Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-17 / 193. szám
1984. augusztus 17. Kelet-Magyarország 0 Állami tűzoltók versenye Immáron hagyomány, hogy minden év nyarán megrendezik az állami tűzoltók megyei versenyét. A baktalórántházi gyakorló- pályára augusztus 16-án Kisvárdáról, Nyírbogdányból, Mátészalkáról és Nyíregyházáról érkezett rajok a szakmai és fizikai fel- készültséget egyaránt próbára tevő versenyen vettek részt. Képeink a versenyről adnak ízelítőt, (császár) AZ ALMAEXPORT INDÍTÁSA ELŐTT Első helyen a minőség TAKARÉKSZÖVETKEZETEKBEN IS Buszbérlet diákoknak A 800 liter/perc teljesítményű kismotorfecskendő szerelése ösz- szeszokott munkát igényel. Két emelet magasságban. „KÚSZIK” A GÁZVEZETÉK Tiszavasvári utcái alatt, j A vezeték kiépítése zökkenő-l mentes: augusztus végére el-1 ér a városi jogú nagyközség’""' tanácsáig. A továbbiakban is a lakosság igényei szerint oldják meg, hogy ki-ki ráköthesse lakását a gerincvezetékre. A tervekben jelenleg az Ifjúság és a Krúdy utca gázvezetéke szerepel. if Kétnapos kirándulásra utazik a hét végén a nyíregyházi Ságvári Tsz-ből hetvenöt dolgozó. A szomszédos Szlovákiában a nagymihálydi „Nyzina” Tsz-szel tartanak kapcsolatot a nyíregyháziak, s most az ottani Sirava-tónál pihennek-fürdenek, ha engedi az idő. A nagymihályiak később viszonozzák a látogatást. Tanácskozást tartottak az őszi érésű termés felvásárlásáról és értékesítéséről augusztus 14-én a MÉSZÖV és a ZÖLDÉRT Vállalat szervezésében a fogyasztási szövetkezetek vezetőinek, munkatársainak részvételével. Elsőként tájékoztató hangzott el az idei termés várható meny- nyiségéről és minőségéről, majd az exportkövetelményekről. Ezen belül is szó volt a minőségi és csomagolási előírásokról. Ebben az esztendőben szigorúbbak a minőségi előírások. mint eddig. A tanácskozáson egyúttal megállapodás született a felvásárlás megszervezéséről a göngyöleg és Maratoni tánc öt napon át, pontosabban 1116 6rám és 25 percen át járta a rock and roll-t a 19 éves Beate Grabowsika és a vele egykorú Amdírzej Gli- wa a lengyelországi Biaiy Borz nevű üdülőhelyen s ezzel megdöntötte a maratoni tánc országos rekordját. A Kurier Polski című lap tudósítása szerint a verseny aia/tt előbb dőltek ki a zsűritagok, mint a versenyzők. Az utóbbiak sem bírták a táncolást túl sokáig. Az egyiik pár hölgy- tagja háromnapi ugrálás után szabály osan elaludt a tánc parketten. a vagon biztosításáról. Elkészült a megállapodás a fel- vásárlási árról is, mely kedvezőbb, mint tavaly volt. Megyénkben az idén is a téli alma szüretelése, értékesítése a legnagyobb gond. Még a szedés kezdete előtt: augusztus 16—17-én szakmai tanácsot adnak, s csomagolási bemutatót tartanak az érdeklődőknek Tuzséron és a nyíregyházi almatárolóban. E két napon az almaválogatás és -csomagolás módszereivel ismerkedhetnek meg az érdekeltek. MA DÉLUTÁN: Hiánycikkbörze a rádióban Ma újra jelentkezik a nyíregyházi rádióban a fogyasztók érdekvédelmi műsora, a „Hiánycikkbörze”. Ezúttal két téma kerül terítékre. Milyen volt az év eddigi részében az építőanyag-ellátás, és mi várható a továbbiakban, illetve: hogyan készült föl az iskolakezdésre a kereskedelem? E témákban kérdéseket lehet föltenni a rádió stúdiója vendégeinek, akik szakemberek lesznek. A rádió 11-141-es telefonszáma ma délelőtt négytől hívható! Üdülőfalu épül Tihanyban Egy hónap múlva, szeptember 15-én nagyszabású építkezés kezdődik a tihanyi félsziget csúcsán, szemben a révvel. A régi, teljesen elhasználódott motellek helyén Club-Ti hány néven korszerű, új, minden kényelemmel felszerelt üdülőfalut létesítenek szállodával, 173 skandináv típusú buingialow-val. A Club-Ti hány építésére részvénytársaság alakult. Alapító okmányát a részt vevő vállalatok — a Hungar Hotels, valamint további három hazai, három bécsi és egy dán cég — képviselői szerdán Budapesten a Fórum Szállodában írták alá. Rögzítették a határidőket, költségeket, a tagvállalatok teendőit. A szállodában 300 kétágyas szoba és 24 lakosztály lesz, hat speciális szobát pedig a mozgás- sérültek résziére tartanak fenn. Építenek éttermeket, szaunát, so- lariumot, vásárlóiközpontot, teniszcsarnokot, lehet majd vitorlázni, evezni, horgászni, lovagolni. A kivitelezők 1986. július 1-re vállalták az egész üdülőfalu átadását, a 173 bungalow, valamint a gyermekmegőrző azonban már a jövő nyári szezonban a vendégek rendelkezésére álli. Megkezdték az autóbusz- állomásokon a tanuló havibérletek árusítását. Erre a tanévre már a helyi takarék- szövetkezetekben (a megyében közel 100 helyen) is megválthatok a bérletek, nem kell külön beutazni érte a városba. A tanulóbérlet váltásánál fontos tudni, hogy a 14 éven aluliaknak a tanulóigazolványt kell váltani és érvényesíttetni. Ehhez kell egy 4X4-es arckép és helyközi bérlet váltásához iskolalátogatási igazolás, helyi bérlethez a szülő személyi igazolványa (vagy egyéb hatósági igazolás). A 14 éven felüli tanulók az érvényesített „diákigazolvány” alapján válthatnak bérletet, ebben az esetben a jogosultságot saját személyi FAKUPA PÁTROHAN. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok számára rendez — immár hagyományosan — kispályás labdarúgótornát az alkotmányünnep előtt a kis- várdai városi és a pátrohai községi KISZ-bizottság. Pát- rohán küzdenek a csapatok fiai a vándorkupa elnyeréséért — a legjobb labdarúgók vihetik haza egy évre a nevezetes Fa Kupát... igazolvánnyal kell igazolni. Mindkét igazolvány a tanulót helyi vagy helyközi járatokra szóló havi bérletjegy váltására jogosíthatja külön- külön vagy együttesen is, attól függően, hogy mire van érvényesíttetve. Találkozó aranylagiiyal 4 termelőszövetkezet minden nyugdíjasa kapott meghívót az immár hagyományos augusztus végi találkozóra, melyet a napkori Kossuth Tsz rendezett idős tagjai számára. A program évek óta hasonló: a téesz vezetői ismertették a nyugdíjasokkal a szövetkezet munkáját, törekvéseit, majd ünnepi esemény következett. Azok az idős házaspárok, akik ötven esztendővel ezelőtt fogadtak egymásnak örök hűséget, most, aranylakodalmukon megerősítették fél évszázados esküvésü- ket. A szövetkezet természetesen ajándékkal is kedveskedett a nyugdíjas tagoknak, és jó hangulatú baráti vacsora zárta a napot. Eljárás vesztegetésért A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Rendészete vesztegetés alapos gyanúja miatt eljárást indított dr. Tóth Tibor 39 éves jogtanácsos budapesti lakos ellen. Tóth munkahelyén a Nyer- gesójfalui Azbeszt-cementipari Vállalat Eternitgyárában 83 tavaszától beosztásával visszaélve megrendelőitői a szükséges palamennyiség beszerzésére körülbelül 70 ezer forintot kért és kapott. A Gazdasági Rendészet 30 ezer forint átvételekor tet- tenérte és előzetes letartóztatásba helyezte. Kellemesebb ruhák? A z egyik legfontosabb tényező, amely meghatározza, mennyire érzünk kellemesnek egy ruhadarabot, az anyag nedvszívó képessége. A gyapjú például súlya 16 százalékának megfelelő nedvességet tud fölszívni, a gyapot pedig 9 százalékot, amitől ezt a két természetes anyagot hűvösnek és „lélegzőnek” érezzük a bőrön. A nylon viszont súlyának alig több mint 1 százalékát tudja fölszívni. Nem rég egy amerikai polimervegyész a New York-i dr. Sheldon Atlas egy új típusú textilrosttal jelentkezett, amely a súlya 40 százalékának megfelelő mennyiségű nedvességet tud fölszívni. Atlas szerint az új rostot kombinálni lehet a hagyományos szintetikus anyagokkal és így új, könnyű, kényelmesebb sportruházatot, női és férfi fehérneműt lehet gyártani. Igen nagy húzószilárdságának köszönhetően bútorhuzatnak is használható. Atlas anyaga valójában nem új. A szabadalom a rostszerű felhasználásra szól, az anyagot ugyanis már korábban használták nagy élettartamú kontaktlencsékhez. Az anyagot szőni és kötni lehet, más anyagokhoz 2—10 százalékos arányban keverve. Súlyos baleset helyszínén készült ez a fénykép szerdán délelőtt. A csúnyán összetört Lada vezetője egy kanyarban — Kállósemjén és Nagykálló között — előzött egy segédmotorost, és a szembe jövő IFA tehergépkocsival összeütköeött. Az eredmény jól látható ... A személyautó vezetője és a teherkocsi utasa súlyos, az IFA sofőrje könnyebb sérülést szenvedett. A rendőrség folytatja a baleset körülményeinek vizsgálatát. (Esik Sándor felvétele) 17., péntek « KRÓNIKA JÁCINT NAPJA A Nap kél 5 óra 43 perckor — nyugszik 19 óra 53 ' perckor. A Hold kél 22 óra 20 perc- "kor — nyugszik 11 óra 22 perckor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1899. augusztus 17-én született Pécsett, és 77 éves korában, 1976 szeptemberében hunyt el Cséby Lajos diplomata, a munkásmozgalom kiváló harcosa. r _'-*'**,v'*V '*,',***?*£*'.-»-■ i Időjárási Várható időjárás ma estig: időnként megnövekszik a felhőzet, néhány helyen várható kisebb eső, futó zápor. Pár órás napsütés mindenütt valószínű. Az északnyugati, északi szél néha kissé megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 25 fok körül alakul. I KITÜNTETÉS KÉZIMUNKÁÉRT. Ancsa Pálné, a Sza- bolcs-Szatmár megyei Háziipari Szövetkezet ' hív&díjas, kiváló dolgozója augusztus 14-én vehette át Budapesten a Népművészet Kiváló Mestere kitüntetést. Az ügyes kezű hímzőnő több mint három évtizede részt vesz minden kézimunka-pályázaton, kiállításon, melyeknek díjait, helyezéseit nemegyszer hozta haza. A háziipari szövetkezethez bedolgozóként került és mint részlegvezető ment onnan nyugdíjba. Azóta otthon készíti gyönyörű beregi keresztszemes futóit, kispárnáit, melyeket sokan szeretnek és keresnek. Az utolsó permetezés az almásokban Befejezéséhez közeledik az almások védelme. Az utolsó permetezést sem szabad kihagyni, mert a fák elhanyagolása egész évi mimikáinkat tönkreteheti. Most elsősorban az almamoly; a kaliforiniai pajzsbetű, a lom- bosfa-fehérmoly és az aimerikai fehér szövőlepke utolsó támadásai ellen kell permetezni. A védekezéshez a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja a Bi—58 EC-t, a Rogoir L- 40-et, a Sinoiraitox 49 EC-t, a Métáidon 59-et, a Fiiból E-t és a Satox 29-at ajánlja. Ezek közűi bármelyik készítmény eredményes az almaszüretet megelőző permetezésre. — Mihály, Mihály, ez a korcsma a sírod —, szidalmazza az asszony a férjét. — És akkor miért nem hagysz békén legalább a síromban? Hírögyelete»: TARNAVÖLGYI GYÖRGY Telefon: 11-ST1 II Kelet- 1 I IBagyarországl I KÉPEK I Augusztus