Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-11 / 239. szám

1984. október 11. Kelet-Magyarország 0 Építők boltja Nyírbátorban Üj szaküzlettel gyarapodott Nyírbátor. A Kelet-magyar­országi TÜZÉP Vállalat és a helyi fogyasztási szövetkezet fenntartásában október 8-án hétfőn nyílt meg a város szí­vében az építők boltja. Töb­bek közt tapéták, kádak, burkolócsempék, számos fal­festék, műanyag szerelvény kapható itt. A 2 és fél millió forintos árukészletet úgy ál­lították össze, hogy a lakás- felújításokhoz, illetve a für­dőszoba-építéshez, s -beren­dezéshez szükséges anyagok, szerelvények mind megtalál­hatók legyenek az üzletben. A boltban minta utáni érté­kesítést vezettek be, de idő­vel tervezik a házhoz szállí­tás megszervezését is. Az új bevásárlóhely keddtől szom­batig várja a vásárlókat. Helytörténet gyermekeknek Vaja története címmel ma, október 11-én, 16 órakor a vajai általános iskolások ré­szére tartanak foglalkozást a Vay Ádám Múzeum előadó­termében. A szülőhely múltjá­ról Varga Béla, a múzeum vezetője beszél. A fizikusnapok keretében október 11-én délután 3-kor a megyei művelődési házban hangzik el előadás a fizika­tanárok képzésének és to­vábbképzésének szervezeti és tartalmi kérdéseiről. Október 12-én, pénteken minden ér­deklődőt szívesen látnak a „AZ IFJÜSAG TÁRSA­DALMI HELYZETE A 70- ES, 80-AS ÉVEKBEN” cím­mel tartottak ankétot a nyír­egyházi tanárképző főiskolán október 9-én. A rendezvény szervezői, a pedagógiai tan­szék tudományos diákköre, a gyermek- és ifjúságvédelmi sepciálkollégium, a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata, valamint a megyei HNF pedagógiai bizottsága voltak. Hagyományőrző Igrice Az elmúlt év októberében alakult meg a megyei és vá­rosi művelődési központ „Ig­rice” gyermektánccsoportja, mely 1984 májusában, a me­gyei gyermektáncpódiumon már sikeresen szerepelt: a kisdobos kategóriában 2. he­lyezést ért el. A csoport a megye népi gyermekjátékait gyűjti és alakítja színpadi tánccá. A hagyományőrző kis együttes tagjai azok a 8—10 éves gyermekek lehetnek, akik játszani és táncolni egy­aránt szeretnek. MÚZEUMI HÓNAP Tudományos c/ tanácskozás Kétnapos tudományos ta­nácskozást rendez a TIT me­gyei szervezetének történel­mi szakosztálya és a Sza- bolcs-Szatmár megyei Múze­umok Igazgatósága Nyíregy­házán, a Jósa András Múze­umban. Október 11-én és 12- én délelőtt 9-től összesen 15 előadást hallgathatnak a szakemberek és az érdeklő­dők. Az előadások többsége megyénk történelmével, nép­rajzával, népszokásaival fog­lalkozik. ■jf Kismama-találkozó lesz ma, október 11-én Ibrány- ban, melyet a helyi áfész szervez a „szövetkezeti hét” rendezvényeinek sorában. A szövetkezet a Búj on lakó kis­mamák Ibránvba jutásáról is gondoskodik. 4f Korszerű berendezése­ket kapott a Divat Ruházati Vállalat: nyolc japán gyors­varrógépet és egy gombozót A varrógépeket az NSZK- beli Kanda-cég, a gombozót pedig az ugyancsak NSZK- beli Pfaff-cég — mindkettő megrendelője a nyíregyházi vállalatnak. if Középfokú nyelvvizsgá­ra előkészítő orosz tanfolya­mot indít dolgozói számára a SZÁÉV. A résztvevők, te­kintettel a gyümölcsöző szov­jetunióbeli partnerkapcsola­tokra, minden bizonnyal jó hasznát vehetik a kurzusnak. TISZAVASVARI: jubiláló tűzoltók Éppen száz esztendeje, hogy megalakult Tiszavasváriban az önkéntes tűzoltóegyesület. Az évfordulóról emlékversennyel és tűzoltási bemutatóval emlé­keznek meg a nagyközségben. Október 6-án szombaton reggel 8 órakor kezdődik a rendezvény a Vágóhíd úti gyakorlópályán. Az ünnepélyes megnyitó után Tiszavasvári, Tiszalök, Tiszadob, Tiszadada és Tiszaeszlár önkén­tes tűzoltói mérik össze tudású kát kismotorfecskendő-szerelés- ben és tűzoltóváltóban. Ezt kö­vetően tűzoltási bemutatót tar­tanak, amely során olyan érde­kességeket láthatnak az érdeklő­dők, mint átkelés tűzszakaszon oxigénpalackos védőruhában, — vagy például tűz oltása hab- és vízágyúval. Az ünnepi program a verseny eredményének értékelé­sével ér véget. Nyílt nap a főiskolán Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskola fizika tanszékén. A látogatók megismerked­hetnek az oktató- és kutató­laboratóriumokban végzett munkával, az itteni tudo­mányos kutatások eredmé­nyeivel. MTESZ MEGYEI SZERVEZETE: Delegációk az NDK-ból A műszaki hónap alatt több szocialista országból érkeztek delegációk Nyíregyházára, hogy bekapcsolódjanak a rendezvény- sorozat munkájába. Magdeburg városából jelenleg két delegáció tartózkodik megyénkben. Ezek egyike a Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület vendége, tagjai a megyei meliorációs munkák ter­vezését és kivitelezését tanulmá­nyozzák, Jürgen Rumpf vezeté­sével. A másik küldöttséget Wolfgang Streets professzor ve­zeti a szervezés-, vezetéstu­domány. valamint a gépipar iránt érdeklődnek. Egy új tudomány, az orvosi fizika szakterületét képviseli a küldöttség harmadik tagja, aki az orvosi műszerek gyártásával, alkalmazásával és szervizelésével kapcsolatban foly­tat tapasztalatcserét. A napok­ban az Energiagazdálkodási Tu­dományos Egyesület Potsdaimból fogadott delegációt, 10 nap múl­va pedig építészküldöttség ér­kezését várják az MTESZ-ben A vendégek látogatását megyei szakemberek utazása követi. A gyarapodó hasznos tapasztalat- cserék. amelyek a KdT és az MTESZ között kialakultak, haté­konyan járulnak hozzá szakem­bereink továbbképzéséhez, a megyei műszaki hónap fejlesz­téséhez. Az Atomkutató pályázata — középiskolásoknak Könyygyűjtők klubja Egy évvel ezelőtt alakult meg Nyíregyházán a megyei és városi művelődési köz­pontban a könyvgyűjtők klubja. Legközelebb október 16-án, délután fél 5-kor ta­lálkoznak a könyvek bará­tai; „Az antikváriumok lye, szerepe a könyvritkasá­gok, érdekességek terjeszté­sében és a könyvgyűjtés se­gítésében” címmel dr. Kol- lin Ferenc, az Állami .Könyv- terjesztő Vállalat egyik ve­zetője tart előadást. A műszaki hónap programjából Aktuális kérdéseket érintő ese­ményekkel folytatódik megyénk­ben a műszaki és közgazdasági hónap rendezvénysorozata. Ma, szerdán több tanácskozásra is sor kerül; a legkorábbi délelőtt kilenckor kezdődik a mátészal­kai bútorgyárban, ahol a kis- számítógépek alkalmazásáról, az előszervezés jelentőségéről hall­hatnak előadást az érdeklődők. A többi tanácskozás egyöntetű­en délután két órakor veszi kez­detét, így például a Magyar Hid­rológiai Társaság rendezvénye is. Nyíregyházán, a Technika Házá­ban, ahol ,,A vízzel való takaré­kos gazdálkodás, és a vízminő­ség helyzete, a minőség meg­óvásának feladatai megyénkben” címmel hangzik el előadás. — Ugyanebben az időpontban Kis­várdán. a Villamosszigetelő és Műanyaggyárban az ipari válla­latok környezetvédelmi feladata­iról hallhatnak hasznos infor­mációkat az érdeklődők, míg i nyírbátori növényolajféyárban a hajalóüzem fejlesztésével, s an­nak gázdasági hatásaival ismer­kedhetnek meg a szakemberek. KRÓNIKA BRIGITTA NAPJA ■ \ o if*'f A Nap tóéi 5 óra 57 perc­kor, nyugszik 17 óra 04 : penckói*. > litld.-. A HoldL Isé.i 17 óra 50 perckor, nyugszik 7 óra 10 pendkor. Száz évvel ezelőtt, 1884. október líráin született, és 86 éves kx>ráí6ah,' 1970-ben hunyt el Kőhalmi Béla Kos- suth-díjias könyvtártudo­mányi szakíró, bibliográ­fus, egyetemi tanár. A budapesti egyetem jogi .. i karán í tanult, s ldio-ben könyvtárosi szakvizsgát tett. Részt vett a Galilei-kör és a Társadjalomtuxiamányi Társulat muinikágá'bairi. Szép- írónak készült, novelláit a Magyarország és a Magyar Hírlap közölte. Tagja lett Ja'Huszadik Század Társa­ságnak és baráti viszonyba ! került Jáiszi Oszkárral, vai- - lamiiryt Sziabó( Ervinnel, 16>18 1 —.19' 'Jcö^öti1 szerkesztette a -k^nyvtairi oíüémlé című fo­lyóiratot. Korszerű gondo­latokat vetett fel a könyv­tárak együttműködésére, futószalagszierű üzemelte­tésére. A Nyugat 87 írójá­val interjúsorozatot készí­tett kedves olvasmányaik­ról, majd ugyanezt két év- tizeddiel később megismé­telte. Ennek alápján !készüú a Könyvek könyve, majd húsz évvei később (1i9i37- ben) az Üj könyvek köny­ve című műve. , Rendkív'üiihiaámos könyv- i tár-tudományi tevékenysé­get folytatott: az Országos Könyvtári Központ munka­társakért több millió köny­vet mentett meg a pusztu­lástól. 1956-tól l>960-ig a bu­dapesti EJLTE könyvtártudo­mányi tanszékén volt egye­temi tanár. Időjárás 3 Északkeleten és délnyuga­ton több, másutt kevesebb lesz a felhő. Számottevő eső nem várható. Gyenge, néha mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hő­mérséklet csütörtökön 16 és 21 fok között alakul. VÁLTOZIK az október 14-i előadóest programja a megyei művelődési házban. Az . „Ági van!” című műsorban Voith Ágit és Bitskey Tibort láthatja a kö­zönség. s kezdési időpont este hat óra. A gyermekoldal rejtvényének megfejtése: Tetemrehívás. (Tor­ma — Edény — Torok — Erény — Malac — Retek — Ernyő — Határ — Irány — Virág — Állam — Sátor.) Az MTESZ főtitkár­helyettese megyénkben Nyíregyházán tárgyalt szer­dán dr. Henczi Lajos, a Mű­szaki és Természettudomá­nyi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) főtitkárhelyettese. Az MTESZ megyei szerveze­tének vezetőivel azokat a fő feladatokat és lehetőségeket tekintették át, amelyek ré­vén a tudományos egyesüle­tek részt vesznek a VII. öt­éves terv megyei előkészíté­sében. Foglalkoztak az MTESZ soron következő köz­gyűlésének előkészületeivel, továbbá azokkal a feladatok­kal, amelyek az MTESZ stá­tusának változásával függnek össze: a korábbi tömegszer­vezet ma már társadalmi szervezetként működik, ez­által jobb lehetőségeket te­remthet az érdemi munká­hoz, a tagság képviseletéhez. Az MTESZ főtitkárhelyet­tese a nap során Ekler Györggyel, a megyei pártbi­zottság titkárával a műszaki értelmiség megyei helyzeté­ről, az MTESZ megyei szer­vezete munkájáról, időszerű feladatairól^ folytatott esz­mecserét. A BÁNKI DONAT IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA (Nyíregy­háza, Korányi F. u. 15.) felvesz két fő takarítónőt. Kilépett mun­kakönyvi bejegyzéssel ne jelent­kezzenek. (1777) Az MTA Atommag Kutató In­tézete a debreceni fizikusnapok alkalmából, a korábbi évekhez hasonlóan pályázatot hirdet kö­zépiskolások számára a követke­ző témákban: 1. „Saját kísérletek és mérések a környezet radioaktivitásának meghatározására”. A pályamun­kák elvégzett mérésekről és azok eredményeiről számolja­nak be, ismertetve a kísérleti módszereket is. 2. „A magyarországi atommag- kutatás múltja és jelene”. A pá­lyamunkáktól a téma tanul­mányszerű feldolgozását várjuk 10—15 gépelt oldal terjedelemben 3. „Fizikai mérések adatainak számítógépes feldolgozása”. A pályamunkák fizikai kísérletek­ben, vagy azok eredményeinek kiértékelésében felhasznált, a pályázó- által készített számító- gépes programokat ismertesse­nek. Pályadíjak: kategóriánként 1 első díj 2000 Ft, 1 második díi 1500 Ft, 1 harmadik díj 1000 Ft összegben. A legkiemelkedőbb pályamunka az ATOMKI 3000 fo­rintos Hatvani Díját kapja. Beküldési határidő. 1985. ja­nuár 10. A pályamunkákat az ATOMKI titkárságára kérjük be­küldeni (4001 Debrecen, Pf. 51.). Eredményhirdetés: 1985 február­jának utolsó hetében. Nyíregyházán, a 27-es óvoda aduit ideiglenes otthont a még mindig készülő örökösföldi óvoda dolgozóinak, hogy addig is, míg birtokba vehetik az új létesítményt, az oda szük­séges kiegészítő tárgyakat (függöny, játékok stb.) elkészít­sék. Most már csak a kivitelezőn múlik, hogy november el­sejétől vagy talán hetedikétől megszűnjön a gyermekek ván­doroltatása. (JL) N em gyilkosság áldozata lett 138 éve John Tor- rington brit tengerész altiszt, ahogy azt eddig I gondolták. Halálának valószínű oka: légzésszer­vi zavarok, tüdőgyulladás. Mindezt most állapította meg az albertai egyetem pathológiai tanszékének kuta- j tócsoportja. Torrington holttestét két másik társáéval '■ együtt jégbe fagyva — tökéletesen konzerválódott álla- I pótban — találták meg tavaly augusztusban Kanada • észak-nyugati részén, a Beechey sziget északi-sarki jég- , mezőin. Egyelőre csak Torrington testét exhumálták, két \ társa a jégsírban maradt. A tudósok szerint a három ; hajós annak a 129 fős expedíciónak volt a tagja, amely 1845 és 1848 között indult az északnyugati átjáró fel­fedezésére sir John Franklin vezetésével. A tavaly j megtalált tengerészek 1846-ban haltak meg, az expedí- { ció többi tagja azonban további két évig hajózott még, : egészen 1848. április 22-ig, amikor az északi-sarki jég­páncél foglyul ejtette Erebus nevű hajójukat. A le- • génységnek., amely pánikszerűen hagyta el a hajót, j nyoma veszett. Még bábeli a zűrzavar a nyíregyházi Szamuely-lakótelepen épült ABC-áruházban, de most már minden feltétel megvan a jövő heti nyitáshoz. Az 590 négyzetméter alap- területű áruház hét és fél millió forintos költséggel épült. Kétszázkilencven négyzet- méternyi eladótérben, 3 millió forintos árukészlet várja a vásárlókat október 15-től. Képünkön: dolgoznak a dekorációsok, és érkezik az áru az ÁFÉSZ-áruházba. (Jávor felvétele) László Társadalmi munkában tűzoltószertár. A nyíregyházi tűzol­tó-parancsnokság emberei társadalmi munkában szertárt építenek a Sóstói Múzeumfaluban. Amikor idejük engedi, jönnek és dolgoznak a tűzoí tök. Ottjártunkkor Petró Jó­zsef és brigádja simította a falat, (elek) I — Képzeld, tegnap ve­zetés közben leállított a i rendőr és megbüntetett! — És miért? ’ — Mert. túlléptem a \hatvanat... j — Hát már a koráért is (büntetik az embert? ★ j A lelátón az egyik szur­koló szüntelenül ordibált. iA meccs végén suttogva \mondta a szomszédjának: i — Ügy látszik, elvesz­ítettem a hangom. i — Nyugodtan keresse <meg a fülemben! Hírügyeletes: SPEIDL ZOLTÁN Telefon: 11-227 11., csütörtök KÉPEK I Kslat magjawszás; i----------------------——-------------------------1

Next

/
Thumbnails
Contents