Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-07 / 158. szám
Megyénkből indultak „Meghívó Szamosszegi délután Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját az 1982. május 15-én délután öt órakor a New-Brunswick-i Magyar Református Templom Gyülekezeti Termében rendezendő, vacsorával egybekötött »-SZÁMOS- SZEG IEK« találkozójára. Vendégünk lesz dr. Puskás Júlia történész (Puskás Béla húga), aki az amerikai magyar bevándorlásról fog egy rövid előadást tartani. Előadásában ki fog térni a Szamosszegről Amerikába vándorolt honfitársaiknak és azok leszármazottainak beilleszkedésére.” o A csendes zuglói házban hatalmas kéziratcsomók, jegyzethalmok közepette beszélgetünk. Az asztalon a munka rendetlen rendje, ahol mindennek van helye, még ha egyik-másik papír néha keresteti magát; ám az avatott kéz, némi kutakodás után biztos mozdulattal húzza elő az éppen kellő egyetlen gépiratot, a többi ezer közül. — Magam is kivándorló családból való vagyok — kezdi a beszélgetést dr. Puskás Júlia. — Nyolcéves voltam, mikor 1938-ban édesapám elment Amerikába. És ott is maradt, hiszen kisember volt, nem tudta, hogy mi is lesz ... — Édesapám New-Brunswickba került, a háború után kivitette a bátyámat is. Dr. Puskás Júlia itthon maradt, hogy majdan, egyszer azok sorsát kezdje el kutatni, akik mint édesapja, és mint szülőfalujából, Szamosszegről oly sokan vándorbotot fogtak, hogy a világ másik fertályán próbáljanak szerencsét. De míg a vaskos, tiszteletet parancsoló munka, Puskás Júlia nagydoktori disszertációja a „Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban. 1880— 1940”, elkészült és megjelent, hosszú volt az út. Pergetem a könyv lapjait, s míg kissé csapongó beszédét hallgatom — hiszen saját sorsáról minduntalan saját kutatásaira tér át —, arra gondolok.: jó, hogy a világ egy kissé megfordult, s nemcsak kutatási téma lehet az óhazát újhazával felcserélők sorsa, de több is történt ennél; ma, az „ami elválaszt” helyett egyre inkább az „ami összeköt” lehetőségeit keressük, — Kivándorló fal« volt Szamosszeg. Emlékszem, már pesti egyetemista voltam, amikor egyszer egy apám által küldött cso magot mentem átvenni. Azt kérdezte m vámos: „Mondja, milyen község ez a Számos- szeg? Miért oda érkezik a legtöbb csomag.” ...De hogy az elején kezdjem: 1929-ben születtem, május 18-án, protestáns, paraszti családból. Mindkét ágon tősgyökeres szamosszegi vagyok és Olyannyira paraszti ivadék, hogy még iparos sem akadt a famíliában. A Puskás családinak, nagy- apóméfcnak hatvan hold földjük volt, de az apámnak csak hat hold jutott, mert osztódott a birtok és gépesíteni akart a família, de belefulladtak. Anyám is hat holdat hozott a házasságba. Edesanyámék a lenézett, faluvégi Balogok, akik szerezték a hat holdat, és a Puskások, akik ugyanennyiig vesztették a földet. Így állt össze a családom. Apámat a gazdasági nehézségek szorítása vezette Amerikába. A család szétszakadt, szüleim elváltak; közbeszólt a háború ... Lehet, hogy tévedek, de mintha a tisza- csécsei Móriczok sorsát hallanám vissza. Megannyi ismert mozzanat: feltörekvés, gépesítés, bukás. És a törekvés: az utódok vigyék többre. Bátyja Debrecenbe, a református kollégiumba került, s a lehetőségekhez képest őt is iskoláztatták. — Végezzem el a polgárit és legyek postamesternő, valahogy így szólt a rám vonatkozó életterv. Később módosult a szándék: Szatmárnémetibe iteerüittem tanítóképzőbe, majd a háború eseményeinek következtében Debrecenben fejeztem be a képzőt. Nemhogy a postamesterségből, de a tanitó- nőségből sem lett semmi, hiszen azok az esztendők változást hoztak változás után, s ez alól kivonni magát kevés tudta, s a Puskás Júlia-féle messziről indulók, különösen nem. — Jött a NÉKOSZ és 1948-ban Pestre jutottam, a József Attila Népi Kollégiumba. Egyetemre jártam, történelem szakon végeztem 1952-ben. A diploma megszerzése után a Közgazdaságtudományi Egyetemre kerültem, tanársegéd voltam a gazdaságtörténeti tanszéken, aztán 1954-ben átmentem a Történettudományi Intézetbe és azóta ott vagyok. Főmunkatárs, a tudományok doktora lettem. — Hosszú időn át a mezőgazdaság XIX— XX. századi története volt legfőbb kutatási területem, kandidátusi disszertációm a XIX. századi tőkés bérleti rendszerrel foglalkozott. Aztán, amikor az 1960-as évek végén nőtt az érdeklődés a külföldi magyarság iránt, az intézet feladatául kapta a kérdés történetének kutatását, annak felderítését, mi is történt a tengerentúli magyarsággal? Engem tettek a téma gazdájává, mert a kérdés vizsgálatához hasznos, hogy foglalkoztam agrártörténettel, s ráadásul ott volt a családi indíttatásom is ... — A férjem nem is mond mást, valahányszor kutatásaim miatt távol vagyok, hogy „eredj csak a magyarjaid után ..Első feladatom volt áttekinteni: milyen forrásai vannak a kérdésnek? Rá kellett jönni, hogy csakis helyszíni kutatások hozhatnak eredményt. Aztán. 1975-ben Wupper- talban voltam egy konferencián, s ez megadta az igazi lökést. Rádöbbentem, külföldön folyamatosan foglalkoznak a kivándorlókkal, s ebből a puszta tényből is kiderült, hogf korántsem csak magyar jelenségről van szó. A kivándorlás végigfutott egész Európában. S ha a kivándorlás története hozzátartozik Európa históriájához, akkor a bevándorlás tényének felderítése hozzátartozik az USA történetéhez... Azt hiszem, hogy a téma reneszánsza, mert erről beszélhetünk, annak is köszönhető, hogy az iparosodás ellen védekező emberek egyre inkább keresik a valakikkel való összetartozást. De, természetesen, számos egyéb összetevője is van . . . Négyszer voltam már _ az USA-ban, rövidesen újabb kéthónapos útra indulók... — Azt már tudom, hogy amerikai _ magyarság, mint gyűjtőfogalom, nem létezik. Ilyen nincs. Vannak viszont egymással nem is érintkező, egymásról sokszor mit sem tudó közösségek. A csoportokat pedig a politika, továbbá a földrajzi hovatartozás (egy szűkebb közös pátriából való származás), a múlt közössége tartja össze. De nem elsősor-, ban az, hogy mi mindnyájan magyarok vagyunk. . . — Ahhoz, hogy a vázlat vázlatánál is többet tudjunk mondani, idő és hely kellene, de nézzünk néhány, talán újdonságnak is mondható dolgot. Nem igaz például, hogy csak az ország legszegényebb részein ragadtak vándorbotot. Vagyis: korántsem csak a gazdasági kényszer adott hajójegyet az emberek kezébe, és ez sem csak magyar jelenség. Kutatni kell tehát, hogy mi taszítja és mi vonzza az embereket. Kimutathatóan szerepet játszott a kivándorlásban a minta, az új iránti vonzódás. Nagy szerepe volt az informáltságnak, annak, hogy egyáltalán hol és mennyit tudtak az emberek a vélt, vagy valós lehetőségekről. Mert, míg tőlünk sokan mentek, addig a jóval nehezebb körülmények között élő balkáni országokból — azok többségéből —, korántsem volt akkora kivándorlás.’ Dr. Puskás Júlia természetesen jár _ haza is. Majdnem naprakész . Szamosszegbői. Ott él -édesanyja, Pataki Mátyásáé. De nemcsak a családi szálak, s a vidék, szavam átvilág- ió szeretete vonzza a Szamos mellé. — Az elsődleges cél, egy alapvető szintézis létrehozása volt, de már könyvemben is jeleztem, hogy további, sokrétű kutatásokra van szükség. Ennek egyik vonala: mikro- környezetben vizsgálni a kérdést. Ehhez pedig nagyszerű környezet a szülőfalum, Szamosszeg. De nem az érzelmi kötődés játszotta az elsődleges szerepet, amikor ide esett a választásom, hanem a tény, hogy innét nagyon sokan mentek el. Persze, a rokoni szálak, a helyismeret rengeteget segítenek. A kutatás legfőbb módszere megmozgatni a memóriát, élesztgetni a hagyományt, kiaknázni a falu öregeinek emlékezetét. Ott van Tóth Ignác bácsi, aki 77 éves és 228 ember sorsáról számolt be, mégpedig rendkívüli hitelességgel... Könyvét nagyon jól fogadták, a szakmai közvélemény magasra értékelte. Lefordították angolra is, igaz, ott a történet záróhatára nem 1940, hanem 1919 volt. Míg kincseit, a téma szinte teljes irodalmát, a vaskos dossziék tucatjait mutatja, meséli, hogy csak szatmáriak klubja három működik az USA-ban. Búcsúzóul még ezt mondja: Mostanra érzem úgy, hogy remélhetőleg fel tudunk zárkózni a kutatásokban a nemzetközi tudományos élethez ... Gazdag téma ez, kutatása életre szóló program... Speídl Zoltán i A türelmesebb mozinézők még bizonyára emlékeznék rá, hogy jó néhány évvel ezelőtt — nyilvánvaló reklámfogásként — olvasható volt egyes filmek plakátján annak a fesztiváldíjnak a neve, amelyet az adott alkotás korábban kiérdemelt. A forgalmazók azonban rájöttek, hogy ez a megoldás csak szűk nézői réteget vonz és többeket elriaszt, ezért mostanában hiába keresünk ilyesfajta információt a reklámkiadványokon. Kétségkívül igaz, hogy a fesztiválok döntő többsége nem a szórakoztatónak nevezett filmek versenye, hanem kísérlet a maradandónak tűnő értékek kiválasztására, s az is igaz, hogy ezeknek a filmeknek mindig kisebb lesz a látogatottsága, mint a tömegfilmeké, mégis az lenne jó, ha szerepelne a moziba hívó nyomtatványokon a „minőségi bélyeg”, már csak azért is, hogy a filmek könnyebben találjanak rá igazi közönségükre. Nem tudom, létezik-e olyan kiadvány, amelyben szerepel azoknak a filmfesztiváloknak a felsorolása, amelyeket évről évre megrendeznek. Azt viszont pontosan tudom, hogy a rengeteg ilyen rendezvény közül 1983-ban hazánk 89-en képviseltette magát. (Természetesen nemcsak játékfilmszemléken, hanem többek között pl. animációs, sport-, reklám-, orvosi filmek vetélkedőjén.) A nemzetközi gyakorlatban a sok rendezvény közül néhány különleges jelentőségre tett szert, ezeket szokás „A” kategóriás fesztiváloknak nevezni. Cannes ezek közül is kiemelkedik. A magyar filmművészet hírét és rangját fémjelzi folyamatos jelenlétünk a Cote d’Azur híres fürdővárosában (ahol a fesztivál nyitánya egybeesik a strandidény kezdetével). Névjegyünket Fábri Körhintájával adtuk Esterházy Péter a hetvenes évei?: nagy felfedezettje. Első jelentős munkájáról, a Termelési-regényről máig folyik a vita. Az egyik tábor a magyai' próza időben érkező nagy megújítóját látja benne, a másik inkább kihívást, amely nem maradhat szó nélkül, mert az olvasó, iaz irodalom ellen irányul. Esterházy írásait lehetetlen olvasni, hiányzik belőlük a világos gondolatmenet, a logikus építkezés, hiányzanak a hősök, az átélhető helyzetek, a katarzis lehetősége. Mindem amit Esterházy nyújt, ellentmond a megszokottnak, az eddig ismertnek — hallani leggyakrabban. Kétségtelen, hogy Esterházy műveit lehetetlen a hagyományos irodalamfelfogás alapján olvasni. Befogadásuk azt kívánja, hogy szakítsunk baidegződéseinikkel, szabadítsuk fel gondolkodásunkat a sémáktól, s a pasz- szív megértéstől jussunk el a cselekvő befogadásig. Mintegy az alkotás részesévé avat. Legújabb könyve, a Kis I Cannes—magyar szemszögből le, bár ez a film — a közhiedelemmel ellentétben — semmiféle díjat nem kapott. A későbbiek során azonban bőven jutott elismerés művészeinknek. Színészi díjak Az első jelentős elismerést Páger Antal kapta. 1964-ben a Pacsirta (Ranódy László filmje) Vajkay Ákosának megformálásáért a legjobb férfialakítás díját nyerte el. A legjobb női alakításért 1976-ban Törőcsik Mari állhatott a fesztiválpalota fotósainak kereszttüzében, Maár Gyula Déryné, hol van? című filmjében alakította a címszerepet. Törőcsik Mari egyébként 1983-foan több világsztár társaságában megkapta a Mand- ragora-díjat is, a hivatalos indoklás szerint „ a filmművészet terén végzett kiemelkedő munkájáért és a can- nes-i fesztiválokon nyújtott alakításaiért”. S bár nem magyar színésznő kapta 1982-ben a legjobb női alakításért járó díjat, ám Jad- wiga Jankowska-Cieslak eredményét a magunkénak is érezhetjük, hiszen Makk Károly Egymásra nézve című filmjében nyújtott teljesítményéért részesült az elismerésben. Jancsó Külön fejezet legtöbbet vitatott, ám vitán felül a nemzetközi filméletben legmagasabban jegyzett can- nes-i pályafutása. 1966- ban a Szegénylegények a világ legtekintélyesebb kritikusainak véleménye, szerint méltatlanul maradt ki a díjazott filmek sorából. 1968- ban a Csillagosok, katonák egyértelműen a nagydíj esélyese volt, de a fesztivál a politikai zavargások, a diák- tüntetések és sztrájkok következtében félbeszakadt. Csak részben lehetett gyógyír a rendező számára az 1972-ben elnyert rendezés díja a Még kér a nép című filmjéért. A fesztiválrendezőség azonban jóvá tette a sors keserű játékát: 1979-ben Jancsót egész életművéért különdíjban részesítette. (Minden évben egy rendezőt tüntetnek ki életműdíjjal.) Á nagydíjak Filmművészetünk sokoldalúságának bizonyítéka, hogy a legkiemelkedőbb elismeréseket nem a játékfilm kategóriában értük el. 1965-ben Vadász János Nyitány című rövidfilmje hozza az első Arany Pálmát; 1977-ben Jan- kovich Marcell animációs filmje, a Küzdők a másodikat; s ugyanebben a kategóriában Vajda Béla Moto per- petuoja a harmadikat. Mészáros Márta, 1984 Egy rövid cikk keretei nem elegendőek arra, hogy minden elismerést (pl. Kósa Ferenc díját a legjobb rendezésért a Tízezer nap kapcsán, Erdőss Pál Arany Kameráját az Adj, király katonát! nyomán stb.) számba vegyük, feltétlen szólni illik viszont az idei sikerről, hiszen a Napló gyermekeimnek most fut a hazai mozikban. Mészáros Márta rendkívüli művészi fegyelemmel megformált filmje a személyi kultusz korszakába vezeti el a nézőt. Igaz, hogy erről a korról mostanában sokan beszéltek már, de minden alkotónak joga erre figyelni, ha újat, többet, mást tud elmondani, mint az előtte szólók. A rendezőnőt kevésbé érdeklik a kor külsőségei, rekviziitumai, sokkal inkább figyel a kapilláris mozgásokra, a lélek mélyén játszódó folyamatokra. Az alkotás puritán képi világa, a dokumentumelemek beépítése a mű szövetébe, a fekete-fehér filmszalag vállalása, következetes realizmusa együttesen egy életmű legfontosabb darabjává avatják e filmet. A cannes-i zsűri is így vélekedhetett, ezt bizonyítja a Mészáros Márta számára adott külömdíj. Hamar Péter Kis Magyar Pornográfia Magyar Pornográfia csak a címével kacsint a szélesebb olvasóközönségre, mintegy fricskát mutatva az erotika nyersebb, harsányabb megnyilvánulásai iránt érdeklődőknek. Esterházy inkább azokat a helyzeteket, történelmi pillanatokat mutatja be, amelyekben pőrére vetkőzik a lélek. Így felbukkan a magányban vergődő, igazi sze- retetre, szerelemre vágyó nő, rövid, olykor néhány mondatos történeteket olvashatunk az ötvenes évekről, némelyiket ávós vicceknek is nevezhetnénk. A könyv utolsó fejezete írói reflexiókat tartalmaz. Ebben a részben jól megférnek egymással a kellemes adoma és a gúnyos csipkelődés, a költői realizmus a nyers valósággal. Esterházy filozófiájának egyik sarktéteJét fogalmazza meg a következő részlet: „Egy olyan felelethez, amelyet nem lehet kimondani, nem lehet kimondani a kérdést sem. A rejtély nem létezik. Ha egy kérdést egyáltalán fel lehet tenni, akkor meg is lehet válaszolni azt... A skepticizmus nem megcáfolhatatlan, hanem nyilvánvalóan értelmetlen, mert kételkedni akart ott, ahol nem kételkedhetünk. Mert kétely csak ott merülhet fel, ahol van valamiféle kérdés; kérdés pedig csak ott, ahol van felelet, és ez utóbbi csak ott, ahol valamit mondani lehet.” ' Ami létezik, azt meg lehet kérdezni. Vagyis nincsenek állandó válaszok, sem örök kérdések. Minden ember fel kell, hogy tegye a maga kérdéseit a válaszaihoz, újra és újra értelmeznie kell az őt ’körülvevő jelent. Faggatnia kell a múltját, ha el akar jutni a jövőhöz. Esterházy könyvének figyelemreméltó fejezete az ötvenes évekről szói. Napjainkban ennek az időszaknak alapvetően két irodalmi (művészi) megközelítési módja létezik: az (ön)ironikus és a drámai. A nagy emberi áldozatokat megrajzoló ' művek megdöbbentették, felkavarták az olvasókat, egyfajta katarzishoz is eljuttatták. A fiatal nemzedéknek csak áttételes vagy felszínes tapasztalatai vannak erről az időszakról. De közelmúltként mindenképpen birtokba kell venni. Számunkra elsősorban nem az emberi nagyság, hanem a kisszerüség az érdekes. Hogyan, miért fogadják el az emberek a kisszerűsé- get? Milyen az összefüggés a hatalom és a kisszerüség között? Esterházy Péter írói szemléletét a finom irónia hatja át. Bámulatos nyelvi leleményessége, könnyed, hajlékony stílusa, szellemessége, őszintesége olyan értékei ennek a könyvnek, amelyek érdemessé teszik az elolvasásra. (Magvető Könyvkiadó, 1984) Nagy István Attiia A történész KM HÉTVÉGI MELLÉKLET
