Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-09 / 186. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. augusztus 9. A tonkini memento M ost húsz esztendeje, hogy a világsajtó — beleértve az amerikai újságokat is — öles betűkkel hozta a hírt: az Egyesült Államok kongresszusa felhatalmazta Lyndon B. Johnson elnököt fegyveres erők bevetésére Vietnamban. Az ürügy (mert ma már egyértelmű, hogy a Cacus Belli-nek, háborús oknak kikiáltott incidens gondosan kifundált ürügy volt) a vietnami felségvizekhez tartozó Tonkini- öbölben „Vietnami naszádok támadást intéztek az amerikai flotta ellen”. Mindez már akkor is tragikomikusnak tűnt, de az ürügy minőségére nem sokat adott az amerikai vezetés. A következményeket ma már ismerjük. A tőkés világ legerősebb hatalma elszenvedte történelmének első látványos vereségét, és nagyon sok amerikai családban üres az akkor vagy később Vietnamba bevonult fiúk helye. Ronald Reagan már megválasztása előtt sem csinált titkot abból, hogy szeretné kiiktatni az amerikai köztudatból a vietnami traumát. Ez magyarul annyit jelent, hogy a kiáltó tapasztalat tanulságait semmibe véve az elnök kész amerikai csapatok bej vetésére az Egyesült Államok határain kívül eső területeken. Ezt a lehetőséget megkönnyítette az a még 1973-ban (tehát a vietnami vereség előtt) meghozott törvény, amely „korlátolt időre” szinte korlátlan jogkört biztosít az államfő számára a hadsereg alakulatainak bevetésére — a törvényhozás megkérdezése nélkül. Ilyen körülmények között döntött úgy hatvanegy demokrata párti képviselő, hogy törvénytervezetet terjeszt be a „Tonkin-határozat” húszadik évfordulóján, amely kor* látozná ezt a jogkört — kü* lönös tekintettel Salvadorra és Nicaraguára. Félreértés ne essék: e javaslatnak belátható időn belül — a novemberi választásokig semmiképpen, de később sem — nincs esélye arra, hogy törvény váljék belőle. Jelképes jelentősége mégis figyelemre méltó. Egy harcias kurzus, egy, a vietnami tapasztalatokat feledtetni igyekvő tömeglélektani hadjárat kellős közepén az Egyesült Államokban akadtak felelős politikusok, akik készek a vietnami szörnyűség nyitányának évfordulóját az egyetlen méltó módon megünnepelni: a történelmi tanulságok levonásával. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök Jugoszláviában tárgyalt. A képen: (balra) Mubarak Brioni szigetén Veszelin Gyurano- viccsal, a jugoszláv államelnökség elnökével tanácskozik. Amerikai képviselők törvénytervezete Az elnök döntési jogénak korlátozásáról Amerikai képviselők egy csoportja kedden törvénytervezetet nyújtott be az elnök katonai döntési jogának korlátozására. A javaslat célja az, hogy vizsgálják felül azt az 1973-ban alkotott törvényt, amely az Egyesült Államok elnökének jogot ad amerikai csapatok korlátozott ideig tartó bevetésére harci cselekményekbe, hadüzenet, vagy a törvényhozás felhatalmazása nélkül, a képviselőcsoport túl nagynak tartja az ebből származó veszélyeket. A jelenlegi felhatalmazás szerint ugyanis az amerikai elnök hatvan napon át törvényhozás beleegyezése nélkül is bevethet csapatokat bármely országban, ha azt szükségesnek ítéli. Bár a javaslat, amelyet 61 demokrata párti képviselő nevében Don Edwards kaliforniai képviselő terjesztett be, jelenleg inkább csak jelképes érvényű — a kongresszus a választások küszöbén már nem foglalkozik majd vele, — azt tükrözi, hogy a törvény- hozás számos tagja lehetségesnek tart egy amerikai katonai intervenciót Közép- Amerikában s elsősorban ennek veszélyét akarják csökkenteni a kérdés nyilvános felvetésével. Mexikó külpolitikája változatlan marad Határozottan kiállt Mexikó külpolitikájának változatlan folytatása mellett Bernardo Sepulveda, az ország külügyminisztere. Sepulveda nyilatkozatában, amelyet szerdán a The New York Times ismertetett, leszögezte: Mexikó külső befolyástól mentesen alakítja ki külpolitikáját és nem módosítja a latin-amerikai problémák okáról és megoldási módjáról korábban kialakított nézeteit. Az amerikai lap a nyilatkozatot úgy tekinti, mint közvetlen cáfolatot a Reagan-kormány állításaira. Washingtoni kormánykörökből ugyanis az elmúlt napokban olyan híresztelések láttak napvilágot, amelyek szerint Mexikó most — korábbi álláspontja módosításával — támogatja a Reagan-kormány közép-amerikai politikáját. A mexikói külügyminiszter szerint „el kell fogadni, hogy a másik fél álláspontjában is lehet igazság” s az erőszak alkalmazása csak újabb erőszakhoz vezet. Kiállt amellett is, hogy vessenek véget Kö- zép-Amerikában minden külső beavatkozási kísérletnek. tárgyalások HONGKONG JÖVŐJÉRŐL Pekingben szerdán megkezdődött a Hongkong jövőjéről folytatott brit—kínai tárgyalássorozat huszadik fordulója. A kétnapos megbeszélésre egy héttel azután került sor, hogy sir Goeffrey Howe, a brit diplomácia vezetője Hongkongban kijelentette: London és Peking megállapodott annak az egyezménynek általános kereteiről, amelyet a brit gyarmat 1997 utáni jogi helyzetéről kötnek. Kínai részről már közölték, hogy szeptember végéig tető alá akarják hozni a megállapodást. PLUTÓNIUMOT KAP JAPÁN Az amerikai kormány beleegyezett abba, hogy japán eredetű, de Nyugat-Európá- ban finomított plutóniumot szállítsanak Franciaországból Japánba. A 250 kilogramm plutónium szállításához azért kellett az amerikai jóváhagyás, mert a szigetország a hasadóanyagot amerikai gyártmányú atomerőművekből nyerte. Az erőmű mellék- termékeként keletkezett plutóniumot a franciaországi Hague-ban finomították. A kutatási célra visszaszállítandó hasadóanyag mintegy kétharmada — 189 kilogramm — nukleáris fegyver gyártására alkalmas. AZ AMERIKAI VÁLASZTÁSI KAMPÁNY KÖLTSÉGEI Az amerikai köztársasági párt az idén eddig 76 millió dollárt kapott jelöltjeinek támogatására, a demokrata párt pedig 13,3 millió dollárt — közölte a Christian Science Monitor című amerikai napilap. A befolyó összegek jelentős részét a nagytőke biztosítja. A Wall Street Juornal arról tájékoztatta olvasóit, hogy míg a hetvenes években titokban kellett támogatniuk a nagyvállalatoknak a nekünk tetsző jelöltet, addig most nyíltan adják a milliókat. ŰíiLaky, Jins: Jla fas utolsó évei 9. Az öreg Száraz Zsigmond már régen meghalt, s tekintélyes vagyonát teljes bizonyít vány ú református tanulók ösztöndíjaira hagyta Így kaptam meg az évi 750 koronáról szóló Száraz Zsig- mond-ösztöndíjat, amely abban az időben elegendő volt arra, hogy egy magunkfajta család ne jusson koldusbotra;” A szegénységbe jutott család azonban lenézetté vált, és a szegény rokont a gazdag rokon nem szereti, nem is becsüli. Zilahy is megalázott és kiszolgáltatott helyzetbe került. Elhatározta, hogy a máramarosszágeti líceumban tett érettségi után zsidó osztálytársainak példáját követi, kereskedelmi pályára lép. „A Friedrich Wilhelm biztosítótársaság életbiztosító osztályának ügynöke lettem, s egy szép napon hátasló vagy bicikli hiányában ki gyalogoltam a csengődi Tisza-kastélyba. A parkban sétálgató, fekete szakállas Tisza Kálmánhoz léptem, s miután elhadartam hosszú címemet, hogy a Friedrich Wilhelm biztosítótársaság életbiztosító osztályának... be sem tudtam fejezni a mondatot, Tisza Kálmán csengődi földbirtokos rövid kézlegyintéssel adta tudtomra, hogy sürgősen hagyjam el a parkot. Tizenkét év telt el. 1924-ben a Süt a nap című darabom tombolt a Nemzeti Színházban. Telefonál Mészáros Sándor, a titkár, hogy a szünetben menjek be Tisza Kálmán páholyába, mert szeretne beszélni velem. Én beléptem, Tisza felállt, átölelt, és felindultan azt mondta: Lajoskám, nem is tudod, milyen büszkék vagyunk rád. Már régen elfelejtette, hogy biztosítási ügynök koromban egy kézmozdulattal eltanácsolt a csengődi parkból.” A fővárosban, kezdő újságíróként fölkereste jó módban élő távoli rokonait, segítséget kért tőlük, amíg megfelelő egzisztenciát teremt. A rokonok ajtót mutattak, megdorgálták, amíg nem hagyja el azt a léhűtő életmódot, amelyet folytat, amíg nem lesz egy tisztességes polgári foglalkozása, ne keresse meg őket. „Fény, pompa, csillogás, és milyen előkelőség és gazdagság, ahonnan én megalázottan botorkáltam le a fényes rézkorlátba fogódzkodva az ajtóig, ahol az előre kinyitott kapun kiléptem. A szégyen és a kín emésztett-e jobban, vagy düh, már nem mondom.” ★ Az „ismerkedési vacsora” nem fejeződött be olyan egyszerűen, ahogy azt én gondoltam. Zilahy ellenállhatatlan volt, ömlött belőle a szó. Néha közbekérdeztem, fontos és kevésbé lényeges ügyek felől érdeklődtem, néhány mondatos válasz után azonban folytatta elbeszélését. Olyan élvezettel, mintha most mondaná el először, és a friss élmény közlésének hatására eg szerűen nem képes abbahagyni. — Az első világháború utolsó két évében — folytatta —, 1918-ban és 1919- ben az egész Európában dühöngő spanyol influenzában több ember pusztult el, mint a világ összes csataterein: talán több, mint húszmillió ember. Engem 1918 október közepén hordágyon vittek a Szent János kórházba, annak is az új szárnyába, amely egy hevenyészetten berendezett hosszú, nagy épület volt, tekintve a sok háborús sérültre és a spanyol járvány áldozataira. Október 20-án éjfélkor a lázam meghaladta a negyven fokot. A segédorvos közölte családtagjaimmal, hogy állapotom reménytelenné vált, és éjfélkor eevedül hagytak. Másnap reggel a Budapesti Hírlapban Komáromi János — korán elhunyt fiatal írótársam — arasznyi cikkben megírta, hogy Zilahy Lajos meghalt. Hasonló eset történt Mark Twainnel, a nagy amerikai humoristával, aki másnap így nyilatkozott az amerikai sajtóban: „A halálommal kapcsolatosan elterjedt hírek kissé el vannak túlozva.” Más alkalommal az egyik New York-i lap arról írt, hogy Lewis Sinclair meghalt, és a cikk bőven foglalkozott a No- bel-díjas író halálával. A szerző megállapította, hogy az Arrowsmith és a Babbitt című regényeinek értékeit erősen eltúlozták, és a nekrológ írója nem értette, hogy miért is kapta a Nobel-dí- jat. Magánéletét illetően is kellemetlen megjegyzései voltak, különösen, ami az alkoholt illette. A névtelen cikk nagy feltűnést keltett az amerikai körökben, kutatni kezdtek a szerző után, és rövidesen hitelesen megállapították, hogy a cikket maga Sinclair írta. (Folytatjuk) Negyven éve történt Hős partizánokra emlékezünk A második világháború előrehaladtával mind sűrűbben merült fel a magyar antifasiszták részéről az az igény, hogy ők is részt vehessenek hazájuk fegyveres felszabadításában. A magyar partizánok azt a feladatot kapták, hogy kapcsolódjanak be az ország területén az antifasiszta harcba, derítsék fel az ellenség mozgását, s ahol lehet, rombolják a vasútvonalakat, a hadifontosságú objektumokat. tott. A bátor partizánok az ellenség hátában kisiklattak hét vasúti szerelvényt, megsemmisítettek hét mozdonyt, továbbá 79 — lőszert és más hadianyagot szállító — vagont, felrobbantottak egy vasúti hidat, felgyújtottak több teher- és személygépkocsit. Halottakban és sebesültekben csaknem ezerszáz fős veszteséget okoztak az ellenségnek és sok hadifoglyot is ejtettek. A többi között zsákmányoltak negyven gép- í pisztolyt, 15 golyószórót, há- ' rom-három géppuskát, illetve aknavetőt, 180 puskát, 8 így kezdődött... Az Úszta Gyula, illetve Sző- nyi Márton parancsnoksága alatt álló csoportok negyven esztendővel ezelőtt, 1944. augusztus 8-án a kijevi repülőtérről indultak útnak, de a Szőnyi-csoport zöme — parancsnokukkal az élükön — az egyenlőtlen küzdelemben felmorzsolódott. Több sikerrel járt az Úszta Gyula parancsnoksága alatt álló magyar ejtőernyős csoport, amely létszámát és harci tevékenységének eredményességét tekintve az idők során a legjelentősebb partizánegységgé fejlődött. Usz- táék sikeres földet érése. Munkács közelében történt; huszonhárom fős csoport tizenöt magyar és nyolc szovjet partizánból állt, s a gyülekezés után kijelölt működési körzetük központjába, az ezer méter magas Buzsora és Martinszky Kameny hegyek területére, vagyis Munkácstól mintegy harminc kilométernyire keletre vonult. E partizáncsoport bázisára dobták le augusztus 25-én egy újabb osztagot, amelynek parancsnoka az ukrán Ivan Priscsepa, politikai helyettese pedig Borhegyi Balázs magyar partizán volt. Helytállás az egyenlőtlen harcban Amint a közelben állomásozó német gyalogos hadosztály egységei értesültek az újabb ejtőernyősök ledobá- sáról, azonnal hajtóvadászatot indítottak a leszállás körzetében. Ennek eredményeképpen az első gépről ledobott tizenkét emberből csak kilencen tudtak a megadott gyülekezési ponton jelentkezni. A második gép, amelyen Borhegyi politikai helyettessel együtt hét magyar partizán érkezett, azóta is felderítetlen okból a cél előtt egy kilométerrel lezuhant és elégett, s természetesen senki sem maradt életbe. Ilyen körülmények között a Priscsepa vezette osztag szeptember első napjaiban utasítást kapott: olvadjon be a helyi lakosságból, a hadifogságból megszökött szovjet, illetve a Horthy-hadse- regből dezertált magyar katonákból ekkora már kilencven fősre duzzadt Uszta-osz- tagba. Az Úszta—Priscsepá partizán brigád tevékenysége egészen 1944. október 26-ig tarszekeret, személygépkocsit és motorkerékpárt, tábori konyhát, katonai rádióállomásokat és még két írógépet is. A felvilágosító szó erejével is Nem volt kisebb jelentőségű az az agitációs és propagandatevékenység sem, amelyet Úszta Gyuláék a lakosság, valamint az ellenséges katonai alakulatok körében szóban, vagy röpcédulákon keresztül végeztek. Igyekeztek megismertetni a partizánmozgalom célját és feladatait. Napról napra leleplezték a hazug fasiszta propagandát; mind szélesebb körben terjesztették az igazságot a Szovjetunióról, a reális háborús helyzetről, a szovjet—német harcvonal alakulásáról, miközben a német fasiszta hódítók és szövetségeseik elleni harcra, a partizánok sokoldalú támogatására ösztönözték a lakosságot. Az osztag azon a területen működött, ahol annak idején Rákóczi népe az osztrák elnyomással szemben oly hősiesen vívta szabadságharcát, s ezért felvette Rákóczi nevét. Az ellenség nagy erőkkel tett dühös kísérleteket arra, hogy megsemmisítse a Rákóczi-egység partizánjait, akik az egymást követő, alaposan megszervezett hajtóvadászatok idején nemegyszer kerültek válságos helyzetbe. „Volt úgy, hogy nyolc napig olyan helyen húzódtunk meg, ahol a fehér keserűgombán és vízen kívül egyéb táplálékunk egyáltalán nem volt. Máskor meg egy szedres erdő részre szorultunk, ahol napokig ezen a gyümölcsön éltünk” — írja visszaemlékezéseiben az egység egyik volt partizánja. A rákóczistákat azonban nem tudták megsemmisíteni, sőt számuk egyre nőtt. Amikor a Rákóczi-egység október 26-án végül találkozott a felszabadító szovjet hadsereggel, létszáma már elérte a száznyolcvan "őt. így sikerült e nagyszerű partizáncsoport tűzpróbája, méltán szerezve hírnevet és elismerést az osztag harcosainak, s nagyszerű parancsnokának, a hetvenedik születésnapját nemrég ünneplő, s ebből az alkalomból a párt- és államvezetés által is ünnepélyesen köszöntött Úszta Gyula nyugállományú altábomagy- nak, aki a felszabadulás után derekasan kivette a részét az új magyar hadsereg megszervezéséből is. U. L. Rendkívüli állapot Peruban A perui kormány kedden este újabb hatvan nappal meghosszabbította a két hónappal ezelőtt az egész ország területére kiterjesztett rendkívüli állapotot. Az intézkedést a szélsőséges gerillák tevékenységének fokozódásával indokolta. Az elmúlt két hétben mintegy száz embert öltek meg a Fényes ösvény elnevezésű szervezet fegyveresei.
