Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-21 / 16. szám

1985. január 21. Kelet-Magyarország Hegint a balsierencse Tíz bajnokot avattak Sífutás Kabaláson lat fa iöatttt A legklaebbek, az óvodások rajtja. Nagy érdeklődéssel kísért, han­gulatos tömegsportverseny szín­helye volt vasárnap a Nyíregy­háza melletti Kabalás-domb. Az SZMT sportbizottsága és a me­gyei siszövetség ott rendezte meg a Népszava sífutóversenyt, melyen tíz korcsoportban avat­tak bajnokot. A dombos terepen kitűnő hóviszony várta a részt­vevőket, akik között óvodásokat éppúgy találtunk, mint hatvan éven felüli sízőt. A sífutóverseny győztesei, óvo­dás fiúk: Malakuczi Zsolt (nyír­egyházi 3-as óvoda). Kisdobos fiúk: Fazekas Zsolt (Nyírpa­zony). Lányok: Malakuczi Judit (nyíregyházi 5-ös iskola). Üttörő fiúk: Tóth Ferenc (Nyírpazony). Középiskolás fiúk: Kovács György (Bánki Donát Ipari Szakközépiskola). Lányok: Ko­csis Anna (Nyíregyházi Zrínyi Gimnázium). Felnőtt férfiak: Varga Antal (Üjfehértó Általá­nos Iskola). Nők: Venczel Mik­lósné (MHSZ). Igazolt verseny­zők: Hrenkó László (TSZKER). 65 éven felüli korosztály: Pőhm Endre (nyugdíjas). A hét végén megkezdődött a tavaszi idény a teke NB I-ben és az NB II-ben. A Nyíregy­házi Taurus SC csapatai szom­baton idegenben rajtoltak, míg a Szabolcsi Építők SE férfigár­dája vasárnap itthon vágott a bajnoki sorozatnak. Eredmé­nyek: NB I, NŐI MÉRKŐZÉS: Bp. Postás—Nyh. Taurus SC 5:3 (2313:2307). Balszerencsés veresé­get szenvedett a fővárosban az újonc nyíregyházi együttes. Az élcsoportban tanyázó Postás el­len 3:3 lett az állás a hat pár után, így a két pont sorsát a több ütött fa döntötte el. A ha­zaiak hat fával értek el többet, igy nyertek. A Taurus pontszer­zői: Kiszely Jánosné 415, Szabó Ildikó 408, Gyarmatlné Szirmai Elvira 393 fával. NB II, FÉRFIMÉRKÖZÉSEK: DMVSC—Nyh. Taurus SC 6:2 (2540:2424). A debreceniek éltek a hazai pálya előnyével és biz­tosan győztek. A nyírségi pont­szerzők: Fehér László 431, Han- kószki József 416 fával. Miskol­ci Építők Volán—Szabolcsi Épí­tők SE 6:2 (2374:2363). Nagy meglepetés a nyíregyházi együt­tes hazai veresége. A két pont­szerző: Spisák László 409, Sza­bó Zoltán 389 fával. A legidősebb résztvevő: Pőbm Endre, 68 éves volt. Hrenkó László, az egyik győztes. Debrecen—Nyíregyháza párharc Aranyos atléták A menedzserek ajánlata Yáradi profi lehet Nem titok: az. NSZK-ban edzőtáborozó magyar ökölví­vó-válogatottat külföldi me­nedzserek is felkeresték, pro­fiszerződéseket felkínálva. Papp László szövetségi kapi­tány-azonban közölte velük: csak júniusban, az Európa- bajnokság után tárgyalhat­nak — az akkor már erre en­gedéllyel rendelkező Alvics- csal, Bácskaival, Gönczivel és Váradival. — Ezek szerint már eldön­tött tény, hogy Váradi János profi lesz? — kérdeztük a légsúlyú olimpiai bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes sportoló nyíregyházi meste­rét, Szántó Józsefet, az Nyh. VSSC ökölvívó-szakosztályá­nak vezető edzőjét. — Beszélnek róla, de hi­vatalosan még nincs eldönt­ve a hogyan. Elvi engedély van, a profiszerződés feltéte­leit azonban még nem dol­gozta ki a szövetség. A nyu­godt Európa-bajnoki felké­szülés érdekében érthetően jelenleg nem is foglalkozik a MÖSZ ezzel a kérdéssel. Most az a legfontosabb, hogy leg­jobb ökölvívóink a májusi, budapesti EB-re koncentrál­janak mindenekelőtt. Aztán majd jöhet a profiszerződés témája. — Az EB után tehát Várn­áit nem látjuk többé az ama­tőrök mezőnyében? — A profizmus lehetőségét szerintem Váradinál későbbi időszakra tolja az a tény, hogy az év második felében Világ Kupát rendeznek. Ha Jancsi a májusi Európa-baj- nokságon aranyérmet szerez — ebben nagyon bízom! —, akkor, ahogy őt ismerem, nem hagyja ki a Világ Ku­pán való szereplés lehetősé­gét a profiszerződésért. Az­tán, ha ott jól szerepel, sze­rintem az 1986-os amatőr vi­lágbajnokságot is megvárja, addig nem megy profinak. Mert szeretne VB-aranyat szerezni, elsőként a magyar ökölvívók közül. Csak aztán jöhet a profiszerződés. — Edzőjével,' vagy edzője nélkül megy majd profinak? — Nem tudni. Beszélget­tünk már erről Jancsival, és mi szeretnénk továbbra is együtt dolgozni. De ki tudja, hogyan alakul majd? Szerin­tünk az lenne a legjobb, ha itthon, megszokott környezet­ben készülne Jancsi és csak a profimeccsekre utazna kül­földre. Vagy játszhatna itt­hon is, hiszen a^. impozáns Budapest Sportcsarnokban erre már van lehetőség. Majd elválik, miként lesz? Most az a legfontosabb, hogy május­ban meg legyen az a nagyon várt EB-aranyJ Szombaton Debrecenben városok közötti vetélkedőt tartottak a debreceni és a nyíregyházi atléták, ponto­sabban a DMVSC és az NYVSSC tehetségei. A nyír­ségi fiatalok öt szépen csil­logó érmet szereztek, négy aranyat és egy ezüstöt. Az ifjúsági 60 méteres sík­futásban Mészáros Pál 7,1 másodperccel utasította ma­ga mögé a mezőnyt. A ser­dülő fiúk közül Ádám József 7.2 másodperccel nyerte a 60 méteres sík-, 8,9 másodperc­cel pedig a 60 méteres gátfu­tást. A lányok 60 méteres síkfutó versenyszámában Tóth Tündéé lett az arany­érem, Sarkadi Ágnesé az ezüstérem. Ök egyaránt 8,2— 8.2 másodperc alatt tették meg a távot, s a célfotó dön­tött közüttük. Milliós veszteség Vége a Cosmosnak? Hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint elérkeztek a Cosmos labdarúgócsapatának végnapjai. A korábban világ­sztárokkal ékesített New York-i együttes sorozatban szenved vereséget, közönsége elpártolt, az anyagi csőd kö­zel van . . . Az események gyorsan pe­regtek : — Az egymásután ötödik ve­reség után Giorgio Chinaglia, a Cosmos tulajdonosa elbocsá­totta Eddi Firmani edzőt. — A nyolcadik vereség után Chinaglia, a korábbi olasz, majd Cosmos gólkirály 37 éve­sen újra felhúzta a futballci- pőt, hogy játékosként próbál­jon segíteni. — Az újabb negyedik vere­ség után pénzügyi válság fe­nyegeti. Chinaglia, aki nyáron vásárolta meg a klubot, már 2 millió dollárt veszített. A régi szép idők elmúltak. Néhány éve, amikor még Pelé és Beckenbauer is a Cosmos színeiben játszott, a Giant sta­dionban hetvenezres nézőszá­mok hirdették a labdarúgás dicsőségét. Ezen a héten vi­szont, amikor a 14 csapatból álló észak-amerikai terem liga utolsó két együttese, a Cosmos és a Dallas küzdött egymás el­len, már csak ezer néző vál­tott belépőt. Chinaglia vesztesége tehát fél év alatt 2 millió dollár és Péppé Pinton, a Cosmos üzlet­vezetője szerint „szó lehet az üzlet bezárásáról .. .” Az ä Cosmos áll tehát csőd előtt, amely a hetvenes évek végén tulajdonosának, a Warner rek­lámügynökségnek még több millió dolláros hasznot ho­zott. Jelenleg az észak-amerikai ligában a Cansas City mérkő­zései a leglátogatottabbak, át­lagban 12 ezren figyelik hazai küzdelmeiket. Chicagóban a góllövőlistát 35 góllal vezető nyugatnémet K. H. Granitza jóvoltából átlagban tízezren figyelik a teremmérkőzéseket. Mi lesz Bakosival, Páióczival? Á klub javaslata Kijut ezekben a napok­ban az izgalomból a nyír­egyházi atlétabarátoknak. Sigér Zoltán, az NYVSSC ugróinak edzője ugyanis Tatabányára szándékozik költözni, s volt nyírségi versenyzői közül ketten. Bakost Béla és Pálóczt Gyula követni akarják. A piros-kék klub természete­sen ragaszkodik a világhírű hármas- és távolugrókhoz, határozott nemet mondott átigazolásukra — mint ar­ról két hete beszámoltunk. Hol tart most a Bakosi-, Pálóczi-ügy? — fordultunk válaszért Pók Istvánhoz, az NYVSSC ügyvezető elnöké­hez. — Sajnos, még mindig nem kerülhetett véglegesen pont az ügy végére. Leg­utóbb egyeztettünk a Ma­gyar Atlétikai Szövetséggel és a . MASZ vezetőinek egyetértésével új javaslatot' tettünk a versenyzőknek. Azt javasoltuk, hogy a nyíregyházi Méray László edző és a távozó Sigér Zol­tán a jövőben közösen ké­szítse fel világhírű ugróin­kat, akiknek továbbra is az NYVSSC színeiben kell ver­senyezniük! Ehhez klubunk minden feltételt megteremt. Amennyiben Sigér Zoltán elköltözik Tatabányára, úgy onnan szaktanácsaival segítené Bakosi és Pálóczi nyíregyházi felkészülési munkáját. — Méray László egyéb­ként hosszú ideje atlétikai szakosztályunk ugró szak­ágának edzője, együtt dol­gozott Sigér Zoltánnal. Pá­Pók István, az NTVSSC ügyvezető elnöke: ........ új javaslatot tettünk a ver­senyzőknek.” lóczi Gyula nála kezdett, Bakosi Béla pedig a moszk­vai olimpia előtt dolgozott vele. Amikor Sigér a válo­gatott keret edzőtáborában dolgozott, akkor itthon Nyíregyházán Méray vezet­te az ugrók munkáját. Te­hát nem egy kezdő, isme­retlen szakemberről van szó. — Reméljük a MASZ és klubunk közös javaslatát elfogadja a két versenyző. Választ ezen a héten kell adniuk, és akkor megköt­jük a megállapodást. Amennyiben nem fogadják el javaslatainkat, akkor is­mét közösen, a Magyar At­létikai Szövetség vezetőivel igyekszünk majd megtalál­ni a mindenki számára megnyugtató megoldást. Nsm megy a kosarasoknak Kettős vereség A kosárlabda NB I hét vé­gi fordulójában itthon ját­szottak a Nyíregyházi Tanár­képző Főiskola csapatai. Saj­nos, ez a forduló sem sike­rült, mindkét gárda veresé­get szenvedett. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉS: OSC— Nyh. Tanárképző Főiskola 57:54 (27:31). Nyíregyháza. 350 néző, v.: Matlári, Simó. TK: Csermely (4), Szilágyi (2), Farkasinszkiné (2), Csa­pó (6), Dézsi (34). Csere: Ho­moki (2), Tóth (—■), Névtelen (4). Edző: Sasvári Andrásné. A görcsös akarással küzdő hazaiak rengetek biztos zic­cert elügyetlenkedtek, Dézsin kívül nem érezték a „kosa­rat”. Jogos óvás Jogos volt a ciprusiak óvása: az UEFA fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy újra kell játsza­ni a Ciprus—Magyarország ifjú­sági Európa-bajnoki selejtező mérkőzést. A 2:l-es magyar győ­zelemmel végződött összecsapást ugyanis a jugoszláv bíró mind az első, mind a második félidő­ben öt-öt perccel hamarabb le­fújta. Mint ismeretes, az ifjúsá­gi válogatottban két NYVSSC-s tehetség szerepel: Eszenyi Dé­nes és Krizán Sándor, akik így újra Ciprusra látogathatnak majd! Kétoldalas sportösszeállításunk munkatársai: Bagoly Dániel , Bartha Gábor Demeter László Gaál Béla Ganzler István Kovács György Jeszenszki Gábor • Nagy Gábor Szász János FÉRFIMÉRKŐZÉS: Szé­kesfehérvári Álba Építők— Nyh. Tanárképző Főiskola 77:73 (38:33). Nyíregyháza, 300 néző, v.: dr. Fritzi, Buk­ta. TK: Máthé Cs. (22), Bus- kó (5), Cseh (2), Kovács (13), Zomborszki (10). Csere: He­gedűs (—), Szűcs (—), Fejes (2), Palicz (15), Sándorffy (4). Edző: Máté János. A nagy lendülettel kezdő hazai­ak 7:2-re elhúztak, de aztán feljöttek a fehérváriak és a 35. percben már 15 pontos előnnyel vezettek. A hajrá­ban csak csökkenteni tudta ezt az arányt a TK. Jók: Má­thé Cs., Kovács. Szabolcsi résztvevők VIT-túra a Blikkben Szombaton a Bükkben ren­dezték meg a VIT-túra tö­megsporteseményt. A 20 kilo­méteres gyalogtúrán 650-en vettek részt, köztük szabolcs- szatmáriak is. A megyénkből indulók közül hét nő és tizen­hét férfi teljesítette a távot. Sportszeretetükről annyit: reggel a 4,30 órakor Nyíregy­házáról induló vonattal kel­lett elutazniuk, hogy ott le­gyenek a Csanyik-völgyi rajt­nál. A Bükkben március 30-án és június 1-én lesz a követ­kező VIT-túra. Itt mondjuk el: akik nem tudtak ott len­ni a szombati eseményen, azok február 2-án, a nyíregy­házi olimpiai ötpróba esemé­nyén is teljesíthetik a VIT- túra távját! Egyébként a résztvevők közül harmincán — sorsolással választják ki őket — ingyen utazhatnak a moszkvai Világ Ifjúsági Ta­lálkozóra. 7 — .... >•

Next

/
Thumbnails
Contents