Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-12 / 9. szám
1985. január 12. B efagyott a magyi folyó. Hogy ez a víz a világ mely fáján található, azt feltehetően csak a magyiak tudjak, közönségesen csak így nevezi a falu népe a kis erecskét, ami a közelben ered. A hivatalos elnevezése Demecseri-főfolyás, és a Lónyai-csatornába ömölve végül is a Tiszába fut. Azt mondják, akármilyen száraz idő jöhet nyáron, soha nem apad ki a vize. Most a szűz hó alatt csillan meg itt-ott a vékony jégburok, megmutatja magát a víz, mintha vigasztalna a csikorgó télben: csak aluszik a természet. Nem nagy a falu, de mire egyik végétől, a „folyótól” a másikig ér Jakab Ferenc- né, a postás, akinek mindennap útnak kell indulnia, bizony jólesik itt-ott megmelegedni. Vele együtt érkeztünk meg a túlvégre, a falu legszélső portájához, Nagy Andrásék házához. — Tessék már beljebb jönni — hívja a váratlan vendéget is szíves szóval a háziasszony, Nagy András- né. — Egy kis házi kolbászt sütnék gyorsan, ha elfogadja ... Vadidegent így invitálni kevés helyen szoktak, legföljebb a kis beregi falvakban. Itt, a dimbes-dombos nyírségi buckán, ráadásul zord télidőben igen kellemes meglepetés. S miközben az ínycsiklandozó illat már föl-föl száll a lábasból, a beszélgetés is jóízű a kilincset egymásnak adó falubéliekkel. Nagyné ugyanis a „gázos”: ide járnak pb- gázpalackért. A konyha, akárcsak valaha a görög piac, egy-egy percre a közéleti fórumok színhelye, itt beszélik meg, mi történt tegnap a faluban, ki megy férjhez, minek emelik az árát, vagy hogy megegye- zik-e Reagan a szovjetekkel? A postásasszony mindennapos látogató, hozza a Ke- let-Magyarországot, amiből, akárcsak sok más lapból, igen szép számmal fizetnek elő. A postás mindent tud, de azon a napon, amikor ott jártunk, semmi különös nem történt. . . Jönnénk csak akkor, mondja, amikor a nyugdíjat viszi, több, mint négyszázezer forintot.. . Sok a nyugdíjas, igaz, de bármilyen eldugott helyen van is ez a kis falu, mégsem öregszik el. Látni ezt egyébként szavak nélkül is, rendezett porták végig a főúton, szép, nagy, egészséges lakások, jómód árulkodik mindenfelé. Pedig , azt mondják, olyan szegény nép, mint a magyi, kevés helyen volt. .. — Hogy milyen szegények voltunk? — kérdez vissza Béres Pista bácsi. — Ki se merem mondani. Csupaszok, pucosok, egyik lábamon egy cipő, a másikon más. Szolgáltam kilencéves koromtól a Kiár uraságnál, huszonhét évig voltam cseléd. Abban a világban ünnepély volt, ha valaki káposztás tésztát főzött. Csirke? Mikor ettünk mi csirkét? Most, amikor tetszik, kenyeret viszek ma is, holnap is, minden háznál disznót vágnak. Kinek volt akkor nyugdíjas állása? A csendőrségnek, egy-két tisztviselőnek. Most mindenki lehet nyugdíjas. Pénz van, majd minden ház előtt drága autó, magnó, meg mit tudom én mi. Béres István és családja lehet az egyik példa arra, hogyan alakult, változott itt az élet a történelem viharai és a felszabadulás után. Pista bácsi 44 évet dolgozott. Ahogy ő mondja: még lakodalomból is elég, nemhogy szolgálatból. Huszonnyolc évig volt tagja a pártnak, nyugdíjazásáig. Mostanában? Az egészségre nem panaszkodik, túl a hetvenen is eleven, friss, csak a szemével van hiba, de hát múlik az idő. Egy dolog aggasztja csak a mai korban: — Ez a nyújtópénz, vagy hogy is mondják, szóval a protekció. Miért viszik el az egyiktől az összes almát, a másiktól egy darabot se? Nagyon sajnos, hogy a mai fiatalok ebben nőnek fel,.. A fiatalokról a családra terelődik a szó ismét. Fiai — az ő kifejezésével élve — ha nem végeztek is nagy tudományt, többre vitték nála. Az egyik buszsofőr, a másik gépvezető a tsz-ben. Az igazi fejlődést azonban az unokák sorsán keresztül látja. Igen büszke például arra az unokára, akinek igen nagy iskolája lesz — a katonai kollégium után most tiszti iskolára jár. Katonatiszt unoka, óvónő unoka, — szóval a fiatalok élete már semmiben sem hasonlít az ő ifjúkorához. S mindez három generáció ... Van valami titka, hogy a mérhetetlen szegénységből, a nincstelen urasági cselédek sorsából idáig jutottak? Autó a legtöbb ház előtt, fürdőszoba minden új lakásban, legalább három, de itt-ott már hat szoba, vízvezeték egyre több helyen, központi fűtés ... — Hogyne volna — így Pista bácsi —, itt négy óra két perckor jön fel a Nap, de a magyi ember háromkor már ülteti a dohányt. Előbb kél a Napnál. Tizenhét ház volt itt, amikor idekerültem. Most, állítom az egyik legjobb módú nép a mi falunkban lakik. De énnek temérdek munka az ára... Ezt toldja meg vendéglátónk, Nagy Andrásné is. — Nagyon sokat kell érte dolgozni. Többnyire az alma boldogítja fel a magyia- kat, de dohánnyal is majdnem mindenki foglalkozik. Meg káposztával. Volt aki káposztából 180 ezret keresett, — ha rendes a felvásárlás. Nekem négyszáz ölön van dohány, de öt holdat is művelnék, ha adnának többet. Csak a szorgalom viszi előre az embert. Iparkodni kellett nekünk is: négy lányom van. Egy már férjnél van, egy most menyasszony, kettő még kicsi. Sok mindenre kell, de még eddig nincs okom panaszra .. . Jól megy sora a falunak — állítják így összefoglalóan —, ami azt jelenti, hogy aki dolgozik, jól megél. Az is igaz persze: ebben a faluban az a szó, hogy dolgozik, egyben azt is jelenti: dolgozik, amennyit csak bír. Ezt öröklik a gyerekek, ebben nőnek fel, ez lesz a minta, az élet vezérlőelve. Az értékek között a munka talán előbb áll, mint a pénz. Munka, család, összetartás, ezek a szavak hangzottak el a leggyakrabban, miközben a magyiakkal beszélgettünk. Ezt az értékrendet képviseli eddigi életútjával a harmincon még inneni Kovács István is. Amikor tanulónak Nyíregyházára került és fiatal szakemberként, mint gépi forgácsoló a HAFE-ben kezdett dolgozni, megfordult a fejében, hogy ott kellene hagyni a falut, kényelmesebb a városi élet, több változatosságot kínál. Aztán hogy elérkezett a házasulás, a családalapítás ideje, nála is győzött a hagyomány. Marasztalták a szülők — így jobban tudják a fiatalokat segíteni — s marasztalta a falu szelleme, így a fiatalok is jobban támaszai lehetnek az öregeknek. Az idő azt igazolta, jól döntött, eddig megtalálta a számítását a leveleki tsz melléküzemágánál. Szép háza az új divat szerinti háromszobás, fürdőszobával. W. C.-vel, központi fűtéssel. Most az udvar következik, szép növényzetet tervez, azután az autó, s utána meg is kezdhetnek gyűjteni feleségével a most 3 és 4 éves gyereknek. Itt így szokás. Egy fiú egy lány — ez is sikerült, boldog embernek mondja magát. És a legifjabb generáció? A mostani iskolások? Hogyan alakul az ő sorsuk? A községi általános iskola pedagógusaitól, Papp László vezető tanítótól, Gombos Lászíónétól, Babály Andrástól, Kulcsárné Rúzsa Máriától és Tomkó Zoltánná napközis nevelőtől olyan véleményeket hallottunk a család és az iskola kapcsolatáról, a nevelési kérdésekről, amilyeneket tanítók, tanárok ritkán mondanak: nevelési probléma szinte nincs az iskolában, a gyerekek szeretnek tanulni, dolgozni. Ilyen iskolában és faluban szívesen dolgozik a „bennszülött” nevelő, s nem csoda, hogy ittragad a „bekerült” is. Tudatában annak, hogy a falu, mint értelmiségiektől, tőlük várja a közösségi élet eseményeinek szervezését, magától értetődő természetességgel vállalják ezt a feladatot. Előbbre vinni a falu szellemi életét, ugyanakkor ápolva a múlt örökségét is. Mert ki más, ha nem a pedagógus emlékeznék minden év október 28- án a nagy emberáldozatol követelő csatára, mely 1944 őszén itt, a falu alatt zajlott. A magyi temetőben két katonasírban több mint kétszázan nyugszanak, a sírokat az úttörők gondozzák. Vagy Szmolinka Jánosra, aki jó időt leélt a faluhoz tartozó Kauzsay-tanyán, s aki kalandos élete folyamán egy darabig Leninnek volt a testőre. Magy: a környékbeliek tudják, pár oldal a történelem nagy könyvéből. Ahogy elhagyjuk a magyi „folyót”, a híd alatt fölengedett a fagy, megcsillan a víztükör. Tiszta. És elindul a hullám (— s erről eszünkbe jut Béres Pista bácsi minden unokája, meg az összes magyi gyerek, aki másutt, vagy helyben boldogulva több lesz apjánál, nagyapjánál —) talán az óceánig ... Baraksó Erzsébet Barangolások Előbb a felkelő Napnál KM HÉTVÉGI MELLÉKLET
