Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-09 / 237. szám

ARA: 1,40 FORINT XLI. évfolyam, 237. szám 1984. október 9., kedd Lengyel szakszervezeti küldöttség érkezett megyénkbe Lengyelországi testvérvá­rosunkból, RzeszOwból 15 ta­gú szakszervezeti küldöttség érkezett hétfőn Nyíregyházá- rai Az 1982-ben újonnan meg­alakult és ma mór 4 millió 600 ezer dolgozót tömörítő szakszervezetek vezetői és ak­tivistái mozgalmuk belső megújítása során nemzetközi kitekintésre, a szocialista or­szágok szakszervezeti moz­galmi tapasztalatainak meg­ismerésére is törekszenek. A testvérmegyei kapcsolatok is jó lehetőséget kínálnak erre: a rzeszówi vajdaság delegá­cióját a Szakszervezetek Sza- bolcs-Szatmár Megyei Taná­csa hívta meg 5 napos mun­kalátogatásra. A lengyel vendégeket az SZMT vezetői tájékoztatják a megye társadalmi-gazdasági helyzetéről, a szakszervezetek megyei tevékenységéről, majd a Nyíregyházi Papírgyárban kerül sor közvetlen eszmecse­rére az üzemi négyszög tag­jai, a választott szakszerve­zeti tisztségviselők és a len­gyel vendégek között. A hét többi napján a rzeszówi szak- szervezetek képviselői hason­ló találkozókon vesznek részt a MEZÖGÉP-nél, a timári Béke Tsz-ben, a Kisvárdai Öntödei Vállalatnál és a Má­tészalkai Szamosmenti Álla­mi Tangazdaságban. Felszabadulási jubileum Ungváron Nyíregyházi delegáció ax ünnepségen Elegendő gép, műtrágya, vetőmag Cipők ki technológiára! Felsősimán jó ütemben halad a KEMÉV kivitelezésében a 200 millió szennyvíztisztító építése. Most készül a fogadó ülepítőmedence, (jávor) forintért létesülő Az idén alakították ki a Szabolcs Cipőgyárban a! kaliforniai gyártási eljá­rással készülő cipők tech- 1 nológiáját. A könnyű, ! hajlékony, kényelmes, a J divat igényeihez alkal­mazkodó cipőkből és csiz­mákból az első háromne­gyed évben 90 ezret küld­tek tőkés exportra. Az év hátralevő részében még mintegy 25 ezer párat kül­denek ki, amihez az anya­got a megrendelőktől kap­ják. A vállalat kísérlete­zik a hazai anyagok fel- használásával is. így az idén tízezer pár kalifor­niai cipő jutott a boltok­ba a tiszántúli és a Corsó nagykereskedelmi vállala­tokon, illetve közvetlen értékesítésen keresztül. Kádár János amerikai közéleti személyiségeket fogadott Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára hétfőn a KB székhazá­ban fogadta Armand Ham­mert, az amerikai Occiden­tal Petroleum Corporation igazgatótanácsának elnökét és Otis Chandlert, a Los An­geles Times című újság ki­adóját és tulajdonosát. A szí­vélyes légkörű találkozón vé­leményt cseréltek a nemzet­közi helyzet és a magyar— amerikai kapcsolatok néhány időszerű kérdéséről. A megbeszélésen jelen volt Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese és Ni­colas Saigo, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete. HAZAÉRKEZETT VÁRKONYI PÉTER Vasárnap hazaérkezett New Yorkból Várkonyi Péter kül­ügyminiszter, aki hazánk küldöttségét vezette az Egye­sült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 39. üléssza­kán. Várkonyi Pétert a repülő­téren Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes fo­gadta. KOHL PERINGBEN Helmut Kohl nyugatnémet kancellár üzletemberek kí­séretében vasárnap hatnapos hivatalos látogatásra Kínába érkezett. A nyugatnémet kancellár látogatásának hi­vatalos része hétfőn kezdő­dött, s ekkor került sor első tárgyalásaira is: Csao Ce- jang kormányfővel. Ezenkí­vül találkozik a tervek sze­rint Kína tényleges vezetőjé­vel, Teng Hsziao-pinggel, va­lamint Hu Jao-panggal, a KKP főtitkárával és Li Hszi- en-nien államfővel is. Kohl háromnapos pekingi tartóz­kodás után vidékre utazik, majd szombaton Sanghajból a pakisztáni Islamabadba. KÁBÍTÖSZER­TANÁCSKOZÁS A bécsi ENSZ-központban hétfőn megkezdődött a nem­zetközi kábítószer-ellenőrzési tanács ülése. A testület fog­lalkozik többek között azzal, hogyan lehet visszaszorítani a kábítószerek alapanyagát adó növények, a mák, a ko- kacserje és a kannabis mind nagyobb mértékű ille­gális termesztését. Ugyan­csak növekvő gondot jelent az élénkítő, illetve a nyug­tató hatású gyógyszerek il­legális gyártása és kereske­delme. Az ENSZ adatai sze­rint tavaly is több ezer ha­lálos áldozata volt a kábító­szereknek, amelyek további fiatal életek ezreit teszik tönkre. Az elmúlt napok csapadé­kos időjárása jelentős mér­tékben visszavetette a határ­ban folyó munkát. Az őszi búza területi előirányzatának még mindössze 3 százaléka van a földben (tavaly ősszel ugyanebben az időszakban, ez a szám már 20 százalék volt). Sőt, akkor az őszi árpával már végeztek is, míg most csak egyharmadánál tarta­nak. A homoki területek nö­vényének, a rozsnak 20 szá­zalékát vetették el. A beregi és fehérgyarmati környéki nehéz kötöttebb talajú terü­leteken rendszerint koráb­ban kezdik meg a vetést, mint délebbre, Tiszavasvári környékén, hiszen az időjá­rás legjobban őket sújtja. Az idén is korábban kezdtek, ennek ellenére még ott sem haladnak úgy, ahogy az szük­séges lenne. A vetést egyéb­ként technikai okok nem ne­hezítik, van elég gép, műtrá­gya és vetőmag. Az utóbbit a vállalat már valamennyi meg­rendelőjének kiszállította. Sok helyről rendeltek eleve csávázottat, ebből is megfe­lelő mennyiséget szállítottak és még jelentős tartalékok­kal rendelkeznek. Üzem- anyaghiány sem hátráltatja a gépek munkáját. A jövő évi termés már megalapozott az őszi takarmánykeverék, a repce és az új telepítésű lu­cerna esetében, ezeknek a magja időben a földbe ke­rült és szép állománnyal kel­tek. Ugyancsak lemaradás van a betakarításban. A nagy­üzemi burgonyaterületnek 73 százalékát ásták ki a gépek, amikor az ég csatornái miatt nem kényszerültek szükség­pihenőre. Nyolcezer-huszon- négy hektár volt az idei őszi feladat, emellett a háztáji­ban is jelentős területen ül­tettek tavasszal, aminek ki­szedésével már majdnem vé­geztek tulajdonosaik. A cu­korrépának 15 százaléka ke­rült eddig kiszedésre, ami szintén nem egy nagy szám, de a burgonyánál ismertetett okok miatt szintén nem le­hetett jobban haladni. Az át­vétel és a szállítás egyébként folyamatos. A legsúlyosabb a helyzet a napraforgóval, amelynek egyharmada még a szabad ég alatt van. Az esőtől rengeteg a tányérrothadás, már sok a kidőlt tő, nagyon nagy vesz­teségre lehet számítani. A kukorica betakarítására átállított kombájnok még alig indultak el és a levágott mennyiség mindössze 3—4 százalék a teljes területnek. A szemek nedvességtartalma különben még nem is indo­kolja mindenütt a betakarí­tás megindítását, vannak azonban olyan korai fajták, Almaszüret. A nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezetből szovjet és csehszlovák exportra szállítják az almát, (jávor) Burgonyaszezon. A kisvárdai Rákóczi Termelőszövetkezet­ben közel 320 hektáron termeltek burgonyát a háztájival együtt. A jó termés egy részét a válogatás és osztályozás után Budapesten értékesítik, (elek) amelyeknek a napokban már érdemes sürvebben megnyo­mogatni a szemeit, hátha már érett. Jelentős gond várható a későbbiekben a tárolás körül. Szerencsére igen sok búza termett, de ez azt is jelenti, hogy a tárolóhelyek nagy ré­sze fel van töltve. Vonatkozik ez a gazdaságok saját és a Gabonaforgalmi Vállalat tá­rolóira is. Már most fonto­lóra kell venniük a szakem­bereknek, hogy minél több szükségtárolási lehetőséget tárjanak fel és bővítsék a nedves tartósítás mennyisé­gét. Erre egyébként a gabo­naforgalmi is felkészül az idén először. Az almáskertekben a szü­ret felénél tartanak, de az elmúlt két hétben megyei és más megyei szedők egyaránt sokszor kényszerültek pihe­nőre. A kereskedelem külön­böző csatornáin eddig 153 ezer tonna alma cserélt gaz­dát. Ebből 105 ezer ment ex­portra. A zöldségféléknek felét ta­karították be, a paprika és a paradicsom — legalábbis szántóföldön — lefutóban van. Még hátra van a kései káposzta leszedése. Főhet a feje azoknak, akiknek nin­csen szerződésük — jelentős a számuk — mert hatalmas termésre lehet számítani. A téli tárolás ez esetben sokat enyhítene a feszültségen, ezért máris érdemes gondol­ni rá. j Ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága Október 9-ére összehívták az MSZMP Központi Bizottságának ülését. A Politikai Bizottság javasolja a Központi Bizott- I ságnak, hogy vitassa meg az időszerű nemzetközi kér- 9 désekről szóló tájékoztatót, az ifjúságpolitikai kérdé- j sekkel foglalkozó állásfoglalás-tervezetet, valamint az I országgyűlés és a tanácsok tevékenységéről, munkájuk továbbfejlesztéséről szóló jelentést. Az időjárás késlelteti az őszi munkákat í Az MTI jelenti sanak delegációját Sze- merszki Miklós, a nyíregyhá­zi városi pártbizottság első titkára vezette. A küldöttség tagja volt Gyuricsku Kálmán, a Nyíregyházi Városi Tanács elnöke és Görög Istvánná, a városi párt végrehajtó bizott­ság tagja, a nyíregyházi Vö­rös Csillag Termelőszövetke­zet pártvezetőségének titkára. Negyven éve szabadult fel megyénk szovjet testvérterü­lete, Kárpátukrajna. A terü­let székvárosában, Ungváron szombaton és vasárnap ren­dezték meg a felszabadulási jubileumi ünnepségeket, ame­lyen ott voltak a Nagy Hon­védő Háború veteránjai, s a testvérvárosok képviselői is. Ungvár magyar testvér váró-

Next

/
Thumbnails
Contents