Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-30 / 255. szám

8 Kelet-Magyarország 1984. október 30, KÉZILABDA NB I B Bajnokverés a stadionban Befejeződött a küzdelem a kézilabda NB I-ben is. A záró- fordulóban a Nyíregyházi Vo- lán-Dózsa női együttese a már bajnok Jászberényi Lehel SC-t fogadta a városi stadionban. A lila-fehérek nagyszerű játékkal es szép győzelemmel búcsúztak lelkes közönségüktől. A me­gyeszékhelyi gárda a 10. helyen végzett, s ezért minden dicsé­retet megérdemelnek a lányok!. Nyh. Volán-Dózsa—Lehel SC 27:26 (17:13). Végig a hazaiak vezettek és megérdemelten győzték le a bajnokot. A talál­kozón búcsúztatták a nyíregy­háziak Kantomé Bernáth Gyön­gyit, aki a Debreceni MEDI- COR-hoz igazolt. A kitűnő já­tékos ott kapott állást és lakást férjével együtt, aki a DMVSC torna szakosztályának edzője lett. Gólszerzőik: Szalai 12, Si­monná 4, Bernáth Gy., Török 3—3, Bodnárné, Kékes 2—2, Tóth K. 1. Jók: Szalai. Simon­ná, Kékes, Bernáth Gy. Mindössze három fa... A teke NB I-ben újabb veresé­get szenvedett a Nyíregyházi Tau­rus SC női együttese. A nyírségi lányok becsülettel helytálltak azonban Tatabányán, mindössze három fa okozta pontvesztesé­güket. Az NB II-ben kikaptak a gumigyári fiúk is, a SZÉSE vi­szont nyert. Eredmények: NB I, NŐI MÉRKŐZÉS: Tata­bánya—Nyh. Taurus SC 5:3 (2280—2277). A hat pár viadalán három hazai, és három vendég- győzelem született. A két pont sorsát így az elért fa nagysága döntötte el. Ha valamelyik nyír­egyházi lány négy fával többet üt,* megvan az első győzelem. Pontszerzők: Brozsekné 416 (400 fán felül egyetlen tatabányai tekéző sem ütött!), Kiszely 393. \Gyarmatiné 391 fa. NB II, FÉRFIMÉRKŐZÉSEK; Szabolcsi Építők SE— Egri Spar­tacus 6:2 (2424:2307). Fölényesen, 1117 fás különbséggel nyertek a hazaiak. Pontszerzőik: Spisák 440, Kolesfcár 420, Szabó Z. 410, Hetei K. 396 fa. Törökszentmik- lós— Nyh. Taurus SC 5:3 (2402— 2381. Huszonegy fa dötött a hazaiak javára. Pontszerzők: Hegyes T. 419, Fehér 409, He­gyes P. 396 fa. Felszabadulási futóverseny Nyíregyháza felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából futó­versenyt rendezett vasárnap, ok­tóber 28-án a KISZ városi bi­zottsága a Tölgyes csárda és a sóstói politikai képzési központ közötti útvonalon. A közel hét­száz résztvevő — kiknek zömét a megyeszékhely középiskolás tanulói alkották — a rossz idő ellenére becsülettel teljesítették az előírt távot. A verseny első három helye­zettjét — Hajnal Lajost (Kossuth gimnázium), Ádám Józsefet (Vas­vári gimnázium) és Kató Alber­Arany szupernehéz­súlyban! Az ifjúsági ökölvívók országos bajnokságán két érmet szereztek az NYVSSC fiataljai. Szuperne- hézsúlyban Zsigó Zsolt — aki a Kisvárdai SE-től került a nyír­egyházi klubhoz — aranyérmes lett, valamennyi ellenfelét döntő fölénnyel verte. Három menetet senki ellen sem kellett a szorító- ban töltenie! Középsúlyban Var­ga Zoltán a dobogó harmadik fokára állhatott. A döntőbe ju­tásért a házigazda gyulaiak egyik öklözőj ével mérkőzött, aki a ha­zai pálya előnyével is csak 3:2- es pontozással tudta „legyőzni” a nyíregyházi fiút. . . 1. Hamburg—Uerdingen 1-1 X 2. Düsseldorf—VfB Stuttg. 2-2 X 3. Mönchegladb.—Bremen 1-1 X 4. Homburg—Bürstadt 3-1 1 5. Stuttg. Kickers—Saarbr. 1-0 1 6. Hertha BSC—Wattensch. 3-1 1J 7. Fortuna K.—Offenbach 2-1 11 8. Darmstadt—Solingen 4-2 1 3. Atalanta—Napoli 1-0 1 1 10. AveHino—Udinese 4-1 1 11. Lazio—Cfémonese 2-1 t 12. Milan—Interaazionale 2-1 1 13. Catania—Arezzo 1-0 1 +1 Parma—Monza tét (110. ipari szakmunkásképző) — jutalmazták, s ajándékot ka­pott a legfiatalabb (7 éves) és a legidősebb (45 éves) résztvevő is. A verseny után különböző kulturális programok — filmve­títés, rockkoncert — szórakoz­tatták a fiatalokat. Délután po­litikai vetélkedőkre került sor. A dolgozó fiatalok közül a KEMÉV első, az 1. számú Gyakorló Ál­talános Iskola KISZ-szervezete második és az Amfora KISZ- szervezet harmadik helyezést ért el. A tanulók versenyében az el­ső helyen az ÉVISZ csapata vég­zett. Bernáth Gyöngyi — kezében a labdával — a tőle megszokott energikus, jó játékkal búcsúzott a nyíregyházi közönségtől. (Gaál Béla felv.) Kosárlabda NB I: Bravúr Budapesten! A kosárlabda NB I bét végi for­dulójában egyaránt idegenben játszott a Nyíregyházi Tanár­képző Főiskolai SE női és férfigárdája. A lányok alapo­san kitettek magukért, hiszen bravúros győzelmet arattak Bu­dapesten! A főiskolások az orvos­egyetemistákat győzték le. A fiúk viszont veszítettek — Szé­kesfehérvárott. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉS: Nyh. Tanár­képző Főiskola—OSC 76:73 (33:35). Budapest, 100 néző, v.: Szil­vássy, Szabados. TK: Szilágyi (3) Dézsi (23), Csapó (6), Fárkasinsz- klné (12), Csermely (20). Csere: Homoki (8), Névtelen, Tóth (4). Edző: Sasvári Andrásné. A nyu­godtan kezdő vendégek úgy támadásban, mint védekezésben meglepték a fővárosiakat. Csa­pó jól tartotta a volt válogatott Rátkainét, ugyanakkor az egye­temisták a Dézsi—Csermely vál­tások után képtelenek voltak semlegesíteni Csermelyt. Szoros első félidő után aztán kapkod­ni kezdett a TK az OSC 42:33- ra elhúzott, de azt követően a nyíregyháziak rákapcsoltak és megnyerték a rendkívül fontos találkozót. A főiskolások legkö­zelebb, vasárnap 11.30 órától a Csepel SC-t fogadják, a nyíregy­házi stadion játékcsamokában. FERFIMÉRKÖZÉS: Álba Régia Építők—Nyh. Tanárképző Főis­kola 93:79 (42:36). Székesfehér­vár, 100 néző, v.: dr. Náday, Ko­saras. TK: Máthé (13). Hegedűs (2), Buskó (9), Gergely (11),. Ko­vács (9). Csere: Cseh (12), Szűcs (4), Fejes (2), Palicz (13), Zom- borszky (4). Edző: Máté János. A 4. percben ll:0-ra vezettek a hazaiak. A nyíregyháziak lassan kaptak lábra és 26:26-ra egyen­lítettek. De aztán akadozott a támadójátékuk . .. Szünet után hat pontnál szorosabban nem tudtak felzárkózni a főiskolások — bár az utolsó percekben egész pályás letámadással is próbálkoztak. A nagy akarással de görcsösen játszó nyírségiek gyenge támadójátékuk miatt ve­szítettek. Legközelebb, szomba­ton, 10,00 órától a Soproni SC-t fogadja a TK, a főiskola torna csarnokában. Az NB II-ben szintén idegen­ben szerepeltek a nyíregyházi együttesek, ráadásul a Magyar Kosárlabda Szövetség téves ki­írása miatt egy nap két mérkő­zést kellett játszaniuk! Eredmé­nyek : NŐI MÉRKŐZÉSEK: Mezőbe­rény—Nyh. Mg. Főiskola 67:57 (32:23). Az erősen tartalékos nyíregyháziaknak nem sikerült " ravúrt elérniük. Ld.: Kovácsné czél 21, Mandula, Szerdahelyi- lé 10—10. Jók: Kovácsné, Man­dula. Békés—Nyh. Mg. Főiskola 69:59 (30:28). Az érthetően fá­radt MG biztos győzelmet enge­dett ki a kezéből. Ld.: Kovácsné Aczél 24, Sónyák 12. Jó: Ko­vácsné Aczél. FÉRFIMÉRKOZÉSEK: Mezö­berény—Nyh. Mg. Főiskola 65:60 ,(26:39). Az első félidő végén a vendégeknél Kiss Norbert meg­sérült s aztán a sorozatos bírói tévedések is a nyírségieket sújtot­ták. Ld.: Szerdahelyi 18, Pintér 17, Csicsmann 12. Jók: Szerda­helyi, Pintér. Békés—Nyh. Mg. Főiskola 84:69 (42:43). A hajrát nem bírta erővel az „emgé”. Ld.: Pintér 31, Szerdahelyi 25. Jók: Pintér, Szerdahelyi. 0:3 a visszavágón A röplabda NB I-ben vereséget szenvedett a BKV Előre elleni visszavágón az NYVSSC férficsa­pata. A piros-kékek ugyan­olyan arányban veszítettek, mint amennyire az első meccsen nyer­tek. A két gárda között így a táblázaton maradt a holtverseny, a 13. helyen. FÉRFIMÉRKÖZÉS: BKV Előre— NYVSSC 3:0 (15:6, 16:14, 15:10). Budapest. 100 néző, v.: Huszti, Bots. Az első játszmában mire a vendégek felocsúdtak, a ha­zaiak már nyertek. A folytatás­ban nagy küzdelem alakult ki, de végül a hazai pálya előnye döntött. A harmadik szettben is csak megszorítani tudta ellenfe­lét a nyíregyházi gárda. A fő­városiak megérdemelten nyerték a visszavágót. Az NYVSSC-ből egyedül csak Varga nyújtott jó teljesítményt. Az NB II-ben Sátoraljaújhe­lyen is megőrizte veretlenségét az NYVSSC női együttese. A pi­ros-kékek öt mérkőzésen szer­zett tíz ponttal állnak a táblázat második helyén, rosszabb játsz­maaránnyal áz ugyancsak veret­len Miskolci VSC mögött. A két gárda egyébként szombaton Nyír­egyházán mérkőzik, a 9-es isko­la torna csarnokában délelőtt 10.oo órákor kezdődik a rangadó. Eredmények: NŐI MÉRKŐZÉSEK: NYVSSC— Sátoraljaújhely 3:0 (15:9, 15:8, 15:11). A biztos győzelem egyet­len pillanatig sem forgott ve­szélyben. Miskolci VSC—Nyh. Ta­nárképző Főiskola 3:0 (15:6, 15:4, 15:6). A nyíregyháziak még a játszmákon belül sem tudták megszorítani a bajnokaspiránst. DUSE—Tiszavasvári 3:2 (15:3, 12:15, 15:13, 13:15, 15:13). A ta­valyi ezüstérmes otthonában az igen lelkesen játszó vasváriak kitűnő mezőnyjátékkal majdnem meglepetést okoztak. A DUSE végül szerencsés körülmények között nyerte meg az összecsa­pást, a 7. mérkőzéslabdáját ér­tékesítette. Mezőkövesd—Nyír- bátor 3:0. Megérdemelten nyer­tek a hazaiak. FÉRFIMÉRKOZÉSEK: Nyh. Me­zőgazdasági Főiskola—Hejőcsaba 3:0 (15:4, 15:9, 15:9). Az egyre jobb formába lendülő főiskolás gárda biztosan és megérdemelten diadalmaskodott. Jók: Parti, Ta­kács. Bartha. DUSE—Nyírbátor 3:0. Nem volt vitás, ki nyeri a találkozót. ,11. B IS Tart a veretlenség! Vasárnap a labdarúgó NB II- ben jó mérkőzésnek Ígérkezett a Diósgyőr—Nyíregyháza szom­szédvári rangadó. Túl azon, hogy a két gárda hagyományosain iz­galmas 90 perceket vív, most ve­retlenségi sorozatuk a igazi foci­csemegét sejtetett. Az utóbbi for­dulókban a DVTK hét, az Nyh. VSSC pedig tíz találkozón nem talált legyőzőre! Nos, akik ki­mentek a vasgyári stadionba, nem csalódtak, mindkét szurko­lótábor elégedett lehetett, hiszen a pontosztozkodás azt jelentette: egyik gárda veretlenségi soroza­ta sem szakadt meg. ISMÉT A DMVSC! A labdarúgó NB I-ben ismét az újonc Debrecen szolgáltatott nagy meglepetést vasárnap: pontot vett el a Videotontól, méghozzá Székesfehérvárott! Eredmények: Videoton—DMVSC 2:2, MTK-VM—Tatabánya 2:11, ZTE—SZEOL AK 4:3. A bajnok­ság állása: Dunaújváros—22-es Volán '1:0, Siófok—Sopron 2:0. Nagykanizsa —Kazincbarcika 1:3. A bajnokság állása: 1. Vác 14 9 3 2 30-11 21 2. Volán SC 14 9 3 2 30-13 21 3. Szolnok 14 8 3 3 30-17 19 4. Siófok 11 8 2 4 24-18 18 5. D. Kinizsi 14 6 5 3 22-17 17 6. NYVSSC* 11 8 4 2 25-14 16 7. Dunaújv. 14 6 4 4 13-14 16 8. Hódgép 14 5 5 4 16-13 15 9. Özd 14 5 5 4 19-19 15 10. DVTK* 14 7 4 3 29-19 14 11. Sopron. 14 4 4 6 18-20 12 12. Salgótarján 14 3 6 5 14-16 12 13. N.-kanizsa 14 4 4 6 23-28 12 14. K.-barcika 14 4 4 6 18-23 12 15. Baja 14 3 4 7 14-24 10 16. Szckszárd 14 2 6 6 12-24 10 17. Keszthely 14 4 1 9 15-17 9 18. Bakony V. 14 3 3 8 8-23 9 19. Tapolca 14 2 4 8 14-24 8 20. 22-es Volán 14 2 2 10 19-39 6 1. Videoton 9 6 2 1 17- 8 14 2. PMSC 9 5 2 2 13- 8 12 3. Bp.Honvéd 9 5 2 2 10- 5 12 4. Debrecen 9 4 3 2 11- 8 11 5. Rába ETO 9 4 3 2 13-13 11 6. Tatabánya 9 4 2 3 15- 8 10 7. MTK-VM 9 4 2 3 14- 9 10 8. Csepel 9 5 — 4 10- 6 10 9. ZTE 9 4 2 3 14-11 10 10. Ü. Dózsa 9 4 1 4 10-7 9 11. FTC 9 3 1 5 10-12 7 12. Haladás 9 3 1 5 7-10 7 13. Eger 9 2 3 4 6-14 7 14. Békéscsaba 9 :t l 5 9-19 7 15. Vasas 9 í 3 5 8-14 5 16. SZEOL AK 9 — 2 7 6-21 2 JÓ II. FÉLIDŐ A labdarúgó NB II-ben egy másik rangadót is játszottak, melyen a Volán SC „elgázolta” Szolnokot. Vác, h;a keservesen is, de nyert otthon, igy megőrizte első helyét a táblázaton. Ered­mények: DVTK—NYVSSC 2:2 (1:0) Miskolc, DVTK-stadion, 3000 néző, v.: Puhl. • DVTK: Veréb — Teodora I., Szűcs, Oláh, Görgei, Lippai (Szlo­vák a 65. percben), Menyhárt, Kükő, Szlifka, Dzurják, Szemere. Edző: Bánkuti László. NYVSSC: Rabcsáta — Cséke, Giron, Szikszai, Varga J., Mold­ván, Pólyák, Bücs, Kökény, Vá­gó (Eszenyi az 58. percben). Cse­hi (Szécsi a 82. percben). Edző: Dalnoki Jenő. Szemerkélő eső, csúszós játék­tér várta a csapatokat. A hazai­ak tízperces tapogatózó játék után magukhoz ragadták a kez­deményezést, teljesen beszorítot­ták a nyíregyháziakat. A 14. percben Szemere nagy helyzet­ben az ötösről fejelt fölé, a 1«.- ban Fü'kő távoli lövését a felső léc mentette, a 20.-ban Dzurják fejese szállt mellé, a 35.-ben pe­dig Szemere labdája kerülte el a kaput. A 40. percben aztán már a nyírségi hálóba került a lab­da: Fükő szögletét a kapunak háttal álló Menyhárt csúsztatta a jobb felső sarokba, 1:0. Szünet után az NYVSSC egyre bátrabban kezdeményezett. Bücs mindjárt egyenlíthetett is volna, de csakúgy mint legutóbb a Vo­lán ellen kétszer, most is torony­magasan fölé lőtt nyolc méter­ről ... A sorozatos nyíregyházi támadások a 70. percben értek góllá. Bücs indította a jobb ol­daton Moldvám!, ő középre Esze- nyihez iveit, a cserejátékos pe­dig 13 méterről a jobb alsó sa­rokba lőtt, 1:1. Nem sokáig örül­hettek a a piros-kékek, mert két perc múlva nagy védelmi hibá­ból Oláh 17 méterről ismét veze­tést szerzett a DVTK-nak, 2:1. Ezután elkeseredetten támadtak a szabolcsiak, de a befejezések­be rendre újba csúszott. A 84. percben mégis sikerült az újabb egyenlítés. Kökény mintegy 40 méterről meglőtt szabadrúgását Veréb kiejtette, a másik cserejá­tékos, Szécsi ráesapott a labdái­ra és a fekvő kapus fölött a há­lóba emelte, 2:2. Ellentétes félidőket hozott a közepestől valamivel jobb és küz­delmes rangadó. Az NYVSSC jobb második félidei teljesít­ménnyel megérdemelten jutott az egyik ponthoz. A nyíregyháziak közül Cséke és Kökény végig jól játszott, a többiek gyakori meg­ingásaikkal rendre lerontották „osztályzatukat”. A két cserejá­tékos azonban ezzel együtt Is di­cséretet érdemel, hiszen adódó helyzetüket könyörtelenül ki­használták. További eredmények: Hódme­zővásárhely—Bakony Vegyész 1:0. Debreceni Kinizsi—Baja 2:2, Volán SC—Szolnok 4:11, Vác— Keszthely 1:0, Tapolca—Szék - száírd 0:0, Özd—Salgótarján 2:0, * = a Nyíregyházától és a Di­ósgyőrtől 4—4 büntetőpont levon­va. MÁTÉSZALKAI K. O ... A területi labdarúgó-bajnokság Tisza-csoport j ában kellemetlen meglepetést okozott a mátészal­kai csapat, kiütéses vereséget szenvedett attól a Hajdú Vasas­tól, amelynek ez volt az első győ­zelme . . .! Kisvárda otthon veszí­tette el a megyei rangadót Raka- mazzal szembeni, s ezzel még jobban veszélybe sodorta magát. Az Asztalos SE gólzáporral nyert, lelépte Jászkisért! Baktalórán-t- háza a bajnok jelölt Szabó SE-vel szemben ..papírforma-vereséget” szenvedett, eredmények: Rakamaz—Kisvárda 1:0 (0:0). Kisvárda, 500 néző, v.: Tamasko- vics. Rakamaz: Sárközi — Ka­posvári, Pásztor, Goneth, Nádas- di (Schubert), Bohács, Somogyi, Neuzert, Hidegh, Papp B., Tamás (Veigli). Edző: Szász Simon. KSE: Makkai — Tótn, Nyerges, Soós, Rajzinger, Takács, Bakó, Rubóczky, Szántó, Hegedűs (Nagy G.), Bárdi (Dávid). Edző: Veress István. Jó iramú, válto­zatos mérkőzésen a hazaiak két százszázalékos helyzetet, sőt a 30. percben Takács révén egy l'l-est is kihagytak az I. félidő­ben. A vendéggól a 77. percben esett, egy komtratámadásbó 1. A döntetlen igazságosabb lett vol­na. Gólszerző: Papp B. Jók: Sár­közi, Goneth, Papp B., illetve Makkai, Nyerges, Rajzdnger. Hajdú Vasas—Mátészalka 4:0 (2:0). Hadháztéglás, 1O0 néző, v.: Balázs. MMTK: Kiss — Bartha (Jakab), Vinovecz, Cziine, Kovács, Barcsay (Kosa), Kokas, Súgta, Tarczali, Ungvári dr., Schmidt. Edző: Piros András. A 2. perc­ben kapott gól teljesen megza­varta a szálkái a kát, így a lelke­sen küzdő és jól játszó újonc vé­gül ilyen arányban is megérde­melten nyert. Gólszerzők: Ben­esik A. 2, Albert, Borbély. Szabó SE—Baktalórántháza 3:0 (1:0). Mezőtúr, 400 néző, v.: Né­meth. Baktalórántháza: Szabó — Hielmeczi (Tamás), Madai, Klé- ningier, Papp, Varga, Kozma B., Borbély,, Maries, Kozma J. (Gebri), Farkas. Edző: Bírta Sándor. A listavezető biztos győ­zelmet aratott. Gólszerzők: Ta­kács, Dávid, Hegedűs. Jók: Sza­bó, Madai, Kléninger, Kozma B. További eredmények: Asztalos SE—Jászkisér 6:1 (erről a mér­kőzésről nem kaptunk tudósí­tást), Rák óczif alva—Jászberény 0:0, Olefin SC—Püspökladány 3:1, Haj dúböszörmény—Balmazúj­város 1:2, Karcag—Debreceni Universitas SE 0:1. A bajnokság állása: 1. Szabó SE 11 7 3 1 19- 2 17 2. Olefin SC 11 6 3 2 18- 8 15 3. DUSE 11 7 1 3 19-11 15 4. Lehel SC 11 5 4 2 23-10 14 5. P.-ladány 11 6 2 3 21-14 14 6. Karcag 11 6 1 4 21-18 IS 7, B.-újváros 11 5 2 4 22-14 12 8. Hajdúbösz. 11 4 4 3 19-14 12 9. Asztalos SE 11 5 2 4 18-14 12 10. R.-falva 11 3 5 3 10-11 11 11. Rakamaz 11 4 3 4 11-14 11 12. M.-szalka 11 4 2 5 14-22 10 13. H. Vasas 11 1 6 4 10-18 8 14. B.l-háza 11 2 3 6 10-21 7 15. Kisvárda 11 1 2 8 12-32 4 16. Jászkisér 11 — 1 10 5-29 1 LELÉPTÉK A LISTAVEZETŐT! A megyei lalbdarúgó-baj nökság vasárnapi fordulójában négy gólzáporos mérkőzést láthattak a nézők. Az egyiken, a mátripó- csiák lelépték a listavezető Nagy­kő Ltoi SE-t! Eredmények: Nyh. Volán-Dózsa—Mándok 7:0, Tisza- vasviári—Ibráray 7:2, Varsánygyü- re—Tyuikod 5:0, Tuzsér—Aj ak 1:2, Levelek—Nyírkárász 1:0, Ho- dász—Nyírbátor 1 :li, Máriapócs— Nagykálló 5.Ti, Nagyecsedr-Fe- héreyarmat 2:1, Nagyhalász— Zá- honm 0:0. A bajnokság állása: 1-0 1 A Sportfogadási 'is Lottó Igazgatóság közlése szerint a 43. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 79 da­rab, nyereményük 43 388 forint, 13 találatos szelvény 80 darab, nyereményük 25 967 forint, 12 ta­lálatos szelvény "954 darab, nye­reményük 2885 forint, 11 talála­tos szelvény 9194 darab, nyere­ményük 299 forint, 10 találatos szelvény 84 466 darab, nyeremé­nyük 49 forint. A közölt adatok nem véglegesek. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopkifr János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf, 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztöség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni elő­fizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában.’Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1. llagykáUó 13 8 4 1 15-10 20 2. X.-vasvári 13 8 3 2 30-13 19 3. aláhony 13 7 4 2 28-12 18 4. Volán-D. 13 6 4 3 24-12 16 5. Nagyecsed 13 5 6 2 21-18 16 S. N.-halász 13 6 3 4 24-11 15 7. Ajak 13 6 3 4 18-15 15 8. Nyírbátor 13 5 3 5 20-17 13 9. Máriapócs* 13 7 — 6 21-23 12 10. V.-gyüre 13 3 5 5 19-21 11 11. Tyúkod 13 5 1 7 16-21 11 12. Levelek 13 5 1 7 11-16 11 13. F.-gyarmat 13 5 1 7 18-28 11 14. Hodász 13 2 7 4 12-25 11 15. Ibrány 13 2 5 6 17-23 9 16. Tuzsér 13 4 1 8 16-22 9 17. Ny.-karász 13 4 — 9 10-22 8 18. Mándok** 13 3 1 9 18-29 4 • = két, •• = három büntető­pont levonva! jjr*& j gt.i t j if fij

Next

/
Thumbnails
Contents