Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-14 / 190. szám

őszi csúcs előtt a szállítás Vállalkozók E l kellett telnie né­hány hónapnak, amíg tisztázódott bennem az érzés: nem más ez, mint nevén ne­vezhető idegenkedés. Az újonnan nyílt, nem is tu­dom, hogy hívjam boltok­ról van szó, amelyet a köznyelv — lassan telje­sen elfogadva a fogalmat — butiknak nevez, de a francia szó nehéz leírha- tósága miatt az új üzlet­emberek a cégtáblán nem alkalmazzák. Idegenkedtem és idegen­kedem még a frissen emelt és néhány százezer forintba került kis kocka­épületektől, amelyek sor­sában emberi gondolatok, tervek és számítások ölte­nek testet. Már három év telt el azóta, hogy az elsők között a Vasvári Pál utcán lát­tam felépülni az egyiket. Bazárnak készült, és pa­rádés árukészlettel várta a leendő vásárlókat. Egy csi­nos hölgy ült naphosszat a világos ablakok mögött, mindaddig, amíg éppen lapunkban meg nem je­lent egy hirdetés, amely­ből meg lehetett tudni: nagyszerűen bevezetett üzlet eladó a már említett helyen. Néhány hónap után megvette egy zöldséges, de ő sem aratott túl sok ba­bért. Most egy fagylaltos méri benne az áruját — legyen szerencséje. — Per­sze, már a gyerek is tud­ja, hogy nagyobb a gömb­je és jobb az íze a maszek fagyialtos hűsítőjének. A többi butik, már amelyikből nem lett fagy­laltos, ugyancsak az elődei sorsával küszködik. A for­galom majdhogynem a nullával egyenlő, és a te­lepítés tervszerűtlensége ugyancsak rányomja bé­lyegét a vállalkozások jö­vedelmezőségére. Félreeső helyeken úgyszólván re­ménytelen dolog arra vár­ni, hogy sűrűbben téved­jen be valaki, emelve a forgalmat. Pedig akár szenzációs­nak is mondható kínála­tuk, és az árakat tanulmá­nyozva sem eshet az em­ber egyik ámulatból a má­sikba. Talán össze kellene hasonlítani az igényt, ami­re számítani lehet hasonló vállalkozások megindítása­kor. Az autós maszekok bombaüzleteket csinál­nak és üzletmenetük ér­tékelésére jellemző, hogy még egymást is ajánlják, ha véletlenül nincs vala- milyük. E gy biztos: a divatos holmik ajánlóinak nem megy jól. Akik belevágtak, építkeztek és árukészletekbe fektették tőkéjüket, azoknak volt miből, és sikerükhöz nem sok hiányozhat. Egy ilyen „bölcsek köve” megoldá­sért bizonyára sokat ad- . nának. Esik Sándor \ ______________________/ MA Az együtt­muzsikálás ■■ ■■ oromé (2. oldal) Program, képernyőre (3. oldal) A TYUKODI KOSSUTH TSZ faipari üzemében kétféle típusú ablakból közel kétezer da­rabot gyártanak. Képünkön: Semperger István a zárakat szereli a nyílászárókra, Tamás Kálmán csoportvezető a minőséget ellenőrzi szállítás előtt. (Elek Emil felvétele) TARGONCAFELŰJÍTOK. A balkányi Szabolcs Ter­melőszövetkezet targoncafelújító és szervizüzemében ez évben kétszáz DESTA típusú villástargoncát újítanak feL A szövetkezet szervize az ország egész területén ellát­ja a garanciális és garanciántúli javításokat. Képünkön: műszeres ellenőrzés, (jávor) Események képekben Új létesítmények Mátészalkán Lakás, óvoda, iskola Egyik legdinamikusabban fejlődő városunk Mátészalka, ahol 1984 első felében is szá­mos új létesítményt adtak át rendeltetésének. Az év első felében készült el az Alkotmány úton 80 la­kás, amiket már át is adtak rendeltetésüknek. A házgyári lakások felét az OTP értéke­sítette, míg a másik felével a szálkái tanács gazdálkodik. S hogy ne csak a lakásokon be­lül legyen meg a komfortér­zet, folyamatban van a há­zak előtti terep rendezése, a járdák építése. De, hogy tel­jes legyen a kép: az északi lakótelepen két tanácsi lakást vehetnek birtokba a lakók. A további építkezések jele­ként a Kossuth utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán lévő terület kisajátítása meg­történt, át is adták a SZÁ- ÉV-nek. A megyei építőipari vállalat negyvenöt tanácsi bérlakást húz majd itt fel, s megépítenek több, mint ezer­egyszáz négyzetméternyi üz­letet is. A befejezés határ­ideje: 1986. június. Ugyan­csak folynak az előkészületek a lakásszövetkezet beruházá­sában készülő 24 családi ott­hon építéséhez is. A munká­latokat még ebben az évből megkezdik. A város növekedésével pár­huzamosan a fűtőművet is bővítik. A tanulmányterv már elkészült. Ugyancsak fo­lyamatban van a városi gáz­hálózat tervezése. Az elkép­zelések szerint a jövő év első felében kezdődnek a kivitele­zési munkák. S hogy ne csak épüljön, de szépüljön is a város: a városközponti lakó­telep parkosításának előké­születei . megkezdődtek, a költségvetési üzem már dol­gozik a tereprendezésen, és a tervek szerint, még ebben az évben elkészül a park. Épül az északi lakótelep 125 személyes óvodája, ahol 1985- ben, már otthonra lelnek a gyerekek. Az északi lakóte­lepre tervezett 12 tantermes iskola beruházási programja is elkészült, s 1987. szeptem­ber 1-én megnyílnak az új is­kola osztályai. A volt járási hivatal mellé színháztermet szeretnének a szalkaiak. A tanulmányterven a NYÍR­TERV még dolgozik. A Zalka Máté, a Széchenyi és az Alkotmány utcákban öt­száz méteren építettek szilárd burkolatú járdát. (s. aj GYÓGYSZERTÁR ES LAKÁSOK. Megtörtént az új fehérgyarmati gyógyszertár és a vele együtt épült nyolc lakás műszaki átadása. A Móricz Zsigmond utcában lévő épület tanácsi lakásainak bérlőit már korábban ki­jelölték. A családi otthonokat rövidesen birtokba vehetik tulajdonosaik, a gyógyszertár belső terének kialakítása és bebútorozása még pár hónapot igénybe vesz. Addig a két régi gyógyszertár látja el a forgalmat, (molnár) Egy hét múlva kezdődik az alma exportja Több mint másfél millió tonna mezőgazdasági termény betakarításáról, szállításáról kell gondoskodni az elkövetke­ző hetekben Szabolcs-Szatmárban, mely nagy feladatokat ró termelőre, fuvarozóra egyaránt — hangzott el hétfő dél­előtt Nyíregyházán, a megyei szállítási bizottság ülésén. A nagy nyári miunka, az aratás a hátralévő tenniva­lók ellenére gyakorlatilag már befejeződött megyénk­be®; a vállalatok, gazdasá­gok az őszi csúcsra készülnek. A legnagyobb munkát az elmúlt éveikhez hasonlóan az alma adja majd, hiszen a másfél miMdó tonna „zöld árunak” egyharmiadát képe­zi. Az alma nagy részét az idén is a Szovjetunióban ér­tékesítik. A HUNGAROF- RUCT képviselőinek hétfői tájékoztatója szerint a külke­reskedelmi vállaltait 383 tonna almát és mintegy 5200 tonna egyéb gyümölcs- és zöldség­félét szállít a baráti ország­ba. A hazánkban megtermelt ailma túlnyomó többségét ez­úttal is a MÁV Záhonyi Üzemigazgatóságának terü­letén rakják vagonba, a ter­vek szerint augusztus 22-e és december 31-e között Tuzsé- ron 310 ezer, augusztus 22-e és október 31-e között Mán- dokon 30 ezer tonnát. Az érettségtől függően a szállítások várhatóan augusz­tus 21-én, 22-én kezdődhet­nek. Addig ugyan hátravan -még egy hét, a MÁV azon­ban már most hozzákezd a szükséges vagonmennyiség összegyűjtéséhez, tartaléko­lásához. A vasút illetékes ve­zetői szerint a nagy szállítási csúcs egy hónap múlva, szep­tember 25-e körül várható, ígéretük szerint a tavalyinál nem lesz rosszabb a helyzet, amikor viszonylag zökkenő­mentes volt a szállítás. A vasút mellett jelentős szerep vár a fuvarozásban a Volán 5-ös számú Vállalatá­ra. A nyíregyházi kollektíva már korábban megkötötte a szerződéseket a termelőkkel. felvásárlókkal, ezek szerint az elkövetkező hetekben 127 teherautó — Skodák és IFA-k — vesz részt a mező- gazdasági termények szállítá­sában. A szabolcsi állami gazdasá­gok például 33, a fogyasztási szövetkezetek 40, a konzerv­gyár 30, míg a termelőszövet­kezetek 10 teherautót kértek. A Volán minden igényt ki tud elégíteni — a nyíregyhá­ziak például csaknem hetven, a társvállalatok pedig több mint félszáz szállítóeszközt biztosítottak — de ha szük­séges, ennél nagyobb számú teherautót is hadra tud fogni. Megyénkben őszről őszre nagy feladatot jelent az al- maszüretelők szállítása is, ebben is jelentős feladatok várnak a Volánra. A vállalat felkészítette már autóbuszait Az Állami Ifjúsági Bizott­ság és Torino város tanácsa ifjúsági bizottsága között harmadik éve működő cse­rekapcsolat révén 12 olasz egyetemista érkezett Nyíregy­házára. Viszonozzák annak a 12 szabolcs-*szatmári fiatalnak a látogatását, akik július 23-a és augusztus 2-a között Tori­nóban részt vettek az olaszok hagyományos ifjúsági feszti­válján. Olasz vendégeink üzemlátogatáson, termelő­szövetkezeti tapasztalatcserén a diákok és az idénymunká­sok szállítására, naponta mintegy négyezer almaszedőt hoznak-visznek majd a nagy miunka idején a Volán­buszok. Az almával egy időben kell gondoskodni a cukorrépa biztonságos helyre történő juttatásáról is, a Szerencsi Cukorgyár ebben az évben 430 ezer tonnára kötött szer­ződésit a szabolcsi, bihari és borsodi mezőgazdasági nagy­üzemekkel, melyből csaknem, 160 ezer tonnával részesed­nek a szabolcsi termelőszö­vetkezetek, állami gazdasá­gok. A gyár a tervek szerint szeptember 15-étől kezdi meg a répa átvételét, mégpedig reggel hat és este nyolc óra között, de ha a helyzet úgy kívánja, este nyolc után is folytatódhat a szállítás. Ok­tóber 15-ig csak az elő­zetes megállapodások szerin­ti mennyiséget fogadja majd a gyár, attól kezdve viszont korlátlan az átvevőkészség. (bg) vesznek részt. Ellátogatnak a nyírbátori ifjúsági zenei tá­borba, megtekintik az alkot­mánynapi ünnepségeket, a KEMÉV ifjúsági klubjában a magyar fiatalok mellett ungvári egyetemistákkal is találkoznak. A vendégeket fogadják a megyei tanács és a megyei KISZ-bizottság ve­zetői. • Kulturális és sport- verseny, kirándulás egészíti ki az olasz egyetemisták Sza­bolcs megyei tartózkodását. Cmerokmposoiat To rimával Olasz vendégek Nyíregyházán

Next

/
Thumbnails
Contents