Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-05 / 208. szám
2 Kelet-Magyarorazág 1984. szeptember 5. Önzetlenül a városért Megszoktuk őket. Hozzátartoznak a város ünnepeihez. Házigazdái is az ünnepeknek, akár díszőrséget állnak, akár forgalmat biztosítanak. Kisvárosban persze nemcsak a munkásőr egyenruha, hanem az egyenruhában az ember is ismerős. Gyárban, munkahelyen, az utcán, ahol élünk, ahol naponta találkozunk. Ezúttal munkásőrökről írunk. Fiatalokról és már nem fiatalokról. Munkások, akik ott dolgoznak a gyárainkban, dolgozók, akik tanári katedrára állnak, orvos, aki fehér köpenyben, hivatalnok, aki íróasztalnál szolgál. Parancsnok, aki egyszerű brigádtag, ország- gyűlési képviselő, aki a munkásőr szakaszában beosztott. Emberi közösséget teremteni tudó világ is az övék. Az egyenruha önmagában sehol a földkerekségen nem tesz társsá, de a közös eszme, az együtt teljesített embert próbáló feladat, baráttá tehet akár minisztert és segédmunkást, iparost és orvost, időst és fiatalt. Segítenek, ahol kell... Feleségek A munkásőrfeleségekről ritkán hallunk. Milyenek ők? Amikor másnak hét vége van, amikor más a telkére indul, barkácsol, vagy éppen hasznot adó fusimunkába kezd, ők ételhordóba rakják a még meleg ebédet... Amikor máshol teljes a család, akkor ők zokszó nélkül mossák a gyakorlaton beszennyeződött egyenruhát, vagy várják a szolgálatból hazatérő férjet. Amikor az egész országnak ünnepe van, amikor mindenki kirándulni, vikendezni készül, akkor ők hajnalban várják a szolgálatból érkező férjeiket. Amikor a szomszéd félezret keres a vasárnapi „maszek” munkával, ők a férjeik egy társának segítenek házat építeni. Aztán ... Amikor talán egy másik asszony, kocsmából várja haza rettegve a férjét, ők egy közös kiránduláson jussolói a férfiak főzte ebédnek. Amikor egy család nehéz helyzetbe kerül, ők biztosak abban, hogy jönnek a társak, segítenek, hogy jóra fordul a nehéz pillanat. Amikor a gyerekeik nőnek, akkor bizonyosak lehetnek abban, hogy a gyerekeik az ő életüket mintázzák, majd valamikor. És amikor az anyagiasodó világban kinccsé válik az emberi érték, akkor ők, ezek a feleségek csodálatosan gazdagok. ÜJ BOLTOK Javuló ellátás Vannak észrevétlen, vagy majdnem észrevétlen változásai a hétköznapoknak. Mátészalkán, a közelmúltban, butikok, boltok, elárusítóhelyek sora nyílt, javítván az ellátást. Képünk a Fürst Sándor utcai fagylaltozóban készült. Nyárvég ez a javából, még jó a fagyi, de nyakunkban az ősz. A város kereskedelemhez értő szakemberei számokkal is igazolhatják, hogy mennyivel jobb volt és jobb az ellátás idén, mint volt az, kevesebb bolttal tavaly. A fagylalt persze elfogy a nyárral, de marad a friss sütemény. Jóízű mindennapi örömünknek... (Császár Csaba felvétele) Patrióták egyenruhában Csűrös Andor, a munkásőrség Rózsa Ferenc városi egységének parancsnoka némileg zavarba jött, amikor (csak úgy mellesleg, mint volt tanáromat itt Mátészalkán), arra kértem, próbáljuk valamiképpen számokban kifejezni, hogy mit tesznek a városban élő munkásőrök a városért, a várospolitikai apró feladatok megvalósításáért. Nincs ugyanis ilyen számadás, vagy ha lenne is, pontatlan lenne az. Nmm fór a statisztikába — Azt, amit mi munkásőrök testületileg teszünk, kiszámíthatom, de ez csak egy szám. A fontosabb, és az ennél számottevőbb nem fér a statisztikába. Mi tudjuk egyformán, hogy mekkorát nőtt ez a város. Hogy kik is a munkásőrök. Nem tudok mást felelni, mint azt: ISG- sek, MOM-osok, Mezőgépesek, BFK-sok, termelőszövetkezetiek és áfészesek, hivatalban dolgozók és sorolhatnám tovább. Valamennyien olyan emberek, akiket a maguk kollektívájában emberként is szeretnek és tisztelnek. Nincsen, nem is lehet olyan kimutatás, ami dokumentálná, hogy abban a szocialista brigádban, ahol három munkásőr dolgozik, mennyi köze van a munkás- őröknek a brigád társadalmi munkavállalásaihoz. Lehet, hogy egy munkásőr meg tud mozgatni egy egész brigádot, lehet, hogy három kell ehhez, de vannak példák, amik magukért beszélnek. — A város, ebben az esetben a várospolitika mai viszonyának egyik jellemző történetét hadd mondjam el. Annak idején jöttek hozzánk: hihetetlen rövid határidő alatt le kellett bontani néhány házat a mai Márka helyén. Egy hét alatt lebontottuk. Erőpróbának volt ez nagyszerű. Elmondhatnám, hogy óvodák teljes festését, a Keleti lakótelep sportpályájának gondozását, óvodák patromálását vállalják munkásőreink, pontosabban azok a brigádok, ahol munkásőreink vannak. gyón örültem, örültünk, azért van az emberben egy olyan érzés: nem lehet véletlen ez. A Hild-érem a városnak, a társadalmi munkáért kapott népfrontzászló, a mi kitüntetésünk ... Az emberek, akik mindennek a munkásai, a részesei voltak, ugyanazok. Az itteniek és közöttük mi is, a munkásőrök. Ez a kollektíva, amelyben sok feladatunk, jó néhány nehéz munkánk, de temérdek örömünk is volt. És lesz is még. Egyenruhában, szolgálatban, de a civil életünkben isi Mentőakció Amíg a parancsnok szobájában ültem, jó néhányszor ránkkopogtak. Minden kopogtató egy- egy érdeklődő volt. Honnan, mikor indul a busz...? Hol kell jelentkezni, kell-e még ember. . A munkásörök egy társa súlyosan megbetegedett. Kórházban van és jött az üzenet, hogy vér kell, emberek. Negyvenen fértek abba a buszba, szolgálaton kívül utaztak vért adni. Várost néznek Országos kUiöndij — Tavaly kaptuk meg az országos parancsnok külön- díját. Túl azon, hogy naMátészalka várospolitikájával ismerkednek szombaton a Kisvárda város munkásőr- egységének parancsnokai, és természetesen a családtagok is. A programban várospolitikai beszámoló, városnézés, múzeumlátogatás szerepel. A munkásőrcsaládtagok baráti találkozóján folytatódhat a tavaly megszakadt számtalan beszélgetés, hiszen egy évvel ezelőtt a kisvárdai munkás- őregység vendégei voltak a mátészalkaiak. Bizonyára most is lesznek befejezetlen mondatok, de a befejezés kényszere már maga a barátság. Ezért örül a város, az első szeptemberi hét vége kedves vendégeinek. Kis emberi öröm Egy tanácstag maglójából A tanácstag naplója képzelt napló, de minden bejegyzése igaz, hiszen ott, azoknál a mondatoknál nyílik fel, amelyek valamiképpen nagyon fontosak. Kinek- kinek más ez, de együtt lesznek majd egyszer hétköznapi történelemmé. Fazekas László, az ISG munka- és tűzvédelmi előadója 1970 óta tanácstag. Megválasztása óta tagja a városi tanács végrehajtó bizottságának is. — Hogyan kezdődött? Valahogy biztosan azzal, hogy született szálkái .vagyok. Apám a MÁV-nál volt kőműves. A gyerekkoromból, 1947- ben születtem, nagy-nagy beszélgetésekre emlékszem. Persze, hogy így nevelődik ki az emberben a közéletiség, az olyan érzékenység, ami nélkül ezt csinálni nem is lehetne ... — A tanácstagság? A nyolcadik osztály elvégzése után dolgozni mentem. Közben tanultam szakmát, érettségiztem, végeztem el az esti egyeEröpróba Már a megalakuláskor a legközéletibb, az életünkhöz legközelebb érző emberek kerültek ide és ezekből lett egy nagyszerű közösség. Itt, a legrégebbiek kockázattal, de teljes szívvel mondtak igent erre a világra. És őket igazolta az idő, természetes hát, hogy szavuk, tekintélyük van. És jöttek hozzájuk a fiatalok. Mi szigorúak vagyunk magunkhoz és következetesek a gondolkodásban!. Legenda egy házról Egy házátadás története már-már mesébe illik: élt Paposon egy négygyermekes, valamikor megbecsült, aztán szeszre szokott család. És élt egy másik is. Virág Jánosék, akik megpróbálták a lehetetlent: perbe szálltak a balsorssal. Előbb jó szóval, aztán egyre több szigorúsággal. Reggelenként vitték D- ékhez a „gyógyszeres” teát. Gondjuk volt a gyerekekre, és mert magukban kevesek lettek volna mindehhez, amikor D-ék már nem ittak, szövetségeseket kerestek a jóhoz. — Ügy gondoltuk — mondja most Virág János, hogy addig segítünk, amíg megérdemlik. Szóltam a barátaimnak, sokáig voltam Szálkán, hogjpén belevágok: segítek új házat építeni azoknak, hogy a jórajövő életnek legyen hol meghúzódnia. Kik segítettek? Annak idején Lánczi elvtárs, napok alatt intézte el a papírokat, itt a tanács, a népfront, Szálkáról a munkásőr barátaim. Belevágtunk. A házavató ünnepség napján a szálkái munkásőrök egyik egysége 12 600 forint értékű üvegezési munkát varoztam, nem mérjük, hogy ki hány száz forintot segített? Én kétszer is kórházban voltam közben, de ahányszor hazajöttem, újrakezdtük azt is, ami megállt. És látja: most kész a ház, olyan akár egy új élet. Fényképezzük az új házat, és jólesne elmondani az emberről, a világról, a gyárainkról, a brigádjainkról a fény- képezhetetlent. Hétköznapi legenda ez egy gyógyuló családról, egy másikról, aki segíteni tudott, és sok emberről, brigádról, gyárról, akik a szándékot az ünnepig dajkálgatták. A négy gyerek közül három otthon van. A negyedik szakmunkástanuló, a kollégiumi szobája falára már gyűlnek a tizenéves álmokat őrző képek. Mekkora ez a város? Az a Paposon épült ház már valóság, s az- álmodás szabadsága. végzett el, hogy a ház igazán lakható legyen. És ott voltak, akik a szállításban, ott, akik a többi munkában segítettek. A gyárak neveit is elég lenne felsorolni, ahonnét segíteni jöttek. És amíg a ház épült, okos emberi gyönyörűségre gyógyult egy család. Virág János mondja: — Nem számolom, menynyi, hány tízezer forintot futem három évét. 1970-ben szólt Tinái elvtárs, hogy gondolkozzak: ha jelölnének, vállalom-e? Elvállaltam ... — Mire emlékszem szívesen? Nézze meg ezt a várost, és akkor rájön, hogy rengeteg dolog van, ami valamikor nehéz volt, és aminek most már csak örülhet az ember. A gyártól az útig, az iskolától a kórház bővítéséig ... — Tanácstagként, még a Teleki—Vasvári utca környékén, volt két ismerős család, akik már-már perre mentek egy átcsorgó eresz miatt. Vagy két hétig hol az egyiknél, hol a másiknál, aztán nálam beszélgettünk át estéket. És béke lett a dologból. Kis emberi öröm ez, de a tanácstagi munkáért ez a legszebb fizettség. — Mondjak rosszat is? Rendben. Most az Alkotmány utcán lakom. A régi körzetemben — úgy érzem — közelebb voltam az emberekhez, és mások voltak az emberek. Ott egyformábban szerettük ezt a várost, itt a bérházalt között mindenki egy kicsit befelé fordul. Ott adtunk is ahhoz amit kértünk, itt többen inkább várják, hogy szolgálja ki őket a társadalom ... — Nem vagyok rosszkedvű ember. Még ebben az új környezetemben sem. Az együttélést meg kell tanulni. Egy emelet nem egy utca, sokfe- lől jöttek, akik jöttek, de időt kell hagyni arra, hogy mindez jóra jöjjön, és a most egymást sem ismerők barátok legyenek. Az oldalt összeállította: BARTHA GABOR
