Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-03 / 259. szám
1984. november 3. Kelet-Magyarország 15 Hófehér hab patakzott rajta tetőtől talpig, újabb és újabb vízsugár öntözte üstökét, lucskos kefe járta a háta tájait. Ketten is segédkeztek mos- datásánál, így egyetlen por- cikája sem maradt rejtve a tisztálkodás elől. A külseje teljesen megváltozott, azt is lehetne mondani, hogy újjászületett a művelet után. A fürdetök elvonulását követően kicsit nehezen száradt Móricz Zsigmond szobra, mert a levegőből is köd csöpögött, de nem telt bele hosszú idő és megszépülve, megtisztulva, egy kissé vidámabb mattbronz tekintetével tovább szemlélte a róla elnevezett könyvtárat megyeszékhelyünkön. a még mindig üde, gondozott parkban, a sudár tuják díszszázadának tisztelgését fogadva. (és) A Zrínyi Ilona utca járókelői már felfedezhették a lapkiadó vállalatunk kirakatában látható képes híradót. Cjdonságo- kat, eseményeket, a munkahelyek életét megörökítő felvételek láthatók majd ezentúl a kihelyezett tablókon. A népi ellenőrzés terén kifejtett eredményes munkájuk elismeréséül november 7-e alkalmából a KNEB elnöke Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntető jelvényt adományozott Tóth Lászlónak, az SZMT Móricz Zsigmond Művelődési Ház főm unka társának, Gaál Zoltánnénak, a tiszake- recsenyd Dózsa Tsz főkönyvelőjének és Pózner Jánosnak, a kisvárdai földhivatal vezetőjének. Emlékplakettel köszönték meg Antal Lajos nyíregyháza, Budai Csaba nyíregyÖREGEK NAPKÖZI OTTHONA. Október végén avatták fel a nyírteleki öregek napközi otthonát. A szocialista brigádok, a helyi üzemek dolgozóinak és kisiparosainak összefogásával készült el az épület, melyben húsz idős embert fogadnak naponta. Az elvégzett társadalmi munka értéke meghaladta a 400 ezer forintot. Tízéves a Nyírfa Áruház, ebből az alkalomból hirdettek rajzpályázatot általános iskolás gyermekek részére. Hét iskolából kétszáz rajz érkezett be, melyből tizennégyet jutalmazott a zsűri. Képünk az ünnepélyes eredményhirdetésen készült. (Jávor L.) Kezdődik az ifjúsági filharmóniai hangrersenyéyad Megyénk mind több iskolájában ismerik fel a komoly zenének az érzelmi és esztétikai nevelést erősítő hatását. Ennek eredményeként ez évben tovább növekedett a hangverseny-látogató bérlettulajdonos tanulók száma. Az Országos Filharmónia ifjúsági bérleti hangversenyeibe megyénk 44 általános iskolájából ötezer tanuló, míg a középfokú iskolák 7500 tanulója kapcsolódik be. A bérletek váltása tulajdonképpen jelképes. Egy-egy hangverseny költsége 15—20 ezer forintba kerül, így a bérletekből befolyó 4—5 ezer forintot jelentős állami támogatással kell kiegészíteni. Az Országos Filharmónia ez évben is gazdag programot biztosít megyénkben a komolyzenei nevelés támogatására. Az általános iskolai sorozatban — november 20—23. között — Kodály Háry János c. daljátékénak keresztmetszetét hallhatják a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar előadásában és az Állami Operaház művészei közreműködésével. A második — február 18-tól 22-ig tartó — hangversenyek témája: népdal, népzene, néptánc — neves fővárosi művészekkel. Míg a harmadik előadásban — április 15-től 19-ig — az ütös hangszerekkel ismerkedhetnek a tanulók a népszerű debreceni ütős- együttes bemutatkozásával. A középfokú iskolák tanulói számára már november 5-én megkezdődik a hangversenyévad. A vígopera mesterei népszerű melódiáival ismerkedhetnek a diákok a debreceni Csokonai Színház operatásulata művészeinek tolmácsolásában. November 26. és december 6. között emlékhangverseny keretében tekinthetnek be a hallgatók a 300 éve született Bach, Händel és D. Scarlatti művészetébe — kiváló budapesti művészek közreműködésével. Február 4-től 13-ig a Kodály- vagy az Üj Budapest vonósnégyes lesz megyénk vendége. Műsorukon a bécsi klasszikusok: Haydn, Mozart és Beethoven művei szerepelnek. Végül ezt a sorozatot a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar kamarazenekara zárja — budapesti szólisták vendégszereplésével. Műsorukon részleteket hallhatnak Vivaldi: A négy évszak című vonósverseny- ciklusából. Reméljük, hogy az ifjúsági hangversenyeken részt vevő tanulók jelentős zenei élményt kapnak, s mind többen bekapcsolódnak majd felnőtt korukban is a komoly zene barátainak táborába. Erdős Jenő házi. Bugyi Gyula nyírteleki, Lippei József fehérgyarmati, Bállá Kálmán kékesei, Kertész István mátészalkai. Nagy Bertalan encsencsi, Oláh Géza nyíregyházi, Seszták Miklós orosi és Miklós Elemér vásárosnaményi népi ellenőrök munkáját. 25 éves Kiváló népi ellenőri munkáért harmincötén, 20 éves Kiváló népi ellenőri munkáért ötve- nen kaptak elismerő oklevelet a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökétől. A kiftüntetéseket pénteken adták át. KÖNYVHÓNAPOT nyitottak meg november 2-án a SZAVICSAV-nál. Ebből az alkalomból az idei könyvhónapra megjelent politikai könyveket állították ki, s már az első napon jelentős mennyiségben forgalmaztak a Kossuth Könyvkiadó által megjelentetett könyvekből. DR. HULLAY JÓZSEF idegsebész professzor emlékére tudományos ülést rendezett pénteken a Debreceni Akadémiai Bizottság. Nyolc témakörben a hazai idegsebészet szaktekintélyei tartottak előadásokat. HÉT VÉGI GYERMEKPROGRAMOK. Ma, szombaton délután 3 órától bábkészítésre várják a gyermekeket a megyei művelődési központban. Pingponglabdából ügyeskedhetnek össze mókás figurákat az érdeklődők. Ollót vigyenek magukkal. Vasárnap délelőtt 10 órától mesemozi lesz ugyancsak a művelődési központban. A hang- versenyteremben többek között a Makk Marci és a Vízipók sorozatokból vetítenek epizódokat. AZ ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓ-ZENEI KÖZPONT (elvételt hirdet 8 hónapos könnyűzenei tanfolyamára orgona, zongora, gitár, dob és táncdalenek tanszakokra. Jelentkezni iehet: zenei alapismerettel 16 éves kortól az Irodaház III. em. 302. szobában. (1899) FOGADÓÓRÁK. November 5-én, hétfőn 8-tól 11 óráig Gyuricsku Kálmán, a Nyíregyházi Városi Tanács elnöke tart fogadóórát. Bárány János tanácselnök-helyettes Oroson, a szakigazgatási ki- rendeltségen fogadja az állampolgárokat hétfőn 7,30-tól 8,30-ig. November 5-én a kisvárdai tanácson Tóth László tanácselnök tart fogadóórát. Újságírók kitüntetése A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója alkalmából pénteken kitüntetési ünnepséget tartottak a Parlament ben. A sajtó területén kifejtett eredményes munkásságuk elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozatát hatan, az ezüstöt kilencen, a bronz fokozatot öten vették át. A Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének Kiváló Munkáért kitüntetését 56-an kapták. Az ünnepségen jelen volt Óvári Miklós, az MSZMP Politdikiai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A kitüntetéseket Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke adta át. A Kelet-Magyarország szerkesztősége munkatársai közül Szabó György tervezőszerkesztő a Munka Érdemrend ezüst fokozata, Baraksó Erzsébet, a kulturális rovat munkatársa Kiváló Munkáért kitüntetésiben részesült. FELSZABADULÁSI EMLÉKÜNNEPSÉG. Nagyhalász felszabadulásának 40. évfordulójára emlékeztek pénteken a helybeliek. Az ünnepi tanácsülést a helyi művelődési házban tartották. A KELET-MAGYARORSZÁGI MÉH VÁLLALAT a közeljövőben Tiszavasvári községben megnyíló átvevöhelyre középfokú iskolai végzettséggel (érettségi) rendelkező munkavállalót keres. Elsősorban tiszavasvári és környékén lakó munkavállalók jelentkezését várjuk. Bővebb felvilágosítást a MÉH vállalat II. számú körzetigazgatósága Nyíregyháza, Bethlen G. út 65. sz. ad. (1898) Újszülöttel gyarapodott a megyei diáklapok népesnek még nem mondható családja: a napokban jelent meg a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium újságja, a Zrínyi-Ász. Már a cím is találóan diákos. A „Kelet” Szövker. sokszorosítójából tetszetős külsővel, ötszáz példányban került az utcára, pontosabban a diákok kezébe. Beköszöntőjében mit ígér a diáklap? Szerkesztői fórumot szeretnének adni minden témának, ami a taHíyja a Il-277-et Szokás szerint ma is jelentkezik lapuink olvasószol - gálata. Ezúttal Soltész Ágnes újságíró várja a telefonhívásokat, szombaton délelőtt fél 10-től 11 óráig a 11-277-es telefonszámon. Kérjük a telefonálókat, hogy a beszélgetésit nevük, címük, esetleges telefonszámuk közlésével kezdjék. A bejelentések, panaszok egy részére ugyanis később, az illetékesek megkérdezése után térünk majd vissza. MEGKÉRDEZTÜK: Hol a s*én mostanában? Szabó József nevű oLvasónk azt panaszolta, hogy nem tudja téli tüzelőjét megfelelően beszerezni, mivel a nyíregyházi TÜZÉP-telepen nincs elegendő szén, ráadásul ami van, az is „berentei feles”, hogy olvasónkat idézzük, ami nem jelent mást, minthogy „fele szén, fele föld”. Szabó József közölte: csak 10 mázsát vehetett, egy grammal serh többet. A panasszal kapcsolatosain Szabó Ágnes, a TÜZÉP szakembere a következőket mondta: — Valóság, hogy elsősorban tarolt szenünk van, amit rostálás után értékesítünk. Ennek oka, hogy a nyári kedvezményes szénvásár idején kevesen szerezték be a téli tüzelőkészletet. Nyáron rengeteg szenet kellett a hőerőműnek szállítani, mert nem akadt, aki megvette volna. Egyébként — folytatta — friss szén naponta érkezik, de a nagy kereslet miatt ez rögtön el is kél. Végül — mondotta Szabó Ágnes —, ha a. vevőnek panasza van, írásban forduljon a TÜZÉP-hez, mert azt természetesen kivizsgálják, s ha észrevételét jogosnak találják, megfelelő minőségű szenet kap. S. Z. nulókat foglalkoztatja. A Zrínyi-Ásznak mindenki szerkesztője, írója lehet, aki gondolkodik és gondolatait a közösséggel meg kívánja osztani. A töprengő, a világ dolgain elmélkedő olvasók támogatása rendkívül fontos, egy diáklapnál különösen az Ha olyan érdeklődés fogadja a tanévenkénti négy számot, mint ezt a mostanit, az „elsőt”, akkor ígéretes jövő vár a szabolcsi diáklapok új családtagjára. <r) KRÓNIKA GYŐZŐ NAPJA A Nap kél 6 óra 31 pereli kor, nyugszik 16 óra 23 > perckor.- A Hold kél 14 óra 52 perc- r; kor, nyugszik 0 óra 40 § perckor. J Százharmincöt évvel ez- K előtt. 1849. november 3-án V születeti Pozsonyban, és 71 í éves korában. 1920-ban ® hunyt el Balatonarácson I Lóczy Lajos geológus és ; földrajztudós, egyetemi pro- ? fesszor, a Magyar Tudományos Akadémia tágja. A zürichi műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet, 1874-ben. Részt vett gróf $ Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában, és beutazta Kína nagy részét. Az utazás 5 során tett megfigyeléseit és 4 felfedezéseit publikálva, vi- y lágszerte hírnevet szerzett. £ A közép-ázsiai ö Sivatagok eredetéről kimutatta, hogy | azok kő- és homokanyaga ■■ nem tengerfenék maradvá- a nya, hanem évmilliók siva- j tagi felhalmozódásának _ a 5 következménye. Üttörőek í voltak a hátsó-indiai hegyig láncok geológiai felépítéséit re vonatkozó megállapításai is. A pesti Műegyetemen a £ földtant oktatta, majd 1389- I tői 1908-ig a budapesti Tu* dományegyetemen az egye* temes földrajz tanszékének | tanára, 1902-től 1908-ig a á Földrajzi Intézet igazgatója. * Csaknem másfél évtizeden 1 át a Földrajzi Társaság el- d. nöke, s Teleki Pállal és 2 Papp Károllyal közösen ^ szerkesztette Magyarország * földtani térképét. 6 Az ő kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a •jí Magyar Földrajzi Társaság Baiaton-bizottsága, melynek h tő célja a tó sokoldalú tuff dományos kutatása volt; J? ennek eredményeit három- ^ kötetes tudományos munká- I ban tette közzé. Szinte az egész országban folytatódik a borult, párás idő, helyenként köd várható. Napközben csak néhány helyfeni ban levő helyekén äut kV a nap. Eső nem várható, de gyönge ködszitálás lehet. A szél általában gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7—15 fok között várható. A NYÍREGYHÁZI KONZERVGYÁR pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: közgazdász, számítástechnikai rend- szerszervező, számítógép-üzemeltető (géptermi vezető), programozó matematikus, tmk-mű vezető, diszpécser. Pályázati feltétel valamennyi munkakörre: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség. Részletesebb felvilágosítást a személyzeti és szociálpolitikai osztályon adunk. (1884) Már töbször szóvá tettük a lakosság kérését, hogy Nyíregyházán, a Szarvas utcán a KPVDSZ Művelődési Ház előtt vagy mellett helyezzenek el figyelmeztető táblát, illetve fessenek fel gyalogátkelő helyet. A Szamuely-lakótelepről a Virág utcai iskolába és az óvodába több száz gyermek megy át az úttesten reggelente felügyelettel és anélkül is. Eddig tragikus kimenetelű baleset nem történt, de jó lenne minél előbb a lehetőségét is kizárni. (Jávor L.) Befut a gyors. Az állomásfőnök csodálkozik és megkérdezi a mozdony- vezetőt. — Mi történt, Karel? A te vonatod eddig mindig késett. — Ne aggódj, Jozef. Ezek után is késni fog, de most Zátopek futott előttünk. Meg akartam előzni. Hírügyeletes: RESZLER GÁBOR 11-277 3.y szombat Elismerés népi ellenőröknek 7 / *4 Armyi-Asz 0 Lottószámok: j 9, 20, 34, 63, 77