Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-02 / 206. szám

4 Kelet-Magyarország 1984. szeptember 2. HÉTFŐ: KEDD: SZERDA: CSÜTÖRTÖK: PÉNTEK: SZOMBAT: A csendes-óceáni térség atommentesítéséről tárgyalnak Tuvalu fővárosában — Todor Zsivkov fogadja a mozambiki államfőt — A szíriai elnök líbiai látogatása Választás a Dél-afrikai Köztársaságban az ázsiai lakosság 82 százalékos bojkottjával — Papandreu és Kiprianu a ciprusi válságról tanácskozik, mind a görög, mind a török népközös­ség elfogadja az ENSZ-főtitkár felhívását — Izraeli támadás egy palesztin tábor ellen A Biztonsági Tanács megkezdi a dél-libanoni helyzet vitáját váratlanul meghal Pierre Dzsemajel falangista pártvezér * Ünnepségek a szlovák nemzeti felkelés évfordulóján Nicaraguában lelőnek egy határsértő repülőgépet — Lengyel nyilatkozatok a konszolidációról a gdanski megállapodások negyedik évfordulóján — A Discovery amerikai űrsikló fel­bocsátása A líbiai parlament valamint a marokkói népszavazás elfogadja az államszövetségi terveket — Elvi megállapodás Izraelben a nagykoalíciós kormányról — Üjabb feszültség Indiában a szikh mozgolódás kapcsán Befejeződnek Genfben az ENSZ égisze alatt folytatott, közve­tett afgán—pakisztáni megbeszélések — Nemzetközi békenap, megemlékezések a II. világháború kitörésének 45. évfordulóján A hét három kérdése O Miért került előtérbe az atommentes öveze­tek ügye? Funaíutinak a ne­vét ritkán olvashatjuk a táv­irati jelentésekben. Pedig a fővárosról van szó, igaz mindössze 826-an lakják. Maga az ország — az 1978- ban elnyert függetlenség előtt Ellice-szigetekként a brit gyarmatbirodalomhoz tarto­zó Tuvalu — sem nagy. Ki­lenc szigete összesen 25 négyzetkilométer területű és népessége alig éri el a nyolc­ezer lelket. Funafuti a héten azonban fontos nemzetközi konferen­cia színhelyéül szolgált. A Csendes-óceán déli részén el­helyezkedő tizennégy ország vezetői — közöttük Bob Haw­ke ausztrál kormányfő — gyűltek egybe és megálla­podtak: szerződést készíte­nek elő a térség atomfegyve­rektől való mentesítésére. Ezt egy munkabizottság fogal­mazná meg, s a jövő évben esedékes újabb találkozón írnák alá. A tervezett okmány lénye­ge, hogy az érdekelt államok nem gyárthatnak, nem sze­rezhetnek be, nem tárolhat­nak és nem használhatnak nukleáris fegyvereket. Az elképzelést a nemzetközi biz­tonság érdekében vállalt el­határozásnak tarthatjuk, a TASZSZ szovjet hírügynök­ség alapvetően pozitívnak jellemezte. Egy lényeges kér­dés azonban nyitva maradt: befuthatnak-e atomfegyve­rekkel felszerelt hadihajók a szerződést aláíró államok kikötőibe. Ausztrál indít­ványra — s ez nem véletlen, hiszen az ötödik kontinenst katonai szerződés fűzi az Egyesült Államokhoz — olyan döntést kívánnak hoz­ni, hogy erről minden részt­vevő állam maga határoz­zon. A funafuti értekezlet idő­ben egybeesett annak a vá­lasznak közzétételével, ame­lyet Csernyenko, az SZKP főtitkára, szovjet államfő in­tézett a manchesteri városi vezetőkhöz. Az angol város­ban még a tavasszal nem­zetközi tanácskozást rendez­tek az atommentes övezetek ügyéről s ezzel kapcsolato­san nyilvánított véleményt a szovjet vezető, hangsúlyoz­va a nukleáris fegyverektől mentes zónák kialakításá­nak jelentőségét. Az atommentes övezetek lehtősége negyedszázada ke­rült a politikai viták aszta­lára, az első javaslatok, a többi szocialista ország támo­gatásával, Varsóból hangzot­tak el. Azóta különböző gya­korlati tervek rajzolódtak ki egy atommentes Észak-Eu- rópára, Balkánra, közép-eu­rópai denuklearizált sávra, ez utóbbira Palme svéd mi­niszterelnök tett indítványt. A stockholmi konferencián is nagy figyelmet szentelnek e kezdeményezésekre. Ugyan­akkor befejezett szerződés csupán egy létezik: érvény­ben van az Antarktisz atom­mentesítéséről kötött meg­állapodás. Ha a funafuti ja­vaslatok célhoz érnek, a má­sodik szerződés újabb len­dületet adhat a további nem- zetkl jogi formákba öntött megállapodások elfogadásá­hoz. Napjainkban, amikor a ke­let—nyugati kapcsolatok s a fegyverzetek korlátozására irányuló erőfeszítések, az is­mert amerikai magatartás miatt lényegében befagyni látszanak, az atommentes övezetek ugyan részkérdést képeznek, de olyan elem, amelyre különösképpen a feszültebb nemzetközi viszo­nyok között, érdemes oda­figyelni. © Mi történik a Közel- Keleten? Négy héten át vajúdtak a hegyek, s való­színűleg megint a szólás- mondásbeli egeret szülték. Az izraeli nagykoalícióról van szó, a kát vezető párt- szövetség, az eddig kormány­zó Likud, s az ellenzékben volt Máárách egyezségéről. Már abban is megállapod­tak, hogy miniszerelnöki sta­féta formájában kormányoz­nak, az első huszonöt hó­napban Peresz, a másodikban Samir áll majd a közös ka­binet élén. Ugyanakkor sok kérdés még rendezésre vár, további tárgyalásokra van szükség. Mindezidáig nem látott ér­demi jelentés napvilágot ar­ról, miben is egyeztek meg Hogyan képzelik el a telepí­tés politikát (a Likud a folytatás, a Máárách a befa­gyasztás mellett kardosko­dott; a dél-libanoni helyzet alakulását) a Likud tartósan be akart rendezkedni, az ed­digi ellenzék hathónapos ki­vonulási határidőt emlege­tett; s abban sem alakult ki közös álláspont, hogy miként fékezzék meg az idén 400 szá­zalékosra becsült inflációs rátát. A munkapárti szövetség bal oldala a százhúsz tagú parlamentben hat képviselő­vel rendelkező MAPAM, a támogató voksok megvonását fontolgatja, ebben az eset­ben viszont a Likud elkép­zelései még inkább befolyá­solhatnák a következő éve­ket. Minden jel arra mutat, hogy egy nagykoalíció for­mális megalakulása esetén is súlyos belső harcok várha­tók, s az izraeli politika alig­ha tud és akar valamit ten­ni a közel-keleti rendezés ér­dekében. Ennek jelét lehet felfedez­ni Dél-Libanonban, ahol az izraeli megszálló csapatok változatlanul útelzárással szigetelik el a déli terület jó hatszázezer lakosát az or­szág többi részétől. Az ügyet a Biztonsági Tanács is tár­gyalta, de hatékony intézke­dés nemigen történhet, mivel az Egyesült Államok máris vétót helyezett kilátásba egy Washingtonnak és Izraelnek nem tetsző határozati javas­lat esetére. Libanonban magában is zavaros a helyzet. Folyik a vita arról, hogy miként biz­tosítsák a központi hatalom kiterjesztését, magyarán szól­va: a kormányhadsereg el­lenőrző szerepét a polgárhá­borús vonalakon. A nemzeti erők kiegyensúlyozottságot kívánnak, s a kulcsszerepet játszó hadsereg újjászervezé­sét; a jobboldal amellett kardoskodik, hogy egy reak­ciós vezetés alatt álló kor­mányerő elsősorban a Suf- hegységet, a drúzok legfon­tosabb támaszpontját „paci- fikálja”. Ez viszont az erő­viszonyok felborulásához ve­zethetne. Váratlanul elhunyt a ma­gyar tv-nézők által is jól is­mert Pierre Dzsemajel, a fa­langista párt vezére. (A het­vennyolc éves politikust egy órával egy fontos tanácsko­zás után érte szívroham.) Halála tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű helyze­tet. Kétségtelen, utódlási harc várható. Noha maga Dzsema­jel a reakció egyik vezér­alakja volt, mégis csak részt vett a nemzeti egységkor­mányban, s elnök fiára való tekintettel sem kívánt fel­égetni minden hidat. Lehet­séges utódai közül ez nem mindenkire vonatkozik . .. O Mi áll a nicaraguai re­pülőgépügy hátterében? Nicaragua- felett lelőttek egy C—47-es repülőgépet, amely Honduras irányából hatolt be az országba és a kontráknak (el lenforradal­mároknak) szállított fegy­verutánpótlást. Személyze­tének valamennyi tagját nem tudták azonosítani, de a re­pülőgép parancsnoka Somoza diktátor fiának egykori főpi­lótája volt. Az is kiderült, hogy a repülőgép a CIA, az amerikai hírszerző ügynökség közreműködésével jutott a nicaraguai népi rendszer el­len hadat viselőkhöz. Az idegháború tehát tovább folytatódik, sőt fokozódik a november 4-i választások kö­zeledtével. Az áhított katonai sikert nem képesek elérni a kontrák, de komoly gazda­sági károkat okoznak, elvon­ják az energiák jó részét a sürgető feladatoktól, s külö­nösen felháborítók azok a merényletek, amelyek az ír- ni-olvasni tanító fiatalok, a Magyar vezetők üdvözlő távirata vietnami A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünne­pe, az ország függetlensége kikiáltásának 39. évfordu­lója alkalmából Kádár Já­nos, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Lá­zár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertaná­csának elnöke üdvözlő táv­iratot küldött Le Duannak, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkárának, Tru­ong Chinhnek, a Vietnami Szocialista Köztársaság Ál­lamtanácsa elnökének és Pham Van Dongnak, a Vi­etnami Szocialista Köztár­saság Minisztertanácsa el­nökének. A távirat a kö­vetkező : Libanoni asszony és gyermeke sirdogál az ország déli részén egy átkelőhelynél, arra várva, hogy a megszálló izraeli katonák átengedjék őket. kávéaratást segítő önkénte­sek és mások ellen végbe- mennek. Az ellenforradalmárok moz­gásterét kétségkívül szélesíti, hogy a sandinisták nem ren­delkeznek légierővel. Mana­gua ezért fordult barátaihoz és ez irányú segítséget kért, amelyre fenyegetőzések sora volt a válasz Washington ré­széről. Különös logika: a törvényes nicaraguai kor­mányhatalom — az Egyesült Államok szerint — nem ren­delkezhetne a védelmét szol­gáló repülőgépekkel, de az ellenforradalmárok vágyai­nak szárnyakat biztosíthat a CIA ... Réti Ervin „A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, az ország függetlensége kikiáltásának 39. évfordulója alkalmá­ból a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, dolgozó népünk nevében elvtársi üdvözletünket és jókíván­ságainkat küldjük Önöknek, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsának, Minisztertanácsának, a baráti vietnami népnek. A magyar kommunisták, népünk őszintén üdvözli azo­kat az eredményeket, amelyeket a vietnami nép kommunis­ta pártja vezetésével a társadalom és a gazdaság szocialista átalakításában elért. Változatlanul szolidárisak vagyunk az­zal a harccal, amelyet e vívmányok megvédéséért és meg­szilárdításáért folytat. Nagyra értékeljük és támogatjuk a Vietnami Szocialista Köztársaság külpolitikai törekvéseit, és kezdeményezéseit, amelyek Délkelet-Ázsia békéjének és biztonságának erősí­tésére, a térség országai közötti kölcsönösen előnyös együtt­működés kialakítására irányulnak. Meggyőződésünk, hogy pártjaink, országaink és népeink barátsága és együttműködése a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus elvei alapján tovább erősödik a szo­cializmus és a béke ügyének javára. Nemzeti ünnepük alkalmából további sikereket kívá­nunk önöknek, a vietnami népnek a pártjuk V. kongresz- szusán elfogadott célkitűzések megvalósításához, hazájuk felvirágoztatása érdekében kifejtett felelősségteljes tevé­kenységükhöz.” A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünne­pe alkalmából Apró Antal, a2 országgyűlés elnöke táv­iratban üdvözölte Nguyen HUu Tho-t, a VSZK nem­zetgyűlésének elnökét. A Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Taná­csa, a KISZ Központi Bi­zottsága, a Magyar Szolida­ritási Bizottság, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa ugyancsak táviratban kö­szöntötte vietnami partner- szervezetét. Uruguay>i amnesztia Az uruguay-i katonai kor­mányzat börtönéből, a legfel­sőbb bíróság rendeletére, pén­teken szabadon bocsátot­ták Jaime Gerschunit, az Uruguay-i Kommunista Párt egyik vezetőjét. A katonai junta, a novemberre terve­zett választások hangulatá­nak javítása érdekében en­gedélyezte, hogy a legfelsőbb bíróság felülvizsgálja 700, sok éve börtönbe vetett poli­tikai fogoly ügyét, ám össze­sen 188 ember szabadon bo­csátását tervezik csak. Gerschuni az 1973-as kato­nai államcsínyig parlamenti képviselő volt. A parlament feloszlatása és a baloldali pártok betiltása után, 1974- ben tíz és fél évi börtönre átélték. j2i/a/uj £ Jlajm utolsó évei 28. Szürcsölte a hideg kávét a dohány- füstös szerkesztőségi szobába, és meg­kérdezte, fölhívhatná-e onnan a felesé­gét. Volna még néhány kérdés, amelyet egyeztetni kellene a hazatelepülés ügyé­ben, azután beszéljünk komolyan erről. Meghívtam New Yorkot, s vártam, hogy elmondja a telefonbeszélgetés előtt, mi­lyen megoldandó kérdések foglalkoztat­ják. Ehelyett azonban izraeli látogatását hozta szóba. — Az amerikai Pen Club tagjaként is megfordultam a világban — kezdte e nem várt irányba kalandozva. — Egy­szer, azt hiszem 1959-ben meghívtak Iz­raelbe, hogy tartsak előadást az ott élő magyaroknak. Kilenc előadást kötöttek le, és valamennyit nagy érdeklődés kí­sérte. A negyedik vagy az ötödik elő­adás után a vezetők azt mondták, hogy szívesen látna Golda Meir, az akkori külügyminiszter. Elfogadtam a meghí­vást, s nyomban közölték velem, hogy csak félórát üljek ott, aztán köszönjek el, mert a miniszter súlyos műtéten esett át, és még most is nagyon beteg. Fi­gyeltem az órámat, amikor letelt a ki­szabott idő, fölálltam, hogy elköszönjek. Vendéglátóm rám szólt, hogy üljek csak le, és beszélgessünk még. Négy órán keresztül mondta a zsidóság sorsát, múltját, de méginkább a jövőjét. Félel­metes logikával érvelt a világ zsidósá­gának széthúzásáról, s ennek majdani veszedelmeiről. — Tisztára cionista fölfogás, pedig ez a legnagyobb ellensége a zsidóságnak — szóltam közbe. — Ezt én nem tudom megítélni. — Ez kár, mert éppen olyan kárté­kony hatású eszme, mint itt a kelet­európai népek nacionalizmusa. — Ügy hallottam, ez a kérdés nálatok tabu. — Nagyon rosszul hallottad. A cio­nizmus a zsidó diaszpórák beilleszkedé­se ellen dolgozik, megnehezíti az életü­ket, s ahol teret kap, antiszemitimust szül, mert a zsidóság világegységét hir­deti és szervezi faji alapon; kapitalista és munkás, marxista és burzsoá fölfo­gás együvé tartozását vallja, tehát egy kártékony fajelmélet. S ami nálunk ta­bu, az a fajelmélet. — Erről így ott nem volt szó. Viszont annyira eltelt az idő, hogy nyolc óra előtt öt perccel felálltam, és elnézést kértem, mert nyolcszáz embert nem vá­rakoztathatok. Az a négyórás eszmecse­re azért maradt meg az emlékezetem­ben, mert az a kis amerikai tanítónő, aki eredetileg orosz volt, olyan ügyesen forgatta a világpolitika nagy kérdéseit, mint a hortobágyi juhász a nyársat. Szi­porkázó nőszemély volt. Éjfél után kapcsolták New Yorkot. Néhány udvarias szót váltottam Piros­kával, azután Zilahy beszélt vele an­golul. Kimentem a szobából, megnéztem az elkészült reggeli lapok első példányait. A postakocsik sorban álltak a nyomda- előtt, az induló vonatokhoz szállították ki az újságot. Később Zilahy utánam jött, és azt mondta: „Újra átbeszéltük hazatelepülésünk kérdéseit, most már csak néhány válaszra lesz szükségem a döntéshez.” — Késő van, elfáradtam. — Menjünk haza — mondtam, és el­vittem a Gyarmat utcába. Útközben megegyeztünk, hogy erről a témáról ne a szerkesztőségben beszél­gessünk, mert az egy cégtábla nélküli tébolyda. Egyetértett velem. Meghívtam a lakásomra, holnap este vacsorázzunk együtt. Elfogadta. Másnap, amikor Budára igyekeztünk, útközben megkérdezte van-e időm egy rövid kerülőre? Menjünk el az Áfonya utcába — ajánlotta. Sötét volt már, de kívánsága szerint arra mentünk. Egyéb­ként is rossz a tájékozódási készségem, de akkor este egyáltalán nem tudtam, merre megyünk, merre vagyunk. Még nem jártam az Áfonya utca környékén. Nagy nehezen azért odataláltunk. Lép­csőkön fölmentünk egy magaslatra, va­lamilyen kilátóhoz, Zilahy előremuta­tott: „Látod, ott van a nagy villám, ro­mokban hever.” Én a sötétben semmit sem láttam, az erőtlen fényű utcai lám­pák körül vedlő lombú fák leveleit hordta, sodorta az őszi szél. Sokáig állt ott szótlanul. Nem zavartam, bár nem értettem, hogy mit nézhet, hiszen alig volt körülöttünk látótávolság. Valószínű „belső szemekkel” tapogatta a kertet, a romokat és a gyümölcsfákat, és ő talán jól látott mindent. — A mi vacsoránk szegényebb lesz, mint az újvidéki volt — mondtam, mi­előtt asztalhoz ültünk. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents