Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-06 / 157. szám
1984. július 6. Kelet-Magyaromág 3 Háztáji paradicsom Napkoron A háztáji paradicsom védőpermetezésén dolgozik Erdei Zoltán, a napkori Kossuth Tsz traktorosa. (Gaál Béla felv.) Enyhíteni a bútorpiac gondjain Reális mérlegelés, józan megfontolás jellemezte azt a tanácskozást, amelyen a Szatmár Bútorgyár 52 szocialista brigádvezetője július 5-én, csütörtökön kora délután a kollektíváikkal már előzőleg megvitatottak alapján vállalták: csatlakoznak felszabadulásunk 40. évfordulója és az MSZMP XIII. kongresszusa tiszteletére kezdeményezett munkaversenyhez és pótvállalásokat tesznek. Eszerint főleg a minőség javításával és az export növelésével 15—20 millió többlettermelést érnek el a tervezetten felül. Ez másfél millió plusznyereséget eredményez a vállalat kollektívájának. — Nem volt könnyű az átállás. Tavaly a Bumas lakószobát gyártottuk. Ez még precízebb munkát kíván, de most már rendes kerékvágásban vagyunk. Olyan pontosan kell pászolniok az üvegajtóknak, hogy szemernyi rés se látszódjék. Szépen legyenek pácolva, s a kapcsokat se lehessen látni. Magam is átnézek minden darabot, mielőtt a meózásra sor kerülne. Innen nem mehet ki egyetlen darab sem hibával — magyarázza Kállainé. — Főleg a minőségre vigyázunk. Persze a mennyiség sem mellékes, mert azért a 2,5—3 millióért sokat kell dolgozni — tájékoztat Pető Tibor. Exportmenedzser. Ez a beosztása. S mindig ott van, ahol a legnagyobb szükség van rá. — Kivéve, ha nem kell szegénynek szaladnia a Jármi úti üzemünkbe — szól közbe Kállainé. Sztár-e még a Szatmár? Kedvelik Antóniáját, teszik a szépet Anitájáért, népszerű Máté is, s az NSZK-ban sláger a Brügg. Így nyugodtan ki merem jelenteni: sztár. Itthon is, külhonban is. Erről győznek meg Kun István igazgató szavai. t— Nem tudjuk a rendeléseket kielégíteni. Számításaink szerint, ha a mostani vállalások is bejönnek, amelyeket szocialista brigádjaink tettek, akkor a plusztermelésből mintegy 400—500 lakószobát lehet berendezni. Ez valamit enyhíthet a piaci helyzeten. Pedig már így is „feszített” tervvel üzemelünk. Fut a szalagon a tetszetős Máté, mely 36 elemből tetszés szerint variálható. Szekrényfal. Gépsorok harmonikus és játékos együttműködése, emberek munkája révén alakulnak, formálódnak a bútor elemei. Nagy a zaj. Fodor Gyula, a főgépsor Május 9. szocialista brigádvezetője már megszokta. Rákérdezek a felajánlásukra. — Rajtunk nem múlik — mondja. — Ha anyag lesz, mi teljesítjük a pótvállalást is. Egy kommunista műszakot már vállaltunk. Hogy ez mit jelent? A napi szokásos normát „hoznia” kell a brigádnak ebben a műszakban is. Ez olyan 2700—2800 bútorelem, amelyből legalább 40— 50 Máté szekrényfal állítható össze. Most ezt még egy műszakkal megtoldottuk. Ez újabb 50 szekrényfal — magyarázza. Erre a műszakra csak akkor kerül sor, ha a piaci helyzet úgy kívánja. — Mi is a piacról élünk. Hozzá kell járulni az export túlteljesítéséhez. — Erre az esztendőre 25 millió forint értékű tőkés exportot terveztünk. Űjra vizsgáltuk lehetőségeinket. Ezt vitatták meg a szocialista brigádvezetők. Együtt állapították meg: lehetőségünk van plusz 10 százalék, azaz 2,5—3 millióval az exportot növelni — veti közbe magyarázatként az igazgató. Keresett termékük a Brügg. Üj gyártmánycsalád, NSZK-megrendelésre kéFélezer lakószobába Hibátlan termákek Akár vasárnap is szül. Ebédlőszekrények, komódok, tálalók, tölgyfából valósággal megalkotott rusztikus bútordarabok. — Olyan piaca van, hogy gondolkozunk rajta, emeljük-e az árát — fűzi hozzá Kun István. Kállai Károlyné (Erzsiké néni) és brigádja a termékek mesterei. — Miért? — Ott gyártják a keményfa alkatrészeket, s ha késnek, akadozik a munka — magyarázza. — Milyen pluszterhet jelent az újabb vállalás? — faggatom a brigádvezető asszonyt. — Ha folyamatos lesz az anyagellátás, megcsináljuk. Még a hangulata is más a brigádnak ilyenkor. Egyenesen a vagonba pakolható az áru. Lendít a szériapénz is, ahogy mi mondjuk — fűzi a lelkesedés mellé a nyomós érvet. — Most is megkaptuk. Én 500 forintot. Mondtuk is: Tibor! Ne legyen gond, ha be kell jönni, itt vagyunk akár vasárnap is. Ha egy nő megkeresi a 4500 —5000 forintot, az nem rossz. Nekem meg ennyi megvolt még mindig. Odébb, a végszerelőben dolgozik Bihari László, a fiatal bútorasztalos. Legalább egyhetes a szakálla. — Nem értem rá megborotválkozni. — Itt is sok a munka, meg otthon is — bújik ki a válasz elől. Hátfalat szerel, s azt magyarázza, mennyire vigyázni kell a korpuszra, sarkokra, hogy le ne törjenek. Ha a szerelők 7 százalék alá csökkentik a II. osztályú szekrénysorok arányát, akkor teljesítik mostani vállalásukat. — Ez a célunk. Ha mindenki vigyáz, meglesz — fo- gadkozik a fiatal Bihari László. így maradhat a piacon új sztárokkal, Antóniával, Anitával, s a már tőkés piacon is befutott szép, rusztikus bútorával a Szatmár. Farkas Kálmán „Ha a harmincnégy együtt töltött dolgos esztendő során valakit megbántottam, megsértettem volna emberségében, kérem bocsássa meg nekem.” így búcsúzott munkatársaitól az a Győri Sándor, aki gyermekemberként szegődött szolgálatra a Szabolcs megyei Zöldért Vállalathoz, csaknem három és fél évtizeddel ezelőtt. Egy kicsit meghatódva, á szépre és a nehéz esztendőkre emlékezve köszönt el, hiszen mint talán először ilyen helyen vallott róla, ő olyan családba született, ahol — ha volt — tizenkét szeletet kellett vágni az édesnek a kenyérből. Nem jutott helye az asztalnál. „Akkor fogadtam meg: ha az életemben lesz egy olyan rendszer, amely gerincet egyenesít, amelyben nekem is jut egy hely az asztal mellett, akkor azt én nagyon meg fogom becsülni.” Győri Sándor egész életútja bizonyítja: megbecsülte. Hét igazgató mellett szolgálta a közösség, a vállalat ügyét. Évtizedig volt párttitKistelepülések N emrég amolyan kis közvéleményku tatásfélét végeztek az egyik kis faluban és megkérdezték: milyen az egészségügyi ellátás. Felállt egy helybeli lakos és elmondta: jó, elégedettek vele, mert az orvos hetenként egyszer rendszeresen kijár. Megkérdezték ugyanezt városi emberektől is, s a válasz az volt: nem jó, mert ha valaki beteg lesz, néha egy félórába kerül, míg megérkezik az orvos. Más. Ha eltervezik egy városban, hogy új lakótelepet építenek, vagy új utcát nyitnak, senkinek nem jut eszébe egyáltalán megkérdőjelezni : szükség van-e ivóvízvezetékre, ha egy kis falu lakói saját anyagi erejüket feláldozva társulatot alakítanak, még nem biztos, hogy megépülhet a vízmű, mert vagy^jut nekik az állami támogatásból, vagy nem. Lehet, hogy kicsit élére áhítottnak tűnnek ezek a példák, ám jól érzékeltetik, hogy mennyire nem azonosak ma nálunk a különböző nagyságú települések lehetőségei és esélyei a fejlődésre, az előbbrejutásra, s mennyire nem egyenletes a teherviselés a települések között, s akkor még nem is említettük: a kereskedelmi ellátásban, a szolgáltatásban, a művelődési, kulturális lehetőségekben mekkora a különbség. Tulajdonképpen ezen szeretne változtatni az a mostanában kidolgozásra váró hosszú távú program, amelynek előzetes vitája, pontosabban fogalmazva a konkrét valóság feltárása ezekben a hetekben folyik országszerte, s amelyről a napokban tanácskoztak Fehérgyarmaton azok az emberek, akik a kistelepülések gondjait naponta megélik azokkal, akiknek módjuk lesz letenni összegyűjtött tapasztalataikat a terv készítőinek asztalára. Milyen gondok hangzottak el? Olyanok, hogy a fiatalok nagyobb része elköltözik, mert nincs otthon számukra megfelelő munka, hogy sok helyen nincs semmilyen lehetőség a szórakozásra, legfeljebb a kocsma, hogy nincs egy vegyesbolt, ahol megvásárolhatnák a mindennapi élethez szükséges apró dolgokat, hogy — mert a legtöbb szabolcs-szatmári községben mostohák a természeti adottságok — ugyanakkora kenyérért néha háromszor annyit kell dolgozni. A tsz-ek egyesítése, a közös, vagy nagyközségi tanácsok szervezése, az iskolák körzetesítése a központi településre koncentrálta az értelmiséget, a szakembereket, s míg a városokban élő ilyen-olyan rangú művészek hallhatatlant akarnak alkotni, addig a falvaknak még szakképzetlen népművelő sem jut. Lehet, hogy csak egy rossz névadás, egy átgondolatlan „keresztelő” eredménye, de máig is hat: hogyan bízhatott volna kis hazája jövőjében az, aki azt olvasta falujáról, hogy szerepkör nélküli, s milyen fejlesztést remélhetett az ágazati minisztériumtól, amelynek még a nevéből — Építési és Városfejlesztési — is hiányzik a falu. Meg lehet-e értetni Magosliget lakóival, hogy a közigazgatás átszervezése jó nekik, amikor Fehérgyarmat helyett Mátészalkára kell utazni egy esetleges peres ügy miatt, el- fogadja-e egy kisnaményi szövetkezeti tag, hogy egymás után épül az ő pénzéből a Skála-hálózat, amikor a városba kell utazni egy pár zokniért, hiszi-e a garbóiéi ember, hogy javul az ellátás, ha ő több sertést hizlal, amikor Szat- márban csak minden negyedik faluban lehet húst venni? S ldalakon át lehetne sorolni a kisfalvakban született gondokból eredő kérdéseket, ám igazságtalan lenne a városok nyakába zúdítani a felelősséget, hiszen a városiasodás, az urbanizáció természetes folyamat, a városba áramlás azonban mára olyan méreteket öltött, hogy újratermelte még az alapfokú ellátás korábbi hiányosságait is. És ez sem a városnak, sem a falunak nem jó. Ezért fáradoznak most olyan koncepció kidolgozásán, amely nem a városok ellen, hanem értük is születik. És éppen a legjobb időben. Jövőre választások lesznek hazánkban, az idén már hozzálátnak a szakemberek a VII. ötéves terv előkészítéséhez, s ezek az események jó alkalmat teremtenek arra, hogy kedvezőbb helyzetbe hozzák a tanácsokat, hogy az elosztás arányainak változtatásával lehetőséget teremtsenek számukra az eddiginél önállóbb gazdálkodásra. Mert ez jelenthet nagyobb erkölcsi alapot a lakosság mozgósítására, a közélet demokratizálására. Balogh József kára annak a közösségnek, amely az egész megye zöldség-gyümölcs ellátásáért volt felelős. Ott állt helyt mindig, ahová állították. Kitüntetések sora igazolja: kiválóan. Generációk nevelődtek keze alatt. Csakhogy arról kevesen tudnak: Győri Sándor hat elemivel kezdte ezt a pályát, s a maga erejéből, tehetségéből és kitartása révén jutott mind feljebb, egészen a főiskoláig! Volt idő, amikor a debreceni kirendeltségnek is vezetője volt. Hosszú ideig az MHSZ-klub titkáraként tevékenykedett, s most is a pártvezetőség tagja. Győri Sándort köszöntötte nyugdíjazása alkalmából a vállalat. Igazgató és párttitkár, szakszervezeti titkár és KISZ-esek, barátai, munkatársai, a szocialista brigád szekfűcsokorral, sok-sok ajándékkal. De főleg a legmaradandóbbal, a barátsággal. Elköszönése előtt néhány nappal említette neki az igazgató: „Maradj Sándor, szükség van rád.” Ő így válaszolt: „Nem akarom megérni, hogy a fiatalok azt mondják: mit keres ez a vén ember még mindig itt.” George Eliot, a híres angol írónő mondta: „Tetteink a múltból mindig követnek bennünket és amik voltunk, az tesz azzá bennünket, amik vagyunk.” Győri Sándor, a megyei Zöldért vállalat főosztályvezető-helyettese köz- megbecsülésnek örvendve, emelt fővel köszönt el munkatársaitól. (f)
