Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-31 / 178. szám

1984. július 31. Kelet-Magyarország O Fürst Sándor- emlékünnepség Fürst Sándor-emlékünnepséget rendeztek vasárnap" a Vas me­gyei Rum községben. Rába-parti faluban, a magyar munkásmoz­galom kiemelkedő harcosának szülőházánál a megye minden részéből érkezett KISZ-fiatalok, valamint a Fürst Sándor nevét viselő brigádok és iskolák kép­viselői, a község dolgozói meg­emlékeztek arról, hogy az ellen- forradalmi rendszer bírái 52 esz­tendővel ezelőtt ítélték halálra és végeztették ki Fürst Sándort és Sallai Imrét, az illegális kommunista párt vezetőit. Az emlékezés után a résztvevők megkoszorúzták a szülőházon el­helyezett emléktáblát, s megte­kintették az ott berendezett em­lékmúzeumot. Rozsrét ajándéka Július 38-án a sóstói Krúdy-szálló teraszán megrendezett Anna-bálon a Szabolcs-Szat- már megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat és a Nyírfa Áruház közösen divatbemu­tatót tartott. Az idei nyár utcai és alkalmi ruháit mutatták be. (jávor) Építgetünk? A hirtelen kánikulá­ra fordult időjárás árnyékba kénysze­rít minden szabadságát és munkaidejét töltő embert. Ilyenkor jólesik a hideg üdítő vagy a hűtött sör. Persze, ha valaki építke­zésen dolgozik, több eme­let magasságban a fent említett sör nevű „védő­ital” és a korán reggel el­fogyasztott tömény nem minden esetben használ az egyensúlyi szerveknek. Nyíregyházán a KPV- DSZ Művelődési Házzal szemközt épülő lakások egyikén férfiak sütkérez­tek hétfőn délelőtt és az arrajáró hölgyeknek fü- työrésztek. Időnként né­hány jópofáskodó — nem kimondottan szalonképes — megjegyzésekkel illet­ték őket. Alul a félkész garázsok egyikében ki­sebb csoport fogyasztotta — szemmel láthatóan de­rűs csevegés közepette — a „folyékony kenyeret”. Ha mindez nem egy építkezé­si területen történik, az ember könnyen azt hihet- né, hogy egy jól összeszo­kott kollektíva tölti sza­badságát az építők Szarvas utcai kihelyezett üdülőjé­ben. (császár) A Nyíregyházához tartozó Rozsrétszölőben, ahol közel ezer- ötszázán élnek, eddig három ut­cába vezették be a vizet. Továb­bi két utca eddig víz nélkül volt, holott az itt lakók is szeret­nének korszerűbb házakat, ve­zetékes ivóvizet. Ennek eddig többek között az is akadálya volt, hogy a vezetéket csak ma­gánterületen tudták volna elhe­lyezni, ami több. mint 150 telken okozott volna tulajdonjogi prob­lémákat. Ez most megoldódik — közölte tájékoztatójában Gyeb- rószki rános a körzet népfront titkára — az elmúlt napokban tartott megbeszélésen ugyanis a lakosok fölajánlották a terüle­tet a közösség javára, s lemond­tak kártérítési igényükről. A földajándék családonként nem haladja meg a 30 ölet, de sok ki­csi sokra megy, ezzel a döntés­sel sikerült meggyorsítani, hogy a két utca is jó vízhez jusson. ZÖLD ÜT. Tíz óra hosszat le kellett zárni az NSZK-ban a kassel—fuldai autópályát ennyi ideig tartott ugyanis, amíg eltakarították azt a 15 ezer görögdinnyét, ami egy felborult pótkocsis kamionból zúdult az útra. Tiszta környezet Egyre gyakrabban mozgósít környezet védelmében a vajai népfrontbizottság. Nemrégiben például az utcák tisztasága ér­dekében szerveztek társadalmi munkát: a járdán-úttesten. a há­zak előtti területeken található hulladékot tüntették el a vajaiak közös munkával. A községben működő konzervüzem szocialista brigádjai is részt vállaltak a kör­nyezet szépítésében: a parkok gondozásával segítenek. Halálos balesetek Halálos baleset történt vasár­nap hajnalban a 4-es főút Nyír- bogdány és Nyírtura közötti sza­kaszán. Zcajka Henryk 46 éves lengyel építésztechnikus figyel­metlensége miatt letért az útról és a kocsi egy fának ütközött. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Egyik fia súlyos, a másik könnyebb sérü­léseket szenvedett. Vasárnapi lapunkban arról számoltunk be, hogy a miskolci vonat a Tisza- vasvári úti aluljáró alatt halálra gázolt egy férfit, akinek — mert semmilyen igazolvány nem volt nála — személyazonosságát nem tudták megállapítani. A hozzá­tartozók jelentkeztek, így is­mertté vált, hogy a baleset ál­dozata Fényes György 62 éves nyíregyházi nyugdíjas volt. ★ A népi demokratikus átalakulás Magyarországon címmel kezdődik ma dél­előtt előadás a nyíregyházi nyári egyetem hallgatóinak német nyelven. A délutáni programban termelőszövet­kezeti látogatás szerepel. Szerdán a magyar oktatás­ügyről és annak továbbfej­lesztéséről hangzik el elő­adás. Ezt követően a magyar ifjúság és a politika kapcso­latáról hallgatnak előadást a résztvevők. ★ NÉPMŰVÉSZETI BLÚ­ZOK AUSZTRIÁBA. A Sza- bolcs-Szatmár megyei Népi Iparművészeti és Háziipari Szövetkezetből július 26-án indítottak útnak 600 népmű­vészeti hímzésű blúzt az osztrák Schalburger-cég megrendelésére. Íj búzafajta—példa nélküli hozam A szomorú szenzációról an­nak idején a lapok is beszá­moltak: 1983. október 13-án sziámi ikrek születtek a pécsi szülészeti klinikán. A me­dencecsont alsó szélénél egy­máshoz nőtt csecsemők azon­nal a klinika intenzív cent­rumába kerültek, s az itt dol­gozó orvosok és ápolók hosz- szú heteken át mindent el­követtek életben maradásu­kért. Dr. Pintér András, a pécsi gyermekklinika sebészeti osz­tályának vezetője — az ik­rek születése után — egy Svájcban megrendezett nem­zetközi gyermeksebészeti Homokot a sivatagba? jjj öztudott: Szaúd-Arábiában bőven van homok, JL hiszen az ország nagy részét sivatag borítja. Ezért keltett csodálkozást angol lapoknak az a közlése, hogy a Shrusberry Tool an Dye angol építési cég öt tonna homokot szállít ebbe az arab országba. A dolog magyarázata: a homokra aegy dzsiddai bank tre­zorjának építéséhez van szükség, s ezért minőségével kapcsolatban különlegesek az elvárások — teljesen mentesnek kell lennie minden idegen anyagtól, külön­ben a vöröstenger partvidéki levegő sajátosságai, a ■le­vegő nagy nedvességtartalma idővel kikezdi a trezor betonfalait. A hazai mezőgazdaság tör­ténetében eddig szinte pél­da nélküli termést, hektáron­ként 10,34 tonna búzát taka­rított be egyik 13 hektáros gabonatáblájáról a székesfe­hérvári Szabad Élet Terme­lőszövetkezet. A néhány éve még „álomhatárnak” vélt ho­zamot az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Inté­zetében nemesített MV 13- as takarmánybúza produkál­ta. nagyüzemi termesztési körülmények között. A fajtá­nak igen jó genetikai és ag­ronómiái tulajdonságai van­nak: szára a többinél rövi-j debb — 65—70 centiméteres —, így hem dől- meg. szem­veszteség, nélkül aratható, a szár- és levélrozsda-fertőzés- sek szemben ellenálló, s igen jól hasznosítja, magas hoza­mokkal hálálja meg a mű­trágyaadagokat. A kutatók öntözéses termesztésre is ja­vasolták. DIAKPROPAGANDISTAK KÉPZÉSE. A hét elején kezdődött a tan­intézeti propagandisták egyhetes képzése a megyei politikai képzé­si központban. Több mint hetven kezdő KISZ-vezető sajátítja cl az alapszervezeti politikai képzési munkához szükséges ismereteket. Előadásokat hallanak ideológiai munkánk időszerű feladatairól, is- ' mereteket szereznek a tanintézetben folyó politikai képzési munka eddigi eredményeiről és a soron következő feladatokról. Az elmé­leti képzésen túl gyakorlati foglalkozások keretében sajátítják el a propagandistatevékenység alapfogásait. A képzés pénteken dél­ben zárul. A képen: csoportfoglalkozás, (tárnái) 12 órás műtét Münchenben Szétválasztották a pécsi sziámi ikreket ■UMI — Ez így nem mehet to­vább! Hajót akar, minden­áron tartania kell magát ahhoz a diétához, amit előírtam! — mondja az orvos elhízott páciensé­nek. — Azt hiszi, megéri ne­kem, hogy éhenhaljak, azért, hogy egy évvel to- j vább élhessek? — Főúr, már negyed­szer rendelem meg a tej­fölös marhaszeletet! — Hát ez remek, ezt meg kell mondanom a szakácsnak, hadd örüljön hogy mennyire ízlik a főztje. konferencián találkozott Hec­ker professzorral, a münche­ni gyermeksebészeti klinika vezetőjével, aki négy éve, hasonló módon összenőtt ikerpárt választott szét si­kerrel. A professzor vállalta a műtétet, ha a pécsi ikrek az optimális súlyt és életkort elérik. Májusban, dr. Pintér András kíséretében speciális szállítókosárban repültek Münchenbe. (A szülők a mű­tét előtti napon érkeztek meg.) Itt. az egy hónapig tar­tó előkészületek után — amint erről laptársunk, a Hétfői Dunántúli Napló be­számolt — június 28-án ke­rült sor a szétválasztásra. A rendkívül bonyolult, 12 órás műtétet Hecker professzor végezte három orvos asszisz- tálásával, egyikük dr. Pintér volt. A műtét sikeres volt. Tamás és Bálint ma már jó­kedvűen püföli játékait. Ám ahhoz, hogy úgy futkározza- nak majd, mint társaik, szeptemberben még egy mű­tétre lesz szükség. A pécsi ikrekhez hasonló sziámiaknál a világon eddig ötnél történt sikeres szétvá­lasztás. Három az USA-ban. egy Oslóban, egy München­ben. Bálint és Támás a világ hatodik, sikeresen szétvá­lasztott ikerpárja. (A HH nyomán) Doktor telefon Hetente általában 300-an hív­ják a nyíregyházi telefondok­tort. A magnószalagról lejátszott előadások közül legtöbben a csa­ládtervezéssel, a szexualitással és a nőgyógyászattal kapcsolatos témákra kíváncsiak. Ha ilyen előadás van műsoron, akkor a hívások száma a heti ezret is eléri. A GÖRBEHÁZI BÉKE MG TSZ Nyíregyházán alakuló ipari szol­gáltató ágazata felvételre keres: villanyszerelő és érintésvédelmi felülvizsgálatra jogosult szak­munkásokat, női munkaerőket könnyű betanított munkára, va­lamint segédmunkásokat. Jelent­kezni a reggeli órákban Nyír­egyháza, Moszkva u. 9. sz. alatt az ágazatvezetőnél lehet. (1313) it Huszonöt magyar vál­lalat vesz részt a szeptember 11-én kezdődő X. teheráni nemzetközi vásáron. A ma­gyar vállalatok — mintegy 1200 négyzetméternyi terüle­tén — az ipar több fontos ágazatának termékeit nép­szerűsítik. Cj kelkáposztafajta Üjabb zöldséggel gazdagodott a kínálat; az eddigi négy minő­sített kelkáposztafajta mellé — a Vetőmag Váillalat Szentesi Kuta­tóállomásának jóvoltából — ötö­dik került. Szentesi nyárinak meveztéik el a fajtát, amely arra hivatott, hogy részben helyette­sítse a külföldi, import útján szaporított fajtákat. Ez az első hazai nemesítésű, közép-korai érésű kelkáposztafajta, amely friss fogyasztásra és feldolgozás­ra egyaránt alkalmas. ÉRTESÍTJÜK a császár­szállás 01lU2/hrsz.-u 01*109/2. 01109/1, 01100/1, 01149 1, 01244 hrsz.-u ingatlan tulajdonosait, illetve használóit, hogy a Kör­zeti Energetikai és Energiabiz- tcwiságtechniikai Felügyelet a TI- TÁSZ Vállalat javára az „Alkot­mány” Mg Tsz Császárszállás, halastó résziére létesítendő 20 kV-os leágazó vezetékre vezeték­jogot engedélyezett. A nyomvo­nal rajzót a Nyíregyháza Városi Tanács VB igazgatási osztály 143. számú szobájában a közzétételt követő 15 napig lehet megtekin­teni. (.1846*) Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy Ferro-szaktelepünkön 1984. augusztus 1-től 15-ig éves va­gyonmegállapító leltárt tartunk. Kérjük szíves megértésüket. MÉH Vállalat 2. sz. telepe, Nyír­egyháza, Kallói út 2. (1299) A KELET-MAGYARORSZÁGI TÜZÉP VÁLLALAT 301. sz. nyír­egyházi nagytelepére eladási ügy­intézőt vesz fel. Jelentkezés: a telepigazgatónál. Nyíregyháza, Debreceni u. 2. KARBANTARTÁS. (Császár Csaba felvétele) 31., kedd KRÓNIKA OSZKÁR NAPJA I I A Nap kél 3 óra 21 perc- ■ kor. nyugszik 20 óra 19 perc­kor. A Hold kél 8 óra 45 pete- * kor, nyugszik 22 óra 22 perc­kor. Negyven évvel ezelőtt, 1944. július 31-én halt meg — 44 éves korában — An­toine de Saint-Exupéry francia repülő ős regény­író. [időjárás Várható időjárás ma es­tig: többnyire napos és me­leg, száraz idő várható. Délután több-kevesebb go- molyfelhő keletkezik. Nap­közben a Dunántúlon meg­élénkül, néhol megerősödik a déli szél. A hőmérséklet hajnalban 12. 17, délután 27 és 31 fok között várható. Távolabbi kilátások szer­dától szombatig: nyáriasan meleg idő sok napsütéssel. A kora délutáni órákban egy-egy zivatar kialakul­hat. A legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet 13, 18 fok i között várható, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 4 28, 33 fok között lesz. le-.' lentős mennyiségi (legalább , 5 mm napi) csapadék az or- j « szág területén nem várható. > A 04 JELENTI Árokba borult járművek Fekete hétvége volt szombaton és vasárnap a mentőknél. Több súlyos balesethez vonultak ki, s valamennyi esetnél közös, hogy személygépkocsival árokba bo­rultak, fának ütköztek. Ezen­kívül sokszor hívták a mentőket rosszullétek alkalmával. Szombaton délelőtt a Káliói úton borult árokba egy sze­mélygépkocsi, egy könnyű sérü­lés történt. Délután a Felsősimái úton ugyancsak árokba borult egy autó, itt már egy könnyű és egy súlyos sérültet láttak el. Este Nagycserkeszen történt árokba borulás. A Lada négy uta­sa közül három súlyosan, egy könnyebben sérült meg. Hétfőn délelőtt Nagyszállásnál fának ütközött, majd árokba borult egy gépkocsi. A vezetője kór­házba szállítás után meghalt, két utasa könnyebben sérüli meg. Próbabörtön H étmillió dollár költ­séggel új, „korszerű" börtönt építettek az USA Florida államá­nak Mantee körzetében. Mi­előtt átadnák rendeltetésének a hétemeletes, 220 cellás épületet, Thomas Burton sheriff próbatartózkodásra szólította fel a körzet lakóit, hogy saját tapasztalataik alapján alkossanak véleményt az intézményről. Mantee 100 feddhetetlen polgára jelent­kezett, hogy önként eltölt egy éjszakát a cellában. A ..szállás" ára: személyenként öt dollár. Igaz. ezért a ven­dégek reggelit is kapnak . .. Hírügyeletes: sípos Béla Telefon: 11-277 I II Kelet­magyarország [képek I nimi

Next

/
Thumbnails
Contents