Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-31 / 204. szám
4 Kelet-Magyarország 1984. augusztus 31. Palesztin tábor romokban — Libanonban. Izrael kedden bombázta a tábort a libanoni Bekaa-völgy középső részén. A támadásnak sok halottja és sebesiiltje van. A ciprusi rendezésről Athénban tárgyalt Szpirosz Kipria- nu, a szigetország elnöke (középen). A képen Andreasz Papandreu görög kormányfő és Konsztantin Karamanlisz elnök társaságában látható a megbeszélések kezdetén. Emlékezetes maradt 1974 nyara a Földközi-tenger keleti szegletében. Ezen a nyáron tett kísérletet a görög katonai diktatúra Cipruson arra, hogy megdöntse Maka- riosz érsek demokratikus rendszerét és kikényszerítse a kétnemzetiségű szigetország Görögországhoz csatolását. Az államcsíny azonban elbukott, s röviddel később az athéni ezredesek is megbuktak saját hazájukban. Cipruson azonban alapvetően megváltozott a helyzet. Azon a nyáron ugyanis Törökország csapatokat küldött a szigetre. A görög katonatisztek próbálkozása azonban gyorsan kudarcot vallott, Törökország viszont azóta sem vonta ki csapatait. Ma tehát éppen az ankarai kormányt terheli a felelősség a ciprusi státus erőszakos megváltoztatásáért. Ez a megváltoztatás gyakorlatilag a sziget kettésza- kítását jelenti. A török haderő által megszállt északi területen a török ciprióták vezetői önálló államot kiáltottak ki, amelyet azonban — Ankarát kivéve — egyetlen kormány sem ismert el. Legutóbb augusztus elején az ENSZ főtitkára javasolt egy rendezési módot, amelyről Bécsben tárgyaltak a két közösség vezetői. Az elképzelés szerint a görögök és a törökök 70:30 arányban képviseltetnék magukat a szigetország központi parlamentjének alsóházában, míg a felsőházban azonos mandátummal rendelkezne a két népcsoport. Ez kedvező lehetne a törökök számára, hiszen a ciprusi lakosságnak ma csak 18 százaléka török. A Denktas vezette török ciprióták azonban még többet akarnak. Olyan államot, amelyben a két nemzetiség saját irányitó testületének szinte korlátlan joga lenne az országrész ügyeinek intézésében. A bécsi tárgyalások így eredménytelenül végződtek, csakúgy, mint minden eddigi egyezkedés Ciprus ügyében. Ügy tűnik, hogy a török közösség mai vezetői egyáltalán nem akarják újraegyesíteni a szigetországot, jóllehet a török területeken a lakosság életszínvonala a negyede a görög cipriótákénak, s ezért a török ciprusiak között mind nagyobb az ellenállás Denk- tasék politikájával szemben. (Folytatás az 1. oldalról) A gyepeknél ennél kedvezőbb a kép és a kukoricaszi- lázs béltartalma is jó. A silózás egyébként megkezdődött és kellő ütemben halad, kiszélesítésével azonban felszínre fog kerülni, hogy megyénk gépellátottsága ebből a szempontból nem éri el a megfelelő szintet. A nagy teljesítményű silózógépek azonban jobban kihasználhatók, ha a gazdaságok ösz- szefognak és ha egyik helyen végzett, a másik helyen újra munkába áll a gép. Jó példát szolgáltak erre a már működő kiskörzetek. összességében elmondható, hogy a megye állatállományának szükséges tömegtakarmány megtermett és csak néhány üzemben lesz hiány, ez azonban pótolható cukorrépaszelettel, amiből ugyancsak megfelelő készlet áll rendelkezésre. Az őszi munkákkal kapcsolatos gondok között az AG- ROKER képviselője elmondta, hogy műtrágyából nagyobb a kínálatuk, mint amennyi igényre számítani lehet, az idén az import foszforműtrágyák is idejében megérkeztek, sőt előszállításokról tárgyalnak a partnerekkel, amelyek közül egyébként harminckét tsz mondott vissza eddig különböző tételeket. Ennek oka lehet, hogy tavaszról maradtak készletek, de sajnos sok helyütt még mindig káros — úgymond — „takarékossági” szemlélet uralkodik. (é. s.) LEMONDOTT AVEROFF Lemondott tisztségéről a legnagyobb görög ellenzéki párt, a konzervatív új demokrácia vezetője. Evange- losz Averoff szerdán este közölte szándékát. Az idős politikus visszalépésének okai egyelőre még nem ismeretesek. Az új demokrácia párt irányítását három évvel ezelőtt vette át, a konzervatívok választási veresége után. Utódját a párt parlamenti csoportja a hét végén választja meg. KIJELÖLTÉK AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS JÖVÖ ÉVI ELNÖKÉT A világszervezet nyugateurópai tagországainak képviselői (néhány más tőkés ország küldöttének támogatásával) Jaime de Pinies spanyol diplomatát jelölték az ENSZ-közgyűlés jövő évi, negyvenedik ülésszaka elnör kének. A diplomata egyéves megszakítással 1968 óta képviseli országát a világszervezetben. CHEYSSON ALGÉRIÁBAN Claude Cheysson francia külügyminiszter szerdán kétnapos látogatásra Algériába érkezett. A kétoldalú kapcsolatokról és a nemzetközi kérdésekről tanácskozik, majd vendéglátóival. JAPÁN TILTAKOZÁS PLUTÓNIUMSZÁLLÍTAS MIATT Japán környezetvédő és békecsoportok közösen kérik majd a kormánytól, hogy állítsa le a francia plutonium- szállításokat a szigetországba. A kezdeményezést azután határozták el, hogy nemrégiben a belga partoknál elsüly- lyedt egy nukleáris anyagokat szállító francia hajó. A japán csoportok megítélése szerint a hasonló szállítmányok veszélyesek lehetnek és köny- nyen terrorszervezetek kezébe kerülhetnek. Tudomásuk szerint szeptember nyolcadikén indul plutoniumszállít- mány Franciaországból Japánba. £íilaky. Siklót /o • . János: stLCLfú-S utolsó évei 26. — Nagyon remélem, hogy segít. — Gyere haza, hozd át a filmet, és maradj itt, amíg elkészülsz vele, innen is irányíthatod külföldi rendeznivalói- dat. — Majd meglátom, ez jó javaslatnak látszik, de beszélnem kell Piroskával. A vízumot beütötték, Zilahy Lajosra tekintettel — díjmentesen. Útlevelét eltette és elment. A vonat indulása előtt újra telefonált: „Úgy látszik, megállapodunk a filmgyárral, áthozom a filmet.” — Legalább lesz időnk beszélgetni. Gyors jelentkezésére számítottam, de ismét hallgatásba burkolózott. A HAZATELEPÜLÉS ÜGYE Zilahy szeptemberben Újvidékről megkért, hogy keresek egy elfogadható lakást a filmgyár környékén, áthozza a filmet, és megpróbálja rendbetenni. A Gyarmat utcába költözött, és esténként bejött a szerkesztőségbe. Meglepően csöndesen viselkedett, anekdotá- zó, mesélő kedve mintha megfakult volna. Először arra gondoltam, hogy kifaggatom, miért ment el itthonról 1947- ben? Ezeket az esti találkozásokat azonban egyre kevésbé találtam alkalmasnak arra, hogy előhozzam ezt az ügyet, mert szomorúságot, komorságot árasztott maga körül, és ezt a hangulatot igazán nem sikerült föloldanom. Negyedszázad után már nincs is jelentősége a kérdésnek, legfeljebb a történeti hitelesség szempontjából, de ez meg nem ér annyit, hogy a gondterhelt, hallgatag Zilahyt ilyesmivel kínozzam Elment, amiért a Horthy-korszak értelmiségi rétegének egy jelentős része. A nagyarányú politikai, szociális átalakulás láttán elbizonytalanodtak, még a polgári radikális Zilahy is, aki a változások meggyőződéses híve volt. Megkérdeztem később Barulint. Szerinte Zilahy is tanácstalanná vált, valószínű, lelkileg nem készült föl olyan hatalmas méretű társadalmi átrendeződésre, amely már akkor jelezte: Magyarország belső viszonyai nem a liberális, polgári demokrácia mértékéig változnak. Nem tartozott reakciós politikai körökhöz, az amerikai emigrációhoz sem, de válaszút elé került, és sajnálatos módon ezt a megoldást választotta. Barulin véleménye helytálló lehet. Fölösleges is azt méricskélni egy öreg magyar író sorsának ürügyén, hogy egy jobb, ésszerűbb értelmiségi politikával mennyi intellektuális értéket lehetett volna megőrizni az új Magyarország számára. Az óceánon túli élete eddig jóformán nem is került szóba, hogyan vert gyökeret, és mit csinált Amerikában. Kérdéseimre adott válaszai szellemi szétszórtságot tükröztek, előfordult, hogy az összefüggéstelenségig csapongóit, s azután minden átmenet nélkül félórát, egy szűk órát érvelt egyfolytában, tiszta logikával. — Hogyan kezdted? — kérdeztem tőle. — Nagyon nehezen indult az életem. — Nem voltál ismeretlen, és mégis? — Igaz, nem voltam ismeretlen, de két dollárért eladtam volna összes munkám kiadási jogát, sajnos még annyit sem ígértek érte. Foglalkoztam mindennel, még kutyaidomítással is. A feleségemet, Piroskát a kint élő magyarok álláshoz juttatták az öregek otthonában, amit ők építtettek. Később aztán Piroska ennek az otthonnak a vezetője lett, ma is ott dolgozik. Szilárd Leó apja is ott halt meg. — És te? — Én is ott tettem-vettem a kosztomért, s néhány dollár zsebpénzért. Vártam a szerencsére. — És rád talált? — Nem. Egyszer néhány pénzes zsidó megkeresett, és azt kérdezték tőlem, mondjam meg nekik, hogy összes eddigi munkám mennyit ér? Szabadulni akartak a pénzüktől. Azt feleltem nekik, hogy így ahogyan most van, egy krajcárt sem ér, annak csak akkor van értéke, ha akad vállalkozó, aki szervezi, megjelenteti és elhelyezi őket. Újakat már nem írok, van még két-három jelentősebb érték a fiókomban, de azokat is igen nehéz lesz befejeznem. — A Dukayakra gondoltál? — Arra is. — Azt befejezted. — Akkor nem erről volt szó. Nem akadt vállalkozó, aki hozzányúlt volna a dolgaimhoz. Mit gondolsz, a végén ki kezdte el ezt a szörnyű munkát? Én magam, vén bolond létemre. — Hogyan? (Folytatjuk) Szembenállás vagy párbeszéd Hanoi — sok más ázsiai városhoz hasonlóan — inkább hangulatával, a középeurópai ember számára gyökeresen eltérő, egzotikus összképével hat a látogatóra, mint egy-egy kiemelkedő látványosságával. A távolkeleti ország vérzivataros történelme, s különösen az elmúlt évtizedek .gyilkos háborúi, terrorbombázásai egyébként sem kedveznek a mi szóhasználatunkban szereplő „műemlékvédelemnek”. Ez nem azt jelenti persze, hogy a vietnami főváros ne kínálna számos, messze földön híres érdekességet. Az Irodalmi Pagoda harmóniát sugalló medencéit, évszázados kőfaragványait, a város centrumában fekvő, vízbe nyúló fűzfákkal szegélyezett, festői Visszaadott Kard tavát, a füstölőktől illatozó, lakkozott szobrokkal teli apró templomokat, vagy Ho Shi Minh már említett mauzóleumát egyetlen külföldi sem hagyja ki. Akad ezek mellett még egy — igaz, komolyabb és komorabb — látnivaló, amelynek megtekintésére a hanoi vendéglátók általában felhívják a figyelmet. A zászlós toronytól, ettől a XIX. század elejéről származó, s napjainkra Hanoi egyik szimbólumává vált 42 méter magas építménytől nem messze található a Vietnami Néphadsereg Múzeuma. Termei soha nem névtelenek, sűrűn járnak ide iskolai csoportok is. A múzeum ugyanis — tegyük hozzá, sajnos — nem csupán a regmúlt történelmi korok emlékeit őrzi, s nem fejeződik be az Egyesült Államok elleni heroikus küzdelem korszakával. Ezt tükrözi a múzeum épülete előtt elhelyezett szabadtéri kiállítás, ahol a mementóként megőrzött amerikai hadfelszerelés, vagy a felszabadító erők egykor Saigonba elsőként bevonult páncélosától néhány méterre egy 1979-ben lelőtt kínai repülőgép roncsai is láthatók. Elszomorító ez; nem hagyja elfelejteni, hogy Vietnam népe, amelynek olyannyira szüksége lenne a békés fejlődésre, a választott utón való előrelépésre a szocializmus alapjainak megteremtéséhez, az 1975-ös győzelem óta sem tudja energiáit teljes egészében a nyugodt építőmunkára fordítani. Pedig a hetvenes évek közepén volt olyan időszak, amikor az országegyesítés után Hanoiban épp a békés nemzetközi környezetre alapozva dolgozták ki a fejlesztési terveket, s diktáltak túlzottnak bizonyult tempót a kívánt átalakuláshoz. Ám a remények meghiúsultak, a kambodzsai események, majd Kína szembefordulása alapjaiban módosította a feltételeket. S a feszültség napjainkban, immár fél évtizeddel az új Phnom Phen-i vezetés hatalomra jutása után sem szűnt meg. Hanoiban nemegyszer leszögezték, hogy békés, tárgyalásos úton a konfliktus tartós, átfogó rendezésére törekszenek. Ezt a célkitűzést több alkalommal is Jelentős erőket koncentrálnak az ipari beruházásokra is. Képünkön: épülő cementgyár Hanoitól másfél száz kilométerre. megismételték már az indokínai szocialista testvérországok (Vietnam, Kambodzsa és Laosz) jó néhány magas rangú találkozóján, így legutóbb, a vientianei csúcskonferencián. Nguyen Co Thach, a hanoi diplomácia vezetője, csakúgy, mint más vietnami vezetők számtalanszor hangsúlyozták: Vietnam nem érdekelt a szembenállás tartósításában, ellenkezőleg, a párbeszéd beindítását szorgalmazza a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szervezetének (ASEAN) tagállamaival. A részletes indítványok tartalmazták egy biztonsági övezet megteremtését a kambodzsai—thaiföldi határ mentén, a vietnami egységek távozását pedig a polpotista erők háttérbe szorításától, illetve a Kínával kötendő két- esetleg több oldalú megnemtámadási szerződések létrejöttétől tették függővé. Politikai gesztusként néhány hónapja — az elmúlt egy-két evhez hasonlóan — ismét részleges csapatkivonásokra került sor. Konstruktív felelet mindeddig nem fogalmazódott meg, sem az ASEAN-orszá- gok, sem Kína részéről. Sőt, a hanoi külügyminisztérium nemrég kiadott hivatalos nyilatkozata szerint Kína továbbra is Vietnam nemzetközi politikai és gazdasági elszigetelésére törekszik, miközben nem zárja ki a katonai eszközök felhasználását sem. Az elmúlt hónapok tucatnyi jelentése támasztja alá, hogy a két ország határtérségében valóban nem sokat javult a helyzet. Hosz- szú heteken keresztül egymást érték az összecsapások, a szomszédos körzetek csapategységeit riadókészültségbe helyezték. A tüzérségi támadások több száz halálos áldozatot követeltek. Veszélyes ellentétek feszülnek a két ország között egyes délkelet-ázsiai szigetcsoportok hovatartozása ügyében is. Hanoiban soha nem titkolták: a honvédelmi kötelezettségek súlyos megterhelést jelentenek a korszakos feladatok sorával szembenéző vietnami népgazdaságnak. Olyan emberi és anyagi erőket vonnak el, amelyeket eredményesebben lehetne felhasználni a gyengénfej- lettség igájának lerázásához. Szükség esetén azonban — emelte ki az említett nyilatkozat — Vietnam a múltban tapasztalt elszántsággal száll szembe minden támadóval. Az a rugalmas álláspont, amelyet a kambodzsai rendezés ügyében tanúsítanak, vagy amely az ASEAN-nal szembeni magatartást megszabja, nem jelent elvi engedményeket. Vietnam a szocialista világrendszer része, értékeli a Szovjetunióval kötött biztonsági szerződés előnyeit, a testvérországok cselekvő szolidaritását. Ugyanakkor igyekszik kül- kapcsolataií bővíteni, s aktívan tevékenykedik az el nem kötelezettek mozgalmában. Sz. G.
