Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-25 / 199. szám

KM hétvégi melléklet--------------------------------------------------------------------------------------N Apokalipszis lovagjai ' a Nyírségben A Halál, Pestis, Éhínség, és Háború alakjait Dürer Alb­recht keltette életre 1498-ban, az „Apokalipszis lovagjai” című grafikai alkotásában. Döbbenetes kép ez, szinte I érezzük, hogy félelem, jár- I vány és pusztulás marad ott, | ahol e lovagok elvágtatnak. A világ pusztulását előidé- í ző rémalakok nyírségi társai ? egy kicsit másak. Nemcsak í azért, mert gyalog járnak, : hanem azért is, mert kicsit i emberibben, humánusabban ? viselkednek, néha még szót ‘ is lehet érteni velük. 1 Halál A néphit szerint a halál, az »elhalálozás azért következik \ be, mert egy mitikus lény, a * Halál magával viszi a meg­holt ember lelkét. A földi élet az égyik embernél hosszabb, a másiknál rövidebb ideig • tart. A néphit úgy tudja, ' hogy a túlvilágon mind erűd­nek ég egy gyertyája, s ha az {‘elalszik, a földi életnek is Vége szakad. A Halált egy olyan lénynek képzelik, ame- I lyik fekete bő köpenyben, ka­szával jár. Háborúk idején arat a Halál. Ez a felfogás : Európa-szerte azonos. A kü­lönbség az, hogy a magyar néphagyományban a Halál az emberhez hasonló termetű és arcú személy, míg másutt riasztó külsejű csontvázlény­O ki szereti a természetet, így nyáridő bőven van al­kalma azt teljes gazdag­ságában meg­ismerni. Még- csak hosszabb túrákra sincs ehhez szükség, elég települé­seink határát végigbóklásaná. ÁrokszéiLek, útszegélyek, faso­rok, rétek és erdők naponként újabbnál újabb meglepetések­kel szolgálnak, csak észre kell venni ezeket a meglepetéseket. A türömfü-vet és jajlevel-et azonban ne ezeken a helyeken keressük! Hasztalan próbálko­zás lenne még a kisebb vagy nagyobb növényhatározók la­pozgatása is, úgy sem talál­nánk meg benne, minthogy fü­vet, fát és virágot bőven ter­mő hazánk földjében sehol sem sarjadnak ilyen növények. Ezek csak a régi szamosháti emberek tréfacsináló képzele­tében tudtak csírába szökni, megteremni, s még a beteget is mosolyra fakasztva virágba bo­rulni. Én is Szamosszegen hal­lottam először egy huncutul mosolygó idős bácsitól: „Te­gyél rá türömfüvet és jajleve­let!” Feldagadt arcú, fogfájós komájának mondta ezt a kedé- lyeskedő öreg, és valami ilyes­mit kellett érteni rajta: tűrjél nek tartják. A magyar nép­hagyományban a Halál le­győzhetetlen, erősebb, mint a démonok, boszorkányok. Közismert a „Halálkoma” című népmese. Ebben arról van szó, hogy a Halál a sze­gény ember komája lesz. Ta­nácsára a szegény ember or­vosnak csap fel. A beteg meggyógyul, ha a — mások­nak láthatatlan — Halál a beteg lábához áll. Ezzel a »gyógyítással” az ember meg­gazdagszik. Élete alkonyán a Halál érte megy és kimondat­ja vele a földi élet befejezé­sét jelentő „Ámen”-t. A Halál és a vénasszony története már a tréfás mesék közé tartozik. A vénasszony könyörgésére a Halál egyna­pos haladékot ad. A megálla­podást fölírják az ajtóra: „Holnap”. A Halál hiába megy naponta a vénasszo­nyért, a felírat miatt mindig távozni kényszerül. Pestis Húsz évvel ezelőtt Nyír­vasváriban jegyeztem le az alábbi történetet: „Eccer a szépnagyapám hallja, hogy ugat a kutya Ki­ment az udvarra, hát látja, hogy ott fekszik egy fekete alak, mint az ekén a pating- lánc, de nem lánc vét, ha- nemcsiak tőgyfábul gúzs. Hal­lott egy hangot: Vegyél fel és jajgass, ha fáj a fogad! — Humor!!! Türömfű és jajlevél tehát nincs a természetben, de népi humorba pácolva mégis csak ott csírázik bennünk. Az Elek- halok nevű növény viszont már díszük minden árokparton Capsella Bursa-pastoris néven a tudomány is számon tartja. De vajon miért adita ezt a ne­vet ennek a jelentéktelennek látszó növénynek a szamosháti ember? Bizony, ennek már né­pi hagyománya van, ami nem a nevetésre fakasztó humorba, hanem elődeink komolyan vett élet-halál jóslatában gyökere­zik. Nem csak az idősek, de a fiatalok közül is többen isme­rik még ezt a mondákat: Élek, halok, vízbe fulok, ha megha­lok, feltámadok. A haláljóslás ráolvasásának szaimosszegi vál­tozata ez a rigmus, az Élek- halok nevű növény pedig en­nék a jóslásnak az eszköze volt. A rigmus mondása köz­ben a Capsella Bursa-pastoris termését csipegették le a nö­vény száráról, s amelyik szót az utolsó termés lecsippentésé- nél kiejtették, a jóslat szerint annak kellett hamarosan bekö­é* vigyél be! Fel is vette, be ii vitte. Ebbül lett egy daliás ember, aki a Pestis vót. Na, azt mondja, vigyél el engem mostan Császáriba, de ne félj semmit! Fel is vette nagyapa és el is vitte Császáriba. Mi­kor a falu végire érnek, azt mondja: Na, bírsz? Bírlak — mert mintha semmit se vitt vóna. Akkor oszt úgy ráne­hezedett, hogy nem bírt men­ni. Akkor mondja: Nem bír­lak ! Megint megkönnyeb­bült, mintha semmit se vitt vóna. Elvitte Császáriba a te­metőig. Ott oszt ieszáliott rul- la, nagyapa meg visszajött. Azt mondja neki: Na, most már eridj haza, de hátra ne nézz! Ne félj semmit! Nem is félt. Na, hallgasd, hogy holnap hogy fog Császáriba a harang szólni! Mert ahun. ű benéz az ablakon, ott min ­denkinek meg kell halná. Úgy, hogy csak imitt-amott ma­radtak Császáriba, Onnan vitték el a Pestist Fábiánhá- zára. Vasváriba senki sem halt meg.” A Kolera is hasonló beteg­ségdémon. Járványok idején az emberek vasvillával föl­fegyverkezve őrködtek a fa­luvégen, hogy a feketeképű Kolera be ne mehessen, A Hideglelés az emberbe bújik. Egyik nyírségi mese­mondótól hallottam, hogy a vadász kihallgatta a két so­vány Hideglelés beszélgeté­sét. Elhatározták, hogy az egyik a grófba száll bele, a másik meg a vadászba, hogy jó ételeket egyenek. Este az­tán a vadász az első kanál ételt a Hidegleléssel együtt a puska csövébe öntötte és a csövet jól ledugaszolta. A puska egy álló esztendeig iz- gett-mozgott a falon. Az év letelte után a vadász a Hi­deglelést belelőtte egy tóba. így szabadult meg tőle. Vannak még más betegség­démonok is: a Guta üti, a Fene eszi, a Nyavalya veri, az íz és a Süly rágja az em­bert. A különböző betegségdé­monokat a keresztény vallás­ban az ördög személyesíti meg. Az ördög belebújik az emberbe azért, hogy őrültsé­get vagy más betegséget okozzon, A középkorban az ördögűzés (exorcizmus) egy­házi eljárás volt, sőt, a görög­keleti vallásban a századfor­dulóig is az maradt. Éhínség A magyar néphitben az „Éhínség” lovag szerencsére vetkeznie. Innen tehát a név. — Babona!!! Lapozgatom és olvasgatom szamosszegi növénynév gyűj­teményemet: Anyalevél (Sen- nae fólia) = főzete segített a nők meddőségén; Érnyújtófű (Lysimacbia nummufaria) = a megmarj ült, megerőltetett végtagok gyógyszere volt; Fül­fű (Sempervirum teotorum) = húsos levelének kifacsart ned­ve a fájós fülek gyógyítását szolgálta cseppenként; Gyúj- toványfű (Lynaria vulgáris) = főzete lázcsillapító volt régen; Kérőfű (Gallium Schultessd Vest.) = segített a kérőzni nem tudó szarvasmarhákon; Ördögszekér (Eryngium cam- pestra) = jó volt a himlő el­len, noha a hagyomány úgy tartja, hogy ez a növényféle- ség meghalt boszorkányokból sarjadt; Pokolfű (Chenepo- dium hybridum) = a pokolvar nevű fekély gyógyszereként használták; Rettegőfű (Gen­tiana pneunomanthe) = az ál­mában örökké föl-fölriadó kis­gyermeknek adott nyugalmat, ha feje alá tették stb. — Ku- ruzsliásü! Népi humor, babona, kuruzs­ismeretlen, azonban néhány rokona nálunk is fellelhető. Ilyen a Baj, Nyomor, Sze­génység és a Szükség. Ruszkovics István, a híres ramocsaházi mesemondó egyik meséje így szól: A szegény embert elküldi a fe­lesége taüózni, de a liba nem engedi, mert ebben nem len­ne szerencséje. A továbbiak­ban a liba tanácsa szerint cselekszik. A cókmókjukat összeszedik, hogy Pestre köl­tözködjenek. Útközben mond­ja az ember: „Hé, feleségem, hát mi otthun hattunk egyet!” „Mit?” „Otthun hattuk a Bajt!” „Itt vagyok én, édes gazdám!” — felelt a nyaká­ról. „No, bújj ebbe a butykos- ba, ne emeljelek a nyaka­mon, elviszlek a kezembe!” A Bajt bezárja a butykosba és behajítja a tóba. A szegény ember utána mindjárt drága­követ talál és meggazdagszik. Majd az irigy bátyja, a nagy- gazda elindul öccséhez láto­gatóba. Megtalálja a büty­köst, kihúzza a dugót. A Baj mindjárt a nyakára ült. „Még haza sem ért a nagygazda, az útba mán két ökre megdög­lött. Úgy elszegényedett a nagygazda, hogy még szegé­nyebb lett mint a öccse, aki tallózni ment.” Egy szegedi népmesében a Szegénység ősz öregember alakjában jelentkezik; ame­lyik családot az öreg meglá­togatja, az élszegényedik. Vajkai népmesében az em­ber nagyobb összeget félre­tesz az előre nem látható szükség céljaira. Ezt közli az asszonnyal is. Majd az asz- szony ezt odaajándékozza egy szükséget szenvedő kol­dusnak, azt hívén, hogy 6 a Szükség. A magyar néphitben a Há­ború, a Jelenések Könyvének negyedik látomás alakja nem personifikálódott, nem öltött testet, e lovagnak nálunk még rokonai sincsenek. A magyar nép mindenkor tud­ta, hogy a háborút nem a szellemek csinálják. A kaszával járó Halál, a különböző betegségdémonok és az Éhínség gyermekei a természeti vallásokkal, a kö­zépkori dogmatikus egyházi felfogással egyidejűleg eltűn­tek. Napjainkra már a be­csapott halál, a rászedett ör­dögök, betegség- és éhségdé­monok mulatságos mesehő­sökké változtak. lás. Így summáztunk. Vajon valóban ennyi lenne csupán? Belelapoztam Rápóti Jenő— Romváry Vilmos: Gyógyító növények (Bp. 1977.) című munkájába, és cseppet sem le­pődtem meg, hogy a fölsorolt növényeket szinte kivétel nél­kül ott találtam, persze más megnevezésben. Szóval a népi bölcsesség, a természet ajándé­kának ismerete is ott rejlik ezekben a beszédes népi nö­vényivé vek ben . Érdemes hát rá­juk figyelni! Aki szereti a természetet, így nyári időben bőven van alkal­ma azt teljes gazdagságában megismerni. Ha ilyen célú bók- lászásainkban hagyományt tud­ni kérdezünk, jelent fölismerni megfigyelünk, akkor nemcsak gazdagsága, hanem értéke is kitárulkozik előttünk ennek a természetnek, és ilyen hozzá­állással talán környezetünk sokat emlegetett szennyes fe­kélyei sem fokozódnának to­vább, a sajnálatosan meglevő­ket pedig nem türömfű-vel és jajlevél-lel gyógyíthatnánk ez­után. Balogh László Janus a rómaiak loistenei közé tartozott — vele kezdődik az esztendő a neki szentelt hónappal... Két arccal, egyik­kel a jövőbe, a másikkal visz- sza: a múltba. Keletre meg nyugatnak. Mindenféle kez­désnek és befejezésnek ura volt, afféle isteni portásként nyitott és csukott ajtót és ka­put. Hogy mennyire vezették ilyen mitológiai meggondolá­sok a Csezmicéről származó kisnemesi úrfit, amikor János nevét Janusra változtatta, azt nem tudhatjuk. De hiszen sok mindent nem tudunk róla, — mégis sokatmondó: egész éle­tét, művét a most már tuda­tos választásait és vállalkozása­it jellemzi ez a Janus-arcú ket­tősség, sőt különös értelmet nyer a másik választott név­vel, a Pannoniussal, amely a római hagyományokat őrző szépséges dunántúli táj kultu­rált múltjának, a költő korá­ban volt sivár jelenének, s mégis ígéretes jövőjének vál­lalása. És épp ezt: a római ha­gyománynak, meg a friss itáli­ai humanizmusnak Pannóniá­ba, sőt egész Hungáriába való átplántálását próbálta első nagy költőnk, akit majd Ba­lassi, Csokonai, Berzsenyi, Vö­rösmarty, Illyés követ, — ám egy sem lehet (máig sem) annyira részese a világiroda­lomnak, mint ő. Mert Janus nemcsak világirodalmi rangú költő volt, (bár a későbbiek is azok), de el is juthatott a A közelmúltban értékelte a városi tanács művelődésügyi osztálya és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége a sóstói nemzetközi és éremmű­vészeti alkotótelep 1984. évi munkáját és kijelölte a jövő útját. Tizenöt évvel ezelőtt festők dolgoztak a Svájci-Iákban, ez­zel kezdődött a művésztelep története, majd 1977-ben a FI- DEM budapesti kongresszusa és kiállítása idején szobrászok, éremművészek voltak vendé­geink. A vállalkozás sikeres volt, bár még az érmek önté­se Budapesten történt. 1978- ban megépült az eliső hordoz­ható öntőalkalmatosság és Győrfi Sándor, Király Vilmos és Bóján Radoslaw samottfor- mába is öntöttek. 1979-ben már helyére költözött a mű­vésztelep, a Blaha Lujza sé­tány 41-ben a napközistábor adott otthont az alkotóknak és elkészült a telep részére az új öntőműhely is. Ez évben az öntés formázása még a „híd alatt” volt. A samottformák kiégetése a tanárképző főisko­la kerámiaműhelyében Balogh Géza segítségével történt. Nagy Ferenc, Király Vilmos, Gál András kisplasztikákat is készítettek viaszelveszejtéses eljárással. A műhelymunkákat Győrfi Sándor irányította, 1980-ban már az öntés az új helyen volt. Az alkotótelepen újra részt vett Kalmár János és Győrfi Sándor, akik az ön­tést irányították. Ez évben volt először öntési segédmunkás Sebestyén Sándor személyé­ben. A résztvevők közül Bakos Ildikó, Kalmár János, Győrfi Sándor, Borislav Russinov és Wolf-Elke Kunntsche főleg kisplasztikákat készített sa- mottformálással. 1981-ben az alkotótelepen Sebestyén Sán­dor alkotóként vett részt és egyben az öntést is irányította, a munkában Máthé István, Tö­Magya 550 éve í lanus Pannonius állítólagos arcképe korabeli, majd következő szá­zadok értő olvasóihoz, bele­került a világirodalomba, nem mintha nagyobb lenne, de mert (még) világnyelven írt: latin költő, Ovidius, Martialis majd másfél ezer évvel későb­bi utóda. Ötszázötven éve született, s mint kései pannon utóda, Weö­res Sándor, már kamaszként kiváló költővé lett, igaz nem itthon, hanem Olaszországban Ám akárcsak Csokonai, Petőfi vagy József Attila — fiatalon halt meg. így is micsoda pá­lyát futott be! Szinte plebe­jusként indult, apja (talán?) ács, tisztes polgár, meghalt, mikor fia még csak nyolc­éves volt. A kis János szoro­san kötődött édesanyjához, s mikor ő is — már idősen — meghalt, a költő az ő emlé­kének szentelte legszebb ver­sei egyikét, — ennek szemé­lyessége már nem antik ha­gyomány, hanem reneszánsz újdonság! Anyjának öccse, az első magyar humanista főpap és főúr, a Hunyadi család bi­zalmasa, tanácsadója felkarol­ta tehetséges unokaöccsét, ő juttatta el Ferrarába, majd Padovába, hogy e nagyszerű egyetemeken a legfrissebb esz­mékkel ismerkedjék. Ott már a heliocentrikus világkép gon­dolata is fölmerült, s később a magyar humanisták közve­títésével ért el Krakkóba, Ko- pernikushoz. A fő stúdium azonban a latin nyelv volt — a nyelv, mint költői, szónoki eszköz, és az udvarok, alakuló nemzetek közötti közvetítés, a diplomácia, jog és kereske­delem nyelve. Janus Pannoni­us bravúrosan bánt ezzel a rös Gábor és Peter Georgiei volt segítségére. Többen kis­plasztikákat is készítettek. Pe­ter Georgiév, Sebestyén Sán­dor, Törös Gábor és Liget E/rika is, aki ez évben az al­kotótelep művészi vezetője volt. 1982-ben az alkotótelep ve­zetője a résztvevők közül Sza­bó Iván volt. Az öntést Sebes­tyén Sándor végezte Náva Sándor és Lapus András se­gítségével. Ez évben Georgi. Franguljan és Ligeti Erika ké­szített kisplasztikákat. 1983- ban az öntést Győrfi Sándo: és Sebestyén Sándor és Varg; Tamás végezte a művésztelei alkotó résztvevőjeként. Győri Sándor, Peter Pechmann, Pue va Margarita, Sebestyén Sán­dor, Szentirmai Zoltán és Tóti Sándor készített kisplasztiká­kat. A kisplasztika készítése t viaszelveszejtéses samottfor- mázás megindulása óta jeler volt a telep életében. Az idei kiállítás bizonyság: szerint pedig uralkodóvá vált hiszen csak Teodosi Antonov Bosas Algirdás és Szabó Ivár készített érmeket, a több résztvevő esetleg egy-ké' éremoldalt, egészében kis­plasztikát csinált. A megnöve­kedett öntési kilogrammot a: újonnan épített olajtüzelése: kemence segítségével oldott: meg Győrfi Sándor, akit a vá­rosi tanács szakmai vezetőnél alkalmazott. Mellette az önté­sek idejére öntő szakember is munkába állt. A fejlődésnek e; a lehetősége az egész rendez­vény további útjára hatással lesz. Kezdetben az volt a kon­cepció, hogy az alkotók együtt egymástól tanulva sajátítsák el a szakma nem ismert fo­gásait. Az alkotásra rendelke­zésre álló idő rövidsége — 42 nap — lehetővé tette az érem műfajában kiérlelt, anyagban megoldott, kiállításként cizel­Erdész Sándor ______________J T" ■■ iff f ■ ■! #| Turomfu es jaj level Nyitás, de merre]

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents