Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-28 / 176. szám
1984. július 28. ^ Magatartás- és beszédkiltúránkról A z írás és a beszéd módja mindenkit leleplez” — írja a magyar nyelv XX. . . századi művésze, Illyés Gyula. Sajnos korunkban — amikor időnként abban is bizonytalanok vagyunk, hogy újdonsült isn e- rőseinket hogyan szólíthatjuk meg, hogyan köszönjünk, tege- ződjünk, vagy magázódjunk — az öncélú durva trágár kifejezések helyet kapnak beszédünkben, pedig gondolataink megfogalmazásakort erre számtalan más . módunk is lehetne. A magyar nyelv 1984. évi ünnepi hete az ifjúság beszédkultúrájának hibáival, hiányosságaival, a fiatalok szókincsének gazdagítási lehetőségeivel foglalkozott. A nyelvi trágárság azonban — sajnos — nemcsak az ifjak beszédét ék- teleníti, terjed kortól, sőt nemtől függetlenül munkahelyen, iskolában és családi környezetben egyaránt. Gyatra a szókincsünk, vagy talán magabiztonságunk növeléséhez szükséges a durva szó? Az ok legfőképpen talán abban rejlik, hogy a trágár beszéd elkövetője nincs tudatában annak, hogy a magyar nyelv gazdagsága ismeretében számtalan más szóhasználattal is élhetne. Ennek felismerését nem segíti eléggé sem a család, sem az iskola, sem a baráti kör. Többek között ezért is figyelemre méltó, hogy az olvasótáborok mintájára a nyári szünidőt nyelvművelő tanárok, magyar szakos pedagógusok, könyvtárosok, újságírók arra is alkalmasnak tartják, hogy magyar anyanyelvi tábort szervezzenek 12—16 éves fiatalok számára. Ezek a táborok abban hasonlítanak a már országszerte szerveződő olvasótáborokhoz, hogy munkájuk a tíz-tizenöt főnyi kiscsoportok együttgondolkodására épít, a táborok egyúttal alkotói közösséget is teremtenek az előre meghatározott, megtervezett nevelési-művelődési cél eléréséért. Itt is nélkülözhetetlen a könyv, a jó szakkönyv, segítséget nyújtva a beszédtechnikai gyakorlatokhoz, a nyelvi játékok megrendezéséhez. A nyelvművelő táborok ab- )an különböznek az olvasótá- joroktól, hogy munkájuk nyomán látszólag kevesebbre vállalkoznak, viszont minden megteremthető formával, módszerrel a nyelvművelés ügyét kívánják szolgálni. Sopronban például burgenlandi, szlovákiai, szlovéniai és magyar anyanyelvű középiskolás korú gyermekek táboroznak; a hívó szó jegyében az anyanyelvi kultúra ápolása és a résztvevők magyarságtudatának erősítése érdekében a tizennégy nap alatt Magyarország — ezen belül Győr-Sop- ron megye — történelmi és földrajzi értékeinek megismerését segítik a kirándulások, az előadások, a jelenlévők aktív közreműködésére építő kiscsoport foglalkozások. A szervezők szándéka, hogy e két hét alatt igyekezzenek múltunk és jelenünk bemutatásán keresztül megtalálni azokat a szálakat, amelyek a szomszédos országokban élő magyarokat és rajtuk keresztül országainkat összekötik. Győrben és Fehérgyarmaton — figyelemre méltó kísérletként — középiskolai magyar szakos tanárok és diákok együtt táboroznak. Az együtt- lét kölcsönösen ösztönző hatású pedagógusok és tanítványaik számára. Az önkéntes jelentkezés pedig annak bizonyítéka, hogy nyelvünk, beszédünk, a szép magyar szó iránti vonzalom, kíváncsiság él bennük, fontosnak tartják kifejezéseink, gondolataink tisztaságát, emberségük, nemzeti létük megbecsülését, tiszteletét. József Attila szavait idézve: „A szép szó nemcsak eszközünk, hanem célunk is. Célunk az a társadalmi és állami életforma, melyben a szép szó, a meggyőződés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül.” N yelvművelő táboraink a nyári ifjúsági programok egyik formái. Jelenlegi számuk messze van a kívánatostól. Csupán remélni lehet, hogy a kor nyelvművelőinek kezdeményezései mielőbb áldozatkész követőkre találnak beszéd- és magatartáskultúránk, jellemünk, egyéniségünk, embertársainkhoz fűződő viszonyunk kulturáltsága érdekében. M. I. Tájh áz Szatmárcsekén Izatmárcsekén tájház nyílt, Iődőknek, miként működik hol a község népművé- a régi esztováta. A tájház zeti tárgyait gyűjtötték üj színfolt az értékekben gybe. Debreceni Karoly- . . . , . , . é, a ház gondnoka szíve- oly ^zdag szatmári telepuen mutatja meg az érdek- lésen. Caanddy János: Rovások nagyapám latin nyelvkönyvére Gyere, Nagyapám, kézen foglak, felsegítelek a gutaütés ágyából, fél oldalad magamra vállalom, úgy vezetlek ki betegszobádból, hátra, a kertbe; az Édenkertbe, amit Te álmodtál meg, mikor ennek a népnek — nem egymagádban — jobbat akartál, talán épp azt, amivé ez a kis darab Éden lett; — nem gondoltad Te még akkor, | végtelen kukoricások kardlevelei közt szabdaltatva; mivel jobbat kívántál ennek a népnek, nagyobb és közösségi földet, mint sok-sok nyíllö- vésnyit ősünk az ősidőben, a Kárpát-medence tágas terein; nem gondoltad, hogy ott üt meg az Isten, s úgy, hogy fél oldaladra majd megbénuljál — gyere, fogd a kezem, ötéves vagyok, de erős gyerek vagyok, kivezetlek betegszobádból, örököltem tőled az akaratot, s azóta hányszor, de hányszor vágott végig rajtam a korbács —; sebaj, most együtt vagyunk, Nagyapa s Unoka-sarjadék, aki már most Rád akar hajazni; menjünk, a konyhaajtótól jobbra induljunk el, a téglával kirakott kis pitvaron át, el a fészer előtt, tovább az ágashegy előtt, ahol a tüzelőt aprítottam, menjünk el a disznóól és a pince előtt a drótkerítésig; kinyitom az ajtót, lépjünk, csak lépkedjünk végig a kerten, lebegj mellettem béna fél oldaladdal, nem bánom, ha közben az egyszeregyet is kikérdezed, csak szólalj meg, lebegj; itt vagyunk az Édenkertben a vetemények között, amott már piroslik az eper, a málna, bogyót buggyant az egres, a szőlő hízó fürtjein kis gáliccseppek, s bedől a földek mögötti duzzadt éggerezdből, hedől a kertbe a vakító fény, a vadgalamb kábí- | tóan krug fejünk felett az akáclombban, itt látom a verset melletted, színes légbuborékban száll a verebek csivitelése nyomán, feljebb kering egy meleg légörvényben, nem hasonlít a komor zsoltárokra, bár talán belőlük csírázott-szivárgott ki, mikor még tanítottál, harmóni- umoztál az istentiszteleteken — látom a verset, rajtam kívül van minden költészet — Homérosztól a latinokig, Ho- ratiustól Rimbaud-ig, Apol- linaire-ig, Adyig s a magaméig; a költészet rajtam kívül van, de nem tőlem függetlenül létezik, — ezt mondd meg, hogy lehet, mert még nincsenek szavaim, talán egész életem abban telik el, hogy azokat gyűjtöm vagy termem, mint a májusi akác a mézet; nincsenek még, nem is akarom őket, csak Veled akartam lenni itt a kertben, az Édenben egy végtelenbe- kitartott pillanatig, tudva, hogy velődből származom, bénult fél oldalad az én múltam is, hogy elmegyek majd talán Indiába vagy a Kaukázusba a ginzeng-gyökérért, a gyógyító fűért, mert az e sebzett, sebet ütő földön csalánban nem terem meg. Gyere, üljünk ki a kertbe, vigasztaljon a gyenge napfény, s a végtelenbe táruló utak. A Kékhegyek előtt A művész kiállításán Sváby Lajos festőművész képeiből az Ernst Múzeumban nyílt kiállítás. Műveit Örkény István 1976-ban így jellemezte: „Ha Sváby Lajost egy szóval kellene jellemeznem, lázadó festőnek jellemezném. Lázadónak a szó szakmai értelmében a belénk ivódott műfaji tévb tek ellen. Festészetének egy legfőbb sugalmazója a mo - gás; de hadd mondjak mo - gás helyett időt, s idő helyett is annak csak a mi évszázadunkban fölfedezett, kiismert és köznapi használatba vett megnyilvánulását; a robbanást ...” Szőnyi szellemében Zebegényben az idén 17. alkalommal nyitották meg a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolát. Az idei tanfolyam 6 tagozatán a művészi kifejezés eszközeivel, módszereivel, századunk művészeti törekvéseivel ismerkednek a magyar és a külföldi résztvevők, neves képzőművészek irányítása alatt. (MTI Fotó — E. Várkonyi Péter felv.)
