Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-14 / 267. szám
1984. november 14. Kelet-Magyarország r* 5) K étnapos nemzetközi tudományos diákköri konferencia színhelye volt a hét elején a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola. Szovjet, NDK-beli, csehszlovákiai és lengyel delegációk részvételével a szovjet irodalomról és annak oktatásáról tanácskoztak az ankétokon, emellett hazai Fórum a békekonferenciáról témák is szóba kerültek. Az utóbbiak megvitatására a társfőiskolákról is érkeztek hallgatók. Képünk a keddi ankét részvevőiről készült. <cs) A közelmúltban lezajlott békekonferencia megyei küldötteit hívták élménybeszámolóra és vitafórumra Vásá- rosnaiményba. A művelődési központban november 15-én, 13,30 órakor kezdődik az ankét. Dr. Pikó Károly belgyógyász, a megyei kórház szakszervezeti bizottságának titkára, mint küldött számol be a békekonferencia eseményeiről. FOGADÓÓRA. Gulácsi Sándor rendőr ezredes, a Szabolcs-Szat- már megyei Rendőr-főkapitányság vezetője november 16-án 8 órától 11 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. Nyíregyháza felszabadulásának 40. évfordulójára a városi tanács gondozásában megjelent reprezentatív .színes képeskönyvet a Bessenyei könyvesbolt árusítja. Néhány nap alatt 600 példány talált vevőre. A megyei és városi művelődési központban a hét vé- ' gén rendezték meg a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete (HVDSZ) a munkásműveiődési hetek keretén beiül a szocialista brigádok Kulturális vetélkedőjét. Az ágazathoz tartozó vállalatok megyei döntőjét a .iegyvenéves évfor- uulö tiszteletére szervezték. iá vor ... f elv > ! Elismerés társadalmi ellenőröknek Dugaszolt bor, vödörből Vian aki a dugaszolt bort szereti, van aki szívesebben iszik kancsóból vagy butellá- ból. Egy harmadik fajtához tartozik Lakatos Károly 40 éves tiszavasvári lakos, aki vedérből itta a dugaszolt bort, amit nem is róttak volna fel neki különösebben, ha a bort nem illegálisan szerzi egy italbolt raktárából. Lakatos október 7-én éjszaka feltörte a tiszavasvári Vöröshadsereg út 11. szám alatt lévő szerződéses üzemeltetésű italboltot és a raktárból ellopott egy rekesz bort, majd vödörbe és kupába öntözgette, s ismerőseivel így fogyasztotta el. A Nyíregyházi Városi Bíróság dr. Tolnai Erzsébet tanácsa a többszörösen büntetett előéletű Lakatos Károlyt 1 évi börtönre ítélte, két évre eltiltotta a közügyektől, kötelezte a több mint kétezer forint kár megtérítésére, és elrendelte kényszergyógyítását. Az ítélet jogerős. Sikankó N yíregyháza. November 13. Reggel. Hét és nyolc óra között, pontosan akkor, amikor már nem a munkába indulóké, hanem az iskolásoké az utca. Az Ér-patak partján, a tegnapi tócsa vizén reggelre remeg a jég. Csupa vidámság az Érpatak partja. Táskák kupacokban, pirosló gyerekarcok és jókedvű hosszú csúszások. Gyerekzsivaj. Talán még az iskolákból is elkésnének néhányon, ha nem jön egy szigorú felnőtt a közeli házból szemétlapáttal és hamusvö- dörrel. A sikankón csúszkáló gyerekekben egyszeriben elszomorodik a világ, közeli valósággá lesz az iskola, és gyászolni- való, hamar véget ért emlék a 6—8 méternyi nagyszerű pálya. El is szaladnak. A reggel csípős. Az öregember áll, néz a gyerekek után. Aztán, nem tréfa, amikor eltűnnek a sarkon, igaz, csak az egyik lábával kipróbálja a jeget, hogy csúszik-e ...? (barthal BETEGSÉG MIATT elmarad az MTESZ Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület november 14-én, 14 órakor kezdődő rendezvénye a Technika Házában. A KÖSZMÉTETERMESZTÉSRŐL tartanak fórumot Nyíregyházán a megyei és városi művelődési központban november 15-én d. u. 5 órától. Az érdeklődők a HNF megyei kertbarátszövetsége képviselőinek tehetnek fel kérdéseket. Kereskedelmi társadalmi ellenőröket jutalmaztak meg a napokban. Gyulai Tibor (Csenger), Karácsony László (Gyügye), Boda János és Kőnyi Miklós (Kisvárda), Kiss Katalin (Tákos), Kö- vendi Lajosné, Badar Elemér és Zun Miklósné (MátéÜNNEPI TAGÉRTEKEZLETET tartott a hodászi általános iskola iskolaszövetkezeti csoportja november 13-án. Itt adták át az országos pályázaton elért harmadik helyezést, amelyet a tagság nevében Lakatos Lajos tanárelnök vett át.-fa A századvégi színház, szimbolizmus, naturalizmus, realizmus — ez a címe a TIT szabadegyetem irodálmi tagozata november 14-én, szerdán 17 órakor kezdődő előadásának. A Móricz Zsigmond megyei Könyvtár földszinti előadótermében dr. Csorba Sándor docens, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola irodalmi tanszékének tanára tartja az előadást, amelyre az érdeklődőket is várják. A röntgen-színképelemzés és interdiszciplináris alkalmazásai — ezt a címet viseli a november 13-án kezdődő ankét Debreceniben. A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottságának székházában sorra kerülő rendezvényen megyénk szakemberei is részt vesznek, s a röntgen-színképelemzés legújabb módszereiről cserélnek eszmét. A rendezvényt november 15-én zárják. ünnepség jármiban. a község felszabadulásának -0. évfordulójára emlékeztek Jármiban november 6-án. A helyi pártszervezet, a Hazafias Népfront és a községi könyvtár által szervezett megemlékezés keretében a veteránok visszaemlékezését hallgatták meg a fiatalabbak. Az úttörők adtak színes műsort, majd jutalmakat, kitüntetéseket nyújtottak át a községért kimagaslóan sokat tevékenykedő társadalmi munkásoknak. s Zalka.),‘ Feikété ' Lajosné (Nyírbátor), Stomp Lászlómé (Rakamaz), Kiss Mihályné (Fehérgyarmat), Tulipán József (Záhony), Szűcs Tibor (Varsán ygyüre), Pálóczi László (Tiszavasvári), Kollár György, Márföldi György, Bíró András és Bíró Pálné (Nyíregyháza). JUBILEUMI HANGVERSENYT tartanak Záhonyban november 16-án 18 órától abból az alkalomból, hogy tíz éve működik a Vasutas Szakszervezet művelődési házában a vegyes kar. A programban közreműködik a záhonyi általános iskola gyermek- és kamarakórusa, a vasutas művelődési ház és a vasútforgalmi és gépészeti szakközépiskola ifjúsági vegyes kara. A műsorban Kodály, Mendelssohn, Verdi, Händel, Bárdos, Farkas, Gas- toldi és Friderici művei csendülnek fel. Negyven éve szabad Nyíregyháza címmel várostörténeti vetélkedőt rendeztek hétfőn a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat KISZ-klubjában, amelyen 11 csapat képviselte a vállalat szocialista brigádjait és KISZ-alapszervezeteit. A város régmúltját és negyvenéves fejlődését felölelő kérdésekre legjobban a Széchenyi szocialista brigád csapatának tagjai válaszoltak. Második a Fáklya, harmadik pedig a Váci Mihály szocialista brigád csapata lett. Jutalmul összesen 1800 forint értékű könyvutalványt kaptak. Mikuláscsomag — csokoládé nélkül? Soha nem látott mikuláscsomaggal lepi meg a gyerekeket az Alföldi Vendéglátó Vállalat az idén. Csokoládé helyett almát, diót, mogyorót találnak majd a piros papírban a legkisebbek, s aznap délután az uzsonna is édesség helyett gyümölcsöt, aszalt szilvát grape-fruitot, Túró Rudit és sajtot tartalmaz. Mindezt november 13-án az étlapterAZ ORSZÁGOS FILM- HARMONIA második bérletes hangversenyét november 14-én 19 órától rendezik meg a megyei művelődési központ nagytermében. A Szabolcsi szimfonikus zenekart Kovács László vendégkarmester vezényli. Az est műsorában Mozart: Szök- tetés a szerájból (nyitány), Haydn: Kürtverseny és Gdúr (Oxford) szimfónia szerepel. A programban közreműködik Mészáros János kürtművész. vező bizottság ülésén határozták el, amelyen a vállalat üzletvezetői mellett óvodavezetők, fogszakorvos és egészségnevelő mondta el, milyen étrendet állítsanak össze a korszerű táplálkozás érdekében. Több újdonság is lesz, így a sajtos csirke vegyes körettel, uborkaszősz, rakott kelbimbó és finomfőzelék. SZÁZÉVES A TŰZOLTÓSÁG — ez a címe a nyíregyházi Jósa András Múzeumban nyíló kiállításnak. A műsorkalauzban közölt november 16-i dátum helyett — technikai okok miatt — november 22-én fél 12-kor nyitják meg a látogatók előtt a tárlatot. A NYÍRSÉG RUHÁZATI SZÖVETKEZET felvesz nyíregyházi és vidéki üzemébe női szabó szak- és befárlított munkásokat. JELENTKEZÉS: Nyíregyháza, Vasvári P. u. 36. személyzeti vezetőnél. Tiszavasvári, Hősök u. 36. üzemvezetőnél, Kemecse, Vörös tér 7. Szalagvezetőnél. (1714) MEGKÉRDEZTÜK: Miért késtek a vonatok? A hirtelen jött hidegben tegnap reggel az utasok sokat bosszankodtak a vonatok késése és a kocsikban uralkodó hideg miatt. Máté Józsefet, a nyíregyházi körzeti üzemfőnök üzemviteli helyettesét kérdeztük: mi okozta a fennakadást? — Mátészalkáról késve indult az 5 óira 42-es vonat. Előzőleg Nyíregyházán javították ezt a mozdonyt, és már a szerelőműhelyből késéssel adták ki. így nem is vitte azt a te- hervonatot, amelyet eredetileg Szálkáig kellett volna húznia, hanem gépmenetben, mozdonyként közlekedett. A hivatalos indulási időt tíz perccel lépte túl, így a szokásos előfű- tés is elmaradt. Ennek ellenére utánanézünk, a mozdonyvezető mulasztott-e és ha igen, felelősségre vonjuk. Másik két vonat is késett, a szegedi gyors Raikiamaznál szedett össze 15 percet, a lefagyott váltót nehezen tudták átállítani. Hasonló gond miatt a hajnali záhonyi gyors Pátrohán vesztegelt 10 percet. Reméljük, hogy a hideg, a fagy beálltával sem kell az utazóközönségnek késéssel számolnia. (tk) 14., szerda KRÓNIKA ALIZ NAPJA A Nap kél S óra 46 perc- “ kor, nyugszik 16 óra 09 perckor. A Hold kél 20 óra 42 perckor, nyugszik 12 óra 19 perckor. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1889. november 14-én született, és 75 éves korában, 1964-ben halt meg Dzsava- harlal Nehru indiai politikus, államférfi. Egyetemi tanulmányait az angliai Cambridge-ben végezte, s hazatérte után belépett az Indiai Nemzeti Kongresszus Pártba, amelynek 1918-ban vezetőségi tag- i ja lett. Kezdetben Gandhi követője volt, de vallási- asztétikus nézeteivel nem értett egyet, s később szakított az általa képviselt passzív ellenállás politikájával is. 1927-ben a párt . az ő javaslatára fogadta el a teljes függetlenség követelését. Gandhi halála után Nehru lett az indiai nemzeti mozgalom elismert vezetője, több ízben a párt elnöke. A brit gyarmati hatóságok összesen 10 évig (utoljára 1942—45 között) tartották börtönben. 1948- ban az ideiglenes kormány alelnöke, 1947-ben az indiai j dominium, 1950-ben az Indiai Köztársaság miniszter- elnöke és külügyminisztere lett. A gyarmati rendszer elleni harcban az ázsiai és az afrikai népek szolidaritásának híve volt; az ő kezdeményezésére ült össze ezeknek az országoknak első konferenciája Delhiben. Ja- ; lentős szerepet vállalt az 1955. évi bandungi értekezlet összehívásában is. A í Kínai Népköztársaság miniszterelnökével Csou En- lajjal együtt dolgozta ki á békés együttélés öt elvét, a híres Pancsa Silát. Várható időjárás ma estig: továbbra is derült, valamint borult, párás, ködös területek váltakoznak. Néhány helyen ónos ködszitá- lás, hódara is lehet. A keleti, délkeleti szél napközben kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul. — Hol lehet itt a legjobban enni? — kérdezi egy turista a kisvárosban egy járókelőtől. — Az Aranynap étteremben. — Maga ott törzsven- dég? — Nem, én vezetem az éttermet... ★ — Az, hogy a maga férje kicsi és kopasz, még nem válóok.... — Dehogynem, ha egyszer találtam egy magas és dús hajú férfit! ★ — Ízlett az ebéd drágám? — Már megint veszekedni akarsz? Hírügyeletes: TÓTH KORNÉLIA 11-277 M Keletagyarorszáj Tépek A festőművész jelenlétében dr. Losonci Miklós művészeti író nyitotta meg Xantus Gyula festőművész tárlatát Fehér- gyarmaton. Az utóbbi évtizedben Nyíregyháza, Tiszavasvári, Kisvárda, Mátészalka, Rakamaz és Vásárosnamény művészetkedvelői is megismerhették alkotásai egy részét. A fehérgyarmatiak november 25-ig láthatják műveit a városi kiállítóteremben. Várostörténeti vetélkedő a dohánygyárban