Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

KMMtTVfel MELLÉKLET fl vilán teremtése és az első emberpár A BŰNBEESÉS A biblikus teória mellett van egy néphitbeli elképzelés is arról, hogy miként jött lét­re a mi világunk, s hogyan teremtődött, hogyan élt az el­ső emberpár. Az ógörög teremtési míto­szokban többnyire arról van szó, hogy a föld és az ég va- láftiikor teijése'n Összeért. A mitológiai kutatás Uránosz— Krónosz által való — kaszt­rálását úgy fogja fel, mint az ég és a föld elválasztásának szimbolikus kifejezését, mi­vel a kasztráció következté­ben Uránosz égisten Gaia földanyáról való felemelke­désre kényszerült. Az „ég és föld szétválasztása” mítosz szinte az egész világon elter­jedt. Ami Lajos szamosszegi me­semondó a világ teremtéséről 1959-ben így mesélt: „Még a világ teremtése előtt, mikor még Ádám és Éva sem éltek a paradicsomba, akkor az égbolt annyira pászolt ehhe a főd lefektetéséhe, hogy Atyám Teremtőm az ujjával fejjebb és lejjebb húzta, mi­kor mennyire kellett az ég­bolt neki. És eccer látja ű, hogy az ég alatt a madarak egymást összeütötték, mert nem tudtak felfele repülni kedvek szerint. Atyám Te­remtőm megharagudott és a pálcáját az égboltba bele­nyomta és teljes erejével meglökte felfele. Akkor ment az égbolt annyira messze a mi fődünktől, hogy már azóta ember nem került, aki a fel­ső világrészre, ahun Atyám Teremtőmnek a lakása és a mennyország van, oda be tudjon jelenni. De azelőtt, ha valakinek lett vóna egy ötmé­teres létrája, de akkor még néptelen vót a világ, a népte- len világ idejébe egy ötméte­res létrával fel tudott vóna menni a felső világrészre.” Egy nyírségi tanyán 1961- ben jegyeztem le a követke­zőket : „Nagyapa mondta, hogy va­lamikor az égboltozat nem olyan magosán volt, mint most, a nap is alacsonyabban járt. Emlékszem, hogy mond­ta: Látjátok pulyáim, hun van most az égbolt? Bizony, most már nem lehet látni az eget.” A votják néphagyományok­ból ismerünk egy világterem­tési mítoszt, mely szerint haj­dan az ég, mint valami ágy­polc, alacsony volt; a magas emberek az eget kezükkel el­érték. Egy asszony, gyermeké­nek pelenkáját az égre dobta száradni, s ezért Inmár is­tenasszony haragjában az eget magasra emelte. A mord- vinok szerint valaha olyan alacsony volt az égbolt, hogy a felhők a háztetőket súrol­ták, egészen addig, míg egy asszony szénvonóval maga­sabbra nem tolta. Egy moksa- mordvin tudósítás szerint sü­tőlapáttal tolták el az eget a földtől. Kazár tartományban azt tartották, hogy egykor az égbolt oly alacsony volt, hogy a háztető gerincéről kéz­zel is el lehetett érni. Az „ég és föld szétválasztá­sa” mítosz finnugor változa­taiban, mint láthatjuk, a világ teremtése előtt a föld és az ég majdnem összeért, s a vi­lágteremtés a földtől csupán néhány méterre lévő égbolt felemelésével ment végbe. A paradicsomkert helye A magyar néphit az első emberpár teremtésének he­lyét, a paradicsomot a felet­tünk lévő világba helyezi! Kálmány Lajos már 1893-ban megállapította: „A paradi­csomból való kiűzetést illető­leg ide jegyezzük, hogy a mi paradicsomunk az égen van. Mint Szőregen mondották: A paradicsom most az égön van, lácczik is, a csillagok a pa­radicsomfák módjára szinte hajlonganak. A nép a Korona csillagképet Paradicsomnak nevezi.” Ami Lajes mesemondó ar­ra a kérdésemre, hogy hol van a paradicsomkert, ezt mondotta: „Ez odafenn vót az égbe, hát ez ma is megvan, a felső világba, ahol Atyám Teremtőm él. Oda­fenn teremtette Ádámot és Évát.” A paradicsomi bűnbe­esést úgy mondja el, mint ahogy az az Ótestamentum­ban van, de a kiűzetésről már másként mesél: „Hát mátu- lon kezdve a paradicsomban sem Évának, sem neked nin­csen helyetek, most már ki­nyitom az ajtót és lelöklek benneteket, éljetek véres ve- rítéketékbül, mivel bűnt sze­reztetek az emberiségre! Ak­kor megfogta a kezét Adóm­nak és Évának, a paradi­csomkertbül kihajította űket és lepüffentek erre a fődre, de semmi bajuk nem tör­tént.” Adám és Éva a földön Ami Lajos az elbeszélést így folytatta: „Akkor még Ádám és Éva szőrösek voltak, mint az állat, ruha nem kellett rá- jok. De amikor majd lejöt­tek és Ádám Évával egy er­dő szélibe sétáltak végigfele, vótak ott valamiféle szeder­bokrok. A szederbokornak nekiment Éva és kezdett szedni egy csomót össze és hozzáfogott enni belőle. Évá­nak csak a hóna alatt, meg a feje tetején maradt szőr, meg a szeménemitestjén, a többi szőr mind le- pusztulódott rulla, lehul­lott. Mondta Ádámnak: Te Ádám! Nesze, ebbül a szederbül egyél tésis, hadd lássam, terullad is lemegyen ez a csúnya szőr?” A továb­biakból kiderül, hogy Ádám is így járt. Mivel szégyellni kezdték egymást, de talán fáztak is, levelekből ruhát csináltak maguknak. Nagyon hasonló ehhez egy vogul teremtési monda, mely szerint az Égatya vörösfenyő­ből formál emberalakokat, majd rájuk lehel. Az első em­berek abban különböztek a maiaktól, hogy szőrösek vol­tak. Az Égatya megengedte nekik, hogy bárhol járhat­nak, bármit ehetnek, kivéve a hamvas áfonyát, ami a manó bogyója. Idővel Égatya meg­tekinti embereit és látja, hogy elvesztették összes szőrüket, meztelenül állanak. Ez azért történt, mert a tiltott bo­gyóból ettek. □ A magyar népmesék, a nagy mesemondók igen sok ősi, történeti mítoszt őriztek meg számunkra. Az itt el­mondott világteremtési, em- berteremtési mítoszok is az eltűnt samanisztikus vallás töredékeit képezik. Erdész Sándor Múlt századok üzenete A tárnái freskók megszépültek Éppen három esztendeje, hogy a tarpai műemléktemp­lom belső felújításakor fres­kóképekre bukkantak a va­kolat alatt. Régen élt meste­rek, meglehet vándorfestők, hagyták ott keze nyomaikat a középkori falakon. A jelen­legi templom nyugati falai­val egyidős képek sokat szenvedtek a feljebbvaló szá­zadokban, amikor agyoncsá­kányozták őket. A méltatlan bánásmód ellenére is — fel­újított állapotukban — nem- > • csak művészi szépségükről tesznek bizonyságot, hanem el is gondolkoztak ák a né­zőket. Mindhárom kép sú­lyos mondanivaló hordozója. Az egész országban egyedül­álló abban, hogy tökéletes épségben maradt ránk a XIV. század végéről. Ahogy a templom déli por- ticusán bejövünk, a képsor központi alakja a Kálvária­kép drámai ereje, koncent­rált szellemi tartalma, a megfeszített és halott Jézus tragédiájának látványa tárul szemeink elé. A kép lenyű­göző. Krisztusnak a szenve­déstől meggyötört haiálsá- padt arca, töviskoronája, se­beinek helyei, maga a ke­reszt a városfalon kívül, a haláltusában megmerevedett testet csak egy fehér ágyék­kötő árnyékolja. Feje felett az iniciálás négy betű, ösz- szességében a középkori fes­tészet legszebb ábrázolása. A kereszt alatt, az egyik ol­dalon, Mária imádságtól és fájdalomtól elgyötört figurá­ja. Már nem fiatalasszony, arca bánattól megviselt, gyásza mélyről jövő, komor és kérlelhetetlen. Egyedül János arcának gyengéd kife­jezése enyhít valamit a kép érzelmi telítettségén. A kép bal oldalán Szent György arca látható a sár­kánnyal. A kép ismeretes. Mondanivalója: a hit győ­zelmet vesz minden gonosz felett. A szárnyas, uszonyos szörnyeteg, a sárkánykígyó, hiába veszi körül a várat, hogy elzárja a királylány elől az élet útját, nem győzhet, mert a királyi szülők a vár bástyáján az égiek segítsé­gét kérik. Fenn, a magasban, az Atyaisten íjai láthatók, melyek erőt adnak a lovas Szent Györgynek, hogy le­győzze és megölje a sár­kányt, aki a gonosz megtes­tesítője. Hiába minden eről­ködés, a szörny alulra kerül, a mén patái is testét tapod- ják, hogy Szent György, aki apostoli kettős kereszttel és glóriával, Isten kezétől érin­tetten jelenik meg, hosszú dárdáját a sárkány lángokat okádó torkába döfhesse. Nem lehet maradása: a bűn le- győzetett! A színek erősebb hangsú­lyozása, a retusmunka szép­sége, szinte zenei ritmust kölcsönöz a kompozíciónak, amely vörös, zöld és sárga színeivel, a ló fakószürke fi­gurájával valóságos varázs­latos hangulatot áraszt. A harmadik kép, amelyről szólanunk kell, Mihály ark­angyal a karddal és a mér­leggel. Alakja mennyei szép­séget árul el. Ő az utolsó ítélet egyik alakja. Tevé­kenysége olyan táblakép, amely szintén a jó győzel­mét hirdeti a gonosz felett. Bal kezének középső ujjáról egy mérleg csüng, amelynek egyik serpenyőjében egy to­ronyszerű építmény látható, amely az anyaszentegyház jelképe, míg a mérleg felső részén levő serpenyőben ma­ga az ördög ül, aki egy ma­lomkövet is tart a serpenyőn, hogy azután abba kapasz­kodjék az egyik ördögfiú is, míg a másik — láthatóan szintén ördögfiú — a mér­leg rúdján ficánkodik, paj­kos arcával a szárnyas fő­angyal tekintetét kémleli. De hiába vannak valameny- nyien, bukott lények ők, hí­jával találtatnak, égi erők őrködnek a szentegyház fe­lett. Az egész képsort fűrész- fogas keret díszíti. A szak­emberek véleménye szerint a falképek epidermisze fél év­ezred távlatában is jól meg­őrizte a festői részleteket. A képeket fedő mészrétegen, a homokos meszelés alatt, fi­gurális mész-seccó nyomait találták a restaurátorok. Saj­nos, ezek kellőképpen nem értelmezhetők, ezért a zsűri­ben olyan döntés született, hogy mivel jelenleg nem sok értelme lenne töredékes fel­tárásuknak, és csak rontaná a felső képek hatását is, egyelőre levédik és lemesze­lik. Így is történt. Történeti értékük azonban így is jelen­Restaurátorok keze alatt alakulnak a több száz éves fres­kók. (E. E. felvétele) tős, mivel az ellenreformá­ció idejéből kevés falfest­ménnyel rendelkezünk. E nagy értékű freskók mintegy 25 négyzetméter fe­lületet töltenek be. Az Or­szágos Művészeti Alap, az Országos Műemléki Felügye­lőség, valamint a tarpai Esze Tamás Termelőszövetkezet vezetősége 80 000 forintos hozzájárulása alapján került sor a felújításra. A felújítási munkát Seres László és Sztrakay Judit res­taurátorok végeztek Éber At­tila segítségével. A restaurá­torok lelkiisirferetes művészi munkája tovább hirdeti a feljebbvaló századok hitét, mely a szenteknek végül is megkegyelmezett. Hírt adtak ezek a falfestmények továb­bá azokról az időkről is, ami­kor elődeink, a tarpai refor­mátusok, a méltatlan üldö­zések és zaklatások alól nem lehettek kivételek, hiszen Báthory Zsófia jobbágyai voltak (1671—1681) újhitű- ek. Csak a későbbi korok nyugalmasabb napjaiban szü­lethetett meg az a ma is ol­vasható írás, amelyet előde­ink így fogalmaztak: „ ... városunkban az reformata valláson kívül sem kathóli- kusok, sem unitusok nem laktanak, hanem mindnyá­jan egyenlők voltunk és en­nek utána is eszerint kévá- nunk maradni”. Szabó Gyula A kisvárdai Rétki sikert aratott a fi Bencze ]ón Rövid ver í. Szekérbölcsőm álma ringatott világra fázós, fehér köpenye Isten volt ott ügyeletb 2. Szívedhez támasztotta s nem jött le angyal fekszik az istálló falánál némi 3. KOHÁN ANNA napst a szívemen kisütött, ráncos felhő ne búsíts mert én Holddá vénül 4. Tejút ravatalján kezem madár fészke, halálom is élet az öröklét része. v« gy hatalmc M I tű férfi 7 Ij lyos lépte Ki úton. Arc K volt, mint szél prési na rá a barázdáké kabátot viselt, bői kezében aktatáskát — Fel a kezeki toppant elé hirtel géppisztolyt szórón fiú. A férfi habozott lanatig, aztán eleg felszólításnak. Ott gyerek fölé magasé emelt karokkal. — Ne lőjj — mo látod, hogy megad gam. — Van fegyve kérdezte a kisfiú, próbált nagyon s nézni. A sárga-, anyag fegyverrel n dig a férfi hasára — Nincs — mi férfi. — Becsszóra? — Becsszóra. — Te partizán vagy bandita? — Természeteset zán. — Azért! A kisfiú szeméb meleg sapkáját, és

Next

/
Thumbnails
Contents