Kelet-Magyarország, 1984. október (44. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-20 / 247. szám
1984. október 20. Kelet-Magyarország 3 NYÍREGYHÁZA J ó pár hétig azon töprengtem, mit is írnék, ha egy készülő enciklopédiában a NYÍREGYHÁZA címszó alá kellene megírnom egy cikket. A hevenyészett felsoroláshoz szinte kínálják magukat a tények: 116 ezer lakos . .. gumi- és papírgyár . . . „alma- metropolis” . .. iskolaváros ... Sóstófürdő ... húszezres Jósaváros.... Hild János emlékérem... (Milyen kevés és milyen sokat mond ez a pár szó erről az idegen által is rokonszenvesnek titulált városról !) Nyíregyháza négy évtizedét számba venni rendkívül nehéz, s az újdonságszaporító esztendők múlásával egyre nehezebb lesz. A visszaemlékezésre vállalkozó már ma , is csak felvillanthat olyan tényeket, amelyék mindegyike bizonyítja, hogy az utóbbi 40 évben megháromszorozódott városi lakosság szeretettel vallja magáénak azt a valóságos várossá vált települést, ezt a szunnyadásából ízléses arányúvé, rokonszenvessé ébredt várost. Ezekben az években töltöttük meg vibráló feszültséggel a megyeszékhely addig formális rangját, tehát az alig nemzedékváltásra elegendő négy évtized emelt 116 ezer lakosú, szép nagy várost az addig megyvenezres nyírségi városkából. S ha tettük is ezt megannyiszor, a város felszabadulásának korábbi évfordulóin, ma is emlékeztetnünk kell, mégpedig a történész soraival a 40 év előtti pillanatokra: „A debreceni hadműveletek befejező szakaszának főbb eseményei Nyíregyháza környékén zajlottak le. A szovjet csapatoknak 1944. október 31-én sikerült Nyíregyházát felszabadítani. . . A fasiszta barbárság Nyíregyházán is súlyos nyomokat hagyott. Lerombolták a vasúti hidat, a sóstói felüljárót. Megrongálták a Nyíregyházáról Toikaj, Miskolc, Vásárosna- mény, Polgár, Kisvárda és Debrecen felé vivő vasútvonalakat. Teljesen használhatatlanná tették az állomás épületét. Lerombolták Nyíregyháza központi postahivatalát, távíró és távbeszélő berendezését. 44 október 31-én a visszavonuló német csapatok aláaknázták, majd felrobbantották Nyíregyháza villanytelepét, mintegy 3 és fél millió pengős kárt okoztak. Felrobbantották a három gabonaraktárat, a Jú- lia-malmot is. Lerombolták az Artita Főzelék és Gyümölcsszárító Konzervgyárat, ahol 250 munkás dolgozott. Elpusztították a dohánygyárat, felrobbantották a város víztartályát. A Hangya raktáraiban 660 ezer pengő értékű bőráru lett a tűz martaléka. így pusztult el egy borsóhántoló üzem is, s a németek megsemmisítették a nyíregyházi repülőteret.” Tragikus leltár ez. Erre kellett építkezni. A felszabadulás óráitól úgy másfél évtizeden át a fejlődés lehető legcsendesebb szakaszáról számol be a krónikás: az újjáépítés itt a háború előtti ipari és közművelődési létesítmények helyreállítását, tehát alig észrevehető, de akkor mégiscsak fontos lépéseket hozott: dohányfermentáló, új vasútállomás, irodaház és emeletes lakóépület a központban ... Dózsa és Béke mozi, József Attila kultúrház, vendégtársulatokkal játszó színház... A hatvanas évek elején azután megpezsdült a „szőke város”. Előbb a közművelődésben, oktatásban, majd a gazdaság szférájában is. Az évtized közepén a párt Politikai Bizottságának — mondhatni — történelmi jelentőségű határozata állást foglalt a' megye, s így annak székhelye gyorsabb ütemű fejlesztése mellett. A határozat nyomán a HAFE beruházásánál történt meg az első kapavágás, majd olyan ipar települt Nyíregyházára a következő években, amely Szabolcs-Szatmár ipari központjának rangjára is emelte a várost. Űj szakmákat tanult a nyírségi ember a Taurusban, az Universilben, a Mezőgépnél, a Szabolcs Cipőgyárban, a Vagépnél, s a papírgyárban és még hány helyen másutt! A városfejlesztés aranykora volt ez, amely ingázóink tömegét hozta haza más vidékről, s a város hírét kovácsolta ország-világ szerte. Ez a hatalmas impulzus hasznos gondokat is szült: az ipar- telepítés nyomán felgyorsult a városiasodás, s ezt olykor rohamléptekkel sem mindig sikerült sokoldalú infrastruktúrával követni. Ez az időszak, amely a bokortanyák koszorújába zárt Nyíregyházát a kispar- cellákkal csíkozott városhatár helyén korszerű, gépesített, ma már 90 ezer hektáros mezőgazdaság központjává, feldolgozó iparával (almatároló, konzervgyár, tejporgyár) a környező falvakat, tanyákat partnerévé alakította. Országosan párját ritkító jelenség a város lakóinak számszerű növekedése. Gondoljunk csak arra, hogy 1960-ban többé-ikevésbé 60 ezren, tíz évvel később 70 ezren, s ma 116 ezren élünk itt! Ehhez az évtizedenkénti tízezres növekedéshez persze az is hozzájárult, hogy 1952-ben Sóstóhegyet, 72-ben Nyírszőlőst, 79-ben Orost és tanyavilágát csatolták a városhoz. És az is tény, hogy Szabolcs-Szatmár minden harmadik lakosa Nyíregyházán és vonzáskörzetében él, mert hiszen mai közigazgatásunknak több mint 200 ezer ember gondját kell viselnie. Emlékezzünk arra, amikor még csak a Kossuth tér sarkán lévő Állami Áruház (ma Centrum) és a térből kivezető utcácskák pár méterén árusító, egykét személyes kis üzletek kínálták a bevásárlást, ma pedig a Nyírfa, a Kelet és az ezerarcúvá szakosodott boltok, impozáns önkiszolgáló élelmiszer ABC-k egész sora várja a vevőt. Éttermeink, szállodáink, szaporodó, szépülő idegen- forgalmi helyeink, változatlan szépségében virágzó Sóstónk a kempingjével, az ottani és a városi, Malom utcai uszoda télen-nyáron várja a hazait és az idegent. S hogy mennyire féltve óvjuk — ha nem is műemlékgazdag — szecessziójával, eklektikájával értékes városkülsőnket, szerény, de kedves hagyományainkat, mi sem bizonyítja jobban, mint a Korona reneszánsza, tanácsházánk és más belvárosi épületeink kozmetikája. A régi Nyíregyháza, tehát Krúdy álomvilágának egykori színhelye csak a konflis és a talyigás jelenlétével volt teljes. A későbbi évtizedekben a sárgászöld csilingelő villamos nélkül nem tudtuk elkép- zelini városunkat. Napjainkban se konflis, se villamos: a Volán-buszok szelik át, szövik b€ a várost, hozzák be a környékről naponta iparunkba ingázókat. És ezrek apró napi gondja már nem is az, hogy felfér-e az egymás után induló autóbuszokba, hanem, hogy reggel fél 8-kor jut-e még üres hely személygépkocsijának a város központjában ... Kis és nagy szárnyalások alakították az összességében magas ívű röppályát, amit ugyanebben az utóbbi néhány évtizedben befutott a művelődés ügye Nyíregyházán. Hol van már a szombat esti irodaházi össztánc, a Korona 5 órai teája, mint úgyszólván egyetlen szórakoztató rendezvény? Először a kisebb kerületi művelődési házak nyíltak meg a tanácsok és a pántszervezetek összefogásában (Honvéd utoa, Városmajor, Kun Béla utoa, Jó- saváros). A 70-es évek elején létrejött a városi művelődési központ, 81-ben impozáns épületével a Megyei és Városi Művelődési Központ, s ugyanettől az évtől önálló színtársulattal, lassan gyökeret eresztő gárdával játszik a Móricz Zsigmond Színház, az ország egyik legfiatalabb társulata. Lehetetlen ezúttal számba venni ezt a fejlődést, ami akárcsak a Krúdy filmszínház átadása óta történt a közművelődésben, ezért csak nagy léptekkel, emlékidézőül: megnyílt a Benczúr-terem, a Sóstói Kulturpark. Az „Együtt Nyíregyházáért” akció létrehozta a napközis és úttörőtábort. Űj, modern otthonába költözött a megyei könyvtár. Az amatőr mozgalmat olyan együttesek fémjelzik, mint a Szabolcs- Volán táncegyüttes, a Szabolcsi szimfonikusok, az Ifjú zenebarátok kórusa, a Tanárképző Főiskola női és vegyes kara, az Ifjú Gárda zenekar. Képzőművészeink is meghatározó szerepet vállaltak a város arculatának formálásában. Nyíregyházi rendezvények három évszakot tettek élménydússá: másfél évtizede minden tavasz a nyíregyházi művészeti hetek jegyében nyílik, szórakoztató programjával köszönt be a Nyíregyházi Nyár és hagyományt teremtett a Nyírségi Ősz is. E negyven évben a fiatalok, az iskolák városává „vénült” Nyíregyháza, az a város, ahol még az 50-es években is a Szabolcs utcai földszintes házikóban megbúvó kereskedelmi középiskola, a Kossuth, a Kölcsey és a Zrínyi ígérte csak a továbbtanulást. Amikor országszerte hozzáláttak a művelődés szerkezetének átalakításához, nálunk is erőteljes, mégpedig tartalmi lépésváltás történt: előtérbe került az iskola nevelő funkciója, s ezzel együtt gomba módra szaporodtak új iskoláink. Soha nem ismert szakmák hono- sodtak meg a nyírségi fiatalok körében, amikor megnyíltak az új szakmunkásképzők és a szakiskolák (egészségügyi, élelmiszer- ipari, vízügyi és más szakmák alma materei). És egy jeles dátum: 1962-ben a Bessenyei György Tanárképző Főiskola, majd ez* követte az évek múltával a képesítés nélküli pedagógusok fogyatkozó arányai 1972 — mezőgazdasági főiskola országosain is egyedülálló mezőgazdasági mérnökpilóta képzésével. s ez az a negyven í|N óv, amely átala- J J kította Nyíregy- ■"1 háza város külső ■ i arculatát és a JLJ városlakók otthonait is. Bontakozik a Kis- és nagykörútrendszer, ma már történelmi emlék a nádfedeles, vályogházak helyén kinőtt Déli alközpont, ahová — mint egy régi városlakó emlegeti — nem volt könnyű becsalogatni az első lakókat. A hatvanas években kiépült az Északi körút, „merész” ívében — az első szövetkezeti házsor, majd jött az Északi alközpont, a 20 ezer lakosú Jósaváros és ma már olyan lakónegyedünk is van (Örökösföld), amely csak nevében őrzi az egykori városi tanyavilág nyomát. A néhány artézi és a sok- sok ásott kút, no meg a Bujtos árkába csordogáló szennyvíz — a régmúlt. Közműhálózatunk — jó ivóvizével, távhőszolgáltatásával és a szennyvízelvezetés egészséges megoldásával — ugyancsak méltó az urbanizált település rangjához. Nyíregyházán mindig voltak, ma is élnek álmodozók, akik a földön járva lendítik tovább városunkat egy emberléptékű úton. ök ma a kis- és nagykörút- rendszer befejezését tervezik, új lakásokhoz készítik elő a terepet, az eszközt, Domus Áruházért viaskodnak, kisközösségi kábeltévé telepítésén törik a fejüket. Mert a 40 év nem lehet szakaszhatár. Versenyt fut ez a város ma is a gondokkal, hogy az itt felnövő nemzedékek is otthonuknak rendezhessék be Nyíregyházát. SZILÁGYI SZABOLCS A felszabadulás utáni első középület, az Irodaház. Üj színfolt az egykori Zöldség-, ma Szabadság téren: a művelődés és a szakszervezetek háza. Rózsa utcai látkép. Ilyen volt egykor a megyeszékhely majd minden utcája. Nyíregyháza madártávlatból. Középen a régi város — két oldalt az új. Balról az Északi körút, jobbról h Jósaváros. (Jávor L. felvétele)
