Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

16 Kelet-Magyar ormág 1984. október 6. Maradt a 2:0 A FEGYELMI BIZOTTSÁG DÖNTÉSE A BAKTA—ASE MÉRKŐZÉS ÜGYÉBEN Mint ismeretes, múlt vasárnap a területi bajnokság Tisza cso­portjában játszott Baktalóránt- háza—ASE mérkőzést, 2:0-ás ál­lásnál a 75. percben lefújta Nagy Ferenc játékvezető. Az ügy előzménye: Fenyvesi Zoltánt, a baktaiak kapusát a bíró kiállí­totta, majd miután — a játékve­zetői jelentés szerint — Madai Tibor, a baktaiak játékosa meg­támadta a partjelzőt, véget ve­tett a mérkőzésnek. A Tisza csoport fegyelmi bi­zottsága csütörtökön tárgyalta az ügyet. Az érdekeltek meghallga­tása után — így szól ajiatáro- zat — nem volt bizonyítható a tettlegesség kísérlete, ezért a fe­gyelmi bizottság a pályán elért eredményt a Honvéd Asztalos SE javára Igazolta. Fenyvesi Zol­tánt és Madai Tibort pedig 2—2 soron következő bajnoki mér­kőzéstől eltiltotta, de a büntetést 1984. december 31-ig próbaidőre felfüggesztette. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai SC labdarúgócsapata a nyíregyházi körzeti II. osztályban szerepel. Az együttes új edző. Veres Gyula — évekig az „emgé” NB Jl-es női kosárlabdázóinak volt szakvezetője — irányításával játszik, s a nagy terve: két-három éven belül feljutni a me­gyei bajnokságba. Képünk a gárda egyik edzésén készült, hat labdarúgó végez páros gyakorlatot. A háttérben az edző. Veres Gyula figyeli fiait. (Gaál Béla felv.) Sorsoltak az UEFA Kupában A Paris S6 ellen játszik a Videoton Pénteken délben Zürichben 25 ország 64 csapata volt még ér­dekelt az 1984—85. évi nemzetközi labdarúgó kupák második sorso­lásán. A magyar labdarúgás kép­viseletében versenyben maradt Videoton a Paris Saint-Germain együttesét kapta ellenfeléül az UEFA Kupában a legjobb 16 kö­zé jutásért. Az első mérkőzést október 24- én Párizsban játsszák, a vissza- vágót november 7-én rendezik meg Székesfehérvárott. A Paris SG az elmúlt esztendő­ben a KEK-ben szerepelt. A 16 közé jutásért kétszer is legyőzte az északír Glentorant. de nem sikerült a nyolc közé kerülni, mert a későbbi kupagyőztes olasz Juventus ellen balszerencsés kö­rülmények között kiesett. Párizs­ban 2:2 volt az eredmény, Tori­nóban pedig 0:0, így az olaszok léptek tovább az idegenben el­ért több góllal. Idén az UEFA Kupában a skót Midlothian ellen Párizsban 4:0-ra győztek, idegenben 2:2 volt az eredmény. Góljaik közül a jugo­szláv válogatott Szuszdcs és az osztrák válogatott Niederbacher 2—2 gólt szerzett, mellettük Jean- nol és a francia válogatott Rocheteau volt eredményes. A Paris SG-ben az idén Euró- pa-bajnokságot nyert francia vá­logatott több nagy egyénisége szerepel, így Janvion, Bathenay és Fernandez is. Magyar és francia csapatok ed­dig csak kétszer találkoztak a kupatörténelemben. Mindkétszer az MTK volt a magyar szereplő. A Bajnokok Európa Kupájában 1955 decemberében az MTK a Reims együttesével játszott. Az idegenbeli 4:2-es vereség után az újpesti visszavágón 4:4 volt az eredmény, és a magyar bajnok kiesett. Hat évvel később. 1961 szeptemberében alaposan tör­lesztett az MTK a Reims elleni kiesésért a StraSbourgnak: ide­genben 3:l-re, a Népstadionban pedig 10:2-re győzött. Azóta. így immár 23 éve nem volt magyar—francia mérkőzés egyik kupában sem. Dérfalvi Imre. a Videoton lab­darúgó-szakosztályának elnöke a következőket mondotta a sorsolás után: — A francia labdarúgás igen nagy rangra emelkedett az el­múlt években, s elismert, nagy hírű a Paris Saint-Germain is. Francia, jugoszláv és osztrák vá­logatott játékosaival kitűnő együttest alkot. Lényegesen ne­hezebb feladatot kaptunk, mint a Dukla ellen, pedig az sem volt könnyű. November 7-én közön­ségünk valódi futballcsemegéhez jut, a csapat mindent elkövet a sikeres szereplés érdekében. Eliször az NB l-kei Ma első ízben mutatkozik be szabolcs-szaitmári férfi kosárlab­dacsapat az NB I-ben. A Nyír­egyházi Tanárképző Főiskola gárdája kezdi meg élvonalbeli szereplése a mai nyitóforduló­ban Kecs :rméten lép pályára. A kék-fehéi együttes ellenfele a KSC lesz — A Kecskeméti SC a mezőny élcsapatai közé tartozik. így a tisztes helytálláson kívül többet nem várhatunk — mondta Máté János, az újonc NB I-es nyír­egyházi gárda edzője. — A kecs­kemétiek tavaly a B-csoport 3. helyét szerezték meg, s a hírek szerint erősödtek is a nyári át­igazolási szezonban. Persze nem megyünk eleve feltartott kézzel a pályára. Mindenképpen jó já­tékot várok a fiúktól, s hogy ez mire lesz elég, majd elválik. — Ügy érzem, mi az eddigi legsikeresebb felkészülési idősza­kot tudhatjuk magunk mögött. Fizikailag, technikailag és tak­tikailag is elértük azt, amit ter­veztünk. Ami viszont aggaszt: a Sóstó Kupa kivételével nem tud­tunk megfelelő erősségű edző­mérkőzéseket játszani. A rajt előtti hét vége pedig „üres” volt, nem találtunk edzőpartnert. — Pedig sok-sok mérkőzésre lett volna szükségünk, hiszen új fiúk jöttek hozzánk, akiknek be kell épülniük csapatunkba. Eh­hez pedig idő és sok-sok együtt- játszás kell! — Itthon, hazai pályán október 13-án mutatkozunk be. A Ba­kony Vegyész jön hozzánk, a má­sik újonc gárda. A veszprémiek ellen bizony győznünk kellene! Nekünk elsősorban a hazai mécs­eseinket kell megfognunk! Ügy nyolcvan százalékban nyerhetők is ezek a meccsek, s ha sike­rülne ilyen teljesítményt elérni, bennmaradhatnánk. — A nyitó fordulóban kezdő csapatunk az alábbi tizenötös ke­retből kerül ki: Máthé Csaba, Fejes János, Cseh Zsolt, Gergely Máté János: „Mindenképpen jó játékot várok a fiúktól.. Tamás, Sándorffy Gergely, Zom- borszki György, Menner Ákos, Buskó László, Makrai László, Kovács Tibor, Szűcs László, He­gedűs Ferenc, ökrös Tamás, Pa- licz András, Vajda Sándor. Erre a tizenöt kosárlabdázóra vár a biztató bemutatkozás elérése és a továbbiakban a bennmaradás kiharcolása. Az újonc főiskolás férfigárda az NB I B-csoportjában kapott helyet. Október 6. és december 2. között a következő ellenfelek- kel játszik: Kecskeméti SC (ide­genben), Bakony Vegyész (itt­hon), Budapesti SE (idegenben), Székesfehérvári Álba Régia Épí­tőik (idegenben). Soproni SE (itt­hon), Videoton (idegenben). Test- nevelési Főiskola itthon). Ganz- MÁVAG (itthon). Kaposvári SÁÉV SE (idegenben). Aztán december 8. és február 23. között jönnek a visszavágók. A főiskolások hazai mérkőzé­seiket a tanárképző tornacsar­nokában játsszák majd. Remél­hetőleg a Bakony Vegyész elle­ni találkozóra elkészül az új eredményjelző is. S a jó játék százakat vonz majd a „tékás” fiúk meccseire! (bd) V Hét végi műsor Labdarúgó NB h Rába—Újpest SZOMBAT Asztalitenisz, megyei csapat­bajnoki találkozók (kezdési idő 17,00 óra): Nyh. Vízügyi-ME- DOSZ SE II.—Nagykálló II., Tiszavasvári—Kállósemjén, Üj- fehértó—Tiszalök, Nyh. Húsos SC—Nyírkárász, Záhony—Nyír­bátor. Atlétika: körzeti középisko­lai csapatbajnokság a nyíregy­házi stadionban, 9.00 órától. Kézilabda, NB II., férfimér­kőzés: Tiszavasvári—Debrece­ni MEDICOR, 11,00 óra. Megyei bajnokság, női mérkőzések: Mátészalka—Üjfehértó, Kálló­semjén—Kisvárdai SE, 10,00 óra. Balkány—Záhony, 11,15 óra. Nyírbogát—Nyh. Tanárképző II., 15,00 óra. Férfimérközések : Nagyhalász—Vásárosnamény, 9,30 óra. Balkány—Záhony, Nagykálló—Bottyán SE, Nyír­bátor—Fényeslitke, 10,00 óra. Tiszabercel—NYVSSC, Bakta- lórántháza—Nyírbogdány, 11,00 óra. Nyírbogát—Nyírmada, 13,45 óra. Röplabda, NB II, női mérkő­zések: NYVSSC—Nyírbátor, a nyíregyházi 9-es iskola torna­termében, 10,00 óra. Lombik SC—Békéscsaba, a tiszavasvári gimnázium tornatermében, 11,00 óra. Megyei bajnoki női torna Jánkmajtison, 10,00, férfitorna Kölesén és Nyírvasváriban ugyancsak 10,00 órától. Teke, NB II: Nyh. Taurus SC—Szabolcsi Építők SE fér- fjmérkőzés a nyíregyházi sta- dian tekecsarnokában, 9,00 óra. Súlyemelés: területi ifjúsá­gi és felnőtt csapatbajnokság Nyíregyházán, az NYVSSC Ti­szavasvári úti súlyemelőtermé­ben, 10.00 órától. VASÁRNAP Kézilabda, NB II. férfimérkő- zés: ______Nyírbátor—Mátészalka, 10.00 óra. Megyei bajnokság, női mérkőzés: Mátészalka—• Nyírbogát, 10,00 óra. Férfimér­kőzés : Csenger—Fehérgyarmat, 10.00 óra. Röplabda, NB II: Nyh. Me­zőgazdasági Főiskola—Debre­ceni Kinizsi, férfimérkőzés a főiskola Rákóczi utcai tornater­mében, 10.00 órától. Súlyemelés: serdülő és úttörő kiválasztó verseny Nyíregyhá­zán, az NYVSSC Tiszavasvári úti súlyemelő termében, 11,00 órától. A labdarúgó NB I-ben ma kez­dődik a hatodik forduló. Délután kettő, este pedig három mérkő­zésre kerül sor. A listavezető Cse­pel SC Szombathelyre látogat, az utolsó előtti Haladás VSE- hez. A vasiak győzni akarnak, fogadkoznak, hogy megállítják a csepeliek sikersorozatát. Békés­csabán a két újonc, a hazai Elő- re-Spartacus és az Eger SE vív presztízscsatát. A csabaiaknál egyébként a volt nyíregyházi Fecsku megszerezte első gólját, s ma újabbakat szeretne rúg­ni. A három esti találkozó közül kiemelkedik a Rába ETO—Üjpes- ti Dózsa rangadó. Az újpestiek meglehetősen gyengén rajtoltak, és most sem vár rájuk sétagalopp. A Verebes-legénységnek ugyan­is otthon győznie kell! A SZEOL AK a Debrecent, a Ferencváros pedig a Videotont fogadja vil­lanyfényes összecsapáson. A hatodik forduló vasárnap fejeződik be — három találkozó­val. A délelőtti matinén az MTK-VM a Pécsi MSC-vel ját­szik. Dédután a Vasas a Tatabá­nyai Bányászt látja vendégül, este pedig a ZTE a Bp. Honvéd ellen veszi fel a küzdelmet. Labdarúgás, NB II: Keszthely —NYVSSC, Keszthely, 14,00 órá­tól, v.: Lovassy (May, Komá­romi) . Területi bajnokság (kezdési idő 14,00 óra) : Rakamaz—Asz­talos János SE, v.: Kozsla (Sze­gő, Tiba). Mátészalka—Debre­ceni Universitas, v.: Tombor. Baktalórántháza—Hajdú Vasas, v.: Csényi, Lehel SC—Kisvárda, v.: Csecsődi. Megyei bajnokság (kezdési idő 14,00 óra) : Fehérgyarmat —Levelek, v.: Tassy (Dávid, Gombkötő). Nagykálló—Tu- zsér, v.: Erdélyi (Berencsi, Ambrus). Nyírbátor—Varsány- gyüre, v.: Bárdi (Vida, Király G.). Nyírkárász—Ibrány, v.: Gáli Z. (Balogh J., Jekő). Ajak —Tyúkod, v.: Vári (Szakács, Gáli J.). Nyh. Volán-Dózsa— Tiszavasvári, Zalka Máté utcai stadion, v.: Hekman (Veres T., Veres B.). Nagyhalász— Nagyecsed, v.: Losonczi (Aj­ler, Héri). Záhony—Máriapócs, v.: Tamaskovics (Farkas, Kun). Mándok—Hodász. v.: Kosztyu (Franyó, Lőrincz). HÉTFŐ Kézilabda, megyei bajnok­ság, férfimérkőzés: Nagyecsed —Nyh. Mezőgazdasági Főisko­la, 15,00 óra. Címeres mezben Az alsó-ausztriai Hollabrunn- ban rendezték meg az Alsó- Ausztria—Magyarország—Cseh­szlovákia atlétikai ifjúsági hár- más viadalt. A magyar fiatalok nagy fölénnyel nyerték a pont­versenyt: 1. Magyarország 256,5, 2. Csehszlovákia 193,5, 3. Alsó- Ausztria 181 ponttal. A válogatott címeres mezében két NYVSSC-s atléta indult. Bagoly Csilla a 200 méteres sík­futásban 26,54 másodperccel ne­gyedik lett. s tagja volt a máso­dik helyezett 4x100-as váltónak is, amely 49,00 másodperccel szer­zett ezüstérmet. Molnár Tamás a 4xl00-as váltóban indult. A csa­pat igen figyelemreméltó. 42.02 másodperces időeredményt ért el! A viadal a magyar ifjúsági vá­logatott IBV-főpróbája volt. A szép siker azt jelenti: jövőre az Ifjúsági Barátság Versenyen egy ütőképes atlétikai válogatott kép­viseli majd színeinket. Kosárlabdázóknak! Előkészítő tanfolyam A Nyíregyházi Tanárképző Fő­iskolai SE kosárlabda-szakosztá­lya előkészítő tanfolyamot indít negyedikes és ötödikes általános iskolások részére. A szakembe­rek a kosárlabdasportot kedvelő, tehetséges fiúk 1 elenikezését vár­ják. A tanfolyamra minden ked­den 17,30-tól 19,00-ig, csütörtökön pedig 16.00 órától 17,30 óráig le­het jelentkezni — a 2-es számú gyakorlóiskola erdősori torna­termében. A gyerekeket Elek Tamás és Sallai József edzők várják. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. • Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47, 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hlrdetésügyben: (42) 10-150. igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni elő­fizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jäger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Gyengén rajtoll a teke NB I- ben a Nyíregyházi Taurus SC újonc női csapata. A megye- székhelyi lányok és asszonyok mind a négy eddigi mérkőzé­süket elveszítették . .. így a táblázat utolsó helyén várják a folytatást. — Az erőviszonyokat alapul véve. az első négy meccsre nem is terveztünk pontot, te­hát a gyenge rajt nem ért ben­nünket váratlanul — mondta Ganzler István, a Nyíregyházi Taurus SC elnöke. A négy találkozó közül hármat ide­genben vívtunk, az élmezőny­höz tartozó Kőbányai Porce­lángyár, az Ózdi Kohász és a Győri Richards vendégel vol­tunk. Az egyetlen hazai mér­kőzésünkön pedig a. bajnoki cím védője, a Szegedi DÉLÉP SC ellen kellett játszanunk. — A kifejezetten rossz sorso­lás mellett ráadásul csapatunk nem tudott kellően felkészülni az NB I-re. A nyíregyházi stadion tekecsamokát fel kel­lett újítani, s először csak szeptember 11-én edzhetett együttesünk az új műanyag borítást kapott csarnokban, így gyakorlatilag csak az egy­hetes szolnoki edzőtáborban végezhettünk megfelelő edzés­munkát . . . — És mindezzel együtt, ha van egy kis szerencsénk, most két ponttal büszkélkedhet­nénk! Özdon és itthon a DÉ­LÉP SC ellen nem sok hiány­zott ahhoz, hogy pontot érjünk el. Ha Fortuna egy icipicit se­gített volna . . . — Tulajdonképpen ez az ami bizakodóvá tesz bennünket. Csapatunk a nehéz ellenfelek­kel szemben a vereségek eile­Nyeretlen az újeic... Ganzler István: Csapatunk a nehéz ellenfelekkel szemben a vereségek ellenére sem vallott szégyent, s ez mindenképpen biztató.” nére sem vallott szégyent, s ez mindenképpen biztató. Ügy látjuk: együttesünkben van annyi, hogy a bennmaradást kiharcolja! Csak ne törjenek le a lányok. Mert a következő két fordulóban sem igen tu­dunk pontot szerezni. — Legközelebb október 13-án, a tavalyi ezüstérmes, a BKV Előre jön hozzánk. Ráadásul nekünk még idő kell ahhoz, hogy megszokjuk az új mű­anyag pályánkat. Mi korábban bitumenes játéktérrel rendel­keztünk, ahhoz szoktunk, míg NB I-es ellenfeleinknek rég­óta műanyag pályájuk van. Ez előny a számukra. Aztán Tatabányára kell mennünk. A papírforma azt ígéri, hogy hat forduló után sem igen lesz pontunk . . . — Az őszi idényben nekünk reálisan csak a Budapesti Postás és a Zalaegerszegi TE elleni, itthoni meccsünkön van győzelmi esélyünk. Ezt a két meccset meg kell nyernünk! És arról sem mondtunk le, hogy idegenből „elcsípjünk” legalább egy pontot. S aztán majd tavasszal... — Addigra remélhetőleg meg­szokjuk a műanyag pályát. És elsősorban itthon, megszerez­zük majd a bennmaradáshoz kellő pontokat! Négy forduló után a női te­ke NB I-ben a következő a sorrend: 1. BKV Előre 4 3 _ 1 22-10 fi 2. DÉLEp SC 4 3 — 1 21-11 fi 3. SZEOL AK 4 3 — 1 20-12 G 4. ív. Porc. 4 3 — 1 19-13 C 5. Bp. Postás 4 3 — 1 18-14 G 6. Tatabánya 4 2 1 1 20-12 5 7. FTC 4 2 — 2 17-15 4 8. Győri R. 4 2 _ 2 15-17 4 Ózdi K. 4 2 _ 2 15-17 4 10. ZTE 4 — 1 3 11-21 1 11. R- Vegy. 4 — — 4 7-24 _ Ny. Taurus 4 — •— 4 7-25 — Az őszi idény hátralévő for­dulóiban a Nyíregyházi Tau­rus Tatabányával, a Veszpré­mi Bakony Vegyésszel és FTC- vel idegenben játszik. Itthon fogadja a BKV Előre*, a Bu­dapesti Postást, a SZEOL AK es a Zalaegerszegi TE gárdá­ját. II Kelet­Magyarország

Next

/
Thumbnails
Contents