Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-08 / 288. szám
16 Kelet-Magyarország 1984. december 8 A kosárlabda NB í-ben Újra itthon A kosárlabda NB I hét végi fordulójában újra itthon mérkőznek a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola csapatai. A fér- figárda ma délelőtt 11,00 órától a Kecskeméti SC együttesét fogadja, mig a női vasárnap 10,00 órától a Diósgyőri VTK-val mérkőzik. A férfimeccset a főiskola tornacsarnokában, a nőit a városi stadion játékcsarnokában játsszák. A kecskeméti csapat igen jó erőkből áll. Az őszi idény első felében kilenc mérkőzésük közül nyolcat nyertek meg a Bács- Kiskun megyeiek, s a második helyen végeztek — ugyanannyi ponttal, mint a listavezető Videoton. A nyíregyházi fiúk két győzelemmel a nyolcadik helyre kerültek a tízes mezőnyben. A papírforma a vendégek sikerét Ígéri, de itthon, hazai pályán elképzelhető egy bravúr. A diósgyőri gárda csoportelsőként áll ki Nyíregyházán. A vasgyári lányok hét győzelmet arattak eddig. Két éve, amikor először találkozott az NB I-ben a két gárda, a nyíregyháziak nyertek itthon. Most is van esélyük, de csak akkor, ha javul teljesítményük. „Nagy dolgot vitt véghez a csapat44 Dalnoki Jenő: „Mindenesetre valami azért már alakul, kezd lobogni a bizonyítási vágy.” Egy hete ért véget a küzdelem a labdarúgó NB II-ben. Az NYVSSC ötödikként ért célba, lehetőséget teremtve magának egy még szebb tavaszra. S mindezt úgy érte el, hogy a csapat hajója léket kapva, nemcsak süllyedt, hanem már-már alámerült... Az NB I-es búcsú, az azt követő meghurcoltatás, az eltiltások, a négy büntetőpont ellenére is Volt ereje a legénységnek ahhoz, hogy az új kapitány. Dalnoki Jenő edző vezetésével úrrá legyen a szihte reményte- telennek tűnő helyzeten. És nemcsak a partra ért az a bizonyos hajó, hanem ma már megerősödve várja a tavaszi kifutást! MI VOLT A FORDULÓPONT? — Elégedett-e a csapat őszi teljesítményével? — kérdeztük Dalnoki Jenő vezető edzőtől, akinek volt bátorsága a nyáron ráállni az összeomlástól fenyegetett parancsnoki hídra. — A legteljesebb mértékben! — vágta rá habozás nélkül a mester. — Mondom ezt még akkor is, ha nekem van egy elvem, és ahhoz tartom is magam: az edző soha ne legyen teljesen elégedett csapatával! Ahonnan azonban mi elindultunk . . . Ezt alapul véve: igenis nagy dolgot vitt véghez a csapat! Alomnak is túl szép az őszi eredményesség, hiszen ott tartunk, hogy feljutási lehetőségről beszélhetünk! A csapat megteremtette magának ehhez a reális alapot, a négy büntetőpontot ledolgozva, két pontra megközelítettük az NB I-et jelentő második helyet. És, ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy lehetett volna még szebb is az ősz, akkor . . . Igen, a Volán SC elleni rangadón, ha itthon berúgjuk a nagy helyzetek egytizedét, ha nem botlunk el a sereghajtók közé tartozó Tapolca otthonában, és ha Hódmezővásárhelyen is ha- tározottabbak lettünk volna a kapu előtt, akkor most akár előnyünk is lehetne a második helyen! Az őszi szereplésről tehát csak a legnagyobb elismerés hangján beszélhetek. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a játékkal is elégedett vagyok. Van tennivaló bőven, aki látta a meccseinket, az igazolhatja: sok mindenben kell még javulnunk. — Dalnoki Jenő szerint, mi volt a fordulópont a csapat életében? — Az eredményeket figyelembe véve, a negyedik-nyolcadik forduló között aratott öt egymást követő győzelmet kellene most mondanom. Mert tény, ez a sorozat lendítette ki a kátyúból a szekeret! De én úgy vélem, a fordulópont még júliusban bekövetkezett. S ott kezdődött, hogy a vezetők — ide értem a megye, a város, a klub és a szakosztály irányítóit — mindent megtettek a csapat talpra állításáért. Olyan légkörben és feltételek között kezdődhetett meg a munka, hogy annak nem lehetett más az eredménye, csak a talpraállás! A nehéz helyzetben is tudtunk erősíteni, igazolni. S meg tudtuk tartani azokat, akiket meg kellett. És döntő volt az is, hogy a játékosok nem „engedték el” magukat. Nem hagyták, hogy a történtek teljesen a padlóra kényszerítsék őket. Sőt, úgy is mondhatnám, az eredményes szereplésből 60 százalék az ő érdemük, 40 pedig a miénk, vezetőké. Megnyugtató volt az is, hogy senki nem várt mindjárt csodákat tőlünk. Valahol ott fogalmazódott meg az elvárás: itthon próbáljunk nyerni, idegenben pedig siker már a döntetlen is. Szóval, senki nem rakott nagy terheket a játékosok vállára, így a tavasszal és nyáron történtek idegi csatáján hamarabb túltették magukat a fiúk. KIBEN CSALÓDOTT A MESTER? — A csapatrészek közül melyikkel volt elégedett? — A védelemmel. A hátvédsor teljesítménye hozta a legtöbb pontot a csapatnak. Nekik köszönhető mindenekelőtt a nagyszerű ősz. A középpályássor, valamint a csatársor teljesítménye messze elmaradt a védőkétől. Mind tudásban, mind akarásban! — Vállalkozna arra, hogy kü- lön-külön értékelje a játékosok őszi teljesítményét? — Miért ne? Kezdjük a kapusokkal. Rabcsák várakozáson felüli teljesítményt nyújtott. Sok rosszat hallottam róla, így megmondom őszintén, nem voltam iránta teljes bizalommal. ö azonban bizonyított, a körülötte kialakult, nem éppen kedvező légkörben is nagyszerűen helyt tudott állni. Minden elismerésem az övé! A kapustartalék, Varga Attila, Rabcsák remek sorozata miatt érthetően keveset, mindössze egy félidőt védett. Az öt védő, Szobonya, Cséke, Giron, Szikszai és Varga János teljesítményéről: NB I-es színvonalon játszottak! — A középpálya? Moldván- nal akadt fegyelmi gondom is . . . Végül játszott a csatársorban, de aztán vissza kellett tennem a középpályára, s ott sem hozta igazi tudását. Többet várok tőle! Akiben a legnagyobbat csalódtam, az Bücs. Harcoltunk az itt-tartásáért, végül nem ment Debrecenbe. A csábítók bebeszélték neki, hogy jó futballista, nálunk viszont ezt az ősszel cseppet sem bizonyította! Eszenyi nagyon nagy tehetség. Sajnos, nem volt könnyű áthidalnunk vele kapcsolatban az iskolai és ifjúsági válogatottsági kötelezettségét. Nagy értéke lehet a csapatnak, remélem, fejlődése töretlen lesz. Tőle egyébként sokan azt várják, hogy vigye a csapatot, de ez még korai, — egyelőre érthetően — nem lehet meghatározó egyéniség. — Kökény megtette, amit vártunk tőle. öt nagyon jól ismerem, és bízom abban, hogy jobbra, többre lesz képes egy velünk töltött alapozás után. Buzsik lelkesedésével, akarásával elégedett vagyok, ö sem nálunk alapozott a nyáron, s remélem, neki is jót tesz majd a téli közös munka. — A csatársor helyzetkihasználása katasztrofális . . . — Nem elég csak helyzetbe kerülni, azt ki is kell használni! És emellett Kiss, Csehi akarásával sem vagyok elégedett. Vágóval is csak részben! Tudom, több van bennük! Bízom benne, bebizonyítják majd tavasszal. Pólyáknak kerestem a helyét. Tudom, hogy jó hátvéd, de ott most nagy a tolongás, és a jelenlegi védők jók is. A csatársorban kevés gólja miatt nem vehetem számításba. Talán a középpálya ... De mintha Jóska küzdőszelleme megkopott volna. Remélem, csak a nyári események viselték meg, s tavasszal ő is lendületbe jön. — Szécsi kiegészítő emberként jött számításba, és el kell mondanom: nagyon elégedett vagyok vele, lehet rá számítani. Küzdőszelleme és az akarása példás. Bezzegh bejelentette távozási szándékát, Ózd- ra tart, már volt próbajátékon is. Simon viszont bizonyítani szeretne tavasszal, és ennek én örülnék a legjobban, hiszen jó játékosnak tartom. S, hogy mennyire komoly a szándéka: a téli szünetre edzésprogramot kért tőlem. Természetesen megkapta, a többi rajta múlik. — Balogh, akit Balmazújvárosról igazoltunk, sajnos, a legelső meccsén súlyos izomszakadást szenvedett. Így csak az alapozás után derül ki, erősítést jelent-e. őszintén remélem, bizonyít! Gáspár a védők jó teljesítménye miatt nem tudott magának helyet szorítani a hátvédsorban. — A fiatalok? A saját nevelésű tehetségek közül többet Három magyar csapat a nyolc között? Jól állnak a magyar csapatok az európai röplabdakupákban. Az Ü. Dózsa a portugál kupagyőztes elleni kettős győzelmével már a legjobb nyolc között van a női KEK-ben. A Tungsram női csapata a török Eczacibasit fogadja a BEK- ben. Egy héttel korábban Törökországban 3:2 arányú győzelmet arattak az újpestiek. A magyar bajnok kettős sikerrel juthat a BEK következő fordulójába. A Tungsram férfigárdája — szintén a BEK-ben — már nehezebb vizsga előtt áll. Igaz, hazai pályán 3:0-ra legyőzte a finn Loimu 79-et, a turkui visszavágón, vasárnap kora délután mégis minden tudására szüksége lesz. A férfi KEK-ben a Kecskemétnek — otthonában — papíron nincs esélye a szovjet Dinamo Moszkva ellen. A nagynevű vendéggárda Moszkvában 3:0-ra győzött, s Beregszászi Szabolcs legénysége az esélytelenek nyugalmával játszhat. így látványos mérkőzésre van kilátás a hírős városban vasárnap, 17 órakor. A vezető bíró a román Farmus lesz. Hét végi műsor SZOMBAT Asztalíteinsz: az úttörő-olimpia megyei döntője Nyíregyházán, az 1-es gyakorlóiskola Ungvár sétány! tornatermében, 9,00 órától. Kosárlabda, NB I: Nyh. Tanárképző Főiskola—Kecskeméti SC, férfimérkőzés a főiskola Sóstói úti tornacsarnokában, 11,00 órától. A Középiskolai Kupa megyei döntője Nyíregyházán, a Vasvári Gimnázium tornatermében, 8,00-tól 17,00 óráig. Röplabda, NB II: Nyh. Mező- gazdasági Főiskola—Miskolci EMTE, férfimérkőzés a főiskola Rákóczi utcai tornatermében, 10,00 órától. VASÁRNAP Kosárlabda, NB I: Nyh. Tanárképző Főiskola—Diósgyőri VTK, női mérkőzés a városi stadion játékcsarnokában, 10,00 órától. A Középiskolai Kupa megyei döntője Nyíregyházán, a Vasvári Gimnázium tornatermében, 8,00-tól 17,00-ig. Röplabda, NB II: Nyírbátori BSC—Szolnoki TITASZ, férfimérkőzés a nyírbátori 4-es iskola tornacsarnokában, 11,00 órától. figyelembe vettünk. Eszenyiről már beszéltem, ő a legjobb úton van ahhoz, hogy beépüljön a csapatba. Játéklehetőséget kapott már Krizán és Kelemen is, míg Bús MNK-mecs- csen volt csere. A kerethez tartozott még Karaffa, de ő közben távozott, Békéscsabára költözött. — A jövőben is figyelünk és számítunk reménységeinkre. Persze, nekem elvem: csak akkor kerül a csapatba fiatalabb játékos, ha arra rászolgál, ha jobb, mint az idősebb. Nem az év számít a pályán, hanem a teljesítmény. Az mindenesetre biztató, hogy ezek a fiatalok akarnak jó játékosok lenni! MI TÖRTÉNT AZ AUTÓBUSZON? — Milyen most a szellem az öltözőben? — Még nem az igazi. Elmondok erre egy esetet. Kikaptunk Balmazújvárosban, az MNK-meccsen. Hazafelé az autóbuszon figyeltem a fiúkat, ki, hogyan reagál a fiaskóra? Kíváncsi voltam, bántja-e őket a kudarc? Giron és Kökény majdnem hajba kapott, egész úton veszekedtek, ugyancsak korholták egymást hibáikért. Nos, majd ha valamennyi játékost így bánt egy-egy vereség, szerintem akkor lesz igazán jó az öltözőben a szellem! Mert csapatról csak akkor lehet beszélni, ha a kapustól, a balszélsőig, mindenki akar, s hozzáteszi a győzelem eléréséhez a maga küzdőszellemét, tudását. Mindenesetre valami azért már alakul, kezd lobogni a bizonyítani vágyás. Az elkövetkezendő hónap feladata, hogy ez kivétel nélkül mindenkinél érezhető legyen. (A Dalnoki Jenővel készült interjúnk második részét holnapi számunkban közöljük.) Bagoly Dániel Díjkiosztó A hetedik alkalommal kiírt országos természetbarát és turista fotópályázat ünnepélyes díjkiosztását pénteken tartották Nyíregyházán. A hagyományos eseményre 219 pályázótól ezernél több kép és dia érkezett. A nyilvános bírálat 103 képet fogadott el, ezeket a megyei-városi művelődési központ Lenin téri kiállítótermében december 31-ig láthatják az érdeklődők. A díjazottak: I. kategória (fekete-fehér paplrképek): 1. Normantas Paulius, 2. Boros György, 3. Péntek László és Berta Béla. II. kategória (színes papírképek) : 1. Máté András, 2. Bíró Adám, 3. Fényiné Nagy Piroska. III. kategória (színes dia): 1. Juhász Dénes, 2. Szabó László, 3. dr. Tímár József pályaműve. V _______________/ KOSSUTH RÁDIÓ 8,25: Családi tükör. — 9,00: Színes népi muzsika. — 10,05: Ismét — a javából! — 12,30: Déli zeneparádé. — 13,20: Népzenei példatár. — 13,30: Közgazdászkör I. — 14,10: A hét embere. — 14,20: Mindennapi irodalmunk. — 14,50: Pablo Casals gordonkázik. — 15,10: Oj Zenei Üjság. — 16,00: 168 óra. — 17,30: A szülőföld muzsikája. — 18,15: Hol volt, hol nem volt. — 18,45: Történelmi görbetükör. Karel Capek jelenetei. — 19,27: Bluesfelvételek- ből. — 20,00: Embermesék. — 21,00: örökzöld dallamok. — 22,15: Európa hangversenytermeiből. — 23,50: Hangszerszólók. PETŐFI RÁDIÓ 8,11: Népszerű muzsika, világhírű előadók. — 8,50: Tíz perc külpolitika. — 9,05: „Tövisek és virágok”. — 10,00: Szombat délelőtt. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,03: Miska bácsi levelesládája. — 14,00: Magunkat ajánljuk! — 17,05: Tolnay Klári sanzonlemezéről. — 17,30: Mozaik. — 18,30: Slágerek mindenkinek. — 19,31: „Nekem betonból kell az ég”. — 20,00: Csermák- és Rózsavölgyi-verbunkosok. — 20,20: A Shadows együttes felvételei. — 21,05: Szivárvány — a hangulatról. — 22,30: Deák Tamás szerzeményeiből. — 23,15: A finn—magyar dzsessz- mühely együttes felvételeiből. — 24,00: Éjféltől hajnalig. NYÍREGYHÁZI RADIO 8,00: Hírek. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,20: A héten történt. Összeállította: Horvát Péter. — 8,40: Hétvégi teríték, zenével. A tartalomból: Régi könyvek között. (Gönczi Mária.) — A PIREMON kisvállalat. (Pálfi Balázs.) — Szezon utáni turizmus. (Szilágyi Mária.) — 9,57—10,00: Müsorelőze- tes. (A nap szerkesztője: Vár- konyi Zsuzsa.) (VASÁRNAP) 8,00: Hírek. Lapszemle. Évfordulónaptár. — 8,20: Szatmári dallamok. — 8,40: Védett értékeink. Riporter: Kolláth Adrienne. — Többet ésszel, mint energiával (ism.). — 9,57—10,00: Műsorelőzetes. — 18,00—18,30: összefoglaló Észak-Tiszántúl sporteseményeiről. (A nap szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa.) MAGYAR TV 8,30: Tévétorna. — 8,35: Nasa Obrazovka. — 8,55: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeál- lítás. — 9,25: Fiatalok pályaközeiben. I. A kötő. — 9,45: A halál kocsisa. Francia film. — 11,15: Keresztkérdés. Fejtörőjáték. — 11,45: Magellán. — 11,55: Képújság. — 13,55: Breki és a többiek. Angol film. — 14,20: Mátyás király juhásza. Zenés mesejáték két részben. — 16,05: Hírek. — 16,10: „Én táncolnék veled...” — 3. rész. — 16,20: Képújság. — 16,25: Reklám. — 16,30: Játékos időtöltések. — 17,00: Cimboraság. Csukás István. — 17,25: Száz híres festmény. — Angol rövidfilm. — 17,35: Reklám. — 17,40: Tájak, városok, emberek. Málta múltja és jelene. — 18,20: Főzőcske. Tévéfazék. — 18,50: Reklám. — 19,05: Olvassatok mindennap! — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: Vers mindenkinek. — 20,05: Szeszélyes évszakok. Szórakoztató magazin. 21,15: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 21,35: Gleb Panfilov-sorozat. Vássza. Szovjet film. I—II. rész. — 23,45: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 16,15: Partnerek. Riportmü- sor. — 17,00: Képújság. — 17,05: Gólyavári esték. A gondolkodás évszázadai. — 17,55: Nem kell mindig kaviár. NSZK tévéfilmsorozat. 10. rész. w Egy egészen elegáns trükk. — 18,40: Mafilm-magazin. — 18,50: Iskolatévé. — Angol nyelv. — 19,05: Német nyelv. — 19,30: Schubert: Impromptus. — 20,00: Utazás a tavaszba. — Francia tévéfilm. — 21,35: Tv- híradó 2. — 21,55: Gondolatok a Gondolatról. — 22,45: KépújSag SZOVJET TV 17,00: Nemzetközi jégkorongtalálkozó: Szovjetunió—Csehszlovákia. — 19,00: Híradó. — 19,45: Nemzetközi műkorcsolyatorna. — 20,45: Dokumentumfilm. — 21,30: Hírek. SZLOVÁK TV 8,15: Ez történt 24 óra alatt. — 8,30: Pionírok magazinja. — 10,00: A maláji tigris. Olasz filmsorozat 3. rész (ism.). — 11,00: A TASZSZ jelenti... Szovjet tv-filmsorozat 9. rész (ism.). — 12,05: Kárókatonák. Bolgár természetfilm (ism.). — 12,55: Híradó. — 13,10: Pár perc könnyűzene. — 13,25: Telesport. — 15,40: Ametiszt-virág. Mesefilm. — 16,25: Tv-torna. — 16,30: Daloló-muzsikáló tájak. Filklórműsor. — 17,00: Irodalmi műsor. — 17,45: Prágai találkozó. Zenés szórakoztató műsor. Az adás végén: a MATES számainak húzása. — 18,25: Nótaszó. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Válaszolunk nézőink leveleire. — 18,55: Tavasz a Hopjer mentén. Természetfilm. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Hála és köszönet. Szórakoztató műsor. — 21,10: Gólok, pontok, másodpercek. — 21,25: Ház a parkban. NSZK bűnügyi film. — 23,00: Sopot ’84. A XXI. lengyel nemzetközi dalfesztivál műsorából, felvételről. — 23,40: összeállítás az elmúlt évek tv-műsoraiból. — 0,25: Hírek. ROMAN TV 13,35: Hét végén. — 16,05: Tanzániai képek. — 16,15: A hét politikai eseményei. — 16,30: Telesport. — 19,20: Tvenciklopédia. — 19,50: A végállomás című tévéfilm. — 21,20: Varietéműsor. — 22,20: Tv-hír- adó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A KURTA FARKÚ PETI CICA. A NAGY- ROZSDÁSI ESET. Béke mozi: du.: VANYA BÁCSI. De.: RAGYOGÓ KARRIEREM. Móricz mozi: BOMBANÖ. lashMayEBBagaEBBemi 8. szombat 19,00 ÉDES OTTHON. Bérletszünet. BEMUTATÓ. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 ESti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hőnapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni előfizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzttnk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jiger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1984. december 8., szombat