Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-14 / 216. szám
1984. szeptember 14. Kelet-Magyarország 3 ARÁNYOK Boltos — egyedül? A falun élők, ha igazán vásárolni akarnak, akkor a városi boltokba mennek. Hiába tagjai a helyi fogyasztási szövetkezetnek, pénzüket mégis az állami kereskedelem üzleteiben költik el. Mindez kiragadott, s egyoldalú szemléletet tükröző, ám tények alapján, mégis bizonyos valóságelemet tartalmazó megállapítás. Ugyanis a szövetkezeti kereskedelem idei számai az átlagtól jóval kisebb növekedésről, a lakosság pénzbevételének alakulását nézve pedig egyenest elmaradásról árulkodnak. A megyei szövetség, a MÉSZÖV elemzéseiben vissza-visszatérő téma, hogy a szövetkezeti kereskedelem részaránya fokozatosan csökken. Keresik az okokat, megfelelő támogatást kívánnak nyújtani a szövetkezeteknek, hogy fordítsanak ezen a tendencián. Annyi bizonyos, hogy a jobb, s főleg eredményesebb munka érdekében szemléletet szükséges változtatni. Ma könnyebben mozdulnak az emberek. Ha hiánycikkek vannak, akkor azért indulnak el, de ha mindössze kényelmességből, kereskedelmi készség hiányából adódik a kisebb kínálat, akkor azért néznek szét másutt. Ha valami, akkor az új kereskedelmi formák bevezetése segíthetne egy- egy szövetkezet gazdálkodásán. Csakhogy ennél nem találják az összhangot a szerződéses boltok és vendéglátóhelyek, a jövedelemérdekeltségű egységek számának gyarapítása és a szövetkezeti központ között. Hiszen nyilvánvaló, hogy ugyanolyan központi apparátusra nincs szükség, feltétlenül fontos lenne a belső átcsoportosítás — a kereskedés érdekében. Mert a mai gyakorlatban sokszor magára marad a boltvezető a rendeléseivel, koordinálatlan árubeszerzésével, miközben a nagy- és kiskereskedelmet egyaránt folytató nagyobb cégek megnyerik maguknak a Vásárlókat. V an néhány olyan kisebb szövetkezet a megyében — De- mecsertől Jánkmajtisig vagy Tarpáig — ahol akár az egész szövetkezetei ki lehetne adni szerződés-, be, jövedelemérdekeltségű üzemelésbe. Csakhogy így a központban csak egy „vízfej” maradna, hiszen ilyen körülmények között nyilván mást jelent az irányítás, másfajta szemléletet, szervezetet kíván. Ennek útjait szükséges kimunkálni, ehez kell képzettebb, rugalmaáabb kereskedőket beállítani ahhoz, hogy változzanak a bevezetőben említett arányok. L. B. A Nyíregyházi Konzervgyár üzemében 210 tonna felezett körtebefőttet készítettek. Képünkön: Zsenyuk Attila villás emelővel katonás rendbe rakja az ötliteres üvegeket. (Elek Emil felvétele) Történelmi szomszédságok Ópályi „kertváros" A középkori Mátészalkát ábrázoló térképeken is feltűnő a kiáltásnyi közelség Ópályi és a mai város között. Földrajzi akadálya nem volt, így hát szinte érthetetlen, hogy a két település nem lett eggyé az elmúlt évszázadok során. Ha valaki a terveket faggatja, kiderül, hogy a jövő évszázad második évtizedéig szóló területfejlesztési koncepció számolt a két település földrajzi közeledésével. 1984. január 1-ig Ópályi község státusa városkörnyéki település volt. A közigazgatási átszervezés ezt a státust megszüntette. Kérdés,. hogy nem került-e így ismét messzebb Ópályi Mátészalkától? Messzebb, vagy közelebb? Járom a falut. A porták szépek, sok az új ház. Mondják, Ópályiban most is emelkednek a telekárak, sőt nem egy városi család készül építeni ide. Az embernek óhatatlanul „kertváros” képzete támad. Demcsák Bertalan, a községi tanács elnöke: — Január óta messzebb kerültünk-e a várostól? A városkörnyéki községekre nálunk nagyon figyelt a város. Ez a figyelem adott esetben a támogatás, a segítség különböző formáit. jelentette. Igazgatási szempontból nyilvánvalóan távolabb kerültünk, önállóbbak lettünk, hiszen nemcsak új jogkörök kerültek hozzánk, hanem mi is érezzük azt, amit mások is tudnak: a nagyobb önállóság egész egyszerűen a kor követelése. — Mit érez ebből a lakosság? — Azzal, hogy első fokú építési hatóság lettünk, a tanács Ópályihoz lett közelebb. Még így is, hogy ehhez a munkához a várostól kapA leveleki Dózsa Termelőszövetkezet nyíregyházi nyomdaüzemében lakossági szolgáltatásként és intézmények részére végeznek kötészeti munkát, (jávor) tunk segítséget. Hetenként egyszer van ügyfélfogadásunk, de az itt van helyben. Ha azt számolom, hogy erről a nem egészen háromezer lelkes településről naponta legalább 800 ember ingázik Mátészalkára, akkor valószínű, hogy közülük soknak egyszerűbb lenne az ügyeket Szálkán intézni. Más dolog, hogy az, ami'régen hetekig tartott, most napok alatt intéződhet. Mindent összevetve: ez a forma a jobb. Mi az átszervezéskor munkatársakat nem kaptunk. Ugyanaz az apparátus dolgozik, de az eltelt nyolc hónap azt igazolja, hogy jól. Ezt a hatósági munkára értem. Sétányira a várostól — Az, hogy önállóbbá kellett lenni, azt is jelenti, hogy felelősebben kell politizálnia a tanácsnak? — Azt hiszem, hogy ez a követelés nem kötődik 1984. január elsejéhez. Ahogy a gazdasági helyzetünk szigorodott, úgy kellett nekünk idelent okosodnunk. Ügy lett egyre felelősebb mindenki a saját területéért. Nem lehetett már úgy tervezni, hogy az év végi ajándékokra, a máshol fel nem használt összegekre építsen valaki. Én úgy érzem, ezt a lakosság is megértette: ahhoz, hogy valamit kapjon a község, a lakosságnak is adnia kell. — Kialakult-e a megyei tanáccsal a szorosabb kapcsolat? — A megyéhez közelebb kerültünk. Egyébként a Szálkával való távolságnövekedést is csak az élet egy bizonyos területén tudom elképzelni. A közelség ugyanis nemcsak nekünk, hanem a városnak is alapvetően fontos. Mondtam a 800 ingázónkat. Ez a 800 ember Mátészalka munkaerőmérlegében jelentős tétel. Más: egy jó sétány ira vagyunk a várostól. Az Öpályiban megkeresett pénz a város boltjaiban jelentkezik vásárlóerőként. Vannak, maradtak az életnek más közös területei is. Az egészségügyi ellátás például. Most nemrég alakult meg Mátészalka városkörnyéki bizottsága. Ebben már 14 falu képviselteti magát. A közös dolgaink ugyanis megmaradtak, legfeljebb a státus változott. Bizonyos dolgok most forrják ki magukat, de tudok példát arra is, ami régebben kezdődött, és most ugyanúgy folytatódik. A vízmüvünket már eredetileg is úgy terveztük, hogy Mátészalkáról kapjuk a vizet. így készült a tanulmányterv, most már a kiviteli terveket várjuk. Össze! megalakítjuk a vízműtársulást, de azt is úgy, hogy a szálkái társuláshoz csatlakozunk. Azt hiszem, ennél jobb példa a közelségre nincs is. Egymásra szorulnak *■— Azt mondta, a felelősség és a gondok nagyobbak. Mivel lehetne példázni ezt? — Szorít minket az iskolai tanteremhiány. Nem új keletű gond ez, jövőre már 500 ezer forintot kapunk a tervek elkészítésére. Négy plusz két tantermes iskola épül majd remélhetőleg a kö • vetkező tervidőszakban. Megépül a tornatermünk is. Ez évekre szóló munka lesz és egyébként nemcsak ebben az ügyben, a megyénél Mátészalkav is képvisel minket. Pontosan tudom, hogy nemcsak minket, de hát ez így természetes. Nekünk itt az iskolával kapcsolatban az a dolgunk, hogy már jó előre megszervezzük a magunk feladatait. Ha ismerjük a tervet, tervezhetjük a társadalmi munkát. Ha tudjuk, hogy mit kapunk, tudjuk, hogy mit adhatunk hozzá. Az együttélés Mátészalkával sok évszázados. Szalka egy fejlődő város, Ópályi egy önmagát szerető falu. És egymásra szorulnak. Bartha Gábor „Tanítunk és remélünk" Képesítés nélküliek — önmagukról Kiszűrődő hang a teremből: — Az alkalmazott eszközöket nagyon tudatosan kell megválasztani. — Annyi tanítási eszköz segíti ma már a pedagógus munkáját, hogy nem is köny- nyű eldönteni melyiket részesítse előnyben. — Egy mosollyal is lehet jutalmazni, s néha többet ér egy fényes, de komoran beírt jegynél. — A tanár tekintélyét nem az adja, hogy így szólítják a gyerekek, meg kell érte dolgozni. — A legjobb nevelési tényező a saját személyiségünk ... HASZNOS TANÁCSOK Ferku Imre, a megyei tanács művelődési osztályának általános iskolai csoportvezetője mondta ezeket — és más hasznos tanácsokat is — az új tanévben felvett képesítés nélküli nevelőknek. A minap a Technika Házában kaptak egynapos útravalót a fiatalok, aztán indultak visz- sza az iskolába. Néhányukat megkérdeztük, hogyan látják önmagukat, mire számítanak, kitől várnak segítséget, menynyi a fizetésük, mi lesz, ha lejár az egyéves szerződés és ha esetleg nem sikerül a felvételi vizsga... — Engem felvettek a tanító szakra — mondta Juhász Anna, aki az Apagyi Általános Iskola napközis nevelője. Napkorról, a szomszéd községből jár át, nem nagy strapa. legfeljebb télen lesz egy kicsit nehezebb. Ruszka Brigitta nagyszeke- resi alsós nevelő már egy kis előnnyel, nevelési „múlttal” érkezett az iskolába. Tavaly egy évig, mint képesítés nélküli óvónő dolgozott. Volt alkalma belekóstolni a pedagógiába, igaz, valamivel kisebb gyermekekkel foglalkozott. Most második és harmadik osztályos tanulókat bíztak rá. — Sokat jelentett az egyéves óvónői gyakorlat — jegyezte meg — valamivel bátrabb az ember. — De igen sok az elsajátítani való, s először a szorongásokkal kell megküzdeni, hogy oda merjünk menni az idősebb kollégákhoz a tanáriban. A fizetésről annyit, az óvodában 2400, az iskolában pedig 2650 forint kezdő alapfizetéssel vettek fel. Nem azért a kétszázötven forintért jöttem át az iskolába, hanem ez volt mindig a tervem. MAR TANÍTOTT Bencze Valéria Petnehá- zán kapott\ tanítói állást, szüleivel együtt Kisvárdán él, innen jár át. ö is belekóstolt már a nevelésbe, ezt megelőzően egy évig a Hajdú megyei Nyírábrányban tanított, mint képesítés nélküli. Mi volt az első napi élménye? — Az, hogy a harmincnyolc gyereknek, összevont harmadik osztályban, nem volt elég ülőhely. Alig tudtam leültetni őket. Aztán minden jóra fordult, segítettek az idősebb kartársak. Azt azonban nekünk is meg kell érteni, így a tanév elején, a gyakorlott, idősebb nevelőknek is több a gondjuk, mint később, de szívesen segítenek. Mi a véleményük az egynapos alapozó felkészítésről, amelyet a művelődési osztály a megyei pedagógus továbbképzési kabinet szervezett? — Sok hasznos útravalót kaptunk. Talán túl sokat is az elméletből. Ha lehet javasolni a jövőre, inkább a gyakorlati iskolai tudnivalókról kellene jobban informálni a képesítés nélküli pályakezdőket, hiszen a neveléselmélet, lélektan, módszertan alapjait úgy sem lehetséges egyetlen nap alatt, még vázlatosan sem megtanulni. Mivel a fizetésem is kérdezte, az osztályfőnöki, területi és egyéb pótlékokkal együtt 3300 forint. Nem fél, hogy pártában marad? — Már van vőlegényem, igaz, katona és Beregdarócon lakik. Érdekes módon, az iskolában is az volt az első kérdés, meddig maradok majd, mikor visz el a leendő férjem. De ez még egy kicsit távoli... OLYKOR ELSZÖLITJA Kovács Miklós Tomyospál- cán lakik a szüleivel, a kis- várdai Bessenyei gimnáziumban érettségizett, sporttagozatos osztályban, Papon kapott nevelői állást. Testnevelést tanít. A fizetése 3050 forint. Nem tagadja, mint fiúnak talán jobban örültek az iskolában, mert nála kizárt a gyes. De van egy elfoglaltsága, ami olykor elszólítja a faluból... . — A záhonyi kézilabdacsapatban játszom, remélem ennek továbbra sem lesz akadálya. Egyébként már készülődöm a felvételi vizsgára, bár még bőven van idő. Ha netán nem sikerül, újra nekilátok. Tőmondatos válaszok, jórészt két-három nap élményeiből. „Tanítunk és reméljük, megálljuk a helyünket, befogad a tantestület és a felvételi is sikerülni fog” — mondták többen. Ugyanis a többség nincs olyan szerencsés helyzetben, hogy a tanítással együtt megkezdhette a tanulást is a főiskolán. Az egyéves munkaszerződés a jövő nyáron jár le, addig eldől, a reményekből mit sikerült valóra váltani. Meg- . fordítva a múltkori mondatunkat, nemcsak a tantestületeken, az iskolákon, rajtuk is múlik az válik-e belőlük, amit szeretnének. Tanító, tanár ... Páll Géza ablaküvegre, de nem tud kiröpülni. Itt van, tőle pár milliméterre kezdődik a jó levegő és nem messze innen, a sokemeletes házak tövében óriási, nagyon kívánatos virágok nyílnak. Süt a nap is, ideérzik a melege. Csak nem lehet elérni. Látszik, de valami akadályoz az odajutásban. A bogárka ereje halálfélelmében már fogytán. A félelem az ismeretlen akadálytól újabb erőt ad neki, szinte dobogva megy neki ismét az ablaknak, de az csak zárva van. A szép lány ismét hozzám simul: — Félek ettől a darázstól — susogja ... Na, hát akkor cselekedni kell. Odanyúlok az egyik ablakhoz, balra tolom, kinyílik és a kis bogár kirepül, boldogan simulva visz- sza a száguldó busz ablakához, hálásan röpdösve felénk. — Méh volt ez, nem darázs — mondom a hölgynek és bemutatkozom. Ő is mondja a névét. Katalinnak hívják. — Nevezzük el Katinak ezt a kis méhet is —integetek a még mindig kívülről velünk szálló hálás bogárka felé. — Szervusz, druszikám! — integet a bogárnak a szép hölgy. (gnz) Kaland jB»em lehetett figyelíy men kívül hagyni, hogy egy kis szárnyas bogár már öt perce vergődik az ablaküvegen. Ki szeretne menni a buszból, de nem tud. Kétségbeesett döngését elnyontja az autóbusz zúgása. Ügyet se vet rá senki. Csak egy jól öltözött, nagyon csinos, fiatal nő simul hozzám ijedten: — Jaj, megszúr mindjárt! — rebegi. Nézem a bogárkát. Az jobban meg van ijedve, mint a szép lány. Szinte látom az ájulását. Röpköd az
