Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-07 / 236. szám

198.4. október 7.' Kelet-Magyarország 3 Szerkesztőségi kerekasztal A gyógyszer­hiányról A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: dr. Juhász Barnabás- né, Horváth Tibor, dr. Petróczi Ferenc és (balról) Szilágyi Szabolcs. „Megyénk gyógyszerellá- tottsága jó, pontosabban megfelel az országban tapasz­talható állapotoknak.” Ez a minősítés fogalmazódott meg szerkesztőségi kerekasztal- beszélgetésünk első mondata­ként és ezzel mindhárman egyetértenek: dr. Juhász Bar- nabásné megyei főgyógysze­rész (megyei tanács, egész­ségügyi osztály), Horváth Ti­bor vállalati főgyógyszerész és dr. Petróczi Ferenc gyógy- szergazdálkodási osztályveze­tő, mindketten a megyei gyógyszertári központ mun­katársai. Szerkesztőségünket Szilágyi Szabolcs képviselte. SZILAGYI: Ezt a minősítést hogy tudja elfogadni az a be­teg, aki eredménytelenül kísér­letezik, hogy beválthassa recept­jét? DR. JUHÁSZNÉ: A gyógy­szertári központ munkája, jó. 1983-ig a gyógyszerforgalom dinamikusan fejlődött. Egyet­len adat is bizonyítja ezt: 1982-ben 129 milliós, 1983- ban 142 milliós volt a forga­lom. Az idén is 6 százalékos emelkedéssel számoltak, de ez az országos méretű gyógy­szerhiányok miatt nem való­sult meg. A gyógyszertári központ a hiányok enyhítésé­re törekszik, úgynevezett „ga- lenusi laboratóriumában” és gyógyszertáraiban a felírt gyógyszereket magisztrálisán, tehát alapanyagból is elké­szíti. . SZILAGYI: Ez természetes, ez mindig is így volt, így kell len­nie . . . HORVÁTH: Szeretném, ha reálisan néznénk a gyógyszer- hiányokat. Mihez viszonyít­hatunk? Külföldhöz? Akkor egyes környező országokhoz képest jó az ellátásunk. Ha pedig időbeni összehasonlí­tást teszünk, valóban rom­lott, mégpedig a 70-es évek­hez viszonyítva. Azóta per­sze megszaporodtak a licenc alapján gyártott, valutaigé­nyes gyógyszereink. DR. PETRÓCZI: Vissza­pillantanék a gyógyszertárak 1950-es, államosítási évéig is: vessük össze az akkori 5 mil­liós szabolcsi forgalmat a mai 140 millióssal... SZILAGYI: De sem a nemzet­közi összehasonlítás, sem a múlt és a jelen összevetése nem nyug­tatja meg azt az itt és most be­teg állampolgárt, aki napjaink­ban nem jut hozzá a gyógyulá­sát szolgáló orvossághoz. DR. PETRÓCZI: Ez való­ban így van. Tavaly március­ban például, az influenzajár­vány idején megtorpantunk. Áprilisra azután többé-ke- vésbé helyreállt az ellátás, majd augusztusban és de­cemberben értünk ismét kri­tikus pontokhoz. A hiányok csúcsai negyedévenként je­lentkeznek. A valuta hiánya nyugati gyógyszer alapanya­gok beszerzését gátolja és szocialista partnereinkkel sem mindig fennakadásmentes az együttműködésünk. így jár­tunk például a keresett len­gyel Sorbonittal, amiből más­fél évig egyetlen tablettát sem kaptunk. SZILÁGYI: Mit tesznek, mit tehetnek a hazai gyártók? DR. PETRÓCZI: Az idén márciusban a Kőbányai Gyógyszeráru Gyár termékei­nek gyártását irányítása alá vonta a Gyógyáru Értékesítő Vállalat: 80 gyógyszerről van szó, és ezt a 19 megye és a főváros részére a lélekszám és a forgalmi adatok alapján a lehető legigazságosabban osztják szét, hogy így is eny­hítsék a hiányokat. Sajnos ez azt jelenti, hogy ebből a 80 gyógyszerből nem elégítik ki teljes igényünket, csak an­nak tört részét. SZILÁGYI: Tökéletes ellátást feltételezve milyen gyógyszer- készletnek (tartaléknak) kellene lennie a gyógyszertári központ­ban? HORVÁTH: Mintegy hat­hónapi készlet lenne az ideá­lis, sajnos azonban — ha pél­dául egy gyógyszer gyártása hat hónapnál tovább szüne­tel — egyszerűen az adott szer hiánycikké válik. Egyes hiányzó gyógyszerekből az igényeink, vagyis a megren­delt mennyiség tíz, ötven százalékát kapjuk meg. Ez azt jelenti, hogy amint meg­érkezik a szállítmány a pa­tikákba, órák alatt elfogy, s a beteg azt hiszi, van még a „pult alatt”, vagy a gyógy­szerész protekciós ellátásban részesít valakit. SZILAGYI: És ilyesmire nincs példa? HORVÁTH: Bátran kije­lentem, hogy gyógyszertá­rd dolgozóink hivatástudatuk magaslatán állnak és minden rászoruló beteg részére kiad­ják a rendelkezésükre álló gyógyszert. SZILÁGYI: A patikus és a gyógyszertári központ is méri forgalmát, tehát egy előző idő- szak tapasztalatára alapozza igé­nyeit, amikor a megye számára a gyáraktól rendel. De vajon a gyárak is ezt teszik, amikor ter­melésüket tervezik? DR. PETRÓCZI: Igen, a gyárak is elkészítik éves ter­vüket az előző évek adatai alapján. SZILÁGYI: Ismert a Gilemal- probléma . . . HORVÁTH: Igen, itt az a legfőbb gond, hogy ha erre állítják be a cukorbeteget, hiánya esetén az új gyógy­szerre való áttérés azzal jár, hogy a betegnek szükségsze­rűen ismét igénybe kell ven­nie a szakorvosi vizsgálato­kat. Zúgó gépek között, csövek között bújkálva ismerkedünk a Kémia VI. üzemben a gyár­tással. Akár estélyi ruhában is sétálhatnánk, mert min­denütt rend és tisztaság ural­kodik. Pedig folyamatos a ter­melés, szombat—vasárnap ugyanúgy dolgoznak három műszakban, mint a hét más napjain. Összeszokottság és ötletek — Egymáshoz kapcsolódik a munkánk, figyelni kell, eny- nyi az egész — fogalmaz az egyik centrifuga mellett Szöüősi Csaba gépkezelő. — Ezzel lehet eredményt el­érni. Ez, a gyári méretekben kis üzem, ahol nem sokkal töb­bén dolgoznak száznál, az utóbbi években olyan ter­melési eredményeket produ­kál, amely önmagában meg­határozza a kongresszusi és felszabadulási munkaver­seny eredményeit. — Harmadszor is elsők aka­runk lenni, pedig ilyen még nem volt a vállalat történe­tében — bizonygatja Káder Ferenc üzemvezető. Az akarat persze kevés. Kell hozzá olya# összeszo­kott munkásgárda, mint itt van. s kellenek jó ötletek, olyan újítások, amelyekkel a vállalt anyag- és energia­megtakarításnak eleget tesz­nek. S korántsem mondhat­ják el, hogy „sétamenet” a termelés, hiszen az idén is az év első felében alapanyag- hiány gátolta a termelést, DR. PETRÓCZI: Megol­dásnak nem, sőt még meg­nyugtatásnak sem szánom, mégis megemlítem: a rendkí­vül keresett Cavinton agyi értágítóból bizonyos mennyi­ség most érkezett a megyébe. SZILAGYI: A szűkösen érkező készítmények esetében van-e jo­guk a patikusoknak korlátozni a kiszolgáltatott mennyiséget? DR. JUHÁSZNÉ: A jog­szabály szerint az orvos csak tíz napnak megfelelő meny- nyiséget írhat fel egyéb gyógyszerekből is. De kény­szerhelyzetben a gyógyszerész is csökkentheti a kiadott mennyiséget. DR. PETRÓCZI: Szólni kell a gyógyszerpazarlásról is, ami igen elterjedt a lakosság körében. Erre utal az a tény, hogy a házipatikák vizsgála­tát végző gyógyszerészek je­lentései szerint sok házipati­kában nagy mennyiségű gyógyszert halmozták fel és ezek között hiánygyógyszerek is találhatók, amelyeket bi­zonyos idő elteltével kiselej­teznek. SZILAGYI: Mi történik járva- nyos időszakban? Tudnak-e ak­kor enyhíteni a hiányokon? DR. PETRÓCZI: Járvá­nyok esetén mindennapos kapcsolatunk van a Gyógyért- tel, s rendkívüli megrendelé­sekkel, a járvány jellegének megesett, hogy más üzemek­be kellett küldeni a munká­sokat, mert állni kényszerül­tek. — Ha rajtunk múlt volna, akkor most túl lennénk az idei mennyiségen — állítja Varga Gyula gyártásvezető. A Kémia VI-ban glifozát hatóanyagot gyártanak, egy olyan növényvédő szert, amely a magyar—szovjet ag­rokémiai egyezmény egyik jelentős tétele. Az idén 800 tonnát küldenek belőle ex­portra, miközben a hazai ellátást is biztosítják. Három éve indult meg a gyártás, s azóta nincs olyan esztendő, hogy az üzem gondolkodó kollektívái ne rukkolnának ki valamilyen technikai, technológiai módosítással, ami nemhogy a gyártás kez­deti nehézségeit leküzdötte, hanem a vártnál nagyobb hasznot hoz. Az idén pél­dául 48 ezer munkaóra meg­takarítást értek el ennek ré­vén, s ahogy az üzemben szá­molják 20 millión felül van az anyagmegtakarítás értéke. Ösztönözni az alkotást — Ezért nem mindegy, hogy egy jó ötlet megvalósítása mennyi időbe kerül — foly­tatja Varga Gyula. — Egy hónap késés a vállalatnak is milliót jelenthet. Bár nem mondja, de ki­derül, hogy az újítások gyor­sabb elbírálását, megnyugta­tóbb útját várják az üzem­ben, hiszen az alkotó kedvet csak így lehet megőrizni. megfelelő gyógyszerek azon­nali szállításával tudunk se­gíteni. SZILAGYI: Az orvos és a gyógyszerész együttműködése, az éppen hiányzó szerekről, helyet­tesítő gyógyszerekről szóló tájé­koztatás rendszere miként műkö­dik? DR. JUHÁSZNÉ: A me­gyei tanács egészségügyi osz­tálya szorgalmazta, hogy a kórházak és a városi főorvo­sok útján a körzeti orvosok­hoz kéthetenként jussanak el a gyógyszertári központtól a hiányzó és a csökkentett mennyiségű gyógyszerek lis­tái. Minden körzeti orvos kö­telessége bemenni a körzeté­hez tartozó gyógyszertárba, ott közösen beszélik meg a lehetőségeket. SZILAGYI: A közeljövőre ad­hatunk-e biztató, megnyugtatóbb ellátási prognózist? HORVATH: Az a deviza­támogatás, amit a gyógyszer- gyártás kapott, és a mintegy nyolcvan gyógyszer előállítá­sának központi felügyelete — ha még szerényen is — már érezteti hatását. Kisebb mér­vű, de csak átmeneti javu­lásra számítunk az év utol­só két hónapjában is. DR. JUHÁSZNÉ: Türelem­re, megértésre ezután is szükség van, hiszen a hiá­nyok teljesen megnyugtató felszámolása még várat ma­gára. — Bizonyítani a kísérleti gyártással lehet, nem a labor­eredményekkel — kapcsoló­dik hozzá Zolnay Zsuzsa, aki az üzemi munkaverseny- felelősi posztot is betölti, s a versenyről mondja: — ösz- szegyűjtöttük a szocialista brigádok javaslatait, ennek alapján vállaltunk, s éppen ők a biztosítékai a teljesí­tésnek. Ezt támasztja alá István Zoltán, a Lendület brigád vezetője is: — Törzstagok vannak ná­Válaszol: Horváth László, a Volán 5. sz. Vállalatának taxisa. — Több mint harminc éve már, hogy először ültem a volán mögé, és sajnos az a tapasztalatom, hogy egyre többen kapnak olyanok is jogosítványt, akiket még a biciklitől is el kellene tilta­ni. A legveszedelmesebbek természetesen az úrvezetők, „Figyelni kell, ennyi az egész...44 Teljesített vállalások 1 "T Szerényen fogalmaztak Tiszavasváriban, az Alkaloida Vegyészeti Gyárban, amikor a munkások, műszakiak, az egyes üzemek vállalásait összegezték. Ám ez a szerénység milliókat jelent, ennyiben mérhető az anyag- és energia- megtakarítás mértéke. A többletexport lehetősége, a nyu­godt termelés pedig egyszerre jelent hasznot a vállalat egé­szének és a népgazdaságnak. Á burgonya H áborgunk ha nincs, vagy ha kevés. Idén tavasszal nemcsak az ideig-óráig tartó hiány miatt volt nagy a felzúdulás, de az árak miatt is. A főváro­si és vidéki nagyvárosi pia­cokon 25—30 forintért mér­ték a burgonya kilogramm­ját. A vásárlók nem értették, nem érthették, mi történt. Mert igaz, hogy az aszály jócskán megtizedelte a ha­zai termést, de a hiánynak nemcsak ez volt az egyedü­li oka. Aszály ide, vagy oda, a burgonyatermelést már jó ideje a ciklikusság jellem­zi. Egyszer sok, máskor ke­vés az áru. Szabolcs-Szatmárban idén a beültetett burgonyatermő terület 8024 hektár volt. Évente csökken a terület, il­letve lejátszódik egy olyan folyamat, amely a ciklikus­ságnak is előidézője. A bur­gonyatermelés a nagyüzem­ből átmegy a háztájiba, a kisüzembe. Mutatószáma en­nek, hogy ma már a terme­lőszövetkezetek 3385 hek­táron, az állami gazdaságok csak 376 hektáron foglalkoz­nak burgonyával. Ami a nagyüzemnek gazdaságtalan, azt megszünteti, a kisterme­lés pedig ingadozik. Ha jó az ár, egyre többen foglalkoz­nak burgonyával, ha nagy a kínálat, csökken az ár, a kis­termelő a következő évben már mással foglalkozik. De lássuk, mi fáj legin­kább a nagyüzemekben. Idén a korai burgonyának egy ré­szét nem tudták eladni, akik eladták, az elmúlt évitől jó­val alacsonyabb átlagáron. lünk, s úgy összekovácsoló- dott a társaság, hogy ennek mind a munkában, mind a tanulásban megvan az ered­ménye. — A.igádmozgalom erő­sítését tűztük ki célul a gyár­ban — foglalja össze Borbély Sándor, a vállalati verseny­felelős. — Jövőre új elisme­rési formákat vezetünk be, változik az értékelés is. De azt hiszem a mostani eredmé­nyek, hogy a munkaverseny­ben az év végéig tervezett 36 milliós megtakarításból 30 millión túl vagyunk, önma­gukért is beszélnek. S ehhez tegyük hozzá, hogy valahol itt, az eredményekben megmutatkozó teljesítésben mérhető a munkaverseny igazi haszna. Egyes üzemekben csökkent a termelés jövedelmezősége, másutt a bevételek éppen csak fedezték a kiadásokat, esetleg ráfizettek. A Balká- nyi Állami Gazdaságban a korai burgonyáért átlag 5 forint 50 fillért kaptak. Idén a kilogrammonkénti átlagár 4 forint 30 fillér körüli. Hasznuk a burgonyából csak azért van, mert egy hektáron jóval a megyei és országos átlag felett, 30 tonnát ter­melnek. Hogy mi köze az át­lagtermésnek a jövedelme­zőséghez? Csupán annyi, hogy a termelési költség (ta­lajművelés, vetőgumó, nö­vényápolás és betakarítás, valamint általános költség) 20 és 30 tonnás átlagtermés­nél egy és ugyanaz. Nagy­üzemi termelésnél a teljes önköltség (bár gazdaságon­ként változik) hektáronként 93 ezer forint. Húsztonnás átlagtermésnél nagy a ráfi­zetés, jövedelmet (szerényét) csak 25 tonnás termésátlag felett lehet remélni. (Tavaly országosan a nagyüzemek termésátlaga 21 tonna volt.) A burgonya nyáron sza­badáras, szeptembertől az úgynevezett tájékoztató ár van érvényben, ez 3 forint 45 fillér. Ettől lefelé, • vagy felfelé 20 százalékkal lehet eltérni. Ilyen alapon érthe­tő, ha a nagyüzemek nem szorgalmazzák a termőterü­let bővítését, hiszen a bur­gonya a kétséges jövedelme­zőség mellett érzékeny és kényes növény, eszközigé­nyes. Természetesen a fogyasz­tókat nemigen érdekli, mi fáj az üzemeknek, ők csak azt nem értik, hogyan lesz a 3 forint 45 filléres krump­liból 6—7 forintos, mire a pulthoz ér. Van rá magyará­zat. A burgonyát szállítják, tárolják, válogatják, pz pénz­be kerül. És van .i . tárolási veszteség is. Nyilvánvaló, hogy a burgonya ára a pia­con, a boltban nem lehet ki­sebb a felvásárlási árnál. De a 7 forint sem mindig indo­kolt. Minél több kézen megy keresztül az áru, annál drá­gább, hiszen mindenki ráte­szi a maga hasznát. Az már megkérdőjelezhető: szükség van-e termelőtől a fogyasz­tóig 4—5 vagy több közvetí­tőre. A burgonya „ügy” nem újkeletű Magyarországon. Még inkább nem az egyik legősibb termőterületén, Sza­bolcs-Szatmárban. Megoldás­ra lenne már szükség árban, minőségben és minden vo­natkozásban. Lányi Botond Seres Ernő Mit tart a közlekedési morálról? akik legfeljebb szombaton, vagy vasárnap ülnek kocsi­ba. S nem is a három-négy- hónapos, hanem a két-három- éves jogosítvánnyal rendel­kezők a legveszélyesebbek. Levezettek húsz-harminc- ezer kilométert baleset nél­kül, s azt hiszik, ők már be­nevezhetnének a Forma—1- re. — ön okozott már balese­tet? — Hogy lekopogjam, soha. Lassan az egymilliomodik ki­lométerhez közeledem már, de énrám rendőr haragvó szemmel még nem nézett. Igaz, olyan már előfordult, hogy valaki meghúzta a ko­csimat, de személyi sérülés nem történt, a koccanás kü­lönben sem az én hibám volt. — Hány éve taxizik? — Tizenkét esztendeje. Különben néhány nap. múl­va, október 15-én lesz hu­szonöt éve, hogy a Volán nyír­egyházi vállalatához kerül­tem. De akkor még teherautó^ kát vezettem. — Melyik volt a legkedve­sebb jármű? — Hát... talán csodálkoz­ni fog, de a teherautó. Húsz­tonnás kamionszerelvények­kel jártam, annak az irányí­tása már komoly feladatot jelentett; nem beszélve ar­ról, hogy azt vezetve bizton­ságosabban éreztem magam. — Talán éppen ezért ve­zetnek olyan vadul a teher­autók sofőrjei. — Sajnos valóban akad a Volán-sofőrök között is olyan, aki fittyet hány a legelemibb udvariassági szabályokra, de ne feledjük: sokkal nehe­zebb megállítani egy tizenöt tonnás szerelvényt, mint egy Zsigulit. Ez persze nem men­ti a kollégáimat. Én ugyan szeretem a fiatalokat, azon­ban azt kel) mondanom hogy közülük néhányan nincsenek tisztában az élet értékével. — Mit tanácsolna a ke­vés tapasztalattal rendelkező sofőröknek? — Hogy vigyázzanak ma­gukra. Ugyanis ha magukra vigyáznak, a másik autós fe­jére sem hoznak bajt. B. G.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents