Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-30 / 24. szám

4 Kelet-Magyarország 1985. január 30. Kommentár Delhi deklaráció Aligha gyökértelen, még kevésbé visszhang nélküli a „hatok” Üj-Delhiben tartott csúcsértekezlete. Gyökerei abból a világszerte tapasztalt óhajból erednek: az atomha­talmak újítsák föl a leszere­lési tárgyalásokat, fagyasszák be az atomfegyverek kísérle­teit és gyártását. A mexikói, az argentin és a tanzániai el­nök, valamint a görög és a svéd kormányfő most elfo­gadta Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök meghívását, s hétfőn egynapos csúcstalál­kozón találkoztak Üj-Delhi­ben. A Hatok múlt év májusi felhívására Moszkvából ked­vező válasz érkezett: a szov­jet vezetés üdvözölte a hat különböző politikai orientá­ciójú ország államférfiainak nyilatkozatát. Most az egynapos csúcs közös nyilatkozat közzététe­lével zárult. A „delhi dekla­ráció” ismételten nyomaték- kai hangsúlyozza a nukleá­ris fegyverkezési hajsza megállításának szükségessé­gét, s felhívja az öt atom­hatalom vezetőit: szüntessék be a tömegpusztító fegyve­rekkel folytatott kísérleteket, korlátozzák ezeknek az esz­közöknek a gyártását és te­lepítését. A hat politikus ezen túlmenően azt is szük­ségesnek tartotta megfogal­mazni, hogy a világűr ne váljék a jövő csataterévé, hanem „az egész emberiség hasznára legyen”. Természetesen a Hatok nem elégednek meg azzal, hogy egy jelentős deklará­ciót elfogadtak. Annak szö­vegét mint a csúcstalálko­zót Követő nemzetközi sajtó­konferencián elmondták — átadták az atomhatalmak új-delhi nagyköveteinek, s eljuttatják a világ vala­mennyi állam- és kormány­főjének. Annak csak örülni lehet, hogy más-más orientációjú államok a mai feszült világ- helyzetben a leglényegesebb kérdésre: a leszerelésre, az atomháború veszélyének ki­iktatására összpontosítják figyelmüket, s megtalálják a közös nyelvet. A Hatok példamutató kez­deményezése éppen olyan időszakban kapott új erőre, amikor küszöbön áll a szov­jet—amerikai leszerelési tárgyalások megkezdése. A „delhi deklaráció” minde­nekelőtt azt sugallja: Moszk­va és Washington mielőbb jusson közös nevezőre a tö­megpusztító fegyverek kor­látozása és csökkentése ügyé­ben, s járuljon hozzá a világ­méretű enyhülés újbóli tér­nyeréséhez. Havasi Ferenc Washingtonban Libanon Infláció, csökkend termelés A libanoni gazdaság mind súlyosabbá váló gondjainak orvoslását célzó intézkedése­ket fogadott el hétfői négy­órás ülésén a bejrúti kor­mány. A gazdasági kérdések napi­rendre tűzését az indokolta, hogy az ingatag belső hely­zet, az elhúzódó politikai vál­ság következtében az ország gazdasági élete mind roha­mosabb hanyatlásnak indult. Visszaesett az ipari termelés, csökkent az ipari beruházá­sok volumene, fokozódott a munkanélküliség és az inflá­ció. Fél év alatt csaknem öt­ven százalékot veszített érté­kéből a libanoni font, nőtt a spekuláció. A lakosság terhei mind elviselheteltenebbé vál­tak, a szakképzett munkaerő tömegesen vándorolt ki az országból. A dél-libanoni helyzetről nyilatkozott a kormány rend­kívüli ülését megelőzően a kormány két minisztere, Na- bih Berri, dél-libanoni ügyekkel is megbízott állam­miniszter és Szalem el-Hossz oktatási és munkaügyi mi­niszter. Ismét figyelmeztet­ték a kormányt: bármely pil­lanatban készen kell lennie arra, hogy ellenőrzése alá vegye a térséget, ahonnan az izraeli csapatok kivonulnak. Ellenkező esetben — vélemé­nyük szerint — vérontásra kerülhet sor Szidonban és környékén. Havasi Ferencet, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titká­rát, országgyűlési képviselőt, aki amerikai kongresszusi képviselők, az Interparlamen­táris Unió amerikai tagoza­ta meghívására tartózkodik az Egyesült Államokban, kedden Washingtonban fo­gadta Ronald Reagan ame­rikai elnök. Havasi Ferenc megbeszélést folytatott George Bush alel­A salvadori hadsereg tíz nagyszabású „tisztogató” ak­ciót indított az év első hó­napjában a hazafiak ellen — közölte hétfőn a Salpress független salvadori hírügy­nökség. A hadműveletekben több, mint 13 ezer katona vett részt. A hadsereg az ország 14 tartománya közül nyolc­ban próbálta meg — sikerte­lenül — kiszorítani a Fara- bundo Marti Nemzeti Felsza- badítási Front fegyvereseit állásaikból. A leghevesebb harcok az ország keleti ré­szén — Usulutan és San Mi­guel tartományokban — foly­tak. Az egyre nagyobb ameri­kai támogatás eredménye­képpen jelenleg a legkisebb közép-amerikai ország ren­delkezik a térség legkorsze­rűbben felfegyverzett had­seregével. Washington az el­nökkel és George Shultz kül­ügyminiszterrel, valamint az amerikai kormány több más tagjával nemzetközi kérdé­sekről és a kétoldalú kapcso­latok fejlesztéséről. Találko­zott az amerikai törvényhozás és az Interparlamentáris Unió amerikai tagozata több tagjával. A találkozón jelent volt dr. Házi Vencel, hazánk wa­shingtoni és Nicolas Salgo, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. múlt 3 évben 231 millió dollár katonai segélyt adott Salva­dornak. 1985-re 132 millió dollár segélyt terveznek, de a Reagan-kormány várhatólag növelni fogja ezt az összeget. A salvadori reguláris erő­ket 1981-ben 7 ezer katona je­lentette. Jelenleg a hadsereg létszáma meghaladja a 30 ezer főt. A szintén katonai feladatokat ellátó nemzeti gárda és a rendőrség létszá­mát ebben az időben 20 ezer főről 50 ezerre növelték. Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok elsősor­ban a salvadori légierő fej­lesztéséhez nyújtott segítsé­get. A salvadori légierő két olyan C—3 típusú repülőgé­pet kapott, amely alkalmas éjszakai bevetésre és fedél­zeti fegyvereiből percenként 1800 lövedéket tud kilőni meghatározott területre. „Tisztogat” a salvadori hadsereg Terroristák fl Reder-iigy hullámai csúcstalálkozója Kormányválság Bécsben Spanyol lapértesülések sze­rint, a múlt év szeptemberé­ben „valahol baszkföldön”, találkozót tartottak a nyugat­európai országok terrorista szervezeteinek képviselői. A Diario 16 belügyi forrásokra hivatkozva tudni véli, hogy akkor határozták el az ösz- szehangolt támadásokat az USA, valamint a NATO ka­tonai célpontjai ellen. A spanyol ETA, a francia AD (Action Directe), az NSZK-beli FAR, a belga CCCC, az olasz Vörös Brigá­dok és más különítmények összehangolt euroterrorista akciójának lényege — saját megfogalmazásuk szerint — „az amerikai imperializmus elleni harc, az európai né­pek érdekeinek védelme”. Az elmúlt hónapokban tényke­désüket olyan akciók jelez­ték, mint a belga, a spanyol, az NSZK-beli NATO-objek- tumok elleni szabotázs ak­ciók, vagy René Audran tá­bornok múlt heti, párizsi meggyilkolása. A madridi Radio Nációnál kedden délelőtt gyorshírben jelentette, hogy González mi­niszterelnök, a NATO brüsz- szeli központjának katonai elhárításától jelzéseket ka­pott: spanyol földön nagysza­bású terrorakció készül. A terrorista kommandók több magas rangú — amerikajia- rát — katonatiszt meggyilko­lására szőttek terveket. Az Osztrák Szabadság Párt kivonul a koalíciós kor­mányból, amennyiben a szo­cialisták le akarják váltani Friedhelm Frischenschlager hadügyminisztert. így döntött hétfő este az Osztrák Sza­badság Párt vezetése több órás ülésén, amely után Nor­bert Steger alkancellár, a párt elnöke jelentette be a döntést. Frischenschlager lemondá­sát nemcsak vezető szocialis­ták, hanem az ellenzékben levő polgári Osztrák Néppárt sok politikusa is követelte, miután a miniszter személye­sen fogadta Ausztriában Walter Redert, az Olaszor­szág által átadott náci hábo­rús bűnöst. A nyugat-európai űr­program jövője a tét az Eu­rópai Űrkutatási Hivatal (ESA) tanácsának kétnapos ülésén, amelyet Rómában tartanak szerdán és csütör­tökön. A tagállamok kutatási és technológiai miniszterei hivatottak dönteni több, az elkövetkezendő tíz évben megvalósítandó program­ról, amelyeknek távolabbi I célja: önálló nyugat-európai űrállomás létrehozása. A kormányközi szerveze­tet 1975-ben hozták létre, tagja az NSZK, Belgium, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Olaszor­szág, Írország, Hollandia, Nagy-Britannia, Svédor­szág és Svájc, a szervezettel együttműködési megálla­podásokat kötött Norvégia, Ausztria és Kanada is. Az űrprogram Nyugat- Európában is a legköltsé­gesebb vállalkozások közé tartozik és éppen ez a tény ____________ adja a mostani tanácskozás jelentőségét. Az ESA évi költségvetése jelenleg 850 millió ECU (egy ECU = 0,81 dollár), és a nyugat-európa­iak űrterveihez legalább en­nek kétszeresére lenne szükség. Rómában megvitatásra kerül az űrszállítási prog­ram, az „Ariane 5” hordo­zórakétával (2,6 milliárd ECU-t szánnak erre), az űrinfrastruktúra kialakí­tásának programja, amely­nek keretében ki akarják fejleszteni a nyugatnémet —olasz tervezésű „Colum­bus" emberek lakta űrállo­mást (szintén 2,6 milliárd ECU), és a Franciaország által javasolt „Hermes” mi­niűrrepülőgépet, amely­nek árát 1,8 milliárd ECU- ra becsülik. Ezenkívül szá­mos tudományos és táv­közlési terv is szerepel a napirenden. Ugyancsak itt döntenek arról, hogy mi­lyen alapon kezdjenek tár­------------------;---------------> gyalásokat egy amerikai űr­állomásban való részvétel­ről, amire Reagan elnök hívta fel őket. Nem kizárt, hogy a „Columbus" éppen a 3000 kilométernyi magas­ságba felbocsátandó ameri­kai űrkomplexum egy ré­sze lenne. Az Egyesült Ál­lamok e célra 1990-ig 8 milliárd dollárt fordít. Nyu- gat-Európában az űrprog­ram költségeinek közel egy- harmadát két ország: Fran­ciaország és az NSZK fe­dezi. Akárcsak a világpolitika és a gazdaság más terüle­tén, Nyugat-Európa és Wa­shington viszonyában e té­ren is némi tudathasadás érezhető. A hatalmas költ­ségek miatt szüksége van Nyugat-Európának az Egye­sült Államokra, ugyanak­kor ez az önálló nyugat-eu­rópai űrprogramot szinte lehetetlenné teszi, mert így a nyugat-európai űriparnak nincs lehetősége a dinami­kus fejlődésre. Ebből az ördögi körből próbálnak most kilépni Ró­mában. ______________________) Az 1983-as választáson az Osztrák Szocialista Párt el­vesztette abszolút többségét, s a szavazatok 47,6 százalé­kának birtokában csak a ke­vesebb mint 5 százalékot ka­pott Osztrák Szabadság Párt­tal tudott ismét kormányt alakítani. A koalícióban az Osztrák Szabadság Pártnak 3 minisztere és 3 államtitkára van. Tekintettel a parlamen­ti erőviszonyokra, valószí­nűtlen, hogy Fred Sinowatz kancellár a végsőkig élezné a helyzetet, hiszen ez új válasz­tásokkal járna, ami valószí­nűleg a szocialisták további veszteségeit hozná. Az osztrák koalíciós kor­mány kedden több órás ta­nácskozás után úgy döntött, hogy nem váltják le Fri­schenschlager honvédelmi minisztert, hanem elfogadják bocsánatkérését és magyará­zatát a Reder-ügyben. A mi­niszter Fred Sinowatz kancel­lárhoz intézett levelében azt írta, hogy magatartását — több napos gondolkodás után — hibásnak ítéli. A néppárt, kihasználva a helyzetet a kormány ellen, péntekre bizalmatlansági in­dítványt nyújtott be a mi­niszter ellen, s név szerinti szavazást kért. Stockholm Munkaokmány a békéért A svéd fővárosban ked­den megkezdődött az euró­pai bizalom- és biztonság­erősítő, valamint leszerelési konferencia új ülésszaka. A keddi ülésen Oleg Gri- nyevszkij nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője felszólalásában a többi kö­zött megállapította a kon­ferencia két munkacsoport­jának megalakulása lehető­vé teszi, hogy egyidejűleg vizsgálják a politikai és a katonai jellegű bizalomerő­sítő intézkedéseket, és meg­kezdjék az érdemi tárgya­lásokat. Ha az Egyesült Ál­lamok és a többi NATO-or- szág kész a becsületes és az egyenrangú tárgyalásokra, akkor a tanácskozás azon­nal behatóan foglalkozhat a napirendi kérdésekkel. Hoz­záfűzte: a Szovjetunió ja­vaslatai azt célozzák, hogy gyökeres fordulat következ­zen be az európai helyzet javulásában, és egyben át­fogják a fontos problémák széles skáláját, kezdve at­tól, hogy nem alkalmaznak elsőként nukleáris fegyvert, a nagyobb hadgyakorlatok, illetve csapatmozdulatok bejelentéséig. Grinyevszkij ezután át­tért a szovjet küldöttség ál­tal beterjesztett munkaok­mány ismertetésére, amely­nek lényege, hogy a konfe­rencián részt vevő államok kötelezik magukat: nem al­kalmaznak elsőként egymás ellen sem nukleáris, sem hagyományos fegyvert, kö­vetkezésképpen egyáltalán nem vetnek be egymás el­len katonai erőt. A munkaokmány javasla­tai szerint a felek: — tartózkodnak attól, hogy a konferencia más résztvevőivel szemben ka­tonai erőt bármilyen mó­don alkalmazzanak, ami összeegyeztethetetlen . az ENSZ alapokmányának cél­jaival és elveivel, különös tekintettel más állam terü­letére való behatolásra, vagy ellene intézett táma­dásra ; — nem fenyegetik a nem­zetközi tengeri, légi és koz­mikus útvonalak biztonsá­gát azokban a térségekben, amelyekre nem terjed ki nemzeti joghatóság. Kötelezettséget vállal­nak arra is, hogy nem al­kalmaznak erőt harmadik országokkal szemben, állja­nak akár kétoldalú szövet­ségben velük, legyenek el nem kötelezettek, vagy sem­legesek. A szerződés résztvevői erőfeszítéseket tesznek az űrfegyverkezési hajsza el­hárítása, a nukleáris és a hagyományos fegyverkezé­si hajsza beszüntetése, a fegyverzet korlátozása és csökkentése, valamint a le­szerelés érdekében, amely a jogegyenlőség, a kiegyensú­lyozottság és a kölcsönösség elvein, a biztonsági érde­kek azonos tiszteletben tar­tásán alapulna. A felek együttműködnek abban, hogy növelik az ENSZ hatékonyságát a nemzetközi viták és konf­liktusok békés rendezésé­ben, az agressziók megaka­dályozásában, a nemzetközi békét és biztonságot fenye­gető veszélyek elhárításá­ban. Háborús veszély ke­letkezése és katonai erő al­kalmazása esetén sürgős konzultációkat tartanak, egymás rendelkezésére bo­csátják a szükséges infor­mációkat. A szerződés azon­ban az ENSZ alapokmá­nyának 51. cikkelye értel­mében nem korlátozná a résztvevők elidegeníthe­tetlen jogát az egyéni és a kollektív védelemre. A szerződés nyitott min­den más állam számára, és akkor lépne hatályba, ha csatlakozna hozzá a Varsói Szerződés és az Észak-at­lanti Szövetség minden résztvevője. Megkezdődött a stockholmi konferencia ötödik fordulója. A kép a nyitó plenáris ülésről készült. HÁZTÁJI GAZDASÁGOK, KISKERTTULAJDONOSOK FIGYELEM! A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat február elsejével megnyitja Vetőmag Mintaboltját Mátészalkán, Sallai út 30. sz. alatt. Busz- és MÁV-állomástól 400 méterre. MINTABOLTUNKBAN KAPHATÓ hajtatási zöldségek, konyhakerti növények és virágok vetőmagvai, virághagymák, kertiszerszámok, kerti traktorok, fejőgépek, permetezők és egyéb kisgazdasághoz szükséges gépek és gépi berendezések. Zeolit alapanyagú talajjavító anyagok. Műtrágyák. Takarmány kiegészítő anyagok. Előjegyezhető: vetőburgonya. Ingyenes szaktanácsadással állnak dolgozóink a vásárlók rendelkezésére. Várjuk vásárlóinkat! Vetómagtermeltető és Értékesítő Vállalat Nyírségi Központ Nyíregyháza. (116) <j[vETóM AG | A kommandók tervei ÖRDÖGI KÖR — AZ ŰRBEIN

Next

/
Thumbnails
Contents