Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-28 / 201. szám

1984. augusztus 28. Kdet-Magyaronxág Tanyai vasárnap Nagy sikerű tanyai vasár­napot tartottak augusztus 26- án Rozsrétszőlőn. Az egész napos rendezvény érdekessé­ge, hogy a házigazdák Felső­simáról és a nyíregyházi déli ipartelepről is hívtak vendé­geket a sportversenyekre. A vendégek és vendéglátók pél­dául sakkban, kézi-, futball- és tollaslabdázásban mérték össze ügyességüket. Délután Berki Antal színművész és a Kállai Kettős néptáncegyüt­tes lépett közönség elé, este pedig diszkó várta a fiatalo­kat. Hétfőn kaptuk a hírt, hogy szép sikerrel szerepelt a Nyír­egyházi vegyes kar az olasz- országi Arezzóban megrende­zett nemzetközi kórusfeszti­válon. A rendezvényen hét olasz és tizenegy külföldi kó- rus vett részt. Hazánkat a nyíregyháziak mellett egy budapesti kar képviselte még. A nemzetközi mezőnyben többek közt angolok, franci­ák is helyet kaptak. A me­gyei és városi művelődési központ együttese augusztus 20-án utazott el a fesztivál­ra, ahol vegyeskari és női kari kategóriában egyaránt harmadik helyezést ért el. A kórus augusztus 29-én ér­kezik haza Olaszországból. HALFOGÓ VERSENY. A leve­lek! víztározón közös-szervezés­ben bonyolította le a lev ele ki horgász egyesület, valamint a nyírbátori Vasas Horgász Egye­sület az éves halfogó versenyt. A másfélszáz versenyző szép környezetben, ideális körülmé­nyek között küzdött a helyezé­sekért. A nyírbátoriak részéről az első helyet Nagy Sándor sze­rezte meg, 6,25 kg hallal, míg a leveleid tagok közül Nagy László lett az első 5,90 kg hallal. A nők mezőnyében Gavallér Erzsébet győzött, aki 1,50 kg halat zsák­mányolt. A helyezettek négyezer forint értékű díjat vettek át a versenybizottságtól. Ezt kővető­en a versenyzők és családtagja­ik jóízűen fogyasztották el az íz­letes ebédet. if Eseménydús nyara volt a Fehérgyarmati Petőfi Sán­dor Úttörőcsapatnak. Bulgá­riában, Romániában és_ az NDK-ban 40—40 pajtás va­kációzott, Tivadarban hatva- nan, a Balatonnál negyvenen táboroztak. Az itthonmara­dott pajtásoknak a városi művelődési központtal közö­sen képzőművészeti alkotótá­bort szerveztek. A gyerme­kek munkáiból kiállítás is Fecskék parádéja Szeged belvárosának sétá­lóutcájában, a Kárász ut­cai korzón, valamint a Du­gonics, a Klauzál és a Szé­chenyi téren valósággal raj­zanak most a fecskék. A vil­lás farkú madaraknak a vá­rosközpont a legnépesebb ta­nyájuk. A már felcsepere­dett fiókák most próbálgat­ják szárnyukat. Megszállják a villanyvezetékeket, a há­zak felső peremdíszeit, a na­gyobb tévéantennákat, s rö­vid pihenés után újból és újból felkerekednek, s pará­dés röpülésükkel gyönyör­ködtetik. a járókelőket. Pihe­nőhelyükre visszatérve min­dig sűrű, tömött sorokban ülnek egymás mellett: a „fecske-parlament” naponta kétszer ülésezik, a kora reg­geli, illetve a délutáni órák­ban. BEL VÍZREN­DEZÉS SZA- BOLCSVERES- MARTON. A Fel- sö-szabolcsi Víz­gazdálkodási társulat szeptem­ber 5-én adja át Szabolcsveres- marton a 2080 méter nyílt bur­kolt és a 680 mé­ter zárt csator­narendszert. Ez; évben a Táncsics, az Üttörő, a Pe­tőfi és a Kos­suth utcákban készültek el a belterületi víz­rendezéssel a községben. Ké­pünkön: a Kos­suth utcában az utolsó métereket készítik az épí­tők. (vincze) ★ Külföldön a hölgyek kedvelt viselete a lakk-kabát, amely az átmeneti évszakok­ban kitűnően véd az eső, a szél ellen. Gumiszerű, víz­hatlan anyaggal megerősített szövetből varrják a habköny- nyű, vékony átmeneti kabá­tokat a Nyíregyházi Divat Ruházati Vállalatnál nyugat­német megrendelésre. Au­gusztus 25-én, szombaton egy kamion terméket — java­részt lakk-kabátokat — in­dítottak útnak a vállalattól az NSZK-ba. LABOROSOK TALÁLKOZÓJA. Több éves hagyomány már, hogy minden évben egyszer szakmai tanácskozásra gyűlnek össze az együttműködő vízművállalatak laboratóriumainak vezetői és dolgozói. Az idén a Szolnok me­gyei Víz- és Csatornamű Válla­lat adott otthont a tanácskozás­nak. melyen ott voltak a SZA- VICSAV képviselői is. Az Idei találkozón olyan időszerű szak­mai kérdésekről esett szó, mint a fürdők bakteriáíis problémái, vagy például az új osatornablr- ságolási rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok. A résztvevők a szakmai eszmecserék után meg­tekintették a felszíni vízkivételi vízmüvet és a vendéglátók labo­ratóriumait. Jövőre terv szerint a SZAVICSAV ad majd otthont a laborosok találkozójának. Országos kariba- túrapályázat Ebben az évben is meghir­deti az országos karikatúra­pályázatot a KISZ Kecske­méti városi Bizottsága a Lu­das Matyi szerkesztőségével közösen — ezúttal az általá­nos humor témakörében. A pályázat — melyen bárki részt vehet, akinek beküldött munkáit még nem közölték le — jeligés. Technikai meg­kötöttség nincs, így a hagyo­mányos grafikai illetve plasz­tikai megoldások mellett kü­lön értékelik az új techniká­val, módszerekkel készített pályaműveket. A résztvevők maximum három karikatú­rával nevezhetnek be. A pá­lyamunkákat a KISZ Kecs­keméti városi Bizottsága cí­mére (6000 Kecskemét, Sza­badság tér 1/a.) november 10-ig kell eljuttatni. Az alko­tásokból november 24-én ki­állítás nyílik Kecskeméten. Az első három helyezett pénzjutalomban részesül, a kiállításon leadott szavazatok alapján pedig odaítélik a kö­zönség díját is. if Sokat tettek községü­kért ebben az évben is a kisariak. A Kossuth és a Ságvári utcában a járdák, a Rákóczi utcában pedig az útburkolat felújításában vett részt a lakosság. Társadalmi munkájuk értéke közel 150 ezer forint. Ugyancsak ön­kéntes munkával hozták rendbe a Petőfi-fa környé­két, ahol a parkosításban negyvenötén vettek részt. készült, melyet szeptember 8-ig tekinthetnek meg az ér­deklődők a kultúrházban. MIND TÖBB BEIRATKOZOTT könyvtári olvasót tarta­nait számon a szatmári közsé­gekben is. A növekvő érdeklő­dés arányában Penyigén 6500, Mándon 2500, Kömörőn pedig négyezer forintot költenek az idén új kötetek vásárlására. A költségvetésből ha sok nem is, de pár ezer forint ebben az év­ben is jut e, kis falusi könyv­tárak felszerelésének javításá­ra, új polcok vásárlására. a környeze­tért. Alig egy hónapja, hogy a legnagyobb me­gyei elismerést jelentő Aranyok­levelet átvehette a fehérgyarmati Viktória ifjúsági klub, s máris hal­latnak ismét ma­gukról. A három­napos ünnep fel- használásával vé­dőréteggel kenték be a városkaput. A fehérgyarmati Kossuth park be­járatánál áll a ' Feliérváry József készítette fafara- gásos műtárgy, mely így tovább dacolhat az idő- járás viszontag­ságaival. (m. k.) Á llategészség-ügyi kutatók kikísérleteztek egy olyan mesterséges napfényt sugárzó készüléket — szoláriumot —, amely feleslegessé teszi, hogy a lovakat verseny előtt bemelegítsék. Ebben a szoláriumban ultraibolya és infravörös sugárzók van­nak. A besugárzás a természetes napfényhez hasonló­an, az agyalapi mirigyen át a test számos hormonter­melő mirigyének működését serkenti. A hormonok ha­tására meggyorsul a vérkeringés, felfokozódnak a szer­vezet anyagcsere-folyamatai, s így javul az állat Iz­mainak energiaellátása. Különösen ajánlatos e szolári­um használata olyan állatok tartásában, amelyek — mint a lovak is — életük legnagyobb részét egy szűk istállórekeszben töltik. Vízitúra-yezetők tanfolyama Csak fiatalok — vala­mennyien a megyében mű­ködő művelődési házak mun­katársai — vettek részt a vízitúra-vezetői tanfolya­mon Tiszadobon. A megyei természetbarát-szövetség, va­lamint a megyei és városi művelődési központ szerve­zésében a Tisza partján föl­állított sátortáborban ismer­kedtek meg a résztvevők a vízitúrázás tudnivalóival. A kéthetes képzés augusztus 25-én, szombaton ért véget, mikor is 17-en tettek sikeres vizsgát. E tanfolyam alapján a jövőben a művelődési há­zaknak is lehetőségük nyílik vízitúrák szervezésére. Sajtos karika Üj termékkel: a sajtos ka­rikával jelentkezik még ezen a héten a Nyíregyházi Sütő­ipari Vállalat. A kenyér és a különféle sütemények kedvelői bizo­nyára örömmel olvassák a hírt, hogy a sütőipari válla­lat — hagyományaihoz hí­ven — ismét új termékkel gazdagítja választékát. A sajtos karika a hazai kíná­latban ugyan már nem szá­mít újdonságnak, hiszen pél­dául a debreceniek jóide- je gyártják. Am aki meg­kóstolta és megkedvelte ezi a terméket, mindeddig hiá­ba kereste Nyíregyházán. A sokféle péksütemény mellé még ezen a héten fölsorako­zik a szabolcsi megyeszék­helyen is a sajtos karika. A hír nemcsak ezért érdekes, hanem mert a vállalat legfia­talabb dolgozói: a szakmun­kástanulók készítik majd — többek közt a munkaigényes orosházi banánnal, vagy az ökörszemmel együtt — a Vö­röshadsereg utcai tanmű­helyben. Amint megérkezik a tésztához szükséges sajt, azonnal megkezdik a gyár­tást. Várhatóan szerdán ke­rül pultra először a süte­mény, egyelőre a Felszaba­dulás téri és a Szarvas utcai szakboltban. Ha megkedve­lik a vásárlók; akkor hama­rosan kapható lesz ez a ter­mék a többi élelmiszerüzlet­ben is. if Három nap a Szovjet­unióban. Ungvár és Munkács nevezetességeivel ismerked­tek meg a COOPTOURIST szervezésében negyvennégyen a tiszavasvári Alkaloida dol­gozói közül. Az autóbuszos kirándulás résztvevői pénte­ken indultak és vasárnap tértek haza a Szovjetunióból. Tűzfal és emeletek Nyíregy­házán. NYlRMIHÁLYDI KISTERME­LŐK. Több mint 'izénkétmillió forint értékű húst, tejet, gyü­mölcsöt állítottak ©lő a múlt esztendőben a nyírmihálydiak a helyi termelőszövetkezet segít­ségével. A kistermelők egyebeik mellett mintegy ezer darab ser­tést. kétszáz hízómarhát. kétszáz tonna almát, s több mint száz­ötven tonna paprikát, paradicso­mot értékesítettek a termelőszö­vetkezet révén, mely ezenkívül 300 ezer liter tejet is felvásárolt a háztáji gazdaságokból. S mi­vel ez a táj mindig híres volt a dohánykertészetéről — az idén is mintegy ötven hektáron ter­mesztik e fontos ipari növényt — a szövetkezet a következő év­ben dohánytermesztő szakcso­port létrehozását tervezi. ir Szerződés — karbantar­tásra. Saját gépparkjának javítása mellett vállal meg­bízást külső megrendelésre is a KEMÉV Gépkölcsönző és Szolgáltató Leányvállalata. A Tünde utcai gép- és jármű­javító telepen nemcsak vál­lalatok, de magánszemélyek részére is végeznek javításo­kat. Megrendelőik közé tar­tozik például a gabonaforgal­mi vállalat, amely különle­ges szállítójárműveit viszi karbantartásra a Tünde ut­cai telepre. A közelmúltban szerződést írtak alá az ÁFOR kelet-magyarországi kiren­deltségével is, amely tartály- kocsijainak javítását bízta a leányvállalatra. Külső meg­rendelésre havonta másfél­két és fél millió forint érté­kű munkát végeznek a tele­pen. Garzonbútor röyidebb idő alatt ötven-hatvan napra, az eddiginek csaknem felére csökkenti a keresett garzon­bútorelemekre való várako­zás idejét a Székesfehérvári Garzon Bútorgyárban beve­zetett új forgalmazási rend­szer. Újdonsága, hogy feles­legessé teszi az üzletekben történő készletezést. Az új forgalmazási rend­szerben történő szállításokra egyelőre másfél éves szerző­dést kötöttek kereskedelmi partnereikkel — huszonhá­rom vállalattal, illetve áru­házzal, s a tapasztalatok alapján döntenek majd fej­lesztéséről. ­if Kövesút Geszteréden. A nyírségi község nem tarto­zik ugyan a legsárosabb te­lepüléseink közé, hiszen a homok itt is gyorsan beisz- sza a vizet, ám a kövesút- nak nagy a becsülete Gesz­teréden is. S a helyiek nem várnak a sült galambra, ők maguk is kiveszik részüket az útépítésben. Nemrég pél­dául ezerhétszáz méter hosz- szúságú útszakasz kapott szi­lárd burkolatot a községben, melynek jelentős része tár­sadalmi munkában készült. Augusztus 28., kedd KRÓNIKA ÁGOSTON NAPJA A Nap kél 5 óra 51 perc­kor, nyugszik 19 óra 32 perckor. A Hold kél 7 óra 42 perc­kor, nyugszik 20 óra 45 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1909. augusztus 28-án szüle­tett, s 51 éves korában, 1960-ban halt meg Asztalos István író, a romániai ma­gyar széppróza egyik ki­emelkedő jelentőségű alak­ja. Szegény vasúti tisztviselő családból származott: a ko­lozsvári református gimná­ziumban csak két osztályt végezhetett el, mert szülei nem tudták tovább tanít­tatni. Előbb erdőmurvkás, majd napszámos, kőfaragó, végül szóvömumkás. Ezen az életpályán szerezte azo­kat az édméoyeket. amelye­ket később novelláiban, il­letve három regényében is feldolgozott. Még 1934-ben került Kolozsvárra, ott írta meg első regényét. Elmond­ja János címmel. Az 1939- ben publikált könyv bátor és hiteles korképet rajzolt az 1930-as évek erdélyi tár­sadalmáról. 1945-től 1950-ig a kolozsvári Falvak Népe, majd 1956-tól a Napsugár című gyermeklap főszer­kesztője volt. Novelláinak és regényeinek fő témája a falusi osztályharc és a vá­rosi munkásság építőmun­kája. Fontosabb munkái: Író a hadak útján. Szél fuvatlan nem indul, Fiatal szívvel című regényei, Vád és pa­nasz c. 1954-ben publikált elbeszéléskötete; több sike­res riportkönyvet is irt. Időjárás Előrejelzés ma estiig: las­sanként az ország középső vidékein is feloszlik a fel­hőzet, majd országszerte száraz, jobbára napos idő lesz. Az északi szél jelentő­sen gyengül. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet kedden 20—25 fok között alakul. SZAKOLYI „EGYETÉRTÉS” MG. TERMELŐSZÖVETKEZET pályázatot hirdet növénytermesz­tési főágazatvezetői munkakör betöltésére. Feltétel: szakirányú felsőfokú végzettség, 5 éves nagyüzemi gyakorlat. A munka­kör betölthető szeptember 15-től. Jelentkezés személyesen, vagy írásban a termelőszövetkezet el­nökénél. (101222) A TISZADOBI GYERMEKVÁ­ROS gazdasági igazgatóhelyettest keres, szept. 1-től. Fizetés meg­egyezés szerint. Lakást biztosí­tunk. Felsőfokú számviteli vég­zettségűek jelentkezését várjuk. (1506) — Meg kellene próbál­nia összebékülni a felesé­gével. — Nem, bíró úr, a fele­ségem valóban elviselhe­tetlen, még a barátnőim­mel sem tud jóban lenni!- X ­— Miért verte meg a panaszost a nyílt utcán? — Mert a kis nyugdí­jammal nem engedhetem meg magamnak, hogy er­re a célra egy sportcsar­nokot béreljek ki, bíró úr. Hírügyeletes: HÁZI ZSUZSA Telefon: 11-271 Kórussiker Arezzóban ° B [M Kelet magyarország ___________________________ | KÉPEK | Fagy' A vásárlónak megvan az a „rossz” szokása, hogy kizárólag annyit szeretne megvenni va­lamiből, amennyire szüksége van, és egy fillérrel sem töb­bet fizetni érte, mint ameny- nyit ér. Hol tudja a kereske­dő megcsalni a szegény „fo­gyasztani” akarót? Többet akar rásózni, és lehetőleg többért. Tisztelet a szeren­csére többségben lévő kivé­telnek. Az ötletek garmadája felmérhetetlen, magam is számtalannal találkoztam. A legutóbbi azonban lejbe kó- lintott. Már a gyermekekre is szemet vetett a sanda nyerészkedési vágy. Máté­szalkán, a Pálma presszóban akadtam rá az eddig még le nem írt természeti ritkaság­ra: kérek kettőér’ fagylaltot, a válasz: csak négyér’ kap­ható. Két és fél éves fiam­nak a kisebbik adag is elég, hogy felével talpig csorgassa ünneplő ruháját, és még mandullagyulladást is kap­jon, ezért fagyos hangulat­ban hagytam el az említett szórakozóhelyet. Érdekes: száz méterrel odébb a szál­lodában megéri a kisebb por­ciót is árului... (és) 9

Next

/
Thumbnails
Contents