Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-29 / 177. szám

1984. július 29 Kelet-Magyarország 3 — A veszélyt megszokni? — tűnődik Tislér Gábor repülő­gép-szerelő, amíg a felszállás­hoz szükséges jó időt várjuk valahol Tiszadob határában a mezőgazdasági repülőtéren. — Soha nem kapcsolhat ki a tu­dat annyira, hogy megfeled­kezzünk a legfontosabbakról. Könyvelésünk vetekszik egy vállalati főkönyvelő iromá­nyaival: minden alkatrész üzemidejét, a szervizek közt eltelt időszakot, a hibákat és azok javítását precízen nyil­vántartjuk. A zalai dombok közt ne­velkedett fiú a kertészeti szakközépiskola után repülő­gép-műszerész iskolát vég­zett. Hamarosan a MÉM Re­pülőgépes Szolgálatához ke­rült, s ettől kezdve bebaran­golta az országot. A repülésről mindenkinek a pilóta jut eszébe. A felhők vándorai, a levegő megszál­lottái — gondoljuk a legtöb­ben —, de csak keveseknek ötlik emlékezetébe, milyen fontos a pilóta életében a csa­pat, amelyre támaszkodik, ha fölszáll. Pilóta és szerelő so­ha nem hihetné egymásról a pillanatnyi bizonytalanságot, mert emberéletet veszélyez­tetni a legnagyobb bűn. Nem­csak a földön, a levegőben fokozottan így van ez. — Bonyolultnak látszik, miért kell két vezető — fej­tegeti Tislér Gábor. — A pi­lóta a levegőben csak a per­metezésre, a vegyszerezésre, no és a gép biztonságos mű­ködésére képes koncentrálni. A repülésvezetőnek pedig fe­lelnie kell mindenért, ami az adott körzetben történik. Egyszer olyan jégvihar tört ki öt perc alatt, hogy a heli­koptert nem tudta a pilóta letenni idejében. Valahol lá­tótávolságon kívül dolgozott, de olyan jégdarabok kopog­tak az autóüvegen, hogy rá­gondolni is rossz volt, meny­nyire érheti ez odafönn a plexit. A tomboló viharban autóval rohantunk a feltéte­lezett munkahelyre, de sem­mi nyomát nem láttuk a gep­Ifjúsági táborok a gyermekvárosban fl pilóta csapata Repülőgép-szerelés a nyíregyházi bázison. nek. Pedig egy helikopter nem tűnhet el nyomtalanul! Biztos leszállt a fasor mögé, de nem találtuk. A krumpli- földnél szintén nem volt. Va­lami nagy tragédiára gondol­tunk, de aztán a dohányszá­rító pajták közt megpillan­tottuk. Szóval nem lehet el­mondani azt a megkönnyeb­bülést, amikor társunkat sér­tetlenül láttuk... Hajnalban kelnek, a nap­keltét már a reptéren köszön­tik. Tavasztól őszig még az esti harangszó is belevegyül a leszálló gép motorzúgásába. A pusztai kútágas csendesen bólogat a kipányvázott heli­kopter mellett. — Orvos és asszisztense értheti meg talán annyira a másikat, mint ahogy ez a sze­relő és a pilóta közt termé­szetes. ö az életét teszi koc­kára, amikor beül a tőlünk átvett gépbe. Megbízik ben­nünk. Ha egy nap hatvan­nyolcvan felszállást hajt vég­re, nekünk az akkor is közös öröm és gond. Mi utánané­zünk minden felszálló gép­nek ... Tóth Kornélia Zsiska Jánosné — Mit hagy örökségbe vál­lalatánál? — kérdeztük Zsis- ka Jánosnétól, a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat csoportvezető munkásnőjétől, aki nyugdíjba készül. — Azt amit egy 33 éve dol­gozó munkásasszony hagy­hat: a munka szeretetét, a becsületességet és a munka­társak megbecsülését. — Miért éppen ezekre gondol? — 1951. július 17. óta dol­gozom a Nyíregyházi Dohány- fermentáló Vállalatnál mun­kásként. Tudomásom ' szerint ez idő alatt munkám ellen nem volt kifogás. Azt nem mondom, hogy nem hibáz­tam. Valamikor három mű­szakban is fermentáltuk a dohányt és három gyermeket neveltem munka mellett. Reg­gel, amikor dolgozni jöttem, már előtte megfőztem, sok­szor még ki is mostam. Ez később sem volt könnyebb, amikor özvegy lettem. Ki­lenc éve halt meg a férjem, azóta egyedül neveltem a gyermekeimet. Nem emlék­szem, hogy valaha is késtem volna. — A másik örökség? Én igyekeztem mindig megbe­Hit hagy örökségbe? csülni azokat, akikkel együtt dolgoztam. Pedig 33 év alatt voltak elegen: férfiak is, nők is, fiatalok is. Mindig igye­keztem megtalálni mindenki­vel a megfelelő hangot. — Voltak-e konfliktusai? — Talán hihetetlenül hang­zik: soha. Igyekeztem alkal­mazkodni. S ez a képesség szerintem nagyon fontos. Er­re tanítottam azokat a fiata­lokat is, akik a kezem alatt nőttek fel. Most is úgy igyek­szem, hogy jó hangulatot, jó emlékeket hagyjak magam után, ha nyugdíjba megyek. — Említette, hogy a munka sze­retetét hagyja örökségbe a fia­talokra. Megbecsülték, elismerték a munkáját? — Úgy érzem igen. Bár ezt nem mindig a kitüntetés jel­zi, nem ebben kell mérni. A vállalat kiváló dolgozója va­gyok és elismerték a mun­kám az Élelmiszer Kiváló Dolgozója kitüntetéssel is. Nem hagynak ki a jutalma­zásból, prémiumból sem. Á legfontosabb, hogy érezze az ember: számítanak rá. — Mikor megy nyugdíjba? • — Úgy számoltam, már­ciusig kell dolgoznom. De le­het, hogy a szezont — ez szep­tembertől addig tart, amíg dohány lesz — végig dolgo­zom. — Készül a búcsúra? — Örülök, hogy megkér­dezte: igen, nagyon. Egy kis vendéglátással. Ez így szokás nálunk a gépi fermentálóban. Illik elköszönni azoktól, akik­kel harminchárom esztendeig jóban, rosszban együtt vol­tam. Farkas Kálmán — Ez a szaktábor is szer­ves része a programnak. Tur­nusonként 25 szakmunkásta­nuló dolgozik itt. Húszán kö­zülük a tiszadobi otthon kő­művestanulói és más szak­mabeliek, öten pedig a 110-es intézet ácstanulói a megyé­ből. — Tulajdonképpen a ma­guk otthonát hozzák rendbe — mondja Figula István, a tiszadobi nevelőotthon igaz­gatója. — És azoknak a tár­saiknak teremtenek szép kör­nyezetet, akik majd utánuk kerülnek ide. Az 1950-es rendbehozatal óta most került sor újab.b ta­tarozásra. 13,5 millióból meg­Ma, vasárnap van a har­madik váltás abban a KISZ- építőtáborban, amely a Tisza festői szépségű holtágának partján, ősöreg tölgyek között még június 17-én verte fel sátrait Tiszadobon, a gyer­mekváros területén. Lakói pedig immár a negyedik két­hetes turnusban dolgoznak az Ilku Pál nevelőotthon főépü­lete. az egykori Andrássy- kastély állványerdejében. Koczor Eszter, a KISZ KB Építésszervezési Irodájának munkatársa mondja el, hogy egy tavalyi KB-határozat alapján kiemelten törődnek öt gyermekvárossal, nevelő- otthonnal, közöttük a tisza- dobival. Az iroda egyik fela­data az otthonok műszaki ál­lapotával foglalkozni, meg­szervezni a felújításokat. Állványerdő a tiszadobi gyermekváros kastélya körül. (A szerző felvétele) „Kastélyépítők“ Tiszadobon újul a kastély külseje, tető- szerkezeti elemeket cserél­nek, kicserélődik a palatető, szigetelik a vizesblokkokat. A generálkivitelező SZÁÉV 15 szakmunkásának adnak segítséget a KISZ-tábor szak­munkástanulói. — És nagyszerű munkát végeznek a gyerekek — mondja szinte egyszerre Ko­czor Eszter és Figula. István. — Sokan voltak bizalmat­lanok eleinte. De most már mindenki az elismerés hang­ján szól a gyerekek munká­járól — teszi hozzá az otthon igazgatója. — Alig lehet őket lecsalni az állványokról. Legszíve­sebben még az ennivalót is ott fogyasztanák el — így Koczor Eszter. — Nem csak a kivitelezés munkaerőgond­ja oldódott meg, de időben és kiváló minőségben készül el minden. És nagyon jó gya­korlat ez a gyerekek számá­ra a tábor három szakokta­tója és a SZÁÉV szakmun­kásainak keze alatt. — Egyébként ugyancsak gazdag a nyári programunk — mondja Figula István. — Nyolcvan gyerekünk üdült az idén külföldön, ötvenen Len­gyelországban, harmincán az NDK-ban. Mosit itt vannak nálunk a csere társak, ötven •lengyel fiatal. És harmincán a szobi testvérotthonból. Nyár elején voltak itt a tanárképző főiskola rajztáborának tag­jai. Jelenleg a faházban a horgászszövetség ifitáborát látjuk vendégül. Utánuk a megyei művelődési központ negyvenfős vízi táborának adunk helyet. De legkedve­sebb számunkra a nyolchetes KlSZ-tá'oor, amelynek lakói új ruhát adnak híres kasté­lyunkra. Pristyák József A Jó“ fokméríje C supa jót írtunk a vá- sárosnaményi író­gépgyárról az utób­bi években. Nem véletlenül szólt az itteni munkások di­csérete, hiszen példásan te­vékenykedtek, akár nagy hajrákat is vállaltak, csak­hogy sikerüljön az export. Aztán kiderült, hogy a nagyvállalat korántsem olyan jó, mint gyáregysége, összességében veszteséggel zárta tavaly az évet, szanál­ni kellett. Záhonyban új üzem építé­sére írt alá hitelszerződést néhány évvel ezelőtt a Rá­kospalotai Bőrdíszműgyár. Az építés elmaradt, mert a vállalat veszteségesen dolgo­zott, nem maradt pénze a beruházásra. Néhány példa arról, hogy mit jelent az eredménytelen gazdálkodás. Valamikor szinte elképzel­hetetlen volt, hogy egy ipa­ri, építőipari vállalat vesz­teséggel zárjon. Inkább a termelés folyamatos gyara­pítása volt a jellemző, s a vállalat bevételei — sokszor az árképzési szabályoknak köszönhetően — mindig úgy alakultak, hogy meghalad­ták a kiadásokat. Amikor a számlákat készítették, a fel­merült költségekre tették rá a nyereséget, így már nem lehetett baj. Csakhogy a szervezetlenségből, hanyag munkából adódó többlet- költségeket egyre inkább nem hajlandó megfizetni más. Különösen így igaz az exportálóknál, ahol o világ­piaci ár diktál. A szigorúbbá váló gazda­sági környezet egyik hatása, hogy kimutatja a veszteség­gel termelő üzemeket. Az alapos vizsgálatnál általában kiderül, hogy nem az ottani munkás a hibás, sokkal in­kább kereshető a felelős az irányításban, az ellenőrzés­ben, a megfelelő vállalati V. ______________________ üzletpolitikában, a helyesen megválasztott termékekben. Mostanában nem olyan könnyű megrendelésekhez jutni. Néhány ipari szövet­kezetben a megyében példá­ul az okozott gondot az év elején, hogy nem minden termelő berendezésüket tud­ták kihasználni. Másutt az alapanyagok hiánya' hátrál­tatta a termelést. Mindez — ha nem készülnek időben rá — akár a veszteséghez is el­vezethet. Az építőiparban a lakás­építés kötött árai, nemegy­szer a külső körülmények a „lúdasok” abban, ha elma­rad a várt nyereség. A fél­éves mérlegek szerint jó né­hány üzem van a megyében, ahol inkább eredménytelen­ségről, mintsem sikerről ad­hattak számot. A számvetések most ké­szülnek, s mindenütt cse­lekvési tervet is készítenek, amiben meghatározzák azo­kat a teendőket, amelyek a veszteség eltüntetéséhez szükséges. Nem hiányzik a felügyeleti, irányító szervek támogatása, (de adott eset­ben, ha túlzottan beleszólta vállalat dolgaiba, akkor a felelőssége sem), ahhoz, hogy túllegyenek a nehéz­ségeken. M ert nyilvánvaló, hogy pusztán men­tőkötelet nem dob­nak egyetlen vállalatnak, szövetkezetnek sem, hanem meghatározzák azokat a fel­tételeket, amelyek a gazda­ságos termelés folytatásához szükséges. így kívánja nem­csak a tisztesség, hanem az ország mai helyzete is, ami­kor csak azok boldogulnak, akik következetesen dolgoz­nak az eredményekért. L. B. _______________________/ Nem veszett el a helikopter... Szálkái követek Szatmári táncház Ázsiában Hatezer kilométer, ötvenöt fok, mindén este szereplés — tömören, távirati stílusban ezek voltak az első szavak, melyeket a mátészalkai Szat- már néptáncegyüttes tagjai­tól a hozzátartozók, ismerő­sök a megérkezés első percei­ben, óráiban hallhattak. A Szatmár táncegyüttes az idén kapta meg az arany mi­nősítést, s ezzel jogot nyertek külföldi szereplésre is. így vettek részt a most negyedik alkalommal megrendezett ázsiai találkozón, a törökor­szági Samsunban. A színhelyen olyan volt a hangulat, mint egy nemzet­közi vásáron, színes, tarka forgatag. Olasz, NSZK-beli, ciprusi, román, szíriai, len­gyel, belga, francia és négy török együttes társaságában léptek föl a magyarok, a nagyközönség nem kis csodá­latára. Feltűnést keltettek a gyors, tüzes ritmusok, a vir­tuóz párostáncok, melyeknek motívumaival a keletiek bi­zony hiába próbálkoztak, eny- nyi idő alatt nem sikerült megtanulni. Mindennap fel­léptek egy negyven perces műsorral, amellett utcai me­nettáncokat mutattak be, s esetenként egy-egy közeli vá­rosban vendégszerepeitek. Pár napig eltartott, amíg a szokatlan klímához alkalmaz­kodtak, nem volt ritka az 55 fok, de így legalább amit es­te kimostak megszáradt reg­gelre. Ami pedig a helyi szo­kásokat illeti, sikerült alkal­mazkodni a mienknél egész­ségesebb életmódhoz és táp­lálkozási szokásokhoz is. A „rossz szomszédság-tö­rök átok” mondásnak minden ellene szólt. Szívélyes ven­déglátás, figyelmesség vette körül a szalkaiakat, mind a fellépéseken, mind a táncház­ban, vagy a szabad időben. A törökök szeretik a magyaro­kat, lépten-nyomon ezt ta­pasztalták. A szalkaiak olyan emléket hagytak, s olyan em­lékekkel jöttek el, ami mind­két nemzet képviselőinek kel­lemes, értékes és tartalmas marad. B. E. Változás E gyre többször vetettünk egymásra aggodalmas pillantásokat. Mégsem mondott senki semmit. Tapintatból. Az ember végül is igyekszik nem megbántani, a másikát; hacsak lehet. Azután megkezdődtek a tár­gyalások a lépcsőház lakóbi­zottságának feladatairól. Sajnos nem minden akció volt eredményes. Például az. hogy csináljunk virágágyakat a ház előtt, lényegében nem volt rossz ötlet, de a gyakor­latban nem vált be. a január­ban kiültetett virágok nem eredtek meg. Igaz a lépcső­ház lakóbizottságának elnö­ke sürgette a virágültetési azzal, hogy semmit ne halo­gassunk. Most viszont levon­ta a következtetést: — Ügy látszik, aki gyorsan ültet, kétszer ültet! Azután az üveget vettük ki a lépcsőházi ablakokból. Ez esztétikai okokból történt így. — Ami kitört. azzal már semmit nem csinálhatunk — mondta az elnök —, de ami még megvan, azt kivehetjük. így legalább kívülről egységes látványt fog nyújtani a ház. Egységes volt, és ronda. Azután pedig az jutott az elnök eszébe, hogy ... De minek is szaporítsam a pél­dákat? Az elnök igazán tiszteletre méltó ember, de végül mégis beláttuk, hogy kollektív ve­zetésre van szükségünk, ha előbbre akarunk jutni. így azután az első adandó alkalommal megválasztottunk egy háromszemélyes lakóbi­zottsági vezetőséget. Egy kicsit kényelmetlen volt a dolog az elnök miatt, de mit tehettünk volna? igazán sem­mi értelme annak, egy min­denkit érdeklő kérelmekben egyetlen ostoba ember dönt­sön! Most hárman vannak. A Szpilkiböl fordította: Bánfalviné Lipcsei Júlia V _________J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents