Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-31 / 306. szám

1984. december 31. t menni?” si lapom még min- ; volt, hiszen nem én továbbtanulni, en nem Nyínegyhá- hol addig életemben tam. Pedig a család már döntött. Nem 'ppen rossz tanuló az iban, s már-már sülni látszott nagy- ilma, pap lesz majd de a férfiak szava mérvadó. Méghogy i már jól tanul, le- nyvelő. Menjen köz- 'i szakközépiskolá- egyházára! 1 volt apelláta. A nár ki is töltötték, s ezzel úgy tűnt, íyesen eldőlt a sor- poharakba bort ön- koccintottak. Az új jó termésre, és larra, ból hosszú útra in- ,ülük valaki. körül járhatott már , mikor nagyapám gette a vállam. szomonkodj fiiam! yttt ennék lenini. Csak : feledj: bennünket! Csúszik a szán a pályi dom­bon Még csak annyit, hogy az iskolának persze nem kellet­tem. Nem lett belőlem hál’ istennek könyvelő. De Nyír­egyházát mégsem tudtam el­kerülni. Itt élek lassan más­fél évtizede, itt az otthonom, de haza csak Pályiba tudok menni. Mindig csak Ópályi­ba. Balogh Géza 1981J 1981. — második szilvesz­terem Varsóban. Az első sem volt vidám: élelmiszercsomag a rádió külpolitikai rovatá­tól, kollégáim és a MALÉV- esek összefogásaként. Sorbán- állás valahol egy külvárosi bolt előtt egy üveg pezsgőért. Rohanás a Belveder palotába az államfő újévi köszöntőjé­nek szövegéért. Fordítás. Tu­dósítás, kábel. Boldog új évet a lengyel és magyar rádió­technikusoknak! Éjfélkor né­hány telefon: szervizesek, diplomaták, újságírók, tehát a varsói magyar kolónia tag­jai köszöntgetjük egymást. Felszalad lakásomba szovjet kollégám, Matrjoska babát hoz gyermekeimnek. .. öt percre beugrik Rostislav ba­rátom, a prágai TV-s, medi­ka feleségével, majd két tu­dósítás közben bekopogok a szemben lakó lengyel szom­szédhoz, aki 1939. borzalmas szilveszterét is ugyanitt töl­tötte, s mint mondja, laká­somban, a Magyar Rádió im­már másfél évtizede tudósí­tói szolgálati lakásában ak­kortájt a Wermacht főtiszt­jeit szállásolták el. Köszönt­getjük egymást magyarok, lengyelek, csehek és szovje­tek — de senki sem ül neki amúgy igazán szilveszterezni. A levegőben — kint a fagyos varsói utcán és a lakások ta­karékra fogott melegében egyaránt — szikrázó feszült­ség vibrál. Az óévbúcsúztató szavakban a keserűség, az újévi jókívánságokban aggo­dalmas sóhaj a kíséret. Nem tudjuk, csak sejtjük: a most Jény anyu — mond­amikor a vonat ki- z állomásról velünk, őt piros sapkában integetni. ább szegény én — ted te, s majdnem dtéil. Figyeltelek, ku- Egy kis gombóc ne­olt a torkomban, de yeltelek. Aki hétéves legyen férfi. Kivált, irozta, hogy az apjá- oi megy. Hol is üdül- ilatonszemesen? lacsonyban. sak, hogy tudod. Mu- tenyered, látszik-e íz a forradás a nagy- att, innen meg le ez >ny, alaposan felha- művészileg kivitele- aesés következtében. Téli üdülés — Dupla lutz a meseerdő­ben. Emlékszel, milyen szé­pek voltak a fák? A víz rá­juk fagyott, s mintha üveg­ből lett volna minden águk, s gyöngyök rajtuk a bogyók. — Jól teleltünk akkor, ka­rácsony és szilveszter között. Te például egy szekrényben laktál. — Mert éppen belefértem, s amikor bevittem a párnát és a plédet, rájöttem, hogy ez egy jó lakás. — Az volt a honfoglalás... na jó, egy egészen kicsi kis honfoglalás. — Te meg az ablakpárká­nyon írtál állva, mert min­den asztalláb billegett az üdülőben. Aztán egy este... — Aztán egy este? — Szilveszter előtti napon. — Amikor az üdülővendé­gek mind ünneplő ruhát va­saltak, amikor már a pincé­ben hűsöltek a hasas pezsgős üvegek, amiket az a délutáni Zsuk hozott Keszthelyről, nagy zöld ládákban, amikor mindenki készült a másnap éjfélre, hogy együtt búcsúz­tassuk el az óévet, mi akik Pestről, Szegedről, Tatáról, Nyíregyházáról verődtünk össze egy téli üdülésre, s itt lettünk ismerősök... — Akkor este... — Akkor este én az ágy szélén ültem, te a nyitott szekrényajtóban álltái, már pizsamában, s váratlanul azt mondtad: — szegény anyu. — Inkább szegény mi — mondtam én, aztán szó nél­kül elkezdtünk csomagolni. Másnap hajnalban vonaton ültünk — négy napot vesz­tettünk az üdülésből, —kint futottak a fák, águk mintha üvegből lett volna, futott a meseerdő... — Sikerült — mondtad te. — Mi sikerült? — kérdez­tem én. — Napok óta próbálgatok fütyölni, s most végre sike­rült. Figyelj — mondtad, és boldogan fütyörészni kezdtél. Mester Attila Európában, a Visztula partján Karácsonyfa a harckocsin, riporter a katonák közt. kezdődő esztendő a legkevés­bé sem lesz boldog. Egy évvel később. A tudósító beletörődik, hogy kábele nem él. Nincs telefon, nincs telex. Egyetlen össze­köttetés Budapesttel a Bá- thori expressz, amelyen kará­csony és szilveszter között ér­kezik az első kolléga, hogy riportermagnóján vigye haza első élőhangon elmondott tu­dósításomat az Esti Magazin­ba, a 168 órába, az 5 konti­nensbe, A jókívánságokat is sze­mélyesen visszük járőröző katonák, igazoltató utcai blokádokon át a lengyel ba­rátokhoz, a magyar családok­hoz és a külföldi kollégák­hoz. A Visztula-partra kifu­tó Swolezerów utca sarkán páncélos vigyázza a szükség­állapot rendjét: legénysége méternyi karácsonyfát dró­tozott a tank mellvédjére. Forró teát szürcsölnek. Ko­csimból odaintek: BUÉK Chlopcy! (Ismerem őket, a két ünnep között riportot ké­szítettem velük. Megismer­nek, s lengyedesen két ujjal tisztelegnek felém.) Ma éjszaka nincs kijárási ti­lalom. Az utcák mégis csen­desek. A szilveszter itt most a pihenésé, az átrendezésre váró lelkiismereté, a zilált gondolatok nyugtatásáá. A tudósító sem szilveszte­rezik. Nincs bál a követsé­gen, senki sem szervezett há­zibulit. Éjfélkor félbehagyom az egész évben összegyűlt anyagaim, filmek, fotók, röp­cédulák, tudósítások rendsze­rezését, rádiómat ráhango­lom a magyar hullámhosszra. Rosszak a légköri viszonyok, a Kossuth alig hallható, de jól kivehető az ismert szín­művész hangja: ......Légy hí­ve óh magyar!” Szilágyi Szabolcs Leltár—képek között 1984J Milyen nagy gondba ke­rül az ember, ha szerkesztője rákérdez; Te melyik képedet tartod az év legjobbjának? nél is több, ami a sajtóban megjelent. Melyik a legjobb fotó? Az, amelyik a Balti-tenger part­ján a sirályokat etető asz- szonyrói készült? Vagy a pe- nészleki pászkaszentelő fotó­ja? A demecseri szövőnő portréja? A moszkvai GUM ben, partján, illetve a vizen. Sok fotó készült már erről a szép folyóról, a hajósokról, halászokról, a tiszai tájról. Mégis az egyik legizgalma­sabb a vízi élet, a vízisport. A vízisí, 40—50 kilométeres sebességgel egy lécen szágul­dani nem csak nagy bátorsá­És ekkor jön ia számbavé­tel, hol járt az ember az év 366 napján, hivatalos mun­kán magánemberként, de fényképezőgéppel, baráttal, kollégával, egyedül. Leltár; több száz felvétel, ebből ezer­áruház nyüzsgő forgata­ga...? Nem, csak egy fotó lehet. Nincs más, mint szint val­lani. Sokan tudják, hogy több szerelmem közül az egyik a TISZA. Az évek során .napo­kat, heteket töltök a közelé­got igényel, de nagy élményt is ad, s ha a fotós egy másik hajóból a pillanat ezredrésze alatt meg tudja örökíteni ezt a száguldást, azt mondhatja; az év egyik legjobb képét ké­szítette el. Elek Emil r Révai Miklós: Cj esztendőre yaló (résilet) A prókátoroknak Semmi pereket! Az orvosoknak Semmi beteget! Temetőn állóknak Semmi ásatót! Szomjú kántoroknak Semmi búcsúztatót! Kényökön hízóknak Sovány abrakot! A kockásoknak: Mindég csak vakot! Az iszákosoknak: Csak vizes korsót! A morgó banyáknak Egyszer már koporsót! Ember-megszólóknak: Megnémult nyelvet! A kajánoknak: Megvakult szemet! A fösvény dósoknak: Szorult ínséget! Hamis kalmároknak: Mindég veszteséget! (1784) 1985 J Eredményes, boldog új évet kívánunk kedves olvasóinknak! És boldogan fütyörészett.

Next

/
Thumbnails
Contents