Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-02 / 206. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. szeptember 2. HÉTFŐ: KEDD: SZERDA: CSÜTÖRTÖK: PÉNTEK: SZOMBAT: A csendes-óceáni térség atommentesítéséről tárgyalnak Tuvalu fővárosában — Todor Zsivkov fogadja a mozambiki államfőt — A szíriai elnök líbiai látogatása Választás a Dél-afrikai Köztársaságban az ázsiai lakosság 82 százalékos bojkottjával — Papandreu és Kiprianu a ciprusi válságról tanácskozik, mind a görög, mind a török népközösség elfogadja az ENSZ-főtitkár felhívását — Izraeli támadás egy palesztin tábor ellen A Biztonsági Tanács megkezdi a dél-libanoni helyzet vitáját váratlanul meghal Pierre Dzsemajel falangista pártvezér * Ünnepségek a szlovák nemzeti felkelés évfordulóján Nicaraguában lelőnek egy határsértő repülőgépet — Lengyel nyilatkozatok a konszolidációról a gdanski megállapodások negyedik évfordulóján — A Discovery amerikai űrsikló felbocsátása A líbiai parlament valamint a marokkói népszavazás elfogadja az államszövetségi terveket — Elvi megállapodás Izraelben a nagykoalíciós kormányról — Üjabb feszültség Indiában a szikh mozgolódás kapcsán Befejeződnek Genfben az ENSZ égisze alatt folytatott, közvetett afgán—pakisztáni megbeszélések — Nemzetközi békenap, megemlékezések a II. világháború kitörésének 45. évfordulóján A hét három kérdése O Miért került előtérbe az atommentes övezetek ügye? Funaíutinak a nevét ritkán olvashatjuk a távirati jelentésekben. Pedig a fővárosról van szó, igaz mindössze 826-an lakják. Maga az ország — az 1978- ban elnyert függetlenség előtt Ellice-szigetekként a brit gyarmatbirodalomhoz tartozó Tuvalu — sem nagy. Kilenc szigete összesen 25 négyzetkilométer területű és népessége alig éri el a nyolcezer lelket. Funafuti a héten azonban fontos nemzetközi konferencia színhelyéül szolgált. A Csendes-óceán déli részén elhelyezkedő tizennégy ország vezetői — közöttük Bob Hawke ausztrál kormányfő — gyűltek egybe és megállapodtak: szerződést készítenek elő a térség atomfegyverektől való mentesítésére. Ezt egy munkabizottság fogalmazná meg, s a jövő évben esedékes újabb találkozón írnák alá. A tervezett okmány lényege, hogy az érdekelt államok nem gyárthatnak, nem szerezhetnek be, nem tárolhatnak és nem használhatnak nukleáris fegyvereket. Az elképzelést a nemzetközi biztonság érdekében vállalt elhatározásnak tarthatjuk, a TASZSZ szovjet hírügynökség alapvetően pozitívnak jellemezte. Egy lényeges kérdés azonban nyitva maradt: befuthatnak-e atomfegyverekkel felszerelt hadihajók a szerződést aláíró államok kikötőibe. Ausztrál indítványra — s ez nem véletlen, hiszen az ötödik kontinenst katonai szerződés fűzi az Egyesült Államokhoz — olyan döntést kívánnak hozni, hogy erről minden résztvevő állam maga határozzon. A funafuti értekezlet időben egybeesett annak a válasznak közzétételével, amelyet Csernyenko, az SZKP főtitkára, szovjet államfő intézett a manchesteri városi vezetőkhöz. Az angol városban még a tavasszal nemzetközi tanácskozást rendeztek az atommentes övezetek ügyéről s ezzel kapcsolatosan nyilvánított véleményt a szovjet vezető, hangsúlyozva a nukleáris fegyverektől mentes zónák kialakításának jelentőségét. Az atommentes övezetek lehtősége negyedszázada került a politikai viták asztalára, az első javaslatok, a többi szocialista ország támogatásával, Varsóból hangzottak el. Azóta különböző gyakorlati tervek rajzolódtak ki egy atommentes Észak-Eu- rópára, Balkánra, közép-európai denuklearizált sávra, ez utóbbira Palme svéd miniszterelnök tett indítványt. A stockholmi konferencián is nagy figyelmet szentelnek e kezdeményezésekre. Ugyanakkor befejezett szerződés csupán egy létezik: érvényben van az Antarktisz atommentesítéséről kötött megállapodás. Ha a funafuti javaslatok célhoz érnek, a második szerződés újabb lendületet adhat a további nem- zetkl jogi formákba öntött megállapodások elfogadásához. Napjainkban, amikor a kelet—nyugati kapcsolatok s a fegyverzetek korlátozására irányuló erőfeszítések, az ismert amerikai magatartás miatt lényegében befagyni látszanak, az atommentes övezetek ugyan részkérdést képeznek, de olyan elem, amelyre különösképpen a feszültebb nemzetközi viszonyok között, érdemes odafigyelni. © Mi történik a Közel- Keleten? Négy héten át vajúdtak a hegyek, s valószínűleg megint a szólás- mondásbeli egeret szülték. Az izraeli nagykoalícióról van szó, a kát vezető párt- szövetség, az eddig kormányzó Likud, s az ellenzékben volt Máárách egyezségéről. Már abban is megállapodtak, hogy miniszerelnöki staféta formájában kormányoznak, az első huszonöt hónapban Peresz, a másodikban Samir áll majd a közös kabinet élén. Ugyanakkor sok kérdés még rendezésre vár, további tárgyalásokra van szükség. Mindezidáig nem látott érdemi jelentés napvilágot arról, miben is egyeztek meg Hogyan képzelik el a telepítés politikát (a Likud a folytatás, a Máárách a befagyasztás mellett kardoskodott; a dél-libanoni helyzet alakulását) a Likud tartósan be akart rendezkedni, az eddigi ellenzék hathónapos kivonulási határidőt emlegetett; s abban sem alakult ki közös álláspont, hogy miként fékezzék meg az idén 400 százalékosra becsült inflációs rátát. A munkapárti szövetség bal oldala a százhúsz tagú parlamentben hat képviselővel rendelkező MAPAM, a támogató voksok megvonását fontolgatja, ebben az esetben viszont a Likud elképzelései még inkább befolyásolhatnák a következő éveket. Minden jel arra mutat, hogy egy nagykoalíció formális megalakulása esetén is súlyos belső harcok várhatók, s az izraeli politika aligha tud és akar valamit tenni a közel-keleti rendezés érdekében. Ennek jelét lehet felfedezni Dél-Libanonban, ahol az izraeli megszálló csapatok változatlanul útelzárással szigetelik el a déli terület jó hatszázezer lakosát az ország többi részétől. Az ügyet a Biztonsági Tanács is tárgyalta, de hatékony intézkedés nemigen történhet, mivel az Egyesült Államok máris vétót helyezett kilátásba egy Washingtonnak és Izraelnek nem tetsző határozati javaslat esetére. Libanonban magában is zavaros a helyzet. Folyik a vita arról, hogy miként biztosítsák a központi hatalom kiterjesztését, magyarán szólva: a kormányhadsereg ellenőrző szerepét a polgárháborús vonalakon. A nemzeti erők kiegyensúlyozottságot kívánnak, s a kulcsszerepet játszó hadsereg újjászervezését; a jobboldal amellett kardoskodik, hogy egy reakciós vezetés alatt álló kormányerő elsősorban a Suf- hegységet, a drúzok legfontosabb támaszpontját „paci- fikálja”. Ez viszont az erőviszonyok felborulásához vezethetne. Váratlanul elhunyt a magyar tv-nézők által is jól ismert Pierre Dzsemajel, a falangista párt vezére. (A hetvennyolc éves politikust egy órával egy fontos tanácskozás után érte szívroham.) Halála tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű helyzetet. Kétségtelen, utódlási harc várható. Noha maga Dzsemajel a reakció egyik vezéralakja volt, mégis csak részt vett a nemzeti egységkormányban, s elnök fiára való tekintettel sem kívánt felégetni minden hidat. Lehetséges utódai közül ez nem mindenkire vonatkozik . .. O Mi áll a nicaraguai repülőgépügy hátterében? Nicaragua- felett lelőttek egy C—47-es repülőgépet, amely Honduras irányából hatolt be az országba és a kontráknak (el lenforradalmároknak) szállított fegyverutánpótlást. Személyzetének valamennyi tagját nem tudták azonosítani, de a repülőgép parancsnoka Somoza diktátor fiának egykori főpilótája volt. Az is kiderült, hogy a repülőgép a CIA, az amerikai hírszerző ügynökség közreműködésével jutott a nicaraguai népi rendszer ellen hadat viselőkhöz. Az idegháború tehát tovább folytatódik, sőt fokozódik a november 4-i választások közeledtével. Az áhított katonai sikert nem képesek elérni a kontrák, de komoly gazdasági károkat okoznak, elvonják az energiák jó részét a sürgető feladatoktól, s különösen felháborítók azok a merényletek, amelyek az ír- ni-olvasni tanító fiatalok, a Magyar vezetők üdvözlő távirata vietnami A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, az ország függetlensége kikiáltásának 39. évfordulója alkalmából Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke üdvözlő táviratot küldött Le Duannak, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkárának, Truong Chinhnek, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsa elnökének és Pham Van Dongnak, a Vietnami Szocialista Köztársaság Minisztertanácsa elnökének. A távirat a következő : Libanoni asszony és gyermeke sirdogál az ország déli részén egy átkelőhelynél, arra várva, hogy a megszálló izraeli katonák átengedjék őket. kávéaratást segítő önkéntesek és mások ellen végbe- mennek. Az ellenforradalmárok mozgásterét kétségkívül szélesíti, hogy a sandinisták nem rendelkeznek légierővel. Managua ezért fordult barátaihoz és ez irányú segítséget kért, amelyre fenyegetőzések sora volt a válasz Washington részéről. Különös logika: a törvényes nicaraguai kormányhatalom — az Egyesült Államok szerint — nem rendelkezhetne a védelmét szolgáló repülőgépekkel, de az ellenforradalmárok vágyainak szárnyakat biztosíthat a CIA ... Réti Ervin „A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, az ország függetlensége kikiáltásának 39. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, dolgozó népünk nevében elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsának, Minisztertanácsának, a baráti vietnami népnek. A magyar kommunisták, népünk őszintén üdvözli azokat az eredményeket, amelyeket a vietnami nép kommunista pártja vezetésével a társadalom és a gazdaság szocialista átalakításában elért. Változatlanul szolidárisak vagyunk azzal a harccal, amelyet e vívmányok megvédéséért és megszilárdításáért folytat. Nagyra értékeljük és támogatjuk a Vietnami Szocialista Köztársaság külpolitikai törekvéseit, és kezdeményezéseit, amelyek Délkelet-Ázsia békéjének és biztonságának erősítésére, a térség országai közötti kölcsönösen előnyös együttműködés kialakítására irányulnak. Meggyőződésünk, hogy pártjaink, országaink és népeink barátsága és együttműködése a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus elvei alapján tovább erősödik a szocializmus és a béke ügyének javára. Nemzeti ünnepük alkalmából további sikereket kívánunk önöknek, a vietnami népnek a pártjuk V. kongresz- szusán elfogadott célkitűzések megvalósításához, hazájuk felvirágoztatása érdekében kifejtett felelősségteljes tevékenységükhöz.” A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Apró Antal, a2 országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Nguyen HUu Tho-t, a VSZK nemzetgyűlésének elnökét. A Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Szolidaritási Bizottság, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa ugyancsak táviratban köszöntötte vietnami partner- szervezetét. Uruguay>i amnesztia Az uruguay-i katonai kormányzat börtönéből, a legfelsőbb bíróság rendeletére, pénteken szabadon bocsátották Jaime Gerschunit, az Uruguay-i Kommunista Párt egyik vezetőjét. A katonai junta, a novemberre tervezett választások hangulatának javítása érdekében engedélyezte, hogy a legfelsőbb bíróság felülvizsgálja 700, sok éve börtönbe vetett politikai fogoly ügyét, ám összesen 188 ember szabadon bocsátását tervezik csak. Gerschuni az 1973-as katonai államcsínyig parlamenti képviselő volt. A parlament feloszlatása és a baloldali pártok betiltása után, 1974- ben tíz és fél évi börtönre átélték. j2i/a/uj £ Jlajm utolsó évei 28. Szürcsölte a hideg kávét a dohány- füstös szerkesztőségi szobába, és megkérdezte, fölhívhatná-e onnan a feleségét. Volna még néhány kérdés, amelyet egyeztetni kellene a hazatelepülés ügyében, azután beszéljünk komolyan erről. Meghívtam New Yorkot, s vártam, hogy elmondja a telefonbeszélgetés előtt, milyen megoldandó kérdések foglalkoztatják. Ehelyett azonban izraeli látogatását hozta szóba. — Az amerikai Pen Club tagjaként is megfordultam a világban — kezdte e nem várt irányba kalandozva. — Egyszer, azt hiszem 1959-ben meghívtak Izraelbe, hogy tartsak előadást az ott élő magyaroknak. Kilenc előadást kötöttek le, és valamennyit nagy érdeklődés kísérte. A negyedik vagy az ötödik előadás után a vezetők azt mondták, hogy szívesen látna Golda Meir, az akkori külügyminiszter. Elfogadtam a meghívást, s nyomban közölték velem, hogy csak félórát üljek ott, aztán köszönjek el, mert a miniszter súlyos műtéten esett át, és még most is nagyon beteg. Figyeltem az órámat, amikor letelt a kiszabott idő, fölálltam, hogy elköszönjek. Vendéglátóm rám szólt, hogy üljek csak le, és beszélgessünk még. Négy órán keresztül mondta a zsidóság sorsát, múltját, de méginkább a jövőjét. Félelmetes logikával érvelt a világ zsidóságának széthúzásáról, s ennek majdani veszedelmeiről. — Tisztára cionista fölfogás, pedig ez a legnagyobb ellensége a zsidóságnak — szóltam közbe. — Ezt én nem tudom megítélni. — Ez kár, mert éppen olyan kártékony hatású eszme, mint itt a keleteurópai népek nacionalizmusa. — Ügy hallottam, ez a kérdés nálatok tabu. — Nagyon rosszul hallottad. A cionizmus a zsidó diaszpórák beilleszkedése ellen dolgozik, megnehezíti az életüket, s ahol teret kap, antiszemitimust szül, mert a zsidóság világegységét hirdeti és szervezi faji alapon; kapitalista és munkás, marxista és burzsoá fölfogás együvé tartozását vallja, tehát egy kártékony fajelmélet. S ami nálunk tabu, az a fajelmélet. — Erről így ott nem volt szó. Viszont annyira eltelt az idő, hogy nyolc óra előtt öt perccel felálltam, és elnézést kértem, mert nyolcszáz embert nem várakoztathatok. Az a négyórás eszmecsere azért maradt meg az emlékezetemben, mert az a kis amerikai tanítónő, aki eredetileg orosz volt, olyan ügyesen forgatta a világpolitika nagy kérdéseit, mint a hortobágyi juhász a nyársat. Sziporkázó nőszemély volt. Éjfél után kapcsolták New Yorkot. Néhány udvarias szót váltottam Piroskával, azután Zilahy beszélt vele angolul. Kimentem a szobából, megnéztem az elkészült reggeli lapok első példányait. A postakocsik sorban álltak a nyomda- előtt, az induló vonatokhoz szállították ki az újságot. Később Zilahy utánam jött, és azt mondta: „Újra átbeszéltük hazatelepülésünk kérdéseit, most már csak néhány válaszra lesz szükségem a döntéshez.” — Késő van, elfáradtam. — Menjünk haza — mondtam, és elvittem a Gyarmat utcába. Útközben megegyeztünk, hogy erről a témáról ne a szerkesztőségben beszélgessünk, mert az egy cégtábla nélküli tébolyda. Egyetértett velem. Meghívtam a lakásomra, holnap este vacsorázzunk együtt. Elfogadta. Másnap, amikor Budára igyekeztünk, útközben megkérdezte van-e időm egy rövid kerülőre? Menjünk el az Áfonya utcába — ajánlotta. Sötét volt már, de kívánsága szerint arra mentünk. Egyébként is rossz a tájékozódási készségem, de akkor este egyáltalán nem tudtam, merre megyünk, merre vagyunk. Még nem jártam az Áfonya utca környékén. Nagy nehezen azért odataláltunk. Lépcsőkön fölmentünk egy magaslatra, valamilyen kilátóhoz, Zilahy előremutatott: „Látod, ott van a nagy villám, romokban hever.” Én a sötétben semmit sem láttam, az erőtlen fényű utcai lámpák körül vedlő lombú fák leveleit hordta, sodorta az őszi szél. Sokáig állt ott szótlanul. Nem zavartam, bár nem értettem, hogy mit nézhet, hiszen alig volt körülöttünk látótávolság. Valószínű „belső szemekkel” tapogatta a kertet, a romokat és a gyümölcsfákat, és ő talán jól látott mindent. — A mi vacsoránk szegényebb lesz, mint az újvidéki volt — mondtam, mielőtt asztalhoz ültünk. (Folytatjuk)
