Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-13 / 266. szám
8 Kelet-Magyarország 1984. november 13 Ciprus ellen Tatai tábor Hétfőn Tatán edzőtáborozik a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap Ciprus ellen idegenben vívja idei utolsó világ- bajnoki selejtező mérkőzését. Me- zey György szövetségi kapitány kerete: Andrusch, Szendrei, Disztl P., Csuhay. Róth, Sallai, Garaba, Varga, Péter. Csongrádi, Nagy A., Détári, Dajka. Bodonyi, Kiprich, Esterházy, Nyilasi, Szo- kolai. Kardos sárga lapjai miatt nem lehet ott Ciprus ellen. A magyar labdarúgásnak az idén még egy nemzetközi kötelezettsége van: az UEFA Kupa november 28-i és december 12-i fordulójában a Videoton a jugoszláv Partizán Belgráddal mérkőzik. A fehérváriak itthon játsszák az első meccset. A belgrádiak legutóbbi az angol Queens Park Rangers együttesét ejtették ki a kupából. Idegenben 6:2-re kikaptak, de Belgrádban 4:0-ra nyertek. így a vendégként szerzett gólok juttatták őket a harmadik fordulóba. Take NB /, MB II: Szomorú vasárnap... A teke NB I-ben és az NB II- ben szomorú lett a nyíregyházi csapatok hét végéje ... Az élvonalbeli női gárda most is kikapott és hasonló sorsra jutottak a II. osztályú férfiegyüttesek is A Szabolcsi Építők SE itthon kapott ki, a tőle gyengébbnek vélt Budapesti Hőerőműtől. Eredmények : NB I., NŐI MÉRKŐZÉS: Bakony Vegyész—Nyh. Taurus SC 6:2 (2307:2241). Mérsékelt teljesítményt nyújtottak idegenben a nyíregyháziak. Pontszerzők: Bro- zsek Pálné 395, Szentpéteri Judit 384 fával. NB II., FÉRFIMÉRKÖZÉSEK: Bp. Hőerőmű—Szabolcsi Építők SE 5:3 (2360:2354). Hat fa döntött a vendégek javára. Pontszerzők: Koleszár 409, Spisák 407. ifjú Hetei 400 fával. Ceglédi Közgép St —Nyh. Taurus SC 6:2 (2667:2467). A bajnokjelölt ellen 420 és 401 fával sem tudtak pontot szerezni a nyíregyháziak. Pontszerzők: Hegyes 445, Fehér 422 fával. NYÍREGYHÁZIAK A VÄLOGATOTBAN. A Magyar Repülő Szövetség főtitkára és az MHSZ repülőfőnöke kijelölte az 1985. évi vitorlázórepülő-válogatott keret tagjait. Az MHSZ nyíregyházi klubjából ketten kaptak helyet a legjobbak között: Borosnyai Károly és dr. Kesselyák Mihály. A válogatott egyébként az olaszországi világbajnokságra készül. Képünkön az egyik nyíregyházi válogatott, Borosnyai Károly a gépében. (Koppány György felvétele.) 1. Frankfurt—Mannheim 7-2 1 2. Leverkusen—Bremen 0-0 X 3. Mönch.—B. Münch. törölve 4. Hannover—Ulm 2-0 1 5. Hertha BSC—Solingen 3-2 1 6. Nürnberg—Wattenscheid 2-0 1 7. Freiburg—Oberhausen 1-1 X 8. Duisburg—Aachen 0-2 9 9. Cremonese—Verona 0-2 2 10. Internazionaie—Juventus 4-0 1 11. Napoli—Avellino 0-0 X 12. Torino—Milan 2-0 1 13. Arezzo—Lecce 0-0 X 14. Cagliari—Pescara 3-1 1 +1 Catania—Monza 1-0 1 13 plusz 1 találatos szelvény 150 darab, nyereményük egyenként 32 667 forint. 13 találatos szelvény 153 darab, nyereményük egyenként 18 403 forint. 12 találatos szelvény 5850 darab, nyereményük egyenként 493 forint. 11 találatos szelvény 48 908 darab, nyereményük egyenként 59 forint. 10 találatos szelvény 241 875 darab, nyereményük egyenként 22 forint. Két kiállítás — Dalnoki nem nyilatkozott... Mi történt Tapolcán? Megszakadt az NYVSSC augusztus 26. óta tartó veretlenségi sorozata! Az NB Il-es piros-kék labdarúgók a sereg- hajtők közé tartozó tapolciaktól kaptak ki, nem mindennapi körülmények között... RÁBA-VERESÉG A labdarúgó NB I-ben vasárnap öt mérkőzést játszottak: MTK-VM—Rába ETO 3:1. Békéscsaba—Vasas 0:1, Tatabánya- Haladás VSE 0:0, Videoton— SZEÖL AK 1:0, Zalaegerszeg— Újpesti Dózsa 1:1. A bajnokság állása: 1. Videoton 11 7 3 1 18- 8 17 2. Debrecen 11 6 3 2 14- 9 15 3. Bp. Honvéd 11 6 2 3 12- 7 14 4. Tatabánya 11 5 3 3 18- 913 5. MTK-VM 11 5 3 3 18-11 13 6. Rába ETO 11 5 3 3 19-17 13 7. PMSC 11 5 2 4 15-13 12 8. Csepel 11 5 2 4 11- 7 12 9. ZTE 11 4 3 4 15-13 11 10. Ü. Dózsa 11 4 2 5 11- 9 10 11. Haladás 11 4 2 5 8-10 10 12. Eger 11 3 3 5 8-16 9 13. Békéscsaba 11 4 1 6 10-20 9 14. Vasas 11 2 4 5 10-15 8 15. FTC 11 3 2 6 12-18 8 16. SZEOL AK 11 — 2 9 G-23 2 SZÖKIK A VOLÁN Az NB II-ben nemcsak az NYVSSC-t érte váratlan vereség. Otthonában kapott ki Vác, Siófok és a Diósgyőr — az utóbbi valósággal padlóra került! — idegenben pedig a Szolnok maradt alul. Diósgyőri bravúrjával a Volán SC megszökött az üldözőktől, öt ponttal vezet a harmadik helyezettel szemben! Eredmények: Tapolca—NYVSSC 1:0 (1:0) Tapolca, 1000 néző, v.: Kőrös. Tapolca: Petrovics — Kozma. Törő, Farkas, Markán (Mészáros, a 85 percben), Kovács, Ormai, Molnár, Berki (Szíjgyártó, az 51; percben), Németh, Udvar- di. Edző: Mészáros Imre. NYVSSC: Rabcsák — Cséke, Giron, Szikszai, Varga J„ Po- lyák. Bücs, Kökény (Eszenyi. a 60. percben), Moldván; Vágó, Csehi (Kiss, a 46. percben). Edző: Dalnoki Jenő. A mérkőzés egyetlen gólja a 40. percben esett: Udvardi beadását Berki öt méterről fejelte a jobb sarokba. 1:0. A 80. percben Rabcsák, a 85-ben pedig Varga J. a kiállítás .sorsára jutott! A mérkőzés után Dalnoki Jenő, az NYVSSC vezető edzője nem nyilatkozott a Népsportnak . . . Hétfőn délelőtt Papp Lászlót, a nyíregyháziak technikai vezetőjét kértük meg — Dalnoki Jenő Budapesten tartózkodott — mondja el, mi történt Tapolcán? Papp László a következőket mondta: — Vezető edzőnk. Dalnoki Jenő nem akarta megbántani a mérkőzés játékvezetőjét, ezért inkább megtagadta a nyilatkozatot. Mert bizony jót nemigen mondhatott volna . . . Az első félidőben közepesen játszott csapatunk. A 60. percet követően viszont alaposan feljavult együttesünk, rengeteg helyzetet kidolgoztunk, de' kettő kivételével sajnos sorra kimaradtak azok. A 82. percben Vágó lőtt a kapuba. de a bíró Giron (!) lökésére hivatkozva nem adta meg a gólt. A 85. percben az egyik védő Kiss Miklós elé vetődött, de így sem tudta megakadályozni csatárunkat abban, hogy ne helyezze a hálóba a labdát. Ezt a gólt sem adta meg Kőrös . . . Szerintem legalább az egyik jogos .»találat” volt. A kiállításokról... Rabcsák a lesről elfutó és időhúzási szándékkal a labdát a kapuba vezető Udvardit meglökte. Miután kapusünknak már volt reklamálásért egy sárga lapja, megkapta a pirosat is. Cséke állt helyette a kapuba és két gyors hazai ellenakció után is szépen védett! Varga pedig hátulról buktatta Némethet. azért állították ki. Bizony nem mindennapi körülmények között kaptunk ki . . . A helyzetek alapján 5:l-re is nyerhettünk volna . . . Az NB II további eredményei: 22-es Volán—Keszthely 2:3. Diósgyőr—Volán SC 1:6, Nagykanizsa—Sopron 1:1, Dunaújváros— Kazincbarcika 1:1, Vác—Baja 0:1, Debreceni Kinizsi—Bakony Vegyész 4:0. Siófok—Salgótarján 0:1, Hódmezővásárhely—Szek- szárd 2:1. Ózd—Szolnok 2:0. A bajnokság állása: 1. Volán SC 16 H 3 2 38-15 25 2. Vác 16 10 3 3 33-13 23 3. Szolnok 16 8 4 4 30-19 20 4. Siófok 16 í) 2 5 26-19 20 5. D. Kinizsi 10 7 5 4 27-21 19 6. NYVSSC* 10 9 4 3 27-16 18 7. Hódmez. 16 6 5 5 18-15 17 8. Ózd 16 6 5 5 22-21 17 9. Dunaújv. 16 6 5 5 14-18 17 10. Salgótarján 16 5 6 5 19-16 16 11. Diósgyőr* 16 7 5 4 30-25 is 12. Sopron 16 5 5 6 20-21 15 13. K.-barcika 16 5 5 6 23-25 15 14. N.-kanizsa 16 5 5 6 25-29 15 15. Baja 16 5 4 7 18-24 14 16. Keszthely 16 5 1 10 19-21 11 17. Tapolca 16 3 4 9 15-28 10 18. Szckszárd 16 2 6 8 13-28 10 19. B. Vegyész 16 3 3 iO 8-28 9 20. 22. Volán 16 2 2 12 22-45 6 * = a Nyíregyházától és a Diósgyőrtől 4—4 büntetőpont levonva. TART A LENDÜLET Jakab. Edző: Piros András. Alacsony színvonalú mérkőzés, sok kihagyott helyzettel. Jók: Mak- kai, Tóth B., Asztalos, illetve Kiss I., Kelemen, Kiss S. Asztalos SE—Karcag 4:0 (2:0). Nyírtelek, 300 néző, v.: Tóth S. ASE: Cziotka — Novák, Szan- kovics, Poór, Lakatos (Szálkai), Kiss, Fekete, Horváth, Barna, Győrfi, Katalin (Mirgai). Edző: Siska László, ötletes, szép játékkal hengerelt a hazai együttes. Gólszerzők: Katalin 3, Győrfi. Jók: valamennyi honvédlabdarúgó jó teljesítményt nyújtott. Lehel SC—Baktalórántháza 5:1 (3:0). Jászberény, 400 néző. v.: Csecsődi. Baktalórántháza: Szabó — Gebri. Madai, Kléninger, Kozma B., Varga (Tamás). Maries. Borbély, Helmeczi (Sárközi), Kozma J., Farkas. Edző: Bírta Sándor. Egyértelmű, megérdemelt győzelmet aratott a bajnoki cím védője. Gólszerzők: Gombos 2, Kaszab, Lukácsi, Váczi, illetve Sárközi. Kiállítva: Kléninger. a 89. percben. Hajdúböszörmény—Rakamaz 1:0 (1:0). Hajdúböszörmény, 300 néző, v.: Tombor. Rakamaz: Sárközi — Veigli, Pásztor. Neu- zert, Goneth, Somogyi (Kaposvári). Bohács (Tamás), Schubert, Hidegh, Nádasdi, Papp. Edző: Szász Simon. A döntetlen igazságosabb lett volna. Gólszerző: Tóth (a 17. percben). További eredmények: Szabó SE—Püspökladány 4:0, Olefin SC —Jászkisér 2:0, Hajdú Vasas— DUSE 0:1, Rákóczifalva—Balmazújváros 4:1. A november 18-i fordulóból előrehozva november 7-én játszották: Mátészalka— Szabó SE 0:1 (0:0). Szerencsével nyert a listavezető. A bajnokság állása: 1. Szabó SE 14 10 3 1 26- 2 23 2. Olefin SC 13 8 3 2 21- 8 19 3. DUSE 13 8 2 3 21-12 18 4. Lehel SC 13 6 5 2 29-12 17 5. ASE 13 6 3 4 23-15 15 6. P.-iadány 13 6 3 4 22-19 15 7. Karcag 13 7 1 5 24-22 15 8. Hajdúb. 13 5 4 4 20-17 14 9. B.-újváros 13 5 3 5 24-19 13 10. R.-falva 13 4 5 4 14-15 13 11. Rakamaz 13 4 3 6 11-17 11 12. M.-szalka 14 4 3 7 14-24 11 13. Bl.-háza 13 3 3 7 14-26 9 14. H. Vasas 13 1 6 6 10-20 8 15. Kisvárda 13 1 4 8 13-33 6 16. Jászkisér 13 1 1 11 6-31 3 KALLÓI HULLÁMVÖLGY Ügy tűnik, nem véletlen műve volt a Nagykállói SE utóbbi bukdácsolása ... A megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában súlyos vereséget szenvedett a gárda, négy góllal kapott ki a nyíregyházi rangadón. Tiszavasvári viszont folytatta remek sorozatát, most kilenc gólt rámolt be ellenfelének. Eredmények: Tiszavasvári—Varsánygyüre 9:0, Tuzsér—Ibrány 1:3. Levelek—Tyúkod 3:1. Hodász— Ajak 2:0, Máriapócs—Nyírkárász 1:1. Nagyecsed—Nyírbátor 0:0, Nyh. Volán-Dózsa—Nagykál- lo 4:0. Nagyhalász—Fehérgyarmat 1:0, Záhony—Mándok 2:0. A bajnokság állása: 1984. november 13., kedd KOSSUTH RÄDIÖ 8,20. Társalgó. — 9,44: Muzsika Zsuzsika meséi. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Nádihege- dú. — 11,05: Zenekari muzsika. — 11,40: Az élet komédiásai. — 12,45: Németh Amadé: A zon- gorahangoló. — 13,19: Kamarazene. — 14,10: Miagyarán szólva. — 14,30: Dzsessz meló diák. — 15,00: Élő világirodalom. —15,20: A magyar népdal hete. — 16,05: Varázskor ben. — 17,00: Világablak. — 17,45: Szabó család. — 19,15: Gondolat. — 20,00: Mirella Freni operaáriákat énekel. — 20,40: A magyar népdal hete.— 21,30: Munkások ’84. — 22,30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 23,30: Operakettősök. — 0,10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8,08: Slágermúzeum. — 9,05: Napközben. — 12,10: Fúvószene. — 12.30: Népdalok. — 13,05: Pophullám. — 14,00: Zenés délután. — 15,30: Csúcsforgalom.— 17,30: Tini-tonik. — 18,30: Tánc- házi muzsika. — 19,05: Csak fiataloknak! — 20.00: Vidám népmesék. — 20,22: Dél-amerikai melódiák. — 21,05: ..Vár, ország, nemzet s tartalma e nép”. — 21,29: Melis György operafelvételeiből. — 22,00: zeneközeiben. — 24,00: Éjféltől hajnalig. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. 17,05: Nosztalgiamuzsika. — 17,20: Tiszántúli kaleidoszkóp. A tartalomból: Egészségünk: dr. Kepesi Terézia előadása az áldiftériáról — Műszerek önállósága (Antal István) — Tervmódosítás (Kolláth Adrienne) — Vetéstől aratásig (Szilágyi Mária). — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Várkonyi Zsuzsa.) MAGYAR TV ' 8.10: Tévétorna (ism.). —8,15: Iskolatévé. Deltácska. Az időjárás birodalmában. — 8,35: Magyar irodalom. Lila fecske (ált. isk. alsó tagozat). — 9,05: Orosz nyelv kicsiknek. 7. rész. — 9,15: Környezetismeret (ált isk. 2. oszt.). Mérések — hogyan mérünk? — 9,30: Élő múzeum. Látogatás a moszkvai Politechnikai Múzeumban. — 9,50: Parasztok. Lengyel tévéfilmsorozat. XIII 12. rész:Viszszatérések (ism.). — 10,40: Híres spanyol operaénekesek. — Spanyol filmsorozat: Vincente Sardinero (ism.). — 11,25: Képújság. — 15,00: Iskolatévé (ism.). — 16,35: Hírek. — 16,40: A rövidfilmstúdiók műhelyéből: 1. A mi iskolánk. — 2. Szezonvég. — 3. Endlösung. — 17,30: Mi legyek? III. - 18,05: Kakukkfióka. Táncjáték. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 18,45: Képújság. — 18,50: Ministúdió ’84. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30' Tv-híradó. — 20,00: Különös házasság. Tévéfilm — IV/1. rész. — 21,35: Stúdió ’84. A televízió kulturális hetilapja. — 22,35: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18,15: Képújság. — 18,20: Yxi- lon show 4. NSZK bábműsor. — 18,50: Hasznos mulatságok. Az ördög bibliája (ism.). — 19,15: Egy hang és néhány maszk. Begányi Ferenc műsora (ism.). — 20,00: Két kalandtábor — az egyik Visegrád- Mogyoróhegyen — a másik Sződligeten. — 21,00: Tv-hír- adó 2. — 21,30: Autó-motorsport. A Telesport technikai magazinja. — 21,50: Kínai tájak és emberek. VIll/7. rész: Sanghaj nappal (ism.). — 22,25: Képújság. SZOVJET TV 17,00: A mi kertünk. — 17,30: Népi dallamok. — 17,50: A lehetőség határa. Film I. rész. — 19,00: Híradó. — 19,35: Szovjetunió jégkorongbajnoksága Dinamo Moszkva—CSZKA II—III. harmad. — 20,45: Ma a világban. ROMÁN TV 15,05: Család és iskola. — 15,30: Népdalok. — 15,55: Költészet. — 16,10: Fórum. — 20.00 Tv-híradó. — 20,20: Az RKP kongresszusa jegyében. — 20,35: Népdalok. — 20,45: Az RKP kongresszusa jegyében. — 21,00: örök ifjúság című tévéjáték. — 22,10: Költészet. — 22,20: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A VADON SZAVA. ALTATODAL NÁSZ- AGYON. Béke mozi: KARATE. Móricz Zsigmónd mozi: KISVÁROSI FOJTOGATÓ. Tollaslabda Három bronz Nyíregyháza adott otthont a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére kiírt országos tollaslabdaversenynek. A Bánki Donát Szakközépiskola torna- csarnokában rendezett kiemelt I. osztályú sportesemény küzdelmeiben a teljes hazai élgárda elindult. A nyíregyháziak a várakozásnak megfelelően szerepeltek — 3 bronzérmet szereztek. Eredmények. Férfi egyes (29 induló) : 1. Vörös (H. Zrínyi FSE). 2. Petro- vits G. (HOSE). Döntő: 15:8. 18:17. 3. Arsena (NYVSSC) és Jankovits (H. Zrínyi FSE). Női egyes (24): 1. Dovalovszki (HOSE), 2. Gönczi (H.-szoboszló). Döntő: 11:12, 11:2, 11:7. 3. Var- gáné Cserni É. (NYVSSC) és Kovács (H. Kilián FSE). Férfi páros (19) : 1. Englert, Kiss (H. Kilián FSE, Zsombói SK), 2. Vörös, Herling (H. Zrínyi FSE), Döntő: 15:8, 15:8. 3. Nagy, Balajti (H. Papp J. SE) és Petrovits, Németh (HOSE, H. Zrínyi FSE). Női páros (16): 1. Dovalovszki, Csikós (HOSE), 2. Losonczki, Gönczi (H.-szoboszló). Döntő: 15:6, 15:10. 3. Dudics. Szebeni (NYVSSC. III. kér SC) és Diószegi, Fejes (H. Zrínyi FSE). Vegyes páros (21) : (Az elődöntőket és a döntőt Budapesten játsz- szák.) (kovácsi Sikeres visszavágó Vasárnap délelőtt NB I-es röplabdamérkőzést játszottak a nyíregyházi stadion játékcsarnokában. az NYVSSC a Székes- fehérvári Volán SC-t fogadta. A szabolcsiakat fűtötte a visszavágás vágya, két nappal korábban ugyanis 3:2-re kikaptak a fehérváriaktól. A visszavágás sikerült, a piros-kékek megérdemelten nyertek. Az NB II-ben viszont elvesztette veretlenségét az NYVSSC élen álló női együttese. méghozzá a mezőny második feléhez tartozó Békéscsabától kapott ki! Eredmények: NB I. FÉRFIMÉRKÖZÉS: Nyíregyházi VSSC—Székesfehérvári Volán 3:1 (8:15, 15:8, 15:4, 15:6). Nyíregyháza, 300 néző, v.: Szekér, Huszti. NYVSSC: Drotár, Varga, Batai, Dorogi, Kánya. Prékopa. Csere: Oczella. Szikszai. Edző: Balázs István. Lagymatag játékkal kezdett a hazai csapat, s ezt a Volán kihasználta. A folytatásban feljavuLt az NYVSSC és helyenként biztató teljesítményt nyújtva nyert. Drotár, Prékopa és Szikszai játéka volt kiemelkedő. NB II, NŐI MÉRKŐZÉSEK: Békéscsaba—NYVSSC 3:0 (15:13, 15:10, 15:13). A fáradt csapat benyomását keltő nyíregyháziak ellen kitűnő játékkal, 58 perc alatt nyertek a hazaiak. Debreceni Sportiskola—Nyh. Tanárképző Főiskola 3:1 (15:3, 9:15, 15:13. >16:14). A tanárképzősök a negyedik játszmában 14:7-re vezettek, s onnan szalasztották el a győzelmet. Mezőkövesd—Tiszavasvári 3:1 (13:15, 15:5, 15:11, 15:13). Egyenlő erők küzdelmében a hazai pálya előnye döntött. A tiszavasváriak a negyedik szettben 11:1-ről veszítettek. Miskolci VSC—Nyírbátor 3:0. Biztosan nyert a bajnokjelölt. NB II, FÉRFIMÉRKŐZÉS: Nyh. Mezőgazdasági Főiskola—Nyírbátor 3:0 (15:5, 15:6, 15:10). Köny- nyen nyertek a főiskolások a lelkes, de rutintalan nyírbátoriak ellen. Jók: Parti, Szabó L., Nyilas. A területi labdarúgó-bajnokságban tart az Asztalos SE labdarúgócsapatának lendülete: a honvédgárda ezúttal Karcagot lépte le. Baktalórántháza magára találása viszont úgy tűnik, szalmaláng volt. mert most bizony k. o.-vereséget szenvedett. Rakamaz is vesztett, míg a megyei rangadó (?) döntetlent hozott. Eredmények: Kisvárda—Mátészalka 0:0. Kis- várda. 400 néző, v.: Csényi. KSE: Makkai — Tóth B., Nyerges. Asztalos. Takács (Rubócz- ky). Nagy G.. Rajzinger. Szántó. Hegedűs, Bakó, Soós. Edző: Veress István. MMTK: Kiss I. — Kelemen, Virovecz, Czine, Kosa, Barcsay, Kiss S., Tarczali. Tóth Z. (Zelizi). Ungvári dr.. 1. T.-vasvári 15 10 3 2 40-13 23 2. N.-kálió 15 8 5 2 15-14 21 3. Ny. Volán 15 8 4 3 32-14 20 4. Záhony 15 8 4 3 30-13 20 5. Nagyecsed 15 5 8 2 21-18 18 6. N.-halász 15 7 3 5 25-14 17 7. Ajak 15 7 3 5 19-17 17 8. Nyírbátor 15 G 4 5 25-18 16 9. Ibrány 15 4 5 6 24-24 13 10. Levelek 15 6 1 8 14-18 13 11. Tyúkod 15 6 1 8 20-25 13 12. M.-pócs* 15 7 1 7 23-29 13 13. ffodász 15 3 7 5 16-28 13 14. Ny.-karász 15 5 1 9 14-25 11 15. F.-gyarmat 15 5 1 9 20-33 11 1G. v.-gyüre 15 3 5 7 19-34 11 17. Tuzsér 15 4 1 10 18-28 9 18. Mándok*' 15 4 1 10 21-31 6 * = 2, ** = 3 büntetőpont levonva ! Nyíregyházán az 5. forduló mérkőzéseivel befejeződött az országos ülőröplabda-bajnoksag őszi küzdelemsorozata. A Keleti csoport öt együttese, a 7. számú általános iskola tornatermében adott egymásnak randevúi, küzdött a jobb helyezések eléréséért. A bajnokság ..szupercsapata” a Budapesti Halassy Olivér SC I. biztosan nyerte mérkőzéseit — őszi első lett. örvendetes a nemrég alakult Nyíregyházi Piremon SC együttes jó szereplése. A nyírségiek először indultak a bajnokságban, s miközben a sportág „mesterfogásait” tanulták, öt mérkőzést nyertek, negyedik helyen végeztek. Eredményük, az összefogás, az akarat diadala — meglepő, szép teljesítmény. Eredmények. 5. forduló. Vezették: Huszti. Szekér (NB I-es játékvezetők.) Nyíregyháza—HOSC I. 0:2, Nyíregyháza—HOSC II. 0:2, Nyíregyháza—Miskolc 2:1. Nyíregyháza- Éger 2:0. őszi végeredmény: 1. HOSC I. 20 20 - 40- 1 40 2. HOSC II. 20 13 7 29-KL33 3. Miskolc 20 9 11 21-25 29 4. Nyíregyháza 20 5 15 10-31 23 5. Eger 20 3 17 8-35 23 K. Gy. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőiknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni előfizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 HALLGASSUNK NÉZZÜNK MEG TOTÓ LHlIll ú j n j m i i sí BL da ,-JlVÁ íj S3?•>i Ülöröplabda JÓ kezdet