Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-18 / 14. szám

1985. január 18. Kelet-Magyarország 3 Elmélet és gyakorlat Beszélgetés Garamvölgyi Károllyal, a közgazdasági társaság főtitkárával Nemrégiben Nyíregyházán járt dr. Garamvölgyi Károly, a Magyar Közgazdasági Tár­saság főtitkára. Az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról tartott előadást, erről kér­deztük mi is. — Milyen a közgazdaság- tudomány mai helyzete? -Mi­ért van olyan sok vita? — Az utóbbi években bi­zonyos átértékelődés^ tapasz­talható. Mindez óhatatlanul nagyon sok vitával jár. Nem az alaptételeket vitatják, ha­nem a gyakorlat oldaláról kiindulva vizsgáljuk a meg­valósítás lehetőségeit. Meg­újulás következett be a köz­gazdaságtudományban, s ez nem zárja ki, hogy az igé­nyesebb gyakorlati közgazda- sági munka összefügg a kü­lönböző elméleti iskolák kö­zötti vitával. Egyrészt egyre inkább komplex lesz a tudo­mány, ötvözi más szakága­zatok eredményeit, másrész­ről specializálódik, ameny- nyiben egyes részkérdéseket külön-külön is vizsgál. Ha­ladunk abba az irányba, hogy a számítástechnika fejlődé­sével a modellezés, a prog­nózisok készítése nagyobb szerepet kap. — A gazdaságirányítás kor­szerűsítésének feladatában hogyan vesznek részt a köz­gazdászok? Milyen feladatok állnak előttünk? — A reformot a tudomány igényével kell megközelíte­nünk. Tény, hogy a tudo­mány és a gyakorlat r.em mindig haladt együtt. Ennek olyan negatív hatásai is le­hetnek, mint a közelmúlt ba­jai, amikor a világgazdasági recesszió hatásait nem mér­tük kellőképpen. A magyar védekezési mechanizmus gondjai abból is adódtak, hogy nem volt kellő elméleti alap, több vitatott kérdés volt a megoldás módozatai­ra. A magyar közgazdaság- tudomány kapcsolatait, egy­általán mozgását' nem lehet elvonatkoztatni a belpoliti­kai élet alakulásától. A szám­vetések időszakát éljük, hi­szen a közelgő pártkongresz- szus egy középtávú időszak eredményeit méri, szembesí­ti az elképzeléseket a meg­valósítással. — Milyen vitatott kérdé­sek vannak, amelyre felele­tet várnak? — Több kérdést határozot­tabban kell megfogalmazni a szocialista országokban is. így vizsgálnunk kell a gaz­dasági együttműködés ala­kulását, a fejlesztés feltétele­it. Fejlettebb termelési, irá­nyítási formákra térünk át, azonban ennek szervezeti feltételeit nem munkáltuk ki teljes egészében. Nemcsak hazánk gondja, hogyan ala­kuljon az energiagazdálko­dás, milyenek legyenek egyes cikkeknél az értékesítési irá­nyok és formák. — Előfordulhat, hogy Nyír­egyháza nevét később emle­getni fogják szakmai körök­ben? Mit várhatunk attól, hogy 1985 nyarán itt rende­zik meg a XXIV. közgazdász vándorgyűlést? — A VII. ötéves terv ösz- szefüggéseiben fogunk be­szélni a növekedés feltételei­ről, azokról a tartalékokról, amelyek a magyar gazdaság­ban megvannak. így valóban elmondhatjuk, hogy a felada­tok végleges rögzítése előtt Nyíregyházán a hosszabb tá­vú előretekintés szempontjá­ból fognak szólni a szakem­berek a különböző témák­ról. Említhetem a vándor- gyűlés szekcióüléseinek té­máit is, hiszen szólni kell a gazdasági cselekvés konkrét megjelenési formáiról, a nö­vekedési variánsokról, s az elsőbbséget élvező tényezők­ről. Érdemes vizsgálni az előirányzatok és szabályozás viszonyát, a tervcélok és a vállalati döntési rendszer alakulását, de a munkaerő­vel való gazdálkodást, a bér- és szociálpolitika hatásait is. — Mennyiben bízhatunk abban, hogy a vendéglátó megye külön profitál a ván­dorgyűlésből? — Gondolom, az sem kö­zömbös, hogy az ország egyik távoli, s Viszonylag kevésbé ismert .megyéjét több száz szakember közelebbről meg­ismeri. Miután vándorgyűlé­sünk feladata, hogy az elmé­letet a gyakorlattal kösse össze, így a részt vevő szabol­csi szakemberek ebben is el­igazítást kaphatnak. Az sem mellékes, hogy gazdasági és politikai vezetők vesznek részt a vándorgyűlés munká­jában, akik találkoznak a helyi irányítókkal, s a felső vezetők által elmondottakat a maguk sajátos, helyi ta­pasztalataikkal kiegészíthetik — fejezte be dr. Garamvöl­gyi Károly. L. B. A Minőségi Cipőgyár nyírbátori gyáregységében a szocia­lista brigádok felajánlásokat tettek a felszabadulás 40. év­fordulója tiszteletére. Minden szocialista brigád két-két kommunista műszakot vállalt, és a minőséget is javítják. Képünkön: szovjet exportra szandálokat készítenek, (jávor) DOBOZGYÄR VAJÁN. Megkezdődött a két műszakos termelés a Nyíregyházi Konzerv­gyár Vaja községbe telepített dobozgyárában. Az új üzemben hazánkban eddig nem gyár­tott, 3—5 kilós fém konzervdobozokat készítenek. (Elek Emil felvétele) Szabadjára engedett indulatok Jóból is megárt a sok...? Elkeseredett hangú, segítséget tőlünk váró levelet ka­pott nemrég Köleséről szerkesztőségünk. A levélíró névte­lenül ugyan, de negyven asszony nevében keresett bennün­ket. Mondanivalójának lényege: a helyi termelőszövetkezet vezetősége mindenáron fel akarja számolni a gazdaság egyik melléküzemágát, ahol a szóban forgó negyven asszony is dolgozik. Ezt bizony nem lehet kéz- legyintéssel elintézni! Mert ha nem is keresnek tízezre­ket a kölesei asszonyok, de ha felszámolják az üzemet, bizony megérzi az itt szer­zett két-három ezer forint hiányát a negyven család. Súlya van hát a levélnek, ám dr. Kávássy Pál, a sző-. vetkezet elnöke cseppet sem jön zavarba, miután elolvas­ta azt. Idegeskedett ő már eleget a műanyagüzem miatt. Alig volt párja... Tehát a jelenlegi helyzet! A téesz régi vezérkara hét évvel ezelőtt hozta létre a .műanyagüzemet, jelentősen enyhítve ezzel a távoli szat­mári község családjainak anyagi gondjain. Akkor, jó" val több mint száz asszony talált itt munkát, a környé­ken alig volt párja az üzem­nek. Jó három éve aztán új szakemberek vették kézbe a gazdaság kormányrúdját, s miután a szövetkezet széná­ja igencsak rosszul állt, új utakat próbáltak keresni. Egyik elképzelésük a mel­léküzemágak tevékenységé­nek bővítése volt. Hozzá is kezdtek nagyszabású terve­ikhez, s az idő őket igazolta. Ma már több mint kétszáz­ötvenen keresik ipari mun­kával kenyerüket Kölesén, s ezek az üzemek tisztes nye­reséget hoznak a közösnek. Nem úgy a bizonytalan hely­zetbe került műanyagüzem, melynek dolgozói egy Pest környéki termelőszövetkezet­nek végeznek itt, Szatmár- ban bérmunkát. Csak nyereséggel De nemcsak ez okozza a gondot. Az újabbnál újabb kisüzemek egyre több asz- szonyt csábítottak át a mű­anyagüzemből is, ahol ma- már alig-alig áll rendelke­zésre elegendő munkáskéz. S ott a nemrég súlyos millió­kért felújított épület, a félig kihasznált géppark. A szö­vetkezet vezetésének állás­pontja tehát indokolt: a mű­anyagüzemnek csak akkor van létjogosultsága, ha mi­nimális nyereséget is, de nye­reséget állít elő. Különben fel kell számolni. Az elnökkel és az asszo­nyokkal folytatott beszélge­tés során kiderült, feltétle­nül végre kell majd hajtani az üzemben egy belső átszer­vezést is. A műanyag táskák iránt erősen megcsappant a piac igénye, a kabátok vi­szont továbbra is kelendők. A dolgozók egy része viszont ezt nem hajlandó tudomá­sul venni, mint mondták, in­kább itthagyják az üzemet, de ők nem cserélik el a tás­kát a kabátért. Voltak persze józanabb hangok is e parázs vitákkal tarkított beszélgetésen, s sze­rencsére ők voltak többség­ben.. Máthé Józsefné, Veres Györgyné, Smajda Andrásné, Szakács Zsigmondné és má­sok még arra is vállalkoztak, hogy munkásokat toboroznak a községben, csak ne szűnjön meg az üzem. Hála az égnek, erről szó sincs ma már, de korábban is csak azt tervez­ték, ha a műanyag kabátok továbbra is veszteséget hoz­nak, beszüntetik gyártását. Ám - az épületet akkor sem zárták volna be, más ipari tevékenységet honosítottak volna meg a falak között. Egymásközt tisztázni Az asszonyoknak tehát ma már nem kell attól félniük, hogy munka nélkül marad­nak. Ügy tűnik, fölöslegesen fogalmaztak olyan indulato­san levelükben, hiszen né­hány igen fontos dolgot még egymás között sem tisztáz­tak. Ám többet tehetett vol­na — s tehetne — a kedé­lyek lecsillapításáért, a dol­gozók megnyugtatásáért a szövetkezet vezérkara is. Balogh Géza E lhúzták a delet, ebéd­hez készülnek a sza- bolcsveresmarti isko­lások. Zúg, morajlik az öreg napközi, seregnyi lur­kó viháncol kint a friss ha­von, meg bent a folyosón. A konyhából gőz csap ki, rózsás arcú szakácsnők sür­gölődnek a kondérok körül. Csizmás, kalapos öregem­ber támasztja az ajtófélfát, kezében ételhordó, vár tü­relmesen a sorára. Két éve már, hogy az ünnepeket ki ­véve minden áldott nap fel­ballag a faluba az ebédért, elnézelődik egy kicsit, majd fogja az ételhordót, s szép lassan hazabandukol. Ráér, hova siessen. Társa, Gyulai Kálmánné már rég a teme­tőben pihen. S ő itt maradt egyedül, ebben az idegen faluban. — Idegennek éppen nem idegen, hiszen jó hatvan éve már, hogy itt élek. — De nem itt született. — Nem hát. Mondtam már az imént, hogy Vitkán, a megye túlsó végiben. Az­tán erre sodort a szél. Még 1921-ben. — Járt azóta Vitkán? — Bizony, az volt nagyon régen — gondolkodik el ki­csit, s hitetlenkedve meg­csóválja fejét: — Dehogy gondoltam én annak idején, hogy egyszer én leszek a legöregebb veresmarti. Ha isten is úgy akarja, idén már a nyolcvanhetet töl­töm. S ebből majdnem öt- venet a legnagyobb nyomo­rúságban ... Hatalmas méhrajként zú­dul az épületbe a veresmar­ti gyermekhad. Vidám zsi- bongás, s hallgatom az öreg Gyulai Kálmán szavait a régi időkről. Árvaként nőtt fel, s mikor leszerelt a ka­tonaságtól, egyik katona­cimborája hívta erre a táj­ra. „Mindegy, hol cseléd- kedsz, minek mennél vissza Vitkára! Ott sincs senkid, itt legalább hozzám közel leszel.” — Én a falu első gazdájá­nál, a feleségem meg az it­teni papnál volt szolga. Hát így kerültünk össze ... Az­tán a földosztásnál kaptunk öt holdat, s lassacskán bol­dogultunk. Jött a téesz, ko­csis lettem. Jó sorsom lett..., csak szegény asz- szony ne ment volna még el. Hozzák a tele ételhordót, egy szakácsnő megkérdi: — Szereti, Kálmán bá­tyám? Tojásleves, meg töl­tött káposzta. — Hogyne szeretném — mondja az öreg, s belesza­gol az ételbe. — Jól főznek itt a kony­hán? — Jól — mondja csende­sen. — Főznek úgy, mint a felesége? — Hát úgy senki, fiam — felel sokára, s elpárásodik a szeme. — Ügy már senki, mint ő főzött Gyulai Kál­mánnak. Nehézkesen feláll, elin­dul. Aprókat lépeget, s el­tűnik egy kanyarban. Majd' egy évszázad lopakodik utána ... B. G. Közös ládának... A zt hinné az ember, hogy ami áll, az nem avul. Persze, ha szabadon veri eső, hó és jég, és történetesen kis hű­tőládáról van szó, akkor egészen más a helyzet, Különösen akkor, ha las­san évtizede csak papíron cserél gazdát szegény, mert időközben kiment a divatból. Bizony, szerte a megyében százezerszám­ra'áll kazalba rakva az egykor kurrens göngyöleg, darabja 75 forintért nyil­vántartva. Ha nagyobb érték lenne, amit úgy hív­nak: állóeszköz, értékének bizonyos hányada leírható lenne, de így makacsul 75 forint, pedig már a szeg is alig tartja, több mint rozoga. Ez az állapota feltűnt a banknak. Mi köze hozzá? Ö ad forgóalaphitelt arra, hogy ne kelljen kiselejtez­ni. Adna . . . , de nem ad. Akkor tehát meg kell tőle szabadulni a tulajdonosá­nak. És itt következik a társasjáték, amit a gye-- rekek úgy ismernek: Fe­kete Péter. Az marad benne a slamasztikában, akinál bennragad a Feke­te Péter, pardon, a kis hű­tőláda. Mert bár.áll a lá­da, papíron elindul ván­dorútra. December 31-én a tsz-ben van készletfelmé­rés, tehát eladja a Zöi- dértnek, az árából akár egy kisebb nyereségrésze- sedésj iá. Ős^éjöJv''T$vás:r - szál a Zöldértnél ugyan­ez, tehát a tsz vásárolja meg. Decemberben min­den újra. Miből? Ehhez adja (most már nem adja) a pénzt a bank. Ha nincs hitel, vége a dalnak. A Fekete Péter ezúttal a tsz-eknél maradt, és bi­zony hiányzik a láda ára az elszámolásból. A selej­tezést pedig nem lehet to­vább halogatni. De kié a láda? A tsz szerint nem az övé, a Zöldért sem akarja magáénak tudni, pedig használati díjat l)úz utána. Vita korábban fel sem merült, mert az új al­mára szerződést csak a lá7 da sorsának rendezése után kötöttek, meg nagyon szorított a közeli zárszám­adás, kellett a pénz. Vita vitát, alku alkut követett, ez pedig megegyezést, ha fogcsikorgatva is .. . E gyszer azonban vége kellett, hogy szakad­jon ennek a lánc­nak. Jelenleg a kékesei Üj Élet Tsz pereskedik a Zöldérttel a közös láda ügyében. A pereknek ter­mészete, hogy nem kap­kodják el őket, most majd elválik, hogy kinek lesz több türelme kivárni a végeredményt. Annyi bizo­nyos, hogy máris prece­denspernek tekinthető az ügy, és több gazdaság perközösség alakítását ter­vezi. A nézeteltérés tár­gyát, a hetvenöt forintos ládát sok helyen már öt forintért árulják mázsán­ként, összetörve. Ez az igazságos, ami elavult, az kidobandó. Esetünkben te­hát már csak egy léggömb vár elpukkasztásra. Az igazságszolgáltatás min­den bizonnyal tétovázás nélkül szúrja bele a tűt, kérdés, hogy az ijed-e majd meg, aki felfújta. (é. s.) S _________________________>

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents