontrollcsoport növénye tiszta vízben gyarapodhat. A szemmel látható példa ékes bizonyíték, amelynek eredményét a gyermek valamennyi élő szervezetre ki tudja terjeszteni, ha a pedagógus hozzáértően irányít. Szülői értekezletek adnak lehetőséget a pedagógusnak, hogy a katedráról mondja el az apukáknak, anyukáknak az orvosi intelmeket. A Hazafias Népfront által szervezett szülők akadémiáját hívta segítségül a Vöröskereszt a felvilágosításra. Köztünk jár az ellenség — ez a címe annak a kiadványnak, amelyből minden gyermek megértheti, mi vár rá, ha a káros szenvedélyek rabságába kerül. Az idei év az ifjúság nemzetközi éve és éppen a drogfüggőség elleni harc lenne az egyik leghatásosabb eredménye, ha a fel- világosító és a tiltó szó eljutna a címzettekhez. Ehhez ad most követendő programot a Vöröskereszt. Tóth Kornélia Rugalmasabb alkalmazkodással javítani az árnkíaálatnt A szabolcsi fogyasztási szövetkezetek elmúlt évi munkájának értékelése, az idei feladatok egyeztetése, a kölcsönös fejlesztési alap képzésének módozata és a szövetség idei költségvetésének meghatározása szerepelt a fogyasztási szövetkezetek csütörtökön, Nyíregyházán megtartott küldöttközgyűlésének napirendjén. Mint a küldöttgyűlés résztvevői megállapították, a szabolcsi szövetkezetek alapjában véve jó évet zártak, a tervek túlnyomó részét teljesítették. Alapvető cikkekből az áruellátás megyei szinten kiegyensúlyozott volt, s a korábbi terveknek megfelelően sikerült javítani az aprófalvak ellátását is, ám itt még mindig sok a pótolnivaló. Az áfészek és a Kelet Szövetkezeti Kereskedelmi Vállalat tavaly 12,3 millió forintos árbevételt tervezett, nyolc százalékkal többet az előző évinél — s ezt teljesítették is. Kedvező képet mutat a nyereség alakulása is, a most foÚjabb exportpiacok az almának Megkötötte idei termelési szerződéseit a Hungarofruct. A szerződések szerint a tavalyihoz hasonló mennyiségű, hozzávetőleg 650 ezer tonna zöldség és gyümölcs külpiaci értékesítése lesz a vállalat feladata. Ennek nagyobb hányadát — 453 ezer tonnát — tesz ki az alma, amely Sza- bolcs-Szatmárnak is egyik legfontosabb mezőgazdasági terméke. Az alma termesztése és értékesítése az utóbbi években ellentmondások forrásává vált. Korábban jól jövedelmezett ez a gyümölcs, ám időközben — miután Európa- szerte jelentős nagyságú ültetvények fordultak termőre — csökkent az értékesítési lehetőség. A vásárlók igényesebbé is váltak a minőséggel szemben. Ráadásul a szállítás is gyakran akadozik, mert a legnagyobb importőröknél a szállítási csúcsok egybeesnek a magyar alma érésével. Gyakran kevés a rendelkezésre álló vagon, emiatt a termelők tovább kénytelenek tárolni az almát, ami emeli költségeiket. A gondok egy részén a Hungarofruct maga is igyekszik enyhíteni. Most a tárolási többletköltséget termelő partnereinek, az exportalma társasághoz tartozó üzemeknek, az új termés beéréséig megelőlegezi. Ez megközelítően 100 millió forintot tesz ki. A vasúti szállítás tehermentesítésére a külföldi, mindenekelőtt a szovjet vállalatokkal együtt keresik a megoldást arra például, hogy az alma egy részét vízi úton juttassák rendeltetési helyére. A közelmúltban megállapodtak abban, hogy az idén először több ezer tonna almát közúton indítanak a Szovjetunióba, ami valamelyest gyorsíthatja a szállításokat, s csökkentheti a torlódásokat. A vállalat erőfeszítéseket tesz új piacok feltárására. Tavaly több ezer tonna almát Kubába exportáltak, s az idén növelik az odairányuló szállítást. lyó számítások szerint a tervezett 330 millió forintot némiképp még sikerült túl is teljesíteni. (Az eredetileg tervezett középtávú irányszámhoz képest azonban jelentős, mintegy százmillió forint a lemaradás.) Azért is figyelemre méltók ezek a számok, mert a szövetkezetek igen nehéz éven vannak túl. Egyik nagy gondjuk tavaly sem enyhült, továbbra is szűkösnek bizonyult az árualap, a forgalmazható termékek kínálata. Az alapvető élelmiszerek és iparcikkek kiegyensúlyozott ellátása mellett sajnos nem csökkent a hiánycikkek száma. Egész évben hiányzott egy sereg építőanyag, a lakáskultúrát szolgáló termékcsalád. Felvásárlási terveiket teljesítették szövetkezeteink, a 934 millió forint azt jelenti, hogy csaknem tíz százalékkal több termék talált gazdára az áfészek közreműködésével, mint tavalyelőtt. Mint Nagy Miklós, a MÉSZÖV elnöke szóbeli kiegészítőjében elmondta, örvendetesen nőtt az exporttermékek felvásárlásának aránya, a szabolcsi áfészek például csaknem 320 millió forint értékű dollárbevételhez juttatták az országot. A takarékszövetkezetekről szólva elhangzott, hogy azok kiegyensúlyozottan gazdálkodtak az elmúlt esztendőben. A tervezettnél is jobban növelték taglétszámukat, részjegyalapjukat csaknem megduplázták, s növelték betétállományukat is. Sajnos a megye lakásszövetkezetei a múlt évben igen sok gonddal küzdöttek, a SZÖVOSZ- ban most dolgoznak egy olyan terven, mely könnyítene e szövetkezetek gondjain, s javítaná működésük feltételeit is. Az idei feladatok egyik legnagyobbika: a szövetkezetek idei 13,6 milliárd forintos áruforgalmi tervének teljesítése. Ehhez — mint a küldöttgyűlés résztvevői megállapították — megvannak a feltételek. Azonban, idézve a megyei pártbizottság munkatársának, Takács Józsefnek a szavait: a fogyasztási szövetkezetekben is javítani kell a hatékonyságot, s egyáltalán az áfészeknek is nagyobb szerepet kell vállalniuk abban a munkában, mely a megye és az ország közötti különbségek csökkentését célozza. A vitában felszólaló Imre István, a SZÖVOSZ elnökhelyettese egyebek mellett azt emelte ki, hogy a szövetkezeteknek rugalmasabban kell alkalmazkodniuk a megváltozott körülményekhez, s nem szabad tartózkodniuk az új módszerek alkalmazásától. Javasolta: a valóban szűkös árualapok bővítése érdekében fogjanak össze a szövetkezetek, melynek eredménye a vásárlókedv növekedésében is megmutatkozhat. (b. g.) Takarítják a Tiszavasvári úti felüljárót, (jávor.) Dolgoznak a hóekék, a hómarók • Kisebb késések • Megszűnt a hófúvás M A Kulturális körkép (2. oldal) A nyugdíjakról részletesen (2. oldal) A fogyasztási szövetkezetek küldöttközgyűlése Lassú enyhülés kezdődött időjárásunkban, ezt bizonyítják a nyíregyházi meteorológiai állomás mérései. Csütörtökön reggel 7 órakor volt a leghidegebb: ekkor mínusz 16,6 fokra hűlt le a levegő. A derült éjszakát derült nappal követte. Mérséklődött a szél, majd kisütött a nap is, így délelőtt fokozatos enyhülés kezdődött időjárásunkban. Megyénk minden útja járható, ám ettől függetlenül folyamatosan dolgoznak a hómarók és hóekék: szélesítik a nyomsávokat. Mivel az erős hidegben még mindig hatástalan a sózás, ezért a közúti igazgatóság járműveiről homokot szórtak ki a fontakra a csúszósság ellen. Szerda délután óta megszűnt a hófúvás Szabolcs-Szatmár- ban, s ez rengeteget javított a közlekedésen. Igaz, a burkolatra fagyott hó és jég még mindig lassú haladásra kényszeríti a járműveket. A kedvező változások hatására csütörtökön már jóval zavartalanabb volt a busz- közlekedés, mint az előző napokon. A jeges, síkos utak miatt már csak kisebb: 5— 10 perces késések fordultak elő. Csütörtökön összesen öt járat — két helyi, illetve három helyközi — maradt ki megyénkben. Ezek közül négyet sikerült mentesíteni. Sajnos Nagykállóban egy órát kellett várniuk kora reggel az utasoknak a következő járatra. Február 14-én nagyrészt pontos időben értek célba a vonatok is. A nyíregyházi állomás információján megtudtuk, hogy ezen a délelőttön két vonat késett: a reggeli debreceni szerelvény 25 percet, a Szabolcs expressz pedig 20 percet | XLII. évolyam, 38. szám ARA: 1,8« FORINT 1985. február 15., péntek Tanácskozik a küldöttközgyűlés. HP* ___ ■ ■ ■ ■ ■ ■ W0 Enyhül az idő