Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-16 / 269. szám

2 Kelet-Magyarország 1984. november 16. Gondozás, táppénz Simor Ottó Jászai-díjas színművész, a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház tagja új szerepére készül, színészházbeli otthonában. (Gaál Béla felvétele) A Szabolcsi szimfonikusok hangversenye Az Országos Filharmónia november 14-i felnőtt bérleti hangversenyén az MVMK nagytermében a Szabolcsi szimfonikus zenekart Kovács Lá zló vezényelte; közremű­ködött Mészáros János kürt­művész. A hangverseny első száma­ként Mozart Szöktetés a sze­ráfból című operájának nyi­tánya hangzott el, majd Haydn-műsvek következték. Haydnt játszani nehéz, igé­nyes feladat, melynek a ze­nekar becsülettel tett eleget. A szólista Mészáros János kürtművész volt, aki több nemzetközi versenyen ért el helyezést. Haydn kürtverse­nye úgy technikailag, mint zeneileg komoly feladatot je­lent az előadó számára. Az összetett feladatot teljes egé­szében nem sikerült megol­dania. Előadásában a mű lí­rai részei voltak meggyőzőb­bek, mint a technikaiak. A legmaradandóbb élményt a mű második tételének meg­szólaltatása jelentette. A zenekart Kovács László, a Miskolci szimfonikus zene­kar fiatal vezető karmestere vezényelte. Mivel nyíregyhá­zi születésű, pályafutását kü­lönös figyelemmel kísértük és kísérjük. Vezénylése mentes volt minden felesleges moz­dulattól. Igyekezett a zene­karból mindent kihozni, amit egy félhivatásos zenekartól el lehet várni. Legjobbnak az Oxfordi szimfónia tolmácso­lását éreztük, nemcsak a kar­mester, de a zenekar részé­ről is. Reméljük, hogy Kovács László karmestert ezúttal gyakrabban fogjuk Nyíregy­házán a zenekar élén viszont­látni. Szeretnénk előadásában a zeneirodalom más korsza­kainak mesterműveit is hal­lani. Orvosok, körzetben Az alaoellátás felügyeileti vizsgálatát tartották az Egész­ségügyi Minisztérium illeté­kesei Szabolcs-Szaitmár me­gyében novemberben. A vá­rosokban és falviakban arra keresték a választ, hogy mennyire adottak a feltéte­lek a körzeti orvosok magas szintű munkájához, hogyan folyik a vizsgált helyeken a manapság igen fontosnak tartott gondozás, milyen a táppénzes helyzet. A vizsgálat befejezése után a minisztérium szakemberei találkoztak a MAOTE — az általános orvosokat tömörítő tudományos egyesület — Sza­bolcs megyei szervezetének néhány képviselőjével, és ba­ráti légkörben elbeszélgettek a körzeti orvosokat foglal­koztató problémákról. Kicse­rélték tapasztalataikat az új körzeti orvosi hét végi ügye­leti rendszerről, élénk vita alakult ki a megyében élet­ben lévő, a körzeti orvosok munkáját értékelő rendszer­ről. __________ (k. é.) Fiatalok vetélkedője Második alkalommal ren­dezik — ezúttal — Nagykál- lóban a megye iskolaszövet­kezeteiben tevékenykedő ál­talános és középiskolás fiata­lok kulturális találkozóját, amely november 17-én dél­előtt 9 órákor kezdődik- és színes programot ígér. Lesz irodalmi színpadi, vers- és prózamondó verseny. Ének­karok, zenekarok, szólóéne­kesek és hangszeres szólisták versenyezhetnek, és össze­mérhetik tudásukat; a leg­jobb néptánccsoportok és szólótáncosok is. A színpadi produkciók mellett játékos vetélkedőt is rendeznek a be­nevezett csapatok számára, ahol a szövetkezeti és iskola­szövetkezeti mozgalom tör­ténete, s más fontos tudni­valók szerepelnek ,a kérdések között. ____________ Gázcseretelep Újdombrádon Társadalmi összefogással gázcsere-telepet létesítettek Újdombrádon és Tiszakanyá­ron. A dombrádi tanács 30— 30 ezer forintot adott a ki­vitelezéshez és a lakosság mindkét faluban körülbelül ennyivel egészítette ki ezt az összeget. A hiányzó pénzt a Dombrádi ÁFÉSZ fedezte. Az induláshoz szükséges 90— 90 palackot már ki is szállí­totta a TIGÁZ. Bemutató színház Egerben Döntött az ismét önállósult egri Gárdonyi Géza Színház szervezeti formájáról, műkö­désének alapelveiről a Heves megyei Tanács. A színházat, illetve társulatát 1966-ban összevonták a Miskolci Nem­zeti Színházzal. Ez az együtt­működés azonban nem vál­totta be a hozzá fűzött remé­nyeket. Az egri színház, amelynek épületét az utóbbi két évben , restaurálták, új utakat keresett azzal a cél­lal, hogy az eddiginél haté­konyabban, valóban közmeg­elégedésre tudja betölteni Thália Heves megyei ottho­nának szerepét. A tanács döntése szerint a Gárdonyi Géza Színház a jö­vőben — 1985. január 1-től — társulat nélküli, úgynevezett befogadó színházként műkö­dik. önálló bábszínházi tago­zata lesz és a kötelékébe tar­tozik majd az Agria Játék­szín is. Műsorpolitikájában messzemenően érvényesíti azt hogy Eger az ország egyik legnagyobb diákvárosa. Állandó vidéki színpadot biztosít majd az egri szín­ház a fővárosiak közül a Ka­tona József Színháznak, a vidékiek közül pedig a mis­kolcinak, a szolnokinak, a debreceninek, a kecskeméti­nek és a kaposvárinak. A műsort, mintegy 40 százalé­kos arányban, más színházak művészeinek esetenkénti szer­ződtetésével, saját produkci­ókkal töltik ki. Az utóbbival egy sajátos, önálló színházi álkotóműhely kereteit akar­ják megteremteni. A színház művészeti veze­tésével Szikora János rende­zőt bízták meg. Hasznos időtöltés Mindennapi munkája mellett ki-ki igyekszik értelmesen hasznosítani szabad idejét. Boros József, a Nyíregyházi Me­zőgazdasági Főiskolai Tangazdaság alsósimai kerületében dolgozik. A régi tájak, házak, emberek „szerelmese”, s szí­vesen fog ecsetet, hogy megörökítsen egy-egy darabot a való életből. (Molnár Károly felvétele) Színháznaptár November 19-én, hétfőn délután 3 órától a Turandot című darab látható Széehe- nyi-bérletben. Este 7-től a Varsói melódiát játssza a Mó­ricz Zsigmond Színház kis- színpada. Délután fél 2-től és fél 5-től Kisvárdán szerepel a Vízkereszt, vagy amit akar­tok című Shakespeare-vígjá- ték társulata. November 21-én Jászai-, 22-én Arany—Katona-, 23-án Móra Ferenc-bérletben megy a Kinek se nap, se szél című Robert Bolt-dráma. Az elő­adások este 7-kor kezdődnek. Különvonat Kecskemétre Színházi különvonatot szer­vez Nyíregyházáról a Faustus doktor boldogságos pokoljá­rására a kecskeméti Katona József Színház. A vonat no­vember 24-én a reggeli órák­ban indul és az előadás után hozza vissza a fiatalokat, akik igényibe veszik ezt a kü­lönös, újszerű szolgáltatást. Az érdeklődés nagy, a Bánki Donét Ipari Szakközépisko­la, a tanárképző főiskola, a Krúdy, a Zrínyi és a Kossuth gimnázium jelentette be ed­dig, hogy sok tanulója sze­retne felszállni a különvo- natra. November 16., pénteken este 7 órától nosztalgiadiszkó lesz a klubkávéházban. )7-én, szombaton délután 3 és este 7 órától az I. Észak-alföldi kórustalálkozó hangversenyei lesznek, Hajdú-Bihar, Szolnok és Szabolcs-Szatmár megye 3—3 kie­melkedő kórusának részvételé­vel­Gyermektáncházat szerveznek óvodások és általános iskolások részére délután 3 órától az úttö­rőházban. A táncházat a Nyírség néptáncegyüttes tagjai vezetik. Az MVMK amatőr galériájában ,,Szabad idő, sport, kultúra a Szovjetunióban” címmel színes fotókiállítás tekinthető meg. 18- án, vasárnap este 7 órai kezdettel a Hangsúly c. irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat fel­vétele lesz a kamarateremben. Ezen a napon az ötórai tea el­marad a rádiófelvétel miatt. Es­te 8 óráig látható a Lenin téri kiállítóteremben a XXV. őszi tár­lat, az MVMK galériájában pe­dig a kecskeméti zománcművé­szeti alkotótábor kiállítása. 19- én, hétfőn este 7 órai kez­dettel a KISZ Központi Művész­együttes Rajkó zenekara ad kon­certet a, hangverseny teremben. Ezen, a napon kezdődik a ter­mészettudományos hetek rendez­vénysorozata az MVMK és a TIT megyei szervezete rendezésében. Az Energiai és a rovarvilág ké­pekben című kiállítás látható a művelődési központ IV. szint­ijén. 20- án, kedden 10 és 14,30 órakor Kemény Henrik bábelőadása lesz a hangversenyteremben Füty- ityös ördög címmel. 21- én, szerdán este 6-kor Csa­ládban marad címmel Zsoldos Imre, Sárosi Kati, Kiss Gabi, Koncz Gábor, Moór Marianna műsora lesz a hangversenyte­remben. Ugyanebben az idő­ben a „Csillagok háborúja?” az USA űrháborús törekvései és az ellensúlyozás lehetősége” cím­mel tart előadást dr. Szentesi 'György mérnök alezredes, a 'kamarateremben. 22- én, csütörtökön a nosztalgia­mozi keretében a Dankó Pista cí­mű filmet vetítik. Főszerepben: Jávor Pál, Lukács Margit. Öszi-téli divat Az 1985/86. évi őszi-téli kol­lekcióját mu­tatta be a na­pokban a Ma­gyar Divat- In­tézet. Sajtótá­jékoztatójukon elmondták, hogy a divat­ban nem vár­hatók nagy változások, vi­szont jelentő­sen megnőtt az igény a jobb minőségű, tar- tósabb ruhák iránt. Felvéte­leink a divat- bemutatón ké­szültek. Elismerés, kritika a fogyasztók tanácsa értékelésében Kiegyensúlyozott élelmiszer-ellátás A fogyasztók városi taná­csa szerdán Nyíregyházán a megyeszékhely élelmiszer­kereskedelmének helyzetéről tárgyalt, s azt alapvetően ki­egyensúlyozottnak és meg­felelő színvonalúnak minő­sítette. Száz társadalmi ellenőrrel kétszáz vizsgálatot végeztek. Sajnos, minden ötödik ellen­őrzést felelősségre vonásnak kell követni. Harminc-negy­ven esetben pedig szabályi­sértési eljárást kezdeményez a tanács. Leggyakrabban azért, mert többet számolt vagy kevesebbet mért a ke­reskedő, lejárt az áru fo­gyaszthatósági ideje, drá­gábban adták a terméket, a minőség és az ár nem volt összhangban. A minőség megőrzése az egyik legfontosabb kérdés. Különösen a száraztészták, káVé, csokoládé, tejtermé­kek esetében fordul elő, hogy a szavatossági időn túl is a polcokon maradnak. — A zöldség és gyümölcs eseté­ben pedig többször tapasz­talták az ellenőrök, hogy a másod- vagy harmadosztály­ba sorolható áruféléket is a legmagasabb áron adták. Gyakori, hogy a mérlegek nem pontosak, a súlyokat nem hitelesítették. Alapvetően kielégítőnek minősítették a megyeszék­hely élelmiszerellátását. A töltelékáru és a tejtermékek választéka bővült, pékáruból és sajtból esetenként vá­lasztékhiányt tapasztaltak, s a vizsgált üzletek 1—2 szá­zalékában zárás előtt elfo­gyott a tej és a kenyér. ★ A Hazafias Népfront terü­leti bizottsága mellett mű­ködő fogyasztók tanácsa a Tiszavasváriban működő in­tézmények, iskolák, óvodák közétkeztetésének helyzetét értékelte. Megállapították, hogy több óvodában nem ki- elégítőek a feltétetek a min­dennapi főzéshez. Megjegyez­ték, hogy nincs külön nyers­anyagnorma a gyerekekre és felnőttekre. Gond jelenleg Ti­szavasváriban, hogy nincs szén, így az intézmények ki­szolgálásában fennakadás várható. Szenvedett az egész család Alighanem öreg korukig em­legetni fogják apjukat a nagy- cserkeszi Szabó testvérek, s nem elsősorban jósága miatt, hanem azért, mert sokat szenvedtek tő­le és sokat nélkülöztek miatta. Szabó Ernő most 40 éves nagy- cserkeszi lakos 1970-ben nősült meg, házasságukból három gye­rek született. A házasság Szabó Ernő italozó életmódja miatt megromlott, s 1983-ban a bíróság fel is. bontotta azt. Természete­sen döntött abban is, hogy Szabó­nak gondoskodni kell gyermekei jövőjéről, ezért egyenként öt­száz, összesen havi 1500 forint tartásdíj megfizetésére kötelez­te. Szabó hol fizetett, hol nem, többnyire nem, s másfél év alatt közel 24 ezer fprint hátraléka keletkezett, amit* még levonni sem tudtak tőle, mert ez év áp­rilisától nem vállalt munkát. Szabóék házassága, pontosab­ban életközössége nem a válás­kor szakadt meg, hanem jóval korábban, de mivel egy házban laktak, Szabó alaposan megke­serítette a család életét. Rend­szeresen ittasan járt haza, ilyen­kor feleségét kékre-zöldre ver­te, összerúgdosta, volt rá eset, hbgy eltörte a karját, s ha a gyerekek édesanyjuk vé­delmére keltek, nekik is ki­jutott a verésből. Ezek miatt a családi cirkuszok miatt a két nagyobbik gyerek nem tudta meg­felelően teljesíteni iskolai kö­telezettségét. Az órákon fárad­tak, levertek voltak, s viselke­désükben jelentkeztek a neural­gikus tünetek; olyan félelem és szorongás alakult ki bennük a több éve tapasztalt italozó bru­tális magatartás miatt, ami fej­lődésüket jelentős mértékben veszélyeztette. Ezért mondta ki a bíróság a tartás elmulasztása mellett kis­korú veszélyeztetéséinek bűntet­tében is bűnösnek Szabó Ernőt, amiért 1 év és két hónap bör­tönre ítélte és elrendelte kény­szergyógyítását. Az ítélet jogerős. Szerződéses könyvesből- tot nyitott az ÁFÉSZ Nyíregyházán, az örökös­földi lakótelep egyik tíz­emeletes épületének föld­szinti helyiségében. A lel­kes vállalkozók — Fürjes László és neje — gondo­san és ízléssel válogatott „árut” kínálnak, s hiányt pótolnak a benépesülő új városrészben. (Mester At­tila felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents