Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-11 / 265. szám
1984. november 11. Kelet-Magyarország 9 Álmos autók A szentjánosbogarak pislákolhatnak így a sötét erdő kellős közepén. Eltűnve, feltűnve, suhanva, vagy egy helyben vesztegelve. A helyszín a kerek erdő helyett az országút és a város aszfaltja, és koromsötétről szó sincs, mert a tejsűrű ködtől nem lát a munkába így reggelente igyekvő emberfia. Világít tehát mindenki, mert nem felejtik a jelszót: látni, és látszani! Vizsgázik a vezető figyelme és valamennyi reflexe. Ha megfelelt, vagyis szerencsésen behajózott járművével a legközelebbi parkolóba, attól kezdve lankadhat az ébersége, mert próbatételre az akkumulátor következik: meddig bírja az égve felejtett reflektorok táplálását. Késő délelőtt már elöbújik a nap, szétzilálódnak a ködfoszlányok és a bágyadt lámpák még pislognak egy utolsót. Várják a gazdit az autók, lustán, megmoz- díthatatlanul. (és) Kitüntetések A KISZ Nyíregyházi városi Bizottságán a NOSZF. 67. évfordulója alkalmából ifjú* sági mozgalmi kitüntetések átadására került sor. Aranykoszorús KISZ-jelvény kitüntetésben részesült: Tóth Zsuzsa tanuló (Zrínyi gimnázium), Szelkó Ildikó tanuló (Kereskedelmi szakközépiskola), Márföldi Julianna tanuló (107. sz. ipari szakmunkásképző), Mészáros István gépkocsivezető (Tűzoltó-parancsnokság), Csinyi József (Papíripari Vállalat, Nyíregyháza), Várady György energetikus (Ságvári MgTsz), Németh Sándor raktárvezető (Nyírfa Áruház). Kitüntetéseket adtak át a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán is. Az intézmény Kiváló Dolgozója lett Vanczák József főiskolai docens, Érdemes Dolgozója Bállá Tiborné dr. docens, dr. Bánhalmi József docens, dr. Frisnyák Sándor docens és Nehéz János docens. Főigazgatói dicséretet kapott Major Antal laboráns és Valach Andrásné előadó. A TIT aranykoszorús plakettjével tüntették ki a főiskola fizika tanszékét. Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetéssel ismerték el dr. Durucz István főiskola' tanárnak az NYVSSC-nél kifejtett tevékenységét. A Magyar Nemzeti Bank elnöke Kiváló Munkáért kitüntetésben részesítette Kocz- kás János-, csoportvezető főelőadót, Mogyorósi Árpádné főelőadót. A MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ a vele . szerződéses kapcsolatban lévő kistermelőknek negyven százalék kedvezményt nyújt fólia és fóliaház vásárlásához. A 121 taggal működő zöldségtermesztő szakcsoporton ikívül koordinálják a méhészek, a sertés- és nyúlte- nyésztők munkáját is, akiknek száma összesen 391. Szemközt a lencsével, borzolódó sörénnyel. (Gaál Béla felvétele) ÉRTELMISÉGI KLUB. November 13-án 17 órakor ismét várja az érdeklődőket Nyíregyházán az Értelmiségi Klub a Tudomány és Technika Házában. Ezúttal kötetlen programokra, beszélgetésre kerül sor. A továbbiakban minden héten kedden várják az érdeklődőket, - alkalmanként kötött programmal. Játszótér, világítás, szellőző Év végére befejezik a Gávavencsellői Takarékszövetkezet bővítését. A gávavencsellői tanács költségvetési üzemének dolgozói a kivitelezők. A száznyolcvan négyzetméter alapterületű épület beruházási költsége 1,3 millió forint. (Jávor László felvétele) Lesz-e vajon Nyíregyháza városközpontjában játszótér? — kérdezte olvasószolgálatunktól Prekub Józsefné egy nyilvános telefonállomásról. Olvasónk szerint a Vasvári Pál utca környékén lenne célszerű játékterületet kialakítani. Gábor Klára a Stadion utcáról hívott bennünket és felhívta a figyelmünket, hogy az öt forint negyven filléres túró savanykás, kellemes ízét az utóbbi időben csípős klórszag váltotta fel. Juhász Lászlóné orrát (Család utca 39.) ugyancsak a szagok ingerük, mert bár már másfél éve lakik új tanácsi bérlakásban, a szellőzőberendezések még mindig nem működnek. Az ingatlankezelő már többször megállapította a hiányosság meglétét, de intézkedés még nem született. Dombrádi László panasza a Hímesből érkezett, szóvá teszi, hogy a Kótaji út esti világítása nem kielégítő. Bankó Jánosné (18-195): a Homok sor három és öt között már több hete nem égnek a kandeláberek, pedig már többször bejelentették a TJ- TÁSZ-nak. Nem érkezett ezen a hét vé-- gén egy rossz szó sem a közterület-fenntartó vállalatra, pedig képviselőjük, Botos István üzemvezető-helyettes a szerkesztőségben tartózkodott, hogy azon melegében reagáljon az esetleges bejelentésekre. Bejelentés híján maga fakadt panaszra és elmondta, hogy nagyon sok a dolguk a lehulló falevéllel, de egyelőre győzik. Nem volt jó véleménnyel a Vasvári Pál utcára frissen beköltözőkre. akiknek egy része lyukas kukákba tölti a szemetet. PAUDITS BÉLA ÉS SZEMES MARI estjét láthatják tizenkettedikén, hétfőn az MVMK hangversenytermében az érdeklődők. Közreműködik: Elek Éva, Sz. Gál Sándor, Stein Ferenc és Csonka Mihály. A kamarateremben dr. Cseh-Szom- bathy László, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója tart előadást arról, hogy válságban van-e a család napjainkban. Kedden ugyancsak a kamarateremben Magyar- ország nemzetközi kapcsolatairól lesz szó dr. Kádár Bélának, a Világgazdasági Kutató Intézet munkatársának előadásában. Ünnepélyes tagértekezletet tart tizenharmadikán kedden a Hodászi Általános Iskola Iskolaszövetkezete. Az intéző bizottság beszámolója után a „Legjobb Iskolaszövetkezet” pályázaton elért 111. helyezés díjának átadására kerül sor. FOG ADÓÓRÁK. Lakatos András, a megyei tanács tanácselnök-helyettese november 12-én délelőtt nyolctól tíz óráig, Petrus István, a nyíregyházi városi tanács általános tanácselnök-helyettese nyolctól tizenegy óráig hivatali helyiségében, Kő- rössy Kálmán VB-titkár fél nyolctól fél kilencig a sóstóhegyi kihelyezett ügyfélszolgálati irodában fogadóórát tart. Úri Dezső, a Kisvárdai Városi Tanács tanácselnök-helyettese ugyancsak hétfőn, reggel nyolc órától, Fábián Imre, a Mátészalkai Városi Tanács tanácselnök-helyettese november 14-én, nyolc órától tizenegyig tart fogadóórát hivatali helyiségében. ELMARAD az ifjúsági diszkó ma, vasárnap Nyíregyházán technikai okok miatt a Megyei és Városi Művelődési Központban. Nem rendel a telefondoktor A Telefondoktor jövő heti adása technikai okok miatt elmarad — közölte szerkesztőségünkkel az ügyelet. Ámokfutás a szegedi Csillag börtönben Befejezte a nyomozást a Csong- rád megyei Rendőr-főkapitányság Richter Richard 28 éves elítélt Csillag-börtönbeli ámokfutásáról. A többszörösen elítélt, büntetett előéletű tettes eddig négyszer állt bíróság előtt lopásért, ötödször emberölés kísérletet bizonyítottak rá. A szegedi fegyházba 1980 szeptemberében szálütották, szabadulásának napja 1986. december 27. lett volna. Richter artisták közt nevelkedett, alacsony termete ellenére az átlagosnál erősebb fizikumú ember volt. A fegyház területén, az Alföldi Bútorgyár telepén, annak műhelyeiben rakodómunkásként dolgozott, agresszivitásáért, fegyelemsértésért gyakran bür- tették. Ez év október 18-án Frank Tibor művezető késélezésen kapta rajta Richtert. A kést a termelésirányító magához vette, és az esetet jelentette feletteseinek. Másnap, október 19-én, Richtert a főművezetőhöz szólították, úton az irodába megfordult, s szaladva a munkahelye felé vette útját. Ekkor már kezében volt egy maga készítette kés és egy tőrnek kiélezett acéldarab. A mögötte felhangzó ,.Fogják meg!” kiáltásra akkor még kevesen figyeltek fel. Richter szembetalálta magát Sötét János főtörzsőrmesterrel, aki könnyfakasztó gázpermetet fújt felé, ő azonban kikerülte a permetet, megközelítette a munkaasztal fölé hajló, gyanútlan Frank Tibor művezetőt, majd valósággal ösz- szekaszabolta. A 38 éves férfi a kórházba szállítás után meghalt. Az elfogására induló művezetők egy része a több sebből vérző Frankon próbált segíteni, így kevesebben eredtek Richter nyomába. Ütközben Tóth Andrással került szembe, őt hasba szúrta. A műhelycsarnokhoz , érve Richter a zárt ajtókon próbált utat találni az udvarra. Ismét gáz- permettel „lőttek rá”, de eredménytelenül. Az ámokfutó végül is kijutott a belső udvarra. Az elítélteket kísérő Szabó Béla művezetőbe elölről-hátulról kést döfött, aztán egy nyitott kapun át kirohant a fatelepre. A gépterem ajtaja előtt kétszer megkéselte Varga József főtörzsőrmestert, majd az egyik kamra kapcsolóterébe húzódott. A rejtekhelye előtt elhaladó Konkoly István anyagellátót hátulról bal kézzel átkarolta, jobbal kétszer megszúrta. Az őrökkel együtt ekkor már saját rabtársai is a nyomában voltak, ezért kimenekült a kamrából. Az egyik iroda nyitott ablakánál vizet kért, ivott, majd véres késével dicsekedett, hogy mindenkit megszúrt, aki útjába került. A gyűrű ekkor lassan már bezárult körülötte, legelszántabban az eset következményeitől tartó rabtársak üldözték. Az elrendelt sorakozó miatt Richter akadálytalanul a gépterembe jutott, ahol Nagy Ferenc művezetőbe döfte kését. Áldozata néhány nap múlva a kórházban meghalt. Ekkor Richter az illemhelyre menekült, de a riasztott őrség ott már tűzfegyverekkel vette körbe. Csak akkor adta meg magát. Az igazságügyi elmeorvosszakértők megállapítása szerint Richter Richárd ép elmével követte el tettét. Ügyét vádemelésre átadták a Csongrád megyei Főügyészségnek. (A Népszabadság cikke nyomán) Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 45. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők : ' 4 találatos szelvénye 92 fogadónak volt, nyereményük egyenként 101 562 Ft; — 3 találata 8770 fogadónak volt, nyereményük egyenként 533 Ft; — a 2 találatos szelvények száma 238 531 darab, ezekre egyenként 24 Ft-ot fizetnek. KRÓNIKA MÁRTON NAPJA A Nap kél 6 óra 43 perckor — nyugszik 16 óra 13 I perckor. A Hold kél 17 óra 46 perckor — nyugszik 9 óra 34 ! perckor. Huszonöt évvel ezelőtt, 1959. november 11-én adták ,:át a miskolci televíziós közvetítőállomást. Működéséhez a budapesti nagy- 3 adótól mikrohullámú láncot építettek ki a Kékestető— Toka;—Miskolc vonalon, — majd az Avason adóberendezést állítottak fel. 1984. november 12., hétfő JÓNÁS NAPJA A Nap kél 6 óra 45 perckor — nyugszik 16 óra 11 perckor. / A Hold kél 18 őrá 34 pereikor — nyugszik 10 óra 38 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1884. november 12-én született Nagyszentmiklóson, és 78 'éves korában, 1962-ben hunyt el Budapesten Madarász Emil költő, író, újságíró, a magyar kommunista mozgalom érdemes harcosa. Folytatódik a jobbára felhős, sokfelé párás, ködös idő. Vasárnap délutánra a nyugati, délnyugati, illetve északkeleti országrész kivételével megszűnik a köd, felszakadozik a felhőzet, változóan felhős idő várható, helyenként kisebb eső is előfordulhat. A keleti, délkeleti szél vasárnap egyre jobban megélénkül, később az ország középső vidékein erős széllökések is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában i.0—15 fok között, a néhány tartósabban ködös nyugati, illetve északkeleti területen kevéssel 5 fok fölött alakul. Makettpályázatot hirdetett a Petőfi Sándor Úttörőcsapat vezetősége Fehérgyarmaton. Az úttörők „A mi utcánk” címmel készíthették el makettjeiket, melyek legjobbjait díjazták, illetve bemutatták a csapatkiállításon. Hírügyeletes: ÉSIK SÁNDOR — Meg kellene próbálnia a jobboldalán aludni, asszonyom. — Azt nem lehet, doktor úr, mert a férjem beszél álmában, én pedig a bal fülemre süket vagyok. — Egy embert elüt az autóbusz. Mindenki odaszalad, fölemelik, és megállapítják, hogy nem történt semmi baja. Hogy neveznéd ezt az esetet, Jóska? — Véletlennek, tanár ur kérem. — Mondjuk, hogy véletlen. De amikor az autóbusz már másodszor is elüti, és akkor sem történik semmi baja, azt hogy neveznéd? — Szerencsének. — Helyes. És ha ugyanez harmadszor is megismétlődik? — Gyakorlatnak. 11-277 I KeletMagyarország KÉPEK 11.. vasárnap egy nyaklevest. Az üzleti élet ezek után egy percig szünetelt. Nyakleves, rúgás, nyakCton — útfélen leves, harapás és óriási hangzavar rázta meg a Hatzel teret. Megoldandó a kritikus helyzet, gyorsan a kofától és a fiútól is megvettem egy-egy ötvenesért a facsigát. Hogy mire lesz jó az egy pár facsiga, nem tudom. Viszont a piac és főként az ócskapiac varázsa nagy. Csodálatos világ! Nézem, mi mindent kínálnak. Szeretnének rámsózni egy kályhaajtót, egy képkeretet, egy 72-es kincses kalendáriumot és kilenc darab rozsdás szöget. Egy ember egy fél kofferra való ajtókulcsot árul. Lakatkulcsból is van egy kupac, na és egy autórádióantenna. Rákérdezek. — Volt ma vevője? — Sok is. Legalább harminc kulcsot adtam el. — Na és, ha elfogy a készlet, mi lesz? — Ez kérem, sohasem fogy el. A vasboltban ott igen. Ott elfogy időnként a készlet. — Miért? — Mondjam azt, hogy ott én vásárolok. Nem, uram, én semmit sem mondok, csak azt, hogy a piacolásra születni kell. Fél óra múltán meguntam, megbántam a két facsigát. Kikiáltási ára kétszáz forint jolt. Eladtam százhatvanért. A Hat- zelen vannak még csodák. Éreztem, piacolásra születtem. Seres Ernő I Facsiga. Na és egy fagereblye, valamint a szúrágta háromlábú suszterszék. Nagy ég! Ez már nem is ócskaság, másoktól levetett holmi, ez kimondottan régiség. Főként a facsiga. Alkuszom rá. — Nyolcvan forintot adok érte — mondom. — Százhúszért viheti. — Hatvan — mondom. — Hallja, engem maga ne macerál- jon. Ez egy eredeti facsiga. — Ki sincs fordítva — szól közbe egy pimasz kamasz és előhúz az anorákja alól egy facsiga hasonmást. — A bácsinak én ezt ötvenért odaadom. Azt is én adtam el egy húszasért . .. így aztán kitört a vihar. Az ócs- kás, a viszonteladó kiugrott a háromlábú suszterszék mögül és lekevert a srácnak