Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-31 / 306. szám
1984. december 31. e André Kertész: Hórajzok. Bodnár István. Tél 1 lapu síf ' ' és nincsen ég. v" VB‘^ Megméretik a lélek súlya. Jégpáncél, és a kertedre szakadó hó a több tonnás teherpróba. Az elhantolt, szomorkás virágok helyett megőrzöd-e jól a magot? Jövőre neked kell elültetni újra, miképpen rád bízatott. Pizsamás szilveszter Balázs tizenkét éves. Édesanyja meséli kissé megilletődötten, örömmel vegyes féltéssel: — Képzeld, Balázst meghívta egy osztálytársa szilveszterezni „pizsamás” szilveszterre. — Az mit jelent? — Van egy osztálytárs- nője, Orsi. Ott nagy a család, három gyerek van, és a szülők — engedve a gyerekek kívánságának — mind a háromnak megengedték, hogy két-három osztálytársukat elhívják szilveszterre, és ott tartanak nekik házibulit. Nemcsak pizsamát visznek, hanem gumimatracokat és takarókat is. így fent lehetnek akár éjfél utánig is, utána szépen lefekszenek, és mi szülők másnap délben megyünk értük. Elgondolkodtam Or- siék családján, és azt hiszem, nagyszerű emberek lehetnek. Azt hiszem, nem „áldozat” nekik, hogy gyermekszilvesztert rendeznek, hanem öröm. És azt is elgondoltam: hány szülőnek a gondja, hova „csapja ki” a gyeréket szilveszterre. A legtöbbször a nagyszülők vállalják, és a gyerek általában szívesen is megy, hiszen ilyenkor megnézhetik a tv-műsort, és ha nem álmosodnak e,l éjfélig, akkor együtt köszönthetik a nagyszülőkkel az éjfélt. Hallottam olyat is, hogy az egyik lakásban rendezik négy-öt család felnőttjei a szilvesztert, a másikban a gyerekeik lakótelepi házban. Rájuk is tudnak nézni, mégis zavartalanabbá szórakoznak a gyerekek is és a szülők is. Sokféle megoldás elképzelhető, csak az nem, hogy a kiskamaszokat (különösen ha egyke a kiskamaszuk) egyedül otthon hagyjuk szilveszterkor. Amennyire családi ünnep a karácsony, annyira fontos az is, hogy a gyerek is örömmel várja az újesztendőt, neki így legyen esemény az év fordulója, hiszen ő még azt sem érzi, amit sok felnőtt, hogy „megint öregebbek lettünk egy esztendővel”. Ö még örül is annak, hogy nagyobb lett. Ne rontsuk, hanem tegyük teljesebbé az örömét. S. M. A müzlitől a nyers almakrémig Főzzünk másképpen is! Erre bíztat Monspart Éva és Salamon Magda új szakács- könyve, amely most jelent meg a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában. Közli az egészséges táplálkozás szabályait. Kezdjük a reggelivel, ami sokak étkezéséből hiányzik, holott köztudott, hogy reggel kell sokfélét enni. A szokásos túlcukrozott kakaó és a vajas kenyér helyett az lenne jó, ha a napi első étkezésben mindig szerepelne gyümölcs vagy zöldségféle, aztán tejtermék, valamilyen gabonaféleség és -állati fehérje is. Érdekes újdonsága lehetne a reggelinek a müzii, ez a finom és egészséges gyümölcsétel, amely a svájciak nemzeti eledele, de Amerikától Ausztráliáig mindenütt szívesen fogyasztják. Alapreceptje: egy evőkanál zabpely- het öntsünk le 3 evőkanál vízzel, majd hagyjuk állni néhány óráig. (A reggelire való adagot érdemes este összekeverni.) Fogyasztás előtt hozzáadunk egy evőkanál citromlét, egy evőkanál tejet, egy kávéskanál mézet és 20 dkg reszelt almát. A tetejére szórjunk egy kis reszelt diót. A müzlit egyszerűen nem lehet megunni. Főétkezés el sem képzelhető nálunk valamilyen zsíros, nehéz húsétel és a hozzá való hagyományos körítés — burgonya, rizs — nélkül. Ki hallott arról, hogy például almahéjból kitűnő körítést varázsolhatunk erős ízű húsokhoz. A fűszeres almahéj elkészítése egyszerű. Egy kiló: álma: héját: Kis darabokra vágjuk, s egy evőkanál margarinon fedő alatt párolni kezdjük. Pár perc múlva hozzáadunk egy evőkanál mézet, egy evőkanál almaecetet, vagy fehér bort, kevés reszelt gyömbért, törött borsot, najd az egészet pépszerűre pároljuk. Forrón, hidegen egyaránt fogyasztható. „Az uralkodó háziasszonyi észjárás körülbelül ilyen: van otthon krumpli, veszek húst és kell esetleg valami savanyúság. A miénk így hangzik: salátának való van a háznál — szinte nincs olyan zöldség, ami ne volna salátának való — majd csak kitalálok hozzá valamit” — olvashatjuk a szakácskönyv salátákról szóló fejezetében. Igazi ünnepi eledel a pikáns karfiolsaláta, amihez egy közepes fej karfiol, fél grillvagy főtt csirke, fél citrom leve, 2 dl tejszín, 1 evőkanál mazsola, 1 kávéskanál kókuszreszelék, 2 evőkanál narancslekvár, 2 banán, 1 evőkanál földimogyoró, kevés só és gyömbér szükséges. A megtisztított karfiolt rózsáira szedjük és megfőzzük. A húst kicsontozzuk, kockára vágjuk, összekeverjük a leszűrt karfiollal, s az egészet leöntjük a citromlével. A tejszint felverjük, hozzáadjuk a mazsolát, a kókuszreszeléket, a narancslekvárt. Sóval, gyömbérrel fűszerezzük, beleforgatjuk a karikára vágott banánt, s összekeverjük a húsos karfiollal. A tetejét darabokra vágott földimogyoróval szórjuk meg. Mennyit szidj uk»az édességeket — pedig nem kell lemondani róluk. Finom, hideg csemege a nyers almakrém, amihez nem szükséges más, mint adagonként egy héjas- tők megreszeR alma, egy deci joghurttal, egy evőkanál darált dióval, kevés citrom - héjjal ízesítve. Mielőtt az asztalra kerül, hűtsük le. A jókívánságokat készítette és szerkesztőségünknek, olvasóinknak beküldte az orosi 18. számú általános iskola rajzszakköre. Dúsa Lajos: Újévi köszöntő Adjon az isten jó sokat, ki gazdag — legyen gazdagabb. Fondor szükségleteiből bár lelke szabadulna föl! Adjon az isten — ami jut, szívünkhöz kislányt-kisfiút. Tyúkszárnyon, hurkán, halakon elleszünk mi is valahogy. Adjon az isten minden jót, jó vastag deszkakoporsót. Amíg e földön temetnek, irmag is marad helyetted. T ipródimk, egymás lábát tapossuk a pénztár előtt. Vasárnap van, tíz óra kö.rül jár az idő, a termál pedig csak tizenkettőig van nyitva, sőt: egy kucsmás atyafi szerint már fél tizenkettőkor kikurgatják az embert a vízből, így hát igyekezni kell a fürdéssel, azaz hogy a gőzöléssel. A pénztárnál jókedvű társaság sorakozik. Vidékről valók. Látszik cserzett arcukon, a mozdulataikon, valahonnan a Hajdúhátról, a Nyírség széléről, vagy a Hortobágy mellékéről valók. Jókedvűek, pirosak, vastagok, egészségesek. Nagyokat nevetnek, Élvezik a helyzetet, hogy most kiszabadultak az asszonyi felügyelet alól, ráadásul már otthon, a busz indulása előtt be is kaptak egy féldeci „előgyújtást”, hogy teljes legyen a férfimulatság. Most aztán jöhet a víz, a gőz, meg a jókedv! Van közöttük harminc körüli fiatal, meg deres fejű, de még igen jó tartású hatvanas öreg is, a többség középkorú, ereje teljében lévő. Értik egymást kurta félszavakból, összetartoznak, nem alkalmilag verődtek össze, alighanem szomszédok, egy utcába, vagy egy brigádba valók. Unott arcú, hirtelenszőke nő ül a pénztárban, ujjai sebesen járnak, föl se pillant, úgy közli, foghegyről: — Gőz nincs! — Hogy-hogy nincs? — löki tarkójára a kucsmát egy lan- galéta, bajuszos férfi bosszúsan, láthatóan ő a brigád vezetője. — Ügy, hogy nincs. — Sssszazannyát! — rántja most a szemére a kucsmát a hosszú. — Pedig ippen a gőzirt jöttünk be. Hát akkor . . . mi legyen, emberek? — néz hátra a többire, választ várva. Legyintgetés, dünnyögés: jó lesz, ami van, megteszi a meleg víz is, ha már bejöttek. Hamarosan következik a másik bosszúság is. A kabinos tárogatja a karját: sajnos, már nem tud mindenkinek kötényt adni, legfeljebb vizeset, ha megfelel. Megfelel! Hogyne felelne meg, hiszen látnivaló, hogy az a zsebkendőnyi kis kötény nem is arra való, hogy eltakarja elöl, amit kellene, hanem kézben hordják, hogy el ne vesszen. így aztán a férfinép pucéron jön, megy, elöl semmi, hátul semmi, a kötényke a kézben. A brigád ott áll körben meztelenül. így még soha nem látták egymást. Zavarban is vannak, s ezt azzal leplezik, hogy csapkodják egymást, megjegyzéseket tesznek. Különösképpen az öreget, bizonyos Anti bácsit macerálják, mivel az öreg nem volt hajlandó meztelenre vetkőzni. Fekete klottgatyában álldogál közöttük, s ez most annyira feltűnő itt, mintha fekete varjak között egy szem fehér álldogálna. Na, kapja is a megjegyzéseket! — Minek takargatja, amit már úgy sem érdemes? — Tudhatná, hogy nem rőf- re mirik az embert! — Miazisten! Magának extra jár, gatyában divatozik itt? Minden csípés után robban a nevetés. Az öreg nem szól semmit, összefont karral álldogál, mosolyog, csendesen megvonja a vállát, mintha mondaná: mit tudjátok ti, kölykök, hogy az én időmben még a felesége előtt sem vetkezett anyaszült meztelenre az ember! . . . . . . Megindul a brigád libasorban a csapóajtón túlra, kurta az idő! Nagy, kerek köves térségbe érnek. Innen nyílnak oldalt a gőzkamrák. Am, előbb itt meg - kell merítőzni, nem lehet csak úgy egyből bemenni a gőzbe. Különösen, hogy nincsen is gőz, mint mondták, marad a fürdés. Na, itt aztán kitör a játékos kedv a meglett, komoly férfiakból. Csapkodnak, fújnak, vakkantgatnak, kukorékolnak és prüszkölnek, fröcskölik egymást és harsányan nevetnek. Különösen ott nagy az élénkség, ahol két kicsi medence van egymás mellett, s az egyikből át lehet ugrani a másikba. A különbség mindössze annyi a kettő között, hogy az egyikben 40 fokos forró víz gőzölög, a másikban meg alig 20 fokos hideg víz, s ha a forróból átugrik az ember a hidegbe, még életében kipróbálhatja, milyen érzés, amikor az emberben „megáll az ütő”. Jóllehet a pénztárosnő odalökte, mint kutyának a csontot, hogy nincs gőz, kiderült, hogy mégis csak van, legfeljebb ő nem tud róla. Na, mindegy, fő; hogy van! De még milyen! Sistergés, sípolás, a deszkák közeiből csak úgy süvít elő. Nem is igen látják egymást a bent lévők imbolygó, bizonytalan árnyak ülnek, állnak a vastag párában. Amikor ide belép az ember, ledobban a forróságtól, nehéz a lélegzetvétel is. Aztán megpróbál leülni. De úgy pattan fel, mint a gumilabda, mert a forró deszka nyomban megsüti ott, hol a leggömbölyübb. Lassan ereszkednek hát a deszkára, aztán ülnek, ülnek és izzadnak. Közben csöpög rájuk valami fölülről, lehet hogy a lecsapódott gőz, de az is lehet, hogy valami más. Kicsire nem néz az ember. Egyre többen préselődnek be a szűk helyiségbe, s ülnek sorban a deszkákon, mint fecskék a dróton. Hamarosan már patakokban ömlik róluk a víz. De hiszen épp ez benne az élvezet! Vagyis az, hogy apránként megfő az ember. Aki pedig nem bírja ezt az élvezetet, kimegy. Rögtön mások nyomakodnak be a „kuktába”. És míg ülnek, izzadnak, folyik persze a szó. Nyersen, fesztelenül, ahogy férfiak között szokás, különösen ha még meztelenek is. — A gőz mindenre jó! — véli egy reszelős hang. — Kívül, belül használ, mint a lapulevél! — így igaz! — felel rá a lan- galéta bajuszos, s fejével a kókadtan üldögélők felé vág. — De ezeknek más okból kell: el vannak hízva! Nézze meg, némelyiknek olyan segge van már, mint egy igáslúnak, mind hasas lett, reng rajtuk a hús, de még az asszonyaink is majd lecseppennek mán a bicikliről. Húsz, harminc éve mind olyan sovány vót, mint az agár, de ahogy jöttek a gépek, elmaradozott a kézi munka, köny- nyebb lett az élet — elhíztak. Mondtam is nekik: „Mi lesz veletek?” Rávettem ükét, járjanak velem a gőzbe, fogyókúrázni . . . Sorjában elmondják a bennfentesek, mi mindenre jó a gőz. Van, aki már1 szaunázott is, arról mesél nagy szakértelemmel, méghozzá — mint mondja — nők, férfiak együtt gőzölték, locsolták, csapkodták egvmást, meg magukat, nem elkülönítve, mint miná- lunk. — Oszt . . . pucéron? — hör- gi egy hang kéjesen a vastag köd mögül. — Na, nem. Ámbár annyi, mintha nem is lenne az emberen semmi. Innen aztán már egyenes út vezet a nőkhöz. Kimeríthetetlen téma! És hát negyven-öt- ven tájékán már mindenkinek volt valamilyen tapasztalata, amin nevetni lehet. . . . . . Lassan lejár az idő. A brigádnak mehetnékje támad. Elég már a sok vízből, gőzből, zajból, egészen szétmállik az ember. A kabinos megköszöni a borravalót s megkérdezi, miért nem veszik igénybe a masszírozást, annál nincs jobb a világon ! — Na, Anti bácsi! — vág a többiek felé a szémével a hosszú bajuszos. — Magára úgyis ráfér egy kis „pótlás”! Nagy, harsány nevetés. Az öreg elfordítja a fejét. — A fene fogdostatná magát mással! Kint az előcsarnokban várni kell, nem szabad csak úgy átmenet nélkül kilépni a szabad levegőre, különösen hideg őszön. De, nem is nagyon iparkodik kifelé senki, ott tolong a ■brigád a büfé körül. Arcuk majd kicsattan a pirosságtól, a szemük élénk, a hajuk még vizes, a kedvük megint bukfencet vet: hát már hogyne, amikor itt jó, hideg sört mérnek! — Hé! Emberek! — áll eléjük a hosszú. — Abban maradtunk, hogy sörözés nincs! Igen-igen, való igaz. De, még most az egyszer. Majd a jövő héten komolyan betartják. Különben is pótolni kell a folyadékveszteséget, az a gőzös gyehenna kiszívta belőlük még a lelket is . . . A hosszú bosszúsan legyint. — Kell nektek fogyókúra, egy nyavalya! E vvel el is intéződött a dolog. Hallatlan élvezettel illesztik szájukhoz az üveget, még a szemüket is lehunyják, úgy nyelik a sört. Azután előkerül egy kis harapnivaló: sült hús, rántott csirke, pogácsa, fasírt, kolbász, kinél mi. Nem, dehogy, nem esznek ők sokat, csak éppen egy falatot, hiszen már várja őket otthon az asz- szony a jó ebéddel. Szépen eltakarítják az ennivalót az utolsó morzsáig. Akkor sorban fölállnak a mérlegre: na, lássuk, mennyit fogytak a gőzben! Nevetnek, lökdösik egymást s halkan káromkodnak: a fene megeszi, rossz ez a mérleg! Még többet mutat, mint a gőzölés előtt! . . . KM ÜNNEPI MELLÉKLET Fogyókúra, magyar módra
