Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-13 / 215. szám
1984. szeptember 13 Kelet-Magyarorszag 5 A Taurus nyíregyházi gyárában a vállalat több mint háromezer dolgozója részvételével polgári védelmi képzést tartanak. Az elméleti oktatással egybekötött gyakorlati bemutatón a vállalat minden dolgozója részt vesz. Képeinken: Szentesi Zsuzsa poroltóval l'ojtja el a lángokat. — Helyes Mihályné egészségügyi szakaszparancsnok, a különböző sérülések ellátását mutatja be. — A terjedő tűz útját vízsugárral állítják meg. (Jávor László képriportja) ÜJ TERMÉNYTÁROLÓT ÉPÍTETTEK a tarpai Esze Tamás Termelőszövetkezetben aratás előtt. A gabonaforgalmi és malomipari vállalattal történt megállapodás alapján újabb, úgynevezett ikertároló épül, amelyekben kétezer tonna terményt helyezhetnek el. Az új létesítményt a termelőszövetkezet építőbrigádja saját alapanyag felhasználásával készíti el. Az építkezés költségeit a gabonaforgalmi fedezi IDŐSEK LÄTOGATASA. Tisza- vasváriba látogattak a dombrádi öregek napközi otthonának lakói a napokban. A testvérintézmény- ben elbeszélgettek az ott élő idős emberekkel, új kapcsolatok, barátságok szövődtek. A két intézményben elhatározták: a jövőben rendszeresebbé kívánják tenni a hasonló kirándulásokat. Az MTESZ híreid A vontatási energiagazdálkodás a témája a Közlekedés- tudományi Egyesület által szervezett, Záhonyban a MÁV vontatási főnökségén megrendezésre kerülő rendezvénynek. A műszaki hónap keretében szervezett programra szeptember 17-én 14 órai kezdettél kerül sor. Szintén szeptember 17-én 15 órakor tartják a Mátészalkai Sütőipari Vállalatnál a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület rendezvényét, melynek címe: A sütőipari késztermékszállítás jelenlegi és jövőbeli helyzete, fejlesztési lehetőségei. Az energiarendeletek végrehajtásának tapasztalatai a mezőgazdasági üzemekben — ez a címe a szeptember 18- án, 10 órakor a Tudomány és Technika Házában sorra kerülő előadásnak. A programot az Agrártudományi Egyesület szervezi. L ir Takarékszövetkezetek tapasztalatcseréi. A SZÖVOSZ Országos Vezetőképző Intézetének szervezésében kétnapos tapasztalatcserén jártak szeptember 11—12-én Szabolcsban az ország takarék- szövetkezeteinek vezetői. — Munkalátogatásuk során az ország legeredményesebben gazdálkodó nyírségi takarék- szövetkezeteinek munkáját tanulmányozták. magyar acélárugyár tiSZASZALKAI GYÁREGYSÉGE felvételre keres közép- és felsőfokú végzettségű műszaki szakembereket műszaki vezető, vagy termelésirányítói munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Megegyezés esetén lakást biztosítunk. Jelentkezés: a gyáregység személyzeti előadójánál. Tisza- szalka, Petőfi u. 50. Telefon: 8. (1488) ÖNKÉNTES VÉRADÓK. Negyvenhat nyíregyházi és környékbeli vállalatnak, szövetkezetnek postázott levelet /Szeptember 12-én a Vöröskereszt megyei szervezete. Olyan ritka vércsoportú embereket keresnek, akik hajlandók bármikor a gyógyítás érdekében vért adni. A vö- röskeresates titkárok értekezletén korábban elhangzott kérésre elsőként a HAFE jelentette be, hogy önkéntes véradó brigádot alakítanak. ÜJ TEÓRIA Hol Tolt a mohácsi csata? Teljesen új koncepció született abban a tudományos vitában amely úgyszólván már évszázadok óta tart arról, hogy pontosan hol zajlott le az 1526-os sorsdöntő mohácsi ütközet. Újvári András baranyai helytörténész kísérelt meg most választ adni erre a kérdésre, és kutatásainak eredményeként egy négyzetkilométernyi pontossággal megjelölte a magyar—török összecsapás helyét. Ott kell lennie — vé- j leir.énye szerint — az elesett ma- / gyár és szövetséges katonák tömegsírjainak is: tíz-tizenötezer vagy akár húszezer ember temetőjének. Ez a hely pedig körülbelül öt kilométerrel északabbra van az eddig feltételezett harc- rr.ezőtől, ahol korábban többször is eredménytelen kutatás történt. Legfontosabb megállapítása az. hogy a szultáni föerő nem az eddig vélt útvonalon — az ősi római hadi úton — vonult fel az ütközet helyszínére, hanem a Ba- ranyaváron, Lippón és Nagynyá- rádon át vezető középkori úton. A középkori Baranyáról készült Győrfy-féle térkép is feltünteti az utat, amelyet évszázadokon át használtak. Újvári András ifjú korában még látta egyes szakaszait, s bár a nagyüzemi táblásítás teljesen megváltoztatta a terep arculatát, némely részei még ma is azonosíthatók. A baranyai helytörténész ezenkívül azonosította az úgynevezett Császárdombot, ahol a csata után Szulejmán szultán táborozott é« amely később török kegyhelv lett. A kölesei Kos^íh Termelőszövetkezet Szocialista brigádjai a település parkjaiban, játszóterén^ lévő játékokat felújítónak'nemrégiben. A szocialista/nbrigádok segítségére a nagyközségi tanács és a termelőszövetkezet közötti együttműködési megállapodás alapján került sor. ic Több mint 11 ezer társadalmi munkaórát ajánlottak. fel az .állatfargalmi és húispari vállalat szocialista brigádjai az Együtt Nyíregyházáért társadalmi munkaakcióban, valamint a felszabadulási és a kongresszusi munkaversenyben. Potyautas i „potyautas" a 12- es nyíregyházi városi buszon, érezhetően uralta a terepet. Csöndben meghúzódott ugyan, nem foglalt el tüntetőén nagy helyet. Mégis, puszta jelenlétével, úgymond, provokálta az utasokat. Szinte mindenki észrevette, hogy a buszon „illetéktelen” tartózkodik. Az emberek jobbra-balra forgatták a fejüket. Sokat szaglásztak, mert a potyautasnak szaga volt. Vagy inkább — illata. Ugyanis nem volt más, mint egy fazék töltött káposzta, amit valaki vitt ■ valakinek ... (P) PÁLYÁZAT KI ISMERI LEGJOBBAN NAGYKÁLLÓT? Pályázatot hirdet a Nagykállói Tanács Végrehajtó Bizottsága, a Krúdy Gyula körzeti Könyvtár és a művelődési központ hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából ,.Községünk fejlődése 40 év tükrében” címmel. A pályázók feldolgozhatják a mező- gazdaság szocialista átszervezését, Nagykálló ipari fejlődését, a kereskedelmi ellátás és szolgáltatás alakulását, a közoktatás, a közművelődés, az egészségügy, a közigazgatás fejlődését. Egyéni és közösségi munkákkal is lehet pályázni. Beküldési határidő: 1985. március 1. Az alkotásokat április 4-én értékelik. Az első helyezett jutalma 2500 forint, a másodiké 2000, a harmadiké 1500 forint. A pályamunkákat a Krúdy Gyula Könyvtár címére küldhetik be az érdeklődők: Nagykálló, Árpád út. ^ A szeptemberi tanács- ülést készítette elő szerdai ülésén a Mátészalkai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A testület ezt követően beszámolót hallgatott meg a művelődési, egészségügyi és sportosztály munkájáról és három tanácsrendelet-tervezetet is megvitattak. KUKORICABEMUTATÓ. A Kukorica- és Iparinövény Termelési Együttműködés, a tiszavasvári Zöld Mező Termelőszövetkezet, a növénytermesztési és minősítő intézet, valamint a vetőmagter- meltetö és értékesítő vállalat kukoricabemutatót rendez ma, szeptember 13-án a tiszavasvári KITE-alközpontban, 10 órai kezdettel. A programban előadás hangzik el a kukoricatermelésben végbement genetikai haladásról, szó lesz a technológiai tényezőknek a termelés színvonalára gyakorolt hatásáról, s végül a résztvevők megtekinthetik a nagyüzemi és a kisparccllás kísérleteket a rendezvénynek otthont adó termelőszövetkezetben. „Egy pohár tea feldobja” címmel teabemutatót és -kóstolót rendeztek Nyíregyházán, a KPVDSZ Művelődési Házban, a Szabolcs- Szatmár megyei Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban forgalmazott teakeverékekből. (Császár) Vulkánkitörések Vulkánkitörések és földmozgások rázták meg az elmúlt napokban az indonéz szigetvilágot es a Fülöp-szigeteket. Szerdán újból kitört a Siau szigetén lévő Karangetang vulkán, Dzsakartától 320 kilométerre északkeletre. A jelentések szerint kedd óta mintegy 17 ezer ember menekült el a vulkán környékéről és további ezrek készülnek távozni a veszélyeztetett területekről. A Fülöp-szigeteken, hatalmas füst- és hamufelhőt lövellve a magasba, ismét kitört a 3000 méter magas Mayon vulkán. A tűzhányó az elmúlt hat évben nem mutatott aktivitást. A mentőala- kulatok a hegység közelében lévő 11 településről kitelepítették t lakosságot. A szigeteken augusztus végén és szeptember első napjaiban végigsöpört Junius és Ike elnevezésű tájfunoknak — a szerdán kiadott hivatalos közlemény szerint — 1498 halálos áldozatuk van. 1161 ember sorsa 1 -ismeretlen. Miért kevés a gáz? Az utóbbi időben ismét előfordul, hogy tele gázpalack helyett csak magyarázatot talál az ügyfél a gázcseretelepeken. Marjai Józsefet, a TIGÁZ töltőüzemének helyettes vezetőjét kérdeztük: miért kevés ismét a gáz? — Jelenleg naponta 8500 palackot töltünk az üzemben, de a megyében 9000—9200 darabra lenne igény. A töltőüzem műszaki kapacitása nem teszi lehetővé a termelés fokozását. Ezért most szombaton és az elkövetkező hétvégeken is túlmunkát szervezünk, hogy a mostani 90 százalékos ellátási szintet javítsuk. Az Együtt Nyíregyházáért társadalmi munkaakció keretében mi gázpalackot fogunk tölteni. Június végén volt a legnagyobb gond a lakossági gázellátásban, de a rendkívüli intézkedések hatására augusztus 20-ig visz- szaállt az egyensúly. Most a efözések idején ismét előfordul, hogy egy-két napig nem tud a cseretelep új palackot adni. A túlmunkáktól azt várjuk, hogy legkésőbb szeptember végéig helyreálljon a kereslet és a kínálat közti egyensúly. (tk) ir Munkavédelmi filmet forgatnak szeptember 10-től a SZÁÉV nyíregyházi munkahelyein. A hét végéig tartó filmforgatásra az Építésügyi Tájékoztató Központ megbízásából kerül sor. A 30 perces munkavédelmi filmet országszerte vetítik majd. Köhögés ellen — cigaretta? wrínai kutatóorvosok új, meglehetősen furcsa gyógymódot találtak a dohányosok köhögésének megszüntetésére — cigarettát. Mint o China Daily című pekingi napilap szerdán beszámolt róla, egy gyógyfüvekből készített cigaretta kipróbálása során az orvosok rájöttek: csökkenti a köhögést és a légzési zavarokat az erős dohányosoknál és ezen felül nem idéz elő koszorúér-megbetegedést. Az új cigaretta hatását három éven keresztül mintegy kétszáz betegen vizsgálták egy pekingi kórházban. A gyógyhatásúnak mondott cigaretta olyan anyagot tartalmaz, amelyet egykor gyógy fűkereskedők ajánlották köhögés és légúti megbetegedések gyógyítására. A gyógycigaretta már kapható több kínai, hongkongi és macaui üzletben . . . A rozsályi úttörőcsapatban évek óta működik honismereti szakkör. Gombos Miklósné irányításával kisdobosok és úttörők keresték lel a település lakóit. A gyűjtőmunka nyomán gereben és orsó; mángorló és szövőszék-tartozékok, különböző pipák s más, régebben használatos tárgyak gyűltek össze. Az iskolai múzeumszoba „kincsei** ma is állandóan gyara pszanak. A gyerekek joggal fogalmaznak: megmentjük a régi em lékeket. (Molnár) if Téliesítik az autóbusz- várókat Penyigén. A lakosság kérésére furnérlemezzel borítják az addig huzatos bódékat. A munkákat az esős idő beálltáig elvégezteti a tanács. FELHÍVÁS Az erős mértékű amerikai fehér szövőlepke-fertőzés miatt a növényvédelmi és agrokémiai állomás Nyíregyháza főbb szállítási útvonalain helikopteres védekezést hajt végre. A védekezéshez biológiai készítményt használunk fel, amely emberre, meleg vérű állatokra teljesen ártalmatlan. A védekezés lakott területeket is érint, itt a permetezés idejére a következő rendszabályok betartására hívjuk fel a figyelmet: — lakások ablakait, ajtóit tartsák bezárva; — a nyitott kutak befedéséről gondoskodjanak; — élelmiszert ne hagyjanak szabadon. A kezelés időpontja: szeptember 14., 8—12 óra között, rossz időjárás esetén a permetezést szeptember 17-én vagy 18-án végezzük el, szintén a délelőtti órákban. Helikopteres védekezésben részesített területek: 1. Debreceni út: a két felüljáró közötti szakasz két oldala. 2. Káliói út: vasúti átjárótól a város végéig. 3. Orosi út: tejipartól az orosi MÁV-elágazásig. 4. Sóstóhegyi rész: a Korányi Frigyes út—Nagyhalászi út kereszteződésétől a kemecse —kótaji elágazásig. A permetezés a felsorolt útvonalak két oldalán 25—25 m-es sávon történik. Szabolcs-Szatmár megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Nyíregyháza KRÓNIKA KORNÉL NAPJA A Nap kél 6 óra 19 perckor, nyugszik 19 óra 00 perckor. A Hold kél 20 óra 25 perckor, nyugszik 9 óra 13 perckor. j Száztíz évvel ezelőtt, 1874. szeptember 13-án született és 77 éves korában, 1951-ben hunyt el Arnold Schönberg, kiváló osztrák zeneszerző. Jómódú középosztálybeli kereskedő gyermekeként nyolcéves korában kezdett el hegedülni, majd később áttért a csellójátékra. A zene iránti komolyabb érdeklődése azonban csak később bontakozott ki, néhány barátjának hatására. Zeneszerzői jelentőségét jelzi rendkívüli hatása a XX. század zeneművészetére. Két legkiválóbb tanítványával — NA. Webernnel és A. Berggel — ő alakította ki az ,,új bécsi iskola” néven közismertté vált irányzatot, amelyet nemcsak a dode- kafontechnika alkalmazása, hanem számos világnézeti, nyelvi és kifejezésbeli elem közössége is jellemez. Sajátos módszere — a ,,12 csak egymásra vonatkoztatott hanggal való komponálás” — kiindulópontja volt a század további hasonló nyelvi-technikai kísérletei- ? nek, nevezetesen a szeria- ■ lizmusnak és a punktualiz- musnak. Művészete tágabb értelemben hatással volt csaknem minden olyan kortársra, aki a tonális-funkciós nyelv felbontásának útját követte; így Bartók és Sztravickij életművére jelentős hatással volt. Időjárás Az ország északi felében eleinte jobbára erősen felhős idő lesz, többfelé kisebb esővel, záporral, később a felhőátvonulásokbo! elszórtan előfordulhat futó eső. A déli. délnyugati szél az esti, éjszakai óráktól fokozatosan északnyugatira fordul és elsősorban a Dunántúlon többfelé megerősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 15, 20 : fok között. — Ez a gyalogos öngyilkos akar lenni! Észrevetted, mióta fut a kocsink előtt? Mitévő legyek? — kérdi idegesen a volán mögött ülő hölgy a férjétől. — Hajts a járdáról az úttestre! ★ Kowalska asszony ko- csikázni hívja barátnőjét. Egy rossz pillanatában azonban belefordul az út menti árokba, majd nekiütközik egy fának. — Nagyszerű kocsi! — ; lelkendezik a barátnője. j — De hogyan tudod meg- [ állítani, ha nincs a kör- ; nyéken fa? AZ INFORMÁCIÓTECHNIKÁI VÁLLALAT nyíregyházi szervize felvesz nődolgozókat két műszakos munkakörbe, betanított munkára, elektronikai műszerészt. Jelentkezés: Árok út IS. (1585) Hírügyeletes: TÓTH KORNÉLIA Telefon: 11-tU 13., csütörtök II Kelet[ Inagyarnrszág, | KÉPEK 1