Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-31 / 306. szám
1984. december 31. t menni?” si lapom még min- ; volt, hiszen nem én továbbtanulni, en nem Nyínegyhá- hol addig életemben tam. Pedig a család már döntött. Nem 'ppen rossz tanuló az iban, s már-már sülni látszott nagy- ilma, pap lesz majd de a férfiak szava mérvadó. Méghogy i már jól tanul, le- nyvelő. Menjen köz- 'i szakközépiskolá- egyházára! 1 volt apelláta. A nár ki is töltötték, s ezzel úgy tűnt, íyesen eldőlt a sor- poharakba bort ön- koccintottak. Az új jó termésre, és larra, ból hosszú útra in- ,ülük valaki. körül járhatott már , mikor nagyapám gette a vállam. szomonkodj fiiam! yttt ennék lenini. Csak : feledj: bennünket! Csúszik a szán a pályi dombon Még csak annyit, hogy az iskolának persze nem kellettem. Nem lett belőlem hál’ istennek könyvelő. De Nyíregyházát mégsem tudtam elkerülni. Itt élek lassan másfél évtizede, itt az otthonom, de haza csak Pályiba tudok menni. Mindig csak Ópályiba. Balogh Géza 1981J 1981. — második szilveszterem Varsóban. Az első sem volt vidám: élelmiszercsomag a rádió külpolitikai rovatától, kollégáim és a MALÉV- esek összefogásaként. Sorbán- állás valahol egy külvárosi bolt előtt egy üveg pezsgőért. Rohanás a Belveder palotába az államfő újévi köszöntőjének szövegéért. Fordítás. Tudósítás, kábel. Boldog új évet a lengyel és magyar rádiótechnikusoknak! Éjfélkor néhány telefon: szervizesek, diplomaták, újságírók, tehát a varsói magyar kolónia tagjai köszöntgetjük egymást. Felszalad lakásomba szovjet kollégám, Matrjoska babát hoz gyermekeimnek. .. öt percre beugrik Rostislav barátom, a prágai TV-s, medika feleségével, majd két tudósítás közben bekopogok a szemben lakó lengyel szomszédhoz, aki 1939. borzalmas szilveszterét is ugyanitt töltötte, s mint mondja, lakásomban, a Magyar Rádió immár másfél évtizede tudósítói szolgálati lakásában akkortájt a Wermacht főtisztjeit szállásolták el. Köszöntgetjük egymást magyarok, lengyelek, csehek és szovjetek — de senki sem ül neki amúgy igazán szilveszterezni. A levegőben — kint a fagyos varsói utcán és a lakások takarékra fogott melegében egyaránt — szikrázó feszültség vibrál. Az óévbúcsúztató szavakban a keserűség, az újévi jókívánságokban aggodalmas sóhaj a kíséret. Nem tudjuk, csak sejtjük: a most Jény anyu — mondamikor a vonat ki- z állomásról velünk, őt piros sapkában integetni. ább szegény én — ted te, s majdnem dtéil. Figyeltelek, ku- Egy kis gombóc neolt a torkomban, de yeltelek. Aki hétéves legyen férfi. Kivált, irozta, hogy az apjá- oi megy. Hol is üdül- ilatonszemesen? lacsonyban. sak, hogy tudod. Mu- tenyered, látszik-e íz a forradás a nagy- att, innen meg le ez >ny, alaposan felha- művészileg kivitele- aesés következtében. Téli üdülés — Dupla lutz a meseerdőben. Emlékszel, milyen szépek voltak a fák? A víz rájuk fagyott, s mintha üvegből lett volna minden águk, s gyöngyök rajtuk a bogyók. — Jól teleltünk akkor, karácsony és szilveszter között. Te például egy szekrényben laktál. — Mert éppen belefértem, s amikor bevittem a párnát és a plédet, rájöttem, hogy ez egy jó lakás. — Az volt a honfoglalás... na jó, egy egészen kicsi kis honfoglalás. — Te meg az ablakpárkányon írtál állva, mert minden asztalláb billegett az üdülőben. Aztán egy este... — Aztán egy este? — Szilveszter előtti napon. — Amikor az üdülővendégek mind ünneplő ruhát vasaltak, amikor már a pincében hűsöltek a hasas pezsgős üvegek, amiket az a délutáni Zsuk hozott Keszthelyről, nagy zöld ládákban, amikor mindenki készült a másnap éjfélre, hogy együtt búcsúztassuk el az óévet, mi akik Pestről, Szegedről, Tatáról, Nyíregyházáról verődtünk össze egy téli üdülésre, s itt lettünk ismerősök... — Akkor este... — Akkor este én az ágy szélén ültem, te a nyitott szekrényajtóban álltái, már pizsamában, s váratlanul azt mondtad: — szegény anyu. — Inkább szegény mi — mondtam én, aztán szó nélkül elkezdtünk csomagolni. Másnap hajnalban vonaton ültünk — négy napot vesztettünk az üdülésből, —kint futottak a fák, águk mintha üvegből lett volna, futott a meseerdő... — Sikerült — mondtad te. — Mi sikerült? — kérdeztem én. — Napok óta próbálgatok fütyölni, s most végre sikerült. Figyelj — mondtad, és boldogan fütyörészni kezdtél. Mester Attila Európában, a Visztula partján Karácsonyfa a harckocsin, riporter a katonák közt. kezdődő esztendő a legkevésbé sem lesz boldog. Egy évvel később. A tudósító beletörődik, hogy kábele nem él. Nincs telefon, nincs telex. Egyetlen összeköttetés Budapesttel a Bá- thori expressz, amelyen karácsony és szilveszter között érkezik az első kolléga, hogy riportermagnóján vigye haza első élőhangon elmondott tudósításomat az Esti Magazinba, a 168 órába, az 5 kontinensbe, A jókívánságokat is személyesen visszük járőröző katonák, igazoltató utcai blokádokon át a lengyel barátokhoz, a magyar családokhoz és a külföldi kollégákhoz. A Visztula-partra kifutó Swolezerów utca sarkán páncélos vigyázza a szükségállapot rendjét: legénysége méternyi karácsonyfát drótozott a tank mellvédjére. Forró teát szürcsölnek. Kocsimból odaintek: BUÉK Chlopcy! (Ismerem őket, a két ünnep között riportot készítettem velük. Megismernek, s lengyedesen két ujjal tisztelegnek felém.) Ma éjszaka nincs kijárási tilalom. Az utcák mégis csendesek. A szilveszter itt most a pihenésé, az átrendezésre váró lelkiismereté, a zilált gondolatok nyugtatásáá. A tudósító sem szilveszterezik. Nincs bál a követségen, senki sem szervezett házibulit. Éjfélkor félbehagyom az egész évben összegyűlt anyagaim, filmek, fotók, röpcédulák, tudósítások rendszerezését, rádiómat ráhangolom a magyar hullámhosszra. Rosszak a légköri viszonyok, a Kossuth alig hallható, de jól kivehető az ismert színművész hangja: ......Légy híve óh magyar!” Szilágyi Szabolcs Leltár—képek között 1984J Milyen nagy gondba kerül az ember, ha szerkesztője rákérdez; Te melyik képedet tartod az év legjobbjának? nél is több, ami a sajtóban megjelent. Melyik a legjobb fotó? Az, amelyik a Balti-tenger partján a sirályokat etető asz- szonyrói készült? Vagy a pe- nészleki pászkaszentelő fotója? A demecseri szövőnő portréja? A moszkvai GUM ben, partján, illetve a vizen. Sok fotó készült már erről a szép folyóról, a hajósokról, halászokról, a tiszai tájról. Mégis az egyik legizgalmasabb a vízi élet, a vízisport. A vízisí, 40—50 kilométeres sebességgel egy lécen száguldani nem csak nagy bátorsáÉs ekkor jön ia számbavétel, hol járt az ember az év 366 napján, hivatalos munkán magánemberként, de fényképezőgéppel, baráttal, kollégával, egyedül. Leltár; több száz felvétel, ebből ezeráruház nyüzsgő forgataga...? Nem, csak egy fotó lehet. Nincs más, mint szint vallani. Sokan tudják, hogy több szerelmem közül az egyik a TISZA. Az évek során .napokat, heteket töltök a közelégot igényel, de nagy élményt is ad, s ha a fotós egy másik hajóból a pillanat ezredrésze alatt meg tudja örökíteni ezt a száguldást, azt mondhatja; az év egyik legjobb képét készítette el. Elek Emil r Révai Miklós: Cj esztendőre yaló (résilet) A prókátoroknak Semmi pereket! Az orvosoknak Semmi beteget! Temetőn állóknak Semmi ásatót! Szomjú kántoroknak Semmi búcsúztatót! Kényökön hízóknak Sovány abrakot! A kockásoknak: Mindég csak vakot! Az iszákosoknak: Csak vizes korsót! A morgó banyáknak Egyszer már koporsót! Ember-megszólóknak: Megnémult nyelvet! A kajánoknak: Megvakult szemet! A fösvény dósoknak: Szorult ínséget! Hamis kalmároknak: Mindég veszteséget! (1784) 1985 J Eredményes, boldog új évet kívánunk kedves olvasóinknak! És boldogan fütyörészett.
