Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-11 / 188. szám

1984, augusztus 11. Éli VÁLTOZÓ ÉLETÜNK A régi Nyíregyháza közlekedése Levelezőn szerzett tudós Konkurrens: a kisvasút Világjelenség, hogy az emberek egy része — a legkü­lönbözőbb okok miatt — munka melletti tanulással — le­velező, esti tagozaton — szerzi meg hiányzó, vagy a ma­gasabb képzettséghez szükséges iskoláit. Van egy irányzat is, amelynek hívei azt tartják, gyermek- és ifjúkorban csak a legszükségesebb alapismeretekre kell megtanítani az em­bereket. A többit rájuk kell bízni, majd felnőttként eldön­tik, merre haladnak tovább. Nagyobb életisimeretük, érettségük birtokában job­ban meg tudják választani az egyéni hajlamuknak, tö­rekvéseiknek, személyiségük­nek legjobban megfelelő is­kolát. S miközben tart a vi­ta a felnőttoktatás módsze­reiről, a levelezőn, estin szer­zett tudás minőségéről, hasz­nálhatóságáról, mind több kérdőjelet rajzol fel az élet. Mintha kezdene kimenni a divatból a munka melletti ta­nulás, aminek okát egyesek abban látják, az emberek sajnálják a drága időt a ta­san folytathassák tanulmá­nyaikat. Ugyanakkor bizto­sítani szeretnék, hogy a hall­gatóknak több idejük legyen az önképzésre. o □ o Mindez azt a valós igényt jelzi, hogy nem az oktatás szervezeti keretei és intéz­ményi típusa a legfontosabb a társadalom számára. Ha­nem a tartalom. Milyen tel­jesítményképes tudást takar a nappalin, vagy akár estin, levelezőn szerzett bizonyít­vány? Ebben a képbe aligha illeszthető be az a mejegyzés, amely úgy hangzik, még a leggyengébb nappalis bizo­nyítvány is többet ér, mint egy levelezőn szerzett köze­pes. Ez a formai megközelí­tés egyben az előítéletek plasztikus kifejezése is, amely szerint: a levelezőn szerzett tudás, diploma eleve gyanús, nem lehet azonos ér­tékű a másikkal. Ennek álta­lánosító hatása a legkártéko­nyabb. nulásra, inkább valamilyen pénzben jövedelmező időtöl­tés után néznek... o o o o □ o o □ o — A tanulási kedv kétség­telenül kisebb mostanában, mint a korábbi években — összegezte véleményét a dol­gozók nyíregyházi középisko­lájának igazgatója, Besse­nyei Lajos. — Ennek nyil­vánvalóan olyan okai is van­nak, hogy az elmúlt tizenöt- húsz évben sokan pótolták a hiányzó iskoláikat. Azt ta­pasztaljuk, hogy tovább fia­talodnak a felnőtt osztálya­ink, ami egyszerre jó, mert az általános iskolában tanul­tak még frissek, másrészt vi­szont azt sem tagadhatjuk, sokszor olyanok kopogtatnak nálunk, akik gyenge ered­ménnyel feiezték be az álta­lános iskolát. Ügy gondol­ják, a levelezőn viszonylag kis erőfeszítéssel megszerez­hetik a középiskolai végzett­séget, leérettségizhetnek. Az igazgató a felnőttkép­zés régi szakembere, azt :s hozzáteszi, igen magas a dol­gozók középiskolai osztályai­ban — főként az első osz­tályban — a lemorzsolódás. Olykor a tanulók több mint fele kimarad az első komoly akadályok láttán, hisz nem elég hébe-hóba kézbe venni a könyvet, a tanulás különbö­ző eszközeit. Minden héten két délutánt az iskolában kell tölteni a felnőtt diákok­nak. De ekkor is csak az ott­honi tanulás alapjait’ kapják meg, ez még nem pótolhatja a további elmélyült tanulást. 158 különböző munkahellyel tart rendszeres kapcsolatot az iskola, ahol félezernél töb­ben tanulnak, s igyekeznek újabb rétegeket, újabban a gyesen lévő kismamákat is, megnyerni a tanulásnak. O □ O — Ennek külön is örülünk — mondta a Hazafias Nép­front nőpolitikái munkatársa —, hisz a gyesen lévő kisma­mák sokszor érzik úgy a há­rom vagy hat év alatt, meg­kopik a korábbi tudásuk. Megcsappan az önbizalmuk is, amikor újra el kell fog­lalni a régi munkakört. Ezért szeretnénk minél több kis­mamát arra buzdítani, per­sze, akinek erre lehetősége adódik, hogy a gyermekgon­dozási szabadságuk alatt, iratkozzanak be a dolgozók levelező középiskolájába és egy magasabb végzettség bir­tokában menjenek majd visz- sza a miunkába ... o □ o Korábban, jól tudjuk, a dolgozók általános és közép­iskoláiban, felsőfokú intéz­ményiéiben tanuló felnőttek többségét nem a divat, ha­nem a társadalmi igény és a saját érvényesülés együttes érdeke hajtotta. Egy sor Valami láthatatlan árnyék azonban, mintha rávetődött volna — mondhatjuk jelen­időben is — azok „minősíté­sére”, akik levelezőn végez­tek. „A veréb is madár, csak levelezőn végzett” — anek­dota túlontúl komolynak bi­zonyult. Erősítette az is, hogy jócskán akadtak olyanok, akik a türelmüknek köszön­hették a közép- vagy felső­fokú végzettségük megszer­zését. A levelezés tanulás­hoz nem fej, hanem egy má­sik testrész kell, amin ülünk — mondták a cinikusok. És megszerezhető a hiányzó is­kolai bizonyítvány. Diploma­gyáraknak is nevezhették a felsőfokú intézmények egy részét. Különösen, amikor a sürgető igények hatására a szabolcsi, szatmári, beregi általános iskolákban is mind több képesítés nélküli neve­lőt voltak kénytelenek mun­kába állítani az iskolák ve­zetői, a tanácsok. o □ o — Bárhogyan is van, az idei felvételi vizsgák tapasz­talatai azt erősítették meg, hogy a pedagógusképzés alapja nem lehet más, mint a nappali tagozat — mondta lapunknak egy korábbi nyi­latkozatában a tanárképző főiskola főigazgató-helyette- seJ^Szék'ély Gábor. — Az ala­pokat igazában a nappali ta­gozatos tanulással lehet meg­szerezni, míg a kiegészítő, vagy a másik szak elérésére jóinak tartjuk a korszerűsí­tett levelező oktatást. O □ O — Adott szakmákban lép­csőket és szinteket állapítunk meg, hogy ily módon lehető­ség nyíljon két vagy három esztendő után befejezett ta- nuimányokkal is elhagyni az egyetemet és egy idő múlva, gyakorlati munka után, akár újrakezdeni a tanulmányo­kat — mondta az országgyű­lésben Köpeczi Béla műve­lődési miniszter. Hozzátette: az a törekvés, hogy a hallga­tók szabadabban választhas­sák meg tárgyaikat, és akik kívánják, különböző jellegű intézményekben pánhuzamo­Nem egy esetben tapasz­talja az életutak, pályaívek mozgatórugóit faggató újság­író, hogy egyesek bezárkóz­nak, szófukarrá válnak, ha tanulmányaik kerülnek szó­ba. Az egyik nagy vállalat igazgatója kifejezetten kérte, ne említsük a róla szóló írás­ban, hogy szakérettségizett, így került az egyetemre, mert vannak, akik ezért ma is lenézően kezelik. Egy másik — az egyik megyei tu­dományos intézetünk neves 'kutatója, aki kétkezi mun­kásként kezdte ugyanott — szintén azt kérte: hagyjuk ki a róla szóló írásunkban, hogy levelezőn érettségizett, . és így végezte el az egyetemet. „Botcsinálta kutatónak tar­tanak néhányian így is, mert nem hajlandók elfogadni, hogy a levelezőn szerzett ta­nulással is eljuthat az ember ugyanazokhoz az ismeretek­hez, mint a nappali egyete­men, főiskolán.” O □ O Böngészem a népszámlálás adatait, amely arról tudósít: a megyében az értelmiségiek 48 százaléka valamelyik pe­dagógusképző intézményben szerzett oklevelet. Két szá­zalék híján á szabolcsi, szat­mári, beregi értelmiségiek közül minden második óvó­nő, tanító, általános, középis­kolai tanár, szakoktató, szak- felügyelő, kollégiumi, gyer­mekotthoni nevelő, iskolai dolgozó. Mindez egy kicsit csalóka is, mert nem mind dolgozik iskolában. A neve­lők egy tekintélyes százalé­ka azonban, tagadhatatlan, levelező úton szerzett alap-, vagy magasabb képzettséget, újabb szakot. Érthető, hogy nem elsősorban az iskolák, a tantestületek háza táján bor­zolja esetenként a kedélye­ket a levelező úton szerzett oklevél. A nevelők többsége nemcsak vallja, át is éli, gya­korolja, hogy tanítani csak úgy lehet eredményesen, ha a mester is állandóan ta­nul ... Később letisztult, magasabb osztályba lépett az esti cí levelező oktatás. Napjainkra mintha elapadtak volna a tar­talékok, vagy erősebb lenne a tartózkodás, a félelem a ma­gas követelményektől. Talán társadalmi méretekben sem törődünk annyit a felnőttoktatással, mint amennyit meg­érdemelne. Rábízzuk az egyénekre. Ez nem lenne baj, min­denkinek egyénileg kell eljutni az elhatározásig. De a fel­nőttek tanulása soha nem lehet teljesen magánügy. Buzdí­tás kell... Páll Géza NyíwsgyMtiféJ. 3. A bérkocsisok ijesztő ve- télytársai eleinte nem az autók, hanem a kisvasút, a villamos. Graefl főispán már 1887- ben fölveti, birtokostársai nevében, hogy keskeny vágá­nyéi vasutat kellene vezetni a tiszai ártéri birtokokra: Kótaj—-Ibrány felé. A város érdekeinek éber őrei ezt a .tervet a Sóstó fellendítésével igyekeztek egybekapcsolni. Amikor 1897-ben kigyúlt a hálózati villany Nyíregyhá­zán, az előbbitől független városi terv született belső villamos vasút vezetésére. A Borov szky monográfia kb. 1900-beli térképe szerint a Széchenyi utca, Kossuth tér, Kossuth utca vonalán a Sós­tói út felé, ill. a Rákóczi úti kereszteződésnél egy elága­zás a Rákóczi—Mező utcán át a villanytelepig (ma: hő­központ). Végül: a kisvasút indult meg előbb. 1905-ben a Sós­tó—-Ibrány-—Nagyhalász— Dombrád vonalon, s ebből 1911-ben az elágazás Paszab— Tiszabercel, Gáva—Vencsellő felé Balsáig. Csak a tehervo­natok jártak füstös gőzmoz­donyokkal, a személyvonato­kat motorok húzták. A városon belüli rendsze­res forgalmat ez a hálózat nem vállalta fel. Erre csak akkor került sor, amikor a kisvasút sínéin, 1911. aug. 6- tól megindulnák az egyen­árammal közlekedő villa­moskocsik: a városi forga­lomban általában 10 percen­ként. A megyeházától külön a Sóstóig eléggé ritkán, a nyári szezonban azonban fél­óránként (20 perces menet­idővel). Néhány járata 1932- ig a sóstói állomástól még a sóstóhegyi szőlőtelepig is el­kanyarodott: ez volt a telepi járat. A vállalat a Nyíregyháza­vidéki Kisvasutak nevet vi­selte: röviden Nyvtkv. Jel­lemző tréfás neve: nyikorog­va vánszorgó kis vonat — ez találó célzás a városháza északi sarkánál, a Kossuth utcába torkolló kanyarodó síneken keletkezett éktelen csikorgásra, keréknyikorgás­ra. Máig megvan az Érkertek déli szélén, a régi vasutas székházzal szemben a kis­vasút telepe, egykori fütőhá- za, irodaépülete — hiszen a városon kívül haladva ma is teljesíti szállítási feladatait. Az onnan kijövő villamos először az akkor még meg volt Lehel utca odáig kinyú­ló sarkánál állt meg, hogy a huszárlaktanyából (= Gu- szev-laikótelep) jövő utaso­kat felvegye. Majd az állo­más elé került; a Petőfi ut­ca és a Széchenyi út sarká­nál megállt; a következő ál- lomásök a Szabolcs utcánál, a Nyírvíz-palotánál, a város­háza sarkánál következnek, s így jut el a megyeházi vég­állomásig. Az egy vágány mi­att kitérőkre volt szüksége: a nagyálkwnásnál, a mai ze­neiskola előtt és* a megyeház terén. A kisvonat szerelvé­nyei is ezeken a helyeken várják meg a szembejövőket, s hogy tévedés ne essék, az egy irányba haladó kocsik utolsójára egy nagy Z betűs táblát akasztottak, jelezve, hogy ez a kocsisor záró da­rabja. A nyíregyházi kedé­lyesség a Z betűt úgy magya­rázta, hogy az jelzi a zutolsó kocsit... A villamos mindig a kö­zelebbi saroknál állt meg, hogy újraindulás előtt szem­mel tarthassa a csatlakozó utcák forgalmát, »esetleg ide­jében cséftgéááén', ha kell. így pl-j ha a piac felől jött, a városházi trafik előtt állt meg, ha a vasút felől érke­zett, akkor a kát. bérházban levő Lichtenberg bolt előtt. Ha valaki a Sóstóig akart tovább utazni, új jegyet vagy „átszállót” kellett váltani. A Kossuth utcán haladó villa­mos előbb a Dob utca sar­kán állt meg (a Keskeny közzel szemben); majd a mai körút sarkánál: vagy a Zöld­ág vendéglőnél vagy a jegy­zőtanfolyamnál (= oktatási igazgatóság). Ezután a te­niszpályái megálló követke­zett, majd az „Erdei II.” A mai szanatórium előtti busz­megállónál volt egy hosszabb síncsoport, hivatalos nevén az Erdei kitérő; innen kissé szuszogva kaptat föl a hídra, hogy azután vidáman és ön­érzetesen vágtatva a lejtőn guruljon be a Sóstóra. Me­leg nyárban szellős pótkocsi­kat iktattak be a város és a Sóstó között. Ezeknek a nyi­tót oldalú, ún. majáliskocsik­nak egy-egy példánya még látható: ott pusztul, rozsdá­sodik a közönség szeme előtt, egy-egy villamoskocsi társa­ságában a múzeumfalu mel­lett, az ifjúsági parkban, nem nagy dicsőségére a kör­nyezetvédő és hagyomány­mentő mozgalmainknak... Ez a villamos lett a bér­kocsisaink igazi vetélytársa, s az első években ezt nehe­zen viselték el akkori polgár­társaink. A tízes évék elején tele van a Nyírviidék helyszí­ni jelentésekkel, panaszos le­velekkel: a vonattal érkező­ket a kocsisok rángatják, húzkodják, csomagukat ra­gadják el, hogy utasokat sze­rezzenek — s ha valaki nem áll kötélnek, pláne villa­mosra száll, mindennek el­mondják, még le is köpkö­dik. Az én gyermekkoromban már hozzászoktak a bérkocsi­sok a villamoshoz, meg is békéitek vele. Kiáltozásaikból csak a hoppázás maradt meg; amikor tereken, átjá­róknál gyalogosok kerültek eléjük hep-hep vagy hoppá kiáltásokkal hívták fel ma­gukra a figyelmet: jó lesz a gyalogosoknak vigyáznia. Az I. világháború előesté­jén, 1914 júniusában jelent meg az első taxi, viteldíjjel- zővel. A városháza északi sarkánál állomásozott. Per­sze, ezt elfújta a háború, s később sem volt sok taxi. Vertse K. Andor 1936. évi helyi kalauza ugyan négy taxiállomást jelez, de ez aligha realitás. 1938-ban 30 taxiengedélyesről van ada­tom, de aligha folytatta mind az ipart. (Kielégítő taxiellá­tás városunkban legfeljebb egy éve van.) Ne feledjük, 1938-ban a szabolcsi-szatmá­ri-be regi gépjármúkerület- ben 350 személykocsi, 220 különféle motorkerékpár és 22 teherautó mozog enge­déllyel !!! Autóbusz először 1925-ben jelent meg itt. Orovecz volt a vállalkozó, aki a Kálló fe­lé vezető út melletti Ököritó- ra vezette társasgépjárművét a nyári strandidőbem. Itt egy vállalkozás szépségverseny­nyel, kispörköltös sörözéssel egybekötött fürdőpartikat szervezett a mai szemétlera- kodó-helyen. Amikor ren­dezték a Sóstót, 1930-tól ez a járat már szükségtelen. Ugyanez a busz alkalman­ként Büdszenitmihályra (Ti- szavasváriba) járt. Az elkö­vetkező években Nyírbog- dány—Székely felé van já­rat, később az Nyvkv válla­latában; 1928-tól a Mávaut is próbálkozik szentmihályi, romacsaházi járatokkal'. De sem a helyi, sem a távolsági járatokban nem volt akkori­ban otthona itt a busznak. Lényegében a belső busz- közlekedés 1970-től indult fejlődésnek, rövidesen ug­rásszerűen. is — a környéki távolsági járatokkal együtt. A hajdani villamos általá­ban 10 percenként járt egy- egy kocsival, max 40—50 utast szállítva egyszerre; for­galmasabb időben pótkocsi­val ennek kétszeresét. Nap­jainkban a város belső busz- forgalmát 30—35, nagyrészt csuklós busz bonyolítja le, naponta 80 ezernél több utas,sál. Ezek a számok győzhetnek meg bennünket arról, hogy bármennyire kedves is volt a sötétzöld csinga, a hangu­latos majáliskocsi: szűk lehe­tőségeikkel már nem elégít­hették ki megnőtt szülőváro­sunk igényeit, nem marad­hattak meg, bármennyire is nosztalgikusan gondolunk rájuk vissza. Legfeljebb az juthat eszünkbe, hogyha majd a kiskörút is kiépül, s a városközpontot elzárják majd a büdös-zajos gépko­csiforgalomtól, akkor majd a lovaskocsik jömnek-jöhetnek vissza, mint más világváro­sokban is láthatjuk manap­ság is, hogy körbejárjanak a városnéző, érdeklődő turis­tákkal ... Margócsy József (Vége) KM hétvégi melléklet munkakör betöltésénél jog­szabályok írták elő, milyen végzettség megszerzése a kö­telező, illetve meddig kap­nak haladékot a szükséges iskolák elvégzéséhez. Sokan kihullottak a „ros­tán”, voltak, akik önszántuk­ból mondtak búcsút beosztá­suknak, mások addig halo­gatták a tanulást, amíg vé­dett korba értek, amikor már nem kötelezhetők iskolaszerű tanulásra. A többség azonban nagy-nagy erőfeszítések, oly­kor kudarcok, lemondások árán megszerezte az előírt végzettséget. Sőt, annyira megjött a kedve, hogy nem adta alább a kisdoktorinál.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents