Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-11 / 290. szám

1984. december 11. Kelet-Magyarország 3 Emberiességgel a békéért Beszélgetés dr. Hantos Jánossal, a Magyar Vöröskereszt főtitkárával A Vöröskereszt II. nem­zetközi békekonferenciáját az idén szeptember 2. és 7. között Finnországban és Svédországban tartották. A száznál több nemzeti szer­vezet — a Vöröskereszt és a Vörös Félhold — tanács­kozása megismételte, újra hangsúlyozta az „Emberies­séggel a békéért” jelszót. Dr. Hantos János, a Ma­gyar Vöröskereszt főtitká­ra, aki egyben a nemzet­közi szervezetben is ma­gas tisztséget tölt be, né­hány nappal ezelőtt nyír­egyházi látogatása idején nyilatkozott lapunknak. — Milyen gyakorlati te­vékenység bontakozik ki e cél nyomán, s a Magyar Vöröskereszt mivel járul hozzá a nemzetközi esz­méhez, összefogáshoz? — A Nemzetközi Vörös- kereszt történetében jelen­tős esemény volt a II. bé­kekonferencia, miután a már 1965-ben megfogalma­zott, s ön által is említett jelszó újólag megerősítést kapott, vállalva a Vöröske­reszt közreműködését a bé­ke megőrzésében, a hábo­rú megelőzésében. Termé­szetesen a Vöröskereszt bé­kefunkciója nem azonosít­ható azzal a békemozgal­mi törekvéssel, amit a vi­lág békemozgalmai, s azon belül a Béke Világtanács konkrét programjaiban megfogalmaz. A Vöröske­reszt által megfogalmazott, önkéntes tagjai által tá­mogatott, illetve mozga­lommá szélesített humani­tárius küldetésének teljesí­téséről van szó: az élet, az egészség védelméért küzd­ve kívánunk a tartós béke biztosításához hozzájárulni. — Miután az idén — hosszú előkészületek után — a Nemzetközi Vöröske­reszt vezetői elhatározták a II. békekonferencia össze­hívását, vezető testületéi azt látták célszerűnek, hogyha az idei vöröskeresz­tes világnap jelszava volta­képpen á liga jelszavának megismétlését — „Emberi­ességgel a békéért” jelszót — fogadja el. — Ez a gyakorlatban nem jelent mást, mint a kataszt­rófát szenvedett emberek­kel való szolidaritást, a fegyveres konfliktusban se­besültek nemzetközi támo­gatását, a Nemzetközi Vö­röskereszt egészségvédelmi programokat támogató te­vékenységét és a különböző okok miatti rászorultság­ban szociális segítséget igénylők nemzetközi mére­tű támogatását. És jelenti az éhezők élelemhez jutta­tását, a veszélyeztetett gyer­mekek, családok társadalmi támogatását. Mindenfajta vöröskeresztes tevékeny­ségnek a békéhez való köz­vetlen hozzájárulását han­goztatta a konferencia, s ez a népek és országok kö­zött érintkezési felületet biztosít, s a megkülönböz­tetés nélküli segítség szer­vezésével a nemzetközi szo­lidaritás kifejezésére is al­kalmas módot ad. — Korábban a ligán belül vita volt a Vörös- kereszt békeszolgálatának vállalását illetően... — Korábban voltak olyan képviselői a mozgalomnak, akik úgy gondolták, s meg is fogalmazták, hogy a Vöröskeresztnek nem kell foglalkoznia a békemozga­lom kérdéseivel, mert esz­közei nincsenek, s a béke biztosítása alapvetően a kormányok közötti tárgya­lások dolga, ez tehát politi­kai kérdés. Ennek támoga­tása tehát nemkívánatos politikai vitákat eredmé­nyezhet a Nemzetközi Vö­röskeresztben, s a politizá­lás síkjára viszi a humani­tárius mozgalmat. A II. bé­kekonferencián ez a meg­közelítés már nem volt je­len, sokkal inkább az a fel­ismerés volt jellemző, hogy a mi szervezetünk is hoz­zájárulhat sajátos eszközei­vel a béke megőrzéséhez. — 1982-ben tartotta VI. kongresszusát a Magyar Vöröskereszt: közeleg a két tanácskozás „félideje”. Hogyan ítéli meg Ön a szervezet munkáját, a cé­lok valóra váltását, külö­nös figyelemmel a szoci­álpolitika terén vállalt, s az edigieknél tekintélye­sebb feladatok elvégzése terén? — Előrebocsátom, egyéni véleményt mondhatok, mert az értékelés mozgalmunk szélesebb fórumának dolga lesz. Különösen a szociális problémák megoldásában tapasztalható felélénkülés. Tény, hogy legutóbbi kong­resszusunkon a társadalom szociális problémáinak megoldására felszólító gon­dolatok elhangzottak. Azt latolgattuk, miként tudná a Vöröskereszt nagyobb mértékben segíteni a kü­lönböző okokból hátrányos helyzetbe került emberek gondjainak megoldását. Nem akartunk mi előírni konkrét akciókat: a kong­resszusi határozat csak fel­vázolt bizonyos lehetősége­ket. És örömünkre szolgál, hogy Szabolcs-Szatmár me­gyében is sok pozitív kez­deményezés született, az emberek jelét adták az egymásrautaltságnak, s mozgalmunk is bizonyságát adta, hogy a szocialista tár­sadalom tagjai a mások ba­jával való törődést felka­rolják. — Arra számítunk, hogy a tanácsok szociálpolitikai szerveivel együttműködés­ben tudatosabbá válik a rászorultak segítése, a be­teg emberek otthoni ápo­lása és sok egyéb hasonló humánus feladat. Szeret­nénk, ha a veszélyeztetett gyermekek védelmében tu­datosabb jelzőszolgálat mű­ködne, tudatosabb tervezés valósulna meg a rokkantak társadalmi támogatásában. Egyszóval, a Magyar Vö­röskeresztnek az ilyen ér­telemben végzett szociális munkája máris jelentős mértékben bővült és a jö­vőben tovább bővíthető. — Köszönöm az inter­jút. Szilágyi Szabolcs A Kemecsei Állami Gazdaság és a TUNSGRAM Rt. Gyár alkatrészgyártó üzemet létesí­tett a gazdaságban. A jól felszerelt forgácsoló üzemben a fővárosi gyár izzólámpa-gyár­tó gépeihez készítenek alkatrészeket. Baglyos István esztergályos az új 16L—20 típusú géppel menetet vág egy csőre. (Elek Emil felvétele) Szolgálatban a munkavédelmi felügyelők „Elvarrta“ az ujját is Fürgén kattognak a tűzőgépek a Szabolcs Cipőgyár nyír- bogdányi üzemében. A munkásnők védtelen ujjaitól alig pár milliméterre szúr újra és újra a készülő cipőfelsőrészek­be a tű. Elképzelni is rossz, mi lehetne egy pillanatnyi fi­gyelmetlenség ára... Nem fenyegetné a veszély az asszo­nyokat, ha ujjvédő lenne a gépeken. — Bizony megtörtént már, hogy valaki „elvarrta” a ke­zét — emlékezik Jakab Lászlóné tűzőnő —, de nem szeretjük az ujjvédőt. Volt az én gépemen is, aztán leszed­ték. Nem bántam, mert las­sítja a munkát. Kell-e az ujjvédő? Tóth Istvánná műszakveze­tő szavaiból kiderül: a mun­kásnő valójában nem is tud­ja, milyen eszközről beszél. ' — Soha nem használtunk ilyet. Szerintem Jakabné az anyagleSzorítóra gondol. — Ez a válasz persze nem mente­síti az üzemet a felelősség alól, hiszen szabvány szerint kötelező lenne a védőeszköz használata. — Ezt tudjuk — folytatja Tóthné —, de az ujjvédő beszerezhetetlen, s másutt sem használják. Októberben munkavédel­mi vizsgálatot tartottak az üzemben, ahol jegyzőkönyv­be került e védőeszköz hiá­nya is. A nyírbogdányiak — az előbb sorolt indokokkal — fellebbezést küldtek a munkavédelmi felügyelőség­re, hogy mentesítsék őket az ujjvédők használatától. — Mi továbbítottuk a le­velet az Országos Munkavé­delmi Főfelügyelőségre — szól Pauwlik László munka- védelmi felügyelő. — Bizo­nyos, hogy elutasítják a ké­rést. Ez a beszélgetés december 5-én hangzott el Nyírbog- dányban, ahol az októberi vizsgálat utóellenőrzését tar­tották. Felelős: az osztályvezető Éppen fél éve: július 1-én jött létre az egységes mun­kavédelmi felügyelet. Ez a munka eddig például a szak- szervezetekre, a megyei ta­nács mezőgazdasági osztályá­ra, a KISZÖV-re várt. Az­óta a munkavédelmi felügye­lőségek vették át ezt a fel­adatot, melyek az országos főfelügyelőségen keresztül közvetlenül minisztériumi irányítás alá tartoznak. Az iskoláktól a tanácsokon át a kiskereskedőkig valamennyi foglalkoztatott, minden mun­kahely felügyelete a felada­tuk. A július óta megtartott vizsgálatok utóellenőrzésére rendelték el az országban az úgynevezett „U-napokat”, melyek során szúrópróbasze­rűen vizsgálták az ellenőrök, hogy a munkahelyeken mi­lyen intézkedéseket hoztak a hiányosságok megszüntetésé­re. Bizony sok észrevétel jegy­zőkönyvbe került az októberi ellenőrzés alkalmával a kis- várdai kórházban. Sajnos az utóellenőrzésnél sem találtak mindent rendben. — Az alagsorban még most is egy csatlakozó dugaljról működtetnek két szivattyút — állapította meg Szász Já­nos munkavédelmi felügyelő. — Csak egy dupla dugaljat kellett volna fölszerelni... Ezresek büntetésre Az „U-napok” alkalmával nem úszta meg mindenki ennyivel. Igen súlyos hiá­nyosságokkal találkoztak Kis­várdán, a ruhaipari szövetke­zetben, s a kisari tsz-ben is a felügyelők. Kisvárdán pél­dául a szeptemberi vizsgálat óta még mindig nem szerel­tek védőburkolatot a cikcakk­varrógépre. A gőzvezetéket nem szigetelték, s változatla­nul szabálytalan helyen ta­lálták a ventillátorkapcsoló­kat is. Kisarban még mindig adósak az üzemi baleseti nyilvántartással, sőt nem ké­szült éves terv a gépjavítá­sokról sem. Ezektől sokkal súlyosabb hiba, hogy védő- burkolat nélkül használták a El tudják-e képzelni Ko­zák Andrást, a Gávaven- c sellőről indult színészt suhancként villanó kasza mellett, kévekötés közben? És a kissé már rozoga, ta­lán utolsó nyáron üzeme­lő cséplőgépnél, porfelhő­ben, pergő búzaszemek ser­cegésénél? Képzeljük el, de ne a képernyőn, vagy mo­zivásznon, hanem a való­ságban, a nyírségi dombo­kon. Én elképzeltem őt szor­gos munka közepette, ami­kor pár nappal ezelőtt mun­kásőr barátommal, az ib- rányi tsz-elnökkel beszél­gettem. Ö idézte képzele­tembe az arató-cséplő jele­netet. Hogy miért? A 38 éves, egyetemet végzett, most ép­pen orosz nyelvvizsgára ké­szülő tsz-elnök mesélte, hogy Gávavencsellö mellett tanyán lakott, nehéz sor­ban nevelkedett, lámpa­fénynél tanulta a betűve­tést, csak úgy mint kor­társa, gyermekkori pajtá­fűrészgépet. A masinát azon­nal leállították, s 5Ó0 forint helyszíni bírságot róttak ki a közvetlen munkairányítóra. Zsebbe kell nyúlnia a két szövetkezet elnökének is: fe­jenként 2 ezer forint végre­hajtási bírságot fizethetnek a mulasztásokért. Szerencsére ezek kirívó példák. Az „U-napok” mérle­ge szerint a legtöbb helyen komolyan vették a felügye­lők bírálatait. Utóvizsgálatot 33 munkahelyen tartottak megyénkben. Három, vezető­be róttak ki végrehajtási bír­ságot összesen 5 ezer forint értékben. Egy dolgozót ezer- forintos szabálysértési bírság­gal büntettek, 13-an pedig helyszíni bírságot fizettek. Ezen a címen 3700 forintról adtak csekket a felügyelők. Egy dolgozó szabálysértési figyelmeztetést kapott. Köz­vetlen balesetveszély miatt pedig hat gép működését kel­lett felfüggeszteni. A munkahelyeken ezentúl számíthatnak rá, hogy rend­szeresen kopogtatnak majd a munkavédelmi felügyelők. A megyében 15-en dolgoznak a felügyelőségen. Valameny- nyien jól képzett szakembe­rek: van köztük gépész-, épí­tész-, villamosmérnök, köz­gazdász is. Ha szabálytalan­ságot találnak, a büntetés nem marad el. Míg korábban csak a vezetőket vonták fe­lelősségre, most már a dol­gozókat is bírságolhatják, ha felelősek egy-egy hiányos­ságért. Házi Zsuzsa sa, a színész. Az elnök két sóhaj közben mondta: de jó lenne egyszer Kozák Andrással leülni, hossza­san múltat idézni, talán még a kaszát is összemér­hetnék ... A Széchenyi utcai kis üzem udvarán megállított a SZÁÉV karbantartó asz­talosa és újságolta, hogy bevezették az újítását. Mi­félét? — érdeklődtem. Er­re eszembe juttatta: a nyá­ron a megyei lap is meg­írta, hogy az asztalosüzem­ben egy modern fűrészgép levágta egy fiatal asztalos két ujját. Ez a gép se okoz Tiborszállás: Újjáépült a kastély Újjáépült a tiborszállási er­dőben található vadaskert kastélya. A Károlyiak régi birtoka és vadászháza ko­rábban az erdőgazdaság ke­zelésében volt, és jó ideig tar­tott a bizonytalanság, hogy kinek a pénzéből induljon ' meg a rekonstrukció. Végül a megyei tanács vette a ke­zébe az ügyet, és a mátészal­kai költségvetési üzemre bízta a munkát. Nem kis fel­adatról volt szó, mert teljesen új külsőt kapott az épület. Lecserélték a födémszerke­zetet, a fal új borítást kapott és a pincét is teljesen fel­újították. Az úttörőtábor szomszédságában elterülő szép park közepén lévő fes­tői épületet rövidesen idős emberek veszik birtokukba, mert a kastély szociális ott­honként szolgál majd. A be­ruházás eredményeként nem­csak a szociális otthoni he­lyekkel bővült Szabolcs-Szat­már, hanem a tiborszállásiak közül is állandó munkához jut mintegy 30—40 ember, az otthon személyzete. S ehol az országban nem szokás úgy gépkocsit ve­zetni, mint Nyíregyhá­zán — mondják egyre többen, hivatásosok és úrve­zetők. A gépkocsivezetők egy része vagy nem, vagy helyte­lenül használja az irányjelzőt. Jó lenne, o .javasolják, ha a sajtó is foglalkozna ezzel a „közlekedési morállal.” Aki gyakran vezet, tapasz­talhatja, milyen bosszantó ha az autósok magatartása félrevezető. Esetenként kife­jezetten balesetveszélyes hely­zetet teremt az elmaradt, vagy rossz irányjelzés. Jelezni kell, ezt megtanultuk a vizsgára. Többnyire jelzünk is. De mikor és kinek? Az a tapasztalat: a nyíregy­házi autóstársak élőszeretet­tel jeleznek késve, fékezés után, s nem kanyarodás, irányváltoztatás előtt, hanem közben. Amikor már egyéb­ként is látnivaló, merre tart a kocsi. így a villogó nem másokat tájékoztat az irány- változtatás szándékáról, ha­nem jelez a vezető — magá­nak. Különösen idegesítő ez, amikor úgy tűnik, elsőbbsé­get kell adni a balról érkező­nek, amikor az hirtelen kis ívben jobbra kanyarodik. Javaslom: nevezzük ne irányjelzőnek, hanem irány- előrejelzőnek. így megtanul­juk, hogy előre kell jelezni és nem magunknak. S addig is változtassunk rossz köz­lekedési beidegződéseinken. Lehetőleg — a jó irányba . •. (be) több balesetet, mert az újít­va szerkesztett „rács” ezt megakadályozza. A tapasz­talt asztalos, aki vasmun­kákhoz is ért, hozzátette: szakmai szolidaritásból, de kissé bosszúból is újított; mert régebben ő is csonkiT- lásos balesetet szenvedett. Aztán felmutatta az egyik roncsolt, összevarrt ujját. Olyan volt, mint egy rosz- szul megrajzolt felkiátó- jel.-k Az Arany János utcán Bé­la bácsi, a nyugdíjas laka­tos az unokáját sétáltatta. Megállított és ráérősen el­csevegett. Szívesen hall­gattam. Közben sopánko­dott, hogy itt a Mikulás és nincs hó, pedig de jó len­ne. Tovább menve gondol­tam magámban: igaza van, jó lenne. A hó nemcsak az autósok bosszantására hul­lik, nélküle nem igazi a tél. Nábrádi Lajos Útközben

Next

/
Thumbnails
Contents