Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-10 / 7. szám

1985. január 10. Kelet-Magyarország 8 f " —----------------N Arak, árképzés, ellenőrzés, gazdaság Beszélgetés Szikszay Bélával, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével Még 1968-ban határozta el az or­szág, hogy értékarányos árrendszert alakítunk ki, vagyis arra törekszünk, hogy a különböző termékek és szol­gáltatások ária a tényleges, ráfordítá­sokat tükrözze. Az illetékesek még ab­ban az időben jelezték, hogy a cél elérése hosszabb történelmi időszakot, legalább másfél évtizedet vesz majd igénybe. Hol tartunk ma e program végre­hajtásával, mit vár kormányzatunk az 1985. január elseje után életbe le­pő új árrendszertől? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk dr. Szikszay Béla államtitkárral, az Or­szágos Anyag- és Árbivatal elnökével. — Tizenhét év telt el 1968. január 1. óta. Meddig jutottunk, mikor mondhatjuk, hogy már nálunk is értékarányos az árrendszer? — Minthogy az árkérdés érzéke­nyen érinti a termelőket és a fogyasz­tókat egyaránt, legalább néhány mon­datot kell szánnunk annak megvilá­gítására, miért van szükség ilyen ár­rendszerre? Ismeretes, hogy 1968 előtt a termelői árak számottevő hányada magasabb volt a fogyasztói áraknál. Az akkori megmerevedett, dotációkkal széles körben átszőtt árrendszer hova­tovább lehetetlenné tette a tényleges munkaráfordítások mérését, a reális kalkulációt, és gazdasági tisztánlátást, vagyis a megalapozott népgazdasági tervek megalkotását. Ezért az árrend­szer reformja elodázhatatlan feladat­tá vált. Az árreform mellett szólt még több más gazdaságpolitikai követel­mény, köztük az is, hogy tegye éssze­rűbbé a fogyasztó piaci magatartását, a fogyasztás szerkezetét, más szavak­kal a vásárló is érzékelje, hogy mi, mibe kerül valójában. A munka sze­rinti elosztás szocialista elve is árre­formot kívánt. Mivel , az árkérdés életszínvonal-po­litikai kérdés is, valóban hosszabb történelmi időszakot jelöltünk meg. Nos, az elmúlt 17 esztendő alatt, kü­lönösen az 1979 óta végrehajtott jelen­tős. fagyasztói árrendezéseikkeljßfdgkäb* zelítettük a kívánt célt. Amíg 1978- ban a fogyasztói árak .átlagszintje még csak 1,6 százalékkal haladta meg a termelői árakét, 1981-ben 6 száza­lékra emelkedett, s 1984 végére tíz százalékra nőtt a szintkülönb­ség. Ismeretes, hogy az árkér­désre szakosodott közgazdászok 12—Í5 százalékos szintkülönbséget tartanak kívánatosnak. — Ezek szerint még hátravan 2—5 százalék. Mennyi időt igényel még az áttérés? — Még ebben az évtizedben, na­gyobbrészt az elkövetkező 2—3 évben kívánjuk befejezni a program végre­hajtását. Ez a jövőben is következe­tességet, fegyelmezettséget'-és politi­kai felelősségérzetet kíván tőlünk, hi­szen változatlan az a követelmény, hogy az áttérés közben se romoljon, sőt, lehetőleg javuljon a lakosság élet- színvonala. Kétségtelen ugyan, hogy az elmúlt években nem tudtuk mara­déktalanul érvényesíteni ezt a társa­dalmi igényt. Az utolsó szakasz megtétele azért is nehezebb, mert olyan fokra jutot­tunk, amikor már a korábbiaknál markánsabb, sőt, fájdalmasabb hatás- 1 sál járhat az árintézkedés. Közismert például, hogy a fogyasztók már ma is magasnak tartják a húsárakat, holott a sertéshúsnál még ma is 10, a mar­hahús esetében pedig 20 százalékos ártámogatás érvényesül. Vagy — hogy egy másik példát említsek — az utób­bi időben sokat olvasunk, meg hal­lunk arról, hogy aki Pesten villamos­ra száll, az eg3' forintot fizet a vonal- jegyért, holott az valójában 5 forint ■10 fillérbe kerül. Nyilván, senki sem gondol arra, hogy a következő lé­pésben 5,40-re kell emelni e jegy árát, de az jól belátható, hogy az állam meg a lakosság között arányosabb te­hervállalásra van szükség ... — A villamosjegy példa azt sej­teti, hogy nem mindenben törek­szünk az értékarányosságra. Helyes a következtetésünk? Vannak, lesz­nek még más termékek, szolgálta­tások is, amelyeknél hasonló a szán­dék? — Természetesen. Sohasem mon-' dottuk, hogy abszolút értékarányosság elérése a célunk, mindig kiemeltük, hogy a szocialista gazdaság- és tár­sadalompolitika szolgálatába kell ál­lítani a szocialista árrendszert is. Ezért hangsúlyozzák az MSZMP KB XIII. kongresszusra kiadott irányel­vei: „Társadalompolitikai szempont­ból indokolt területeken a fogyasztói árak áliami támogatását a jövőben is fenn kell tartani.” Ennek megfelelő­en, a távlatokban is olcsóbb lesz ná­lunk a lakbér, a városi tömegközleke­dés díja, az egészségügyi, kulturális szolgáltatások tetemes része, az okta­tás, mint amennyibe valójában ke­rül. Más szavakkal e termékeket és szolgáltatásokat a jövőben is többek számára tesszük elérhetővé, mint ahogy azt a jövedelmük nagysága, aránya lehetővé tenné. Visszatérve a villamosjegyre, illet­ve arra, hogy az állam és a lakosság arányosabb teherviselésére van szük­ség bizonyos termékek, szolgáltatások körében is, nem kis dilemmát okoz annak az eldöntése, hogy hol, milyen arányok kialakítása lenne célszerű? Megismétlem, hogy a döntések beve­zetése során messzemenően figyelem­be kell venni a lakosság, a társada­lom teherbíró képességét. , , r,i tfüwwbútú „képességnél rád var az utóbbi években igencsak dinamikusan nőttek nálunk az árak. Az árszakértők is megegyeznek ab­ban, hogy ez sem a termelők, sem pedig a fogyasztók többségének nem használ, ezért viszonylagos árstabi­litás fogalmán, hány százalékos ár­emelkedést tesz ez megengedhetővé évenként? — A viszonylagos árstabilitás sem jelenthet megmerevedett, mozdulatlan árakat és árrendszert, hiszen ez — egy a világpiaci hatásoknak annyira kitett országban, mint Magyarország — illúzió. Ha azt kívánjuk, hogy nő­jön az áruválaszték, több, legyen a korszerű termék, javuljon a minőség, vagyis ha azt akarjuk, hogy dinami­kusabb legyen a gazdasági fejlődés üteme a jelenleginél, akkor hozzá kell szoknunk az ármozgásokhoz, az ér­tékarányos árrendszer évenkénti „kar­bantartásához”. (Ez is napirendre ke­rül ugyanis, amint ez az árrendszer kialakul.) Más választásunk voltakép­pen nincs is. Kétségtelen, hogy az évi 8 százalé­kos, vagy az azt is meghaladó árszint­növekedés nem kívánatos. Az elkövet­kező 2—3 évben azonban nehezen el­kerülhető a legalább 6 százalék körü­li fogyasztói árszintnövekedés. De már eközben, már most is arra törekszünk, hogy az évi árszintemelkedés 3—4 százalék felé közeledjék. Ezt már va­lóban viszonylagos árstabilitásnak mi­nősíthetjük. Ehhez már jobban hozzá lehetne kötni az anyagi ösztönzést, a 6—8 százalékos jövedelemnövekedést, az életszínvonal érzékelhető emelke­dését, a nyugdíjak reálértékének meg­őrzését-. Ha mindez jobb áruellátással, javuló minőséggel párosul, meggyőző­désem, hogy a lakosság is megértőb­ben veszi tudomásul ezt az árszintnö­vekedést. Megismétlem azonban, hogy az említett célok hatékonyabb, jobb munkát kívánnak tőlünk a jelenlegi­nél/ és a fent vázolt program csak a hetedik ötéves terv második felében tűnik elérhetőnek. — A dinamikus gazdasági növe­kedés szükségességéről szólt az előbb. Miképp tudja a január else­je után életbe lépd új árrendszer ar­ra késztetni, vagy — kényelmes, ha­nyag vállalatot feltételezve — arra kényszeríteni a gazdálkodó szerve­zeteket, hogy valóban jobban dol­gozzanak az eddiginél? Enélkül ugyanis nincs dinamikus növekedés. — A mégoly jó árrendszer sem len­ne képes égyedül elérni ezt a célt, ehhez igénybe kell venni a gazdaság- irányítás egész eszköztárát. Kétségte­len viszont, hogy ebben kiemelt he­lye, szerepe van a korszerű, szocia­lista árpolitikának. Vagyis annak, hogy — az eddigi törekvéseket foly­tatva — itthon is jusson jobban ér­vényre a világpiac értékítélete, egyet­len kényelmes, vagy hanyag vállalat sem élvezhessen biztonságot, ne kap­jon mentőövet, ha drágán és rosszul termel. Más szavakkal, ne legyen módja arra, hogy alaptalanul emelje az árakat, a fogyasztókkal fizettesse meg indokolatlan költségeit. Ehhez persze a kereslet—kínálat egyensú­lyára, sőt, enyhe kínálati többletre, az eladok piaca helyett a vevők pia­cára, a vevők erős piaci pozíciójára van szükség. — Több fejlemény, köztük a tisz­tességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló törvény elfogadása utal arra, hogy senki sem táplál il­lúziókat. mindenki arra számít, hogy a váciakkal ellentétben lesznek olyan vállalatok is, amelyek megpróbál­ják kijátszani az árképzés szabálya­it. Miképp tudja ezt megakadályoz­ni az árhivatal, az árellenőrzés? Van-e, lesz-e ehhez elég emberük? — Magunk is látjuk ezt a veszélyt, ezért vállalt tevékeny részt az árhiva­tal az említett törvény előkészítésé­ben, a korszerű piacfelügyelet útjá- nak-módjának kimunkálásában. Sokak előtt ismert, hogy nálunk há­rom szintű a hatósági árellenőrzés, vagyis magában foglalja a központi árhatóság (árhivatal), az ágazati ár­hatóságok (minisztériumok) és a He­lyi tanácsolj hatósági árellenőrzéseit. Ezek együttesen lehetővé teszik, hogy legalább háromévenként valamennyi vállalat árképzését, ármunkáját átfo­góan éllenőrizzük. Mindezt — egy-egy téma kapcsán — még beható célvizs­gálatokkal egészítjük ki. Mindemel­lett aktív segítőtársaink a szakszerve­zetek és a Fogyasztók Országos Taná- vtsíá árellmőrer isc Arra a'•kérdésre ■ tettát/hoáy van-é élég emberünk, egy­értelműen igen a válasz. Nem állok egyedül azzal a véleménnyel, Ifogy nem annyira az ellenőrök és az ellen­őrzések számának gyarapítására, ha­nem az ellenőrzés minőségének javí­tására van szükség. Nem csupán egy- egy termék, hanem különböző ter­mékcsoportok árát a vállalati árpoli­tika egészét kell vizsgálni. Az árellenőrzések emelkedő színvo­nalának, növekvő hatékonyságának is része van abban, hogy csökkent a súlyos visszaélések száma, s kevesebb gazdasági bírságot kell kezdeményez­nünk a bíróságoknál, mint azelőtt. Negatív jelenség viszont, hogy ezzel egy időben nőtt a kisebb, kihágás számba menő szabálysértések száma. Minthogy sok kicsi sokra megy, nem békélhetünk meg ezzel az állapottal. 'S azzal sem, hogy sok vállalatunk, mint valami postai kézbesítő, egysze­rűen tudomásul veszi, s továbbhárítja az áremeléseket. Ennek kapcsán hadd lapozzam fel ismét a párt kongresszu­si irányelveit, aríielyek kimondják: „A termelői árak a társadalmilag in­dokolt ráfordításokat fejezzék ki. és ne legyen rá mód. hogy a gazdaságta­lan termelés, a hanyag munka költsé­geit a fogyasztókra hárítsák”. Ehhez persze nagyobb fegyelemre van szük­ség az árképzésben a jelenleginél. Kí­vánatosnak tartom, hogy a vállalat- közi kooperációs kapcsolatokban is erősödjön az áralku, az indokolatlan áremelések eileni fellépés, vagyis an­nak a belátása, hogy nemcsak a végső kibocsátás fázisában, hanem már s közbülső szakaszokon is meg kell aka­dályozni a jogtalan árnövekedést. Végtére is ez mindinkább a vállala­tok érdeke is. — Utolsó kérdésünk: mit várnak az új évtől? — A kormány az 1985. évi népgaz­dasági tervről tárgyalva, jóváhagyta az árterv jövő évi előirányzatait is. Ismeretes, hogy az 1984. évi. 8 száza­lékot meghaladó, vagyis kiugróan ma­gas fogyasztói árszínvonal-növekedést követően, megindulunk az áremelke­dések mérséklésének irányába. Látvá­nyos fordulatot nem tudunk elérni egy év alatt, de a tervezett 7 százalé­kos árszintnövekedés már érzékelhe­tő javulást jelent a korábbi évekhez képest." Amint említettem, ezt csak egy lépéssorozat kezdetének tekint­jük, amit. jobb munkát, dinamikusabb gazdasági növekedést feltételezve, újabb lépések követhetnek majd.,.-J A Balkányi Állami Gazdaság központi gépjavító műhelyé­ben Deák György és ifjú Benke László egy IFA tehergép­kocsira szerelt műtrágyaszóró gépet készít fel műszaki vizs­gára. (cs) Téli gépjavítás Kisiparból exportra A kisipari munkahelyek felszereltsége, gépesítettsége nagyon változatos képet mu­tat Szabolcs-Szatmárban. Még mindig a kézműipari jelleg dominál annak ellené­re, hogy a műszaki fejlesz­tésre mind többen töreked­nek. ,1983-ban például 110 kisiparos 9 millió forintot fi­zetett be fejlesztési alapra, melyből nyolcmillióért gépe­ket, eszközöket vásároltak. A KIOSZ megyei szerveze­te támogatja ezeket a kor­szerűsítési törekvéseket, hogy a szolgáltatások színvonala tovább növekedjen. A Kis­ipari Termeltető Vállalattal közösen intézkedési tervet készítettek az árutermelés fejlesztésére, az export foko­zására. 1984-ben hét pályáza­tot véleményeztek. Közülük kettő importpótló, öt kisipa­ros vállalkozó pedig közve­tett exportot jelentő munká­ba kapcsolódott be. Nyírbátorból Számjegyvezérlésíí eszterga A nyírbátori fúrógépgyár­ban a tavalyi nyolc helyett az idén már tíz peremeszter­gát gyártanak szovjet export­ra. Dolgoznak a gyártmány korszerűsítésén, és várhatóan 1986-tól már a modernebb, többet tudó változatot készí­tik a gyárban. A napokban készülnek fel az NC-eszterga, azaz a szám­jegyvezérlésű szerszámgép szerelésére. A csepeli köz­pontból telepítik le a szüksé­ges berendezéseket. Február­ban kezdődik a közös szere­lés, a későbbiekben pedig önállóan fogják összeállítani az esztergát, amiből a tervek szerint 1985-ben 15—20 darab hagyja el a nyírbátori gyár­egységet. C TV-jegyzet 'S Negatív lenyomat M i az oka, hogy a fia­talok egy része a tár­sadalom perifériájára szorul, nem fogadja el a ki­alakult értékrendeket, vi­selkedési szokásokat és szabályokat. Saját törvé­nyeik szerint kívánnak él­ni, ami gyakran igen ho­mályos, esetleges alapok­ra épül és következményei nemegyszer az önpusztí­tásban jutnak kifejezésre. Holott ezek a fiatalok ál­talában nagyon is vágynak a jobb életre, a boldogság­ra. álmaik megvalósításá­ra. Ezekre a nem éppen új — és nem éppen sajátosan magyar és sajátosan szo­cialista gondokra — keres­te a lehetséges válaszokat a kedd esti 2-es műsor, a „Negatív lenyomat”. Olyan fiatalok szólaltak meg. akik különböző valós, vagy vélt családi, lelki, érzelmi okok­ból válságba kerültek, ezért nyúltak a kábítószerhez, az alkoholhoz, vagy éppen az istenben keresték a vi­gaszt, az életcélt. Csopor­tokban. kis közösségekben élnek, elvonulva a megszo­kott. normális társadalmi valóságtól. Miért teszik? Hogyan lehetséges,. hogy ennyire elveszítették a ta­lajt? V ___________________ Belenyugodhatunk-e? Hi­szen mindig is voltak és vannak deviáns, másként, az elfogadott társadalmi normáktól eltérő módon elő és gondolkodó fiata­lok az ókortól napjainkig! Mindez nem mentheti fel a felnőtteket, hogy felelő­sebben és főként megértőb­ben, türelmesebben foglal­kozzunk a személyiségük­ben bonyolultabb, érzéke­nyebb, sérülékenyebb fia­talokkal. Sajnos, az érzelmi elsze­gényedés is szüli az eltá­volodást, s ugyanígy a ha­gyományos társas, közösségi kapcsolatok felbomlása. A filmben megszólalt fia­talok fogódzókat keresve jutottak el a nálunk szeren;, cséré nem tömeges kgm- munaszerű, csoportos élet­hez. Elgondolkodtató a stúdióbeszélgetéseknek az a megállapítása, hogy a „Negatív lenyomatban” sze­replő fiatalok menekülése egyfajta önvédelem, egy­ben kritikája annak, hogy a családi, iskolai, munkahe­lyi kötődés ügyében na­ponta vannak tennivalók. S nem lehet lemondani egyetlen nehezen kezel­hető fiatalról, vagy akár fel­nőttről sem . , P. G. ______________________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents