Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-27 / 175. szám

4

Kelet-Magyarország

1984. július 27:

Nyugodtabb légkörben formálják jövőjüket

Megyei küldöttségünk lengyelországi benyomásai

A népi Lengyelország fennállásának 40. évfordulója ünnepségein háromtagú Szabolcs-Szatmár megyei küldöttség tartózkodott a rzeszówi vajdaságban. Bánóczi Gyula, a delegáció vezetője ebből az alkalomból a következőkben foglalta össze benyomásait lapunknak:

— Küldöttségünk azon túL hogy részt vett Lengyelország felszabadulása e szép jubileumának rzeszówi ünnepségein és lehetőséget kapott arra is, hogy tolmácsolja megyénk lakosságának üdvözletét, gazdag program során ismerkedjék a vajdaság életével. Bepillantást kaptunk a testvérterület munkájába és rendkívül érdekes beszélgetéseket folytattunk a Lan- cuti Csavarárugyárban, s a vajdasági székhely zöldséggyümölcs feldolgozó kombinátjában, valamint a húsipari vállalatnál. Ezeken a helyeken is kifejezésre juttattuk, hogy népünk és megyénk lakossága nem a pillanatnyi benyomásokból alkot Lengyelországról véleményt, hiszen a négy évtized rendkívül nagy fejlődése mélységesen áthatotta az egész ország és különösen a rzeszówi terület életét Rengeteg hasonlóságot fedeztünk fel e vajdaság és Szabolcs-Szat- már között. A rzeszówi terület negyven évvel ezelőtt az ország „Szicíliá”-ja volt csakúgy mint mi a mindenirányú elmaradottságban. így különösen nagyra lehet értékelni a fejlődést az iparosításban, az oktatásban és másutt. A másik: a ma- örömmel tapasztaltuk, hogy a vajdaságban egyre több a bíztató jel, amellyel kilábalnak a válságból. Mind több azoknak a száma, akik a párt vezetésével tenni akarnak a szocialista Lengyelországért, Találkoztunk az ottani népfront, a Nemzeti Űjjászüle- tési Mozgalom, illetve az üze14.

— Dorian ezredes! — tűnt fel Orleoni százados. — Képzelje, rettenetes dolog történt. Ivano kezében eltört az üveg, amelyben a Delta 12-es volt. Ráfolyt a profesz- szor ruhájára.

— Orleoni! — kiáltott Dorian. — Ne törődjenek semmivel. Majd találunk valami megoldást. Azonnal, a lehető legnagyobb sebességgel menjenek az MZ-hez. Ahogy odaértek, rögtön jelentkezzék és a professzor haladéktalanul vigye át az Epszilont.

— Valami baj van? — kérdezte dr. Dickson.

— Semmi, uram... — válaszolt kelletlenül Dorian. A

mekben nemrég ailakult új szakszervezeti szervek képviselőivel is. Ezek a beszélgetések arról győztek meg minket, hogy az erőfeszítések gyümölcse, ha lassan is^ de beérik. Lehetőségünk volt a munkapadok mellett is beszélgetni emberekkel. Ezek után azt a következtetést vontuk le, hogy mind nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb légkörben formálják jövőjüket a termelő üzemekben dolgozók. A termelés fellendülőben van, s már-már elérik, néhány helyen túl is haladják az 1980-as, a válság előtti szintet. És ez nem kis dolog. Azt is láttuk — és ki is fejeztük ebbéli örömünket —, hogy jól együtt vannak az üzemek gazdasági, párt- és szakszervezeti vezetpi. Természetesen vitatkoznak, de egyet akarnak, s nagy figyelmet fordítanak a munkás emberekkel való kapcsolatok ápolására, véleményük kikérésére.

Tetszett nekünk, hogy a lengyel közéletben mindinkább a tartalom a fontos és egyre kevesebb a formai elem, a sallang.

— Végezetül, úgy gondoljuk, erősítettük a kapcsolatokat a munkapadok mellett is; az utca emberével is. Arra a következtetésre jutottunk, hogy népeinket mind a múlt, mind a jelen és a közös jövő miatt szoros kapocs fűzi ösz- sze, s hogy a magyar nép — ezen belül Szabolcs-Szatmár megye lakossága — megbecsülésnek, tiszteletnek örvend, nem utolsó sorban eredményeink miatt

képernyővetítő a parlament épületét mutatta. Kapuinál őrök álltak. A nagy park padjain öregek üldögéltek, előttük gyermekek játszadoztak. A környező utcákon hatalmas tömeg hömpölygött. Emberek jöttek, mentek, ki és be a boltokba, a vendéglőkbe, az egyik cukrászda előtt kis pódiumon néhányan kávéztak és újságot olvastak. Dorian szinte irigyelte őket a nyugalmukért. Arra gondolt, még jó, hogy nem tudják, mi vár rájuk. Néhány percen belül füstölgő romhalmazzá válik minden, aztán ugyanez lesz a helyzet a külbiztonsági tanács és a biztonsági szolgálat környékén is. Aztán az jutott eszébe, hogy talán mégis riadóz- tatni kellett volna. De most már késő. Több százezer embert- kimenteni ilyen rövid idő alatt már képtelenség.

— Berger professzor — jelentette az ügyeletes. Dorian kikapcsolta a képet és Berger jelent meg az ernyőn.

— Tíz perc múlva letelik a határidő.

— Tudom —, mondta az ezredes.

— önt hatalmas felelősség terheli.

— Tudom.

— Még egyszer figyelmeztetem, hogy lövünk. Ez az utolsó figyelmeztetésem.

— Csak néhány perc hosz- szabbítást adjon Berger. Sisley professzor már úton van.

Nem kapott feleletet.

— Ügyeletes! — szólt DoSzavickaja írkiszállása

Szvetlána Szavickaja, a Szojuz T—12 fedélzeti mérnöke és Vlagyimir Dzsanibe- kov, az űrhajó parancsnoka szerdán délután moszkvai idő szerint 18,55-kor elhagyta a Szojuz T—11—Szaljut—7— Szojuz T—12 űrállomást és 3 óra 35 percen keresztül műszaki kísérleteket folytatott a világűrben. Ezzel Szvetlána Szavickaja az első nő a világon, aki a szabadban tevékenykedett,

A „kiszállás.” elsődleges célja ezúttal egy, a nyílt űrben folytatandó bonyolult technológiai tevékenység végrehajtására szolgáló új kézi- szerszám kipróbálása volt A most kipróbált szerszám a szerdán végzett kísérletek során elektronsugarával néhány perc alatt vágott szét fémlapokat, hegesztett össze

másokat, s forrasztott össze ugyancsak fémeket

Az új szerszámmal végzett — az űrhajózás történetében első — kísérlet kezdeti szakaszát Szvetlána Szavickaja végezte, s Vlagyimir Dzsani- bekov gondoskodott egy kar mera segítségével a földi irányító központba való közvetítésről. Azután a parancsnok látott munkához, és Szavickaja volt a „riporter”.

Az űrhajósok leszerelték az állomás felületéről azokat a korábban ott elhelyezett anyagmintákat amelyeknek segítségével arról igyekeznek információkat szerezni a kutatók, milyen hatást gyakorolnak a kozmosz körülményei az egyes anyagokra. A két űrhajós az űrben végzett munkát pontosan, s az előírt terveknek megfelelően hajtatta végre. Az űrhajósok egészségi állapota jó.

Ságvári Endre

Szvetlána Szavickaja az első női űrhajós, aki űrsétát tett Képünkön: a szovjet földi irányítóterem, ahonnan folyamatosan nyomon követték a Szojuz—Szaljut űrkomplexumnál végrehajtott kísérletet.

Mi legyen

az EGK vajhegyeivel?

Az Európai Gazdasági Közösség a jövőben eladások útján szeretné megakadályozni a közöspiaci raktárakban fölhalmozott vajfölöslegek további gyarapodását, nem ingyenes segélyakciókkal — erre dolgozott ki tervet az Európai Közösségek bizottsága Brüsszelben.

Claude Villian, a bizottság mezőgazdasági főigazgatója elmondta: az év végéig 50

ezer tonna félévesnél régebbi vajat szeretnének kedvezményes áron eladni.

Hírügynökségek rámutatnak arra, hogy a most kidolgozott terv csupán a 320 millió dolláros évi raktározási költséggel járó vaj hegy további növekedését lenne képes megakadályozni, a jelenlegi termelési kvóták miatt ugyanis a vajfölösleg évente mintegy 200 ezer tonnával nő.

rian. — A képösszeköttetést hagyja meg az MZ-vel.

— Értettem, uram. De kapcsolom az elnök urat.

— Dorian — szólt az elnök. — Mindjárt letelik a határidő.

— Én is tudom, uram.

— És mit tesz?

— Várok, uram.

— Nem hangzik túl meggyőzőnek.

De ő már nem figyelt semmire. A képernyőn föltűnt egy fényesen ragyogó pont, ahogy hihetetlen sebességgel halad egy másik felé.

Az órájára nézett, öt óra négy perc volt. A képkivetítőn visszaváltott a parlament épületére és számolt magában.

Ismét az órára nézett, öt óra nyolc perc, két másodpercet mutatott. És csönd volt.

Várt még, aztán kiment egy kávét inni. A többiek nem is mertek kérdezni tőle semmit.

— Kemény legény — mondta dr. Dickson.

— Csak hát mit ér mindez? — vélekedet Jackson. — Az Epszilon immár a múlté.

Közben Scott lassan lépkedett előre a szűk folyosón. Zöldes fény derengett Kezében a sugárfegyvert szorongatta.

— Gyertek, fiúk — majd csak lesz valami.

— Nem tetszik nekem ez a nagy csend — mondta Harry.

— Nekem sem — morogta, de hát tennünk kell valamit.

A folyosó enyhe ívben balra fordult. Minden lépést kitapogatva haladtak.

Már egészen közel voltak a vezérlőteremhez, amikor Jim lába megcsúszott. Dermedten álltak meg. De nem történt semmi. Scott odaért a .vezérlőteremhez. Az ajtó félig nyitva volt, óvatosan benézett. Hirtelen megdermedt.

— Meghaltak volna? — kérdezte önmagától.

Aztán belépett. A padlón feküdt Sisley professzor valami furcsa helyzetben és négy álarcos. A fegyver kiesett kezükből. Scott félrehúzta az álarcokat.

— Berger nincs köztük — mondta.

— Ezek nem hullák, őrnagy — mondta Jim. — Inkább mintha mély kábulatban lennének. Vér nincs sehol.

— Vajon mi történhetett velük?

— Te, Jim, itt maradsz, Harry te meg velem jössz. Meg kell találnunk Bergert.

Lassan haladtak előre. Benéztek minden szobába. Az egyikben Lake-éket, a másikban Doddy-ékat találták. Ugyancsak kábulatban.

— Most nem érünk rá velük foglalkozni — mondta Scott. — Meg kell találnunk Bergert.

Sorra nyitogatták a helyiségeket. Felmentek egy lépcsősoron és egy kis ajtót pillantottak meg.

(Folytatjuk)

„A megpróbáltatások megértővé tesznek, de könyörtelenebbé is. Megérteni csak a szenvedőket és elnyomottakat szabad, és minél jobban megértjük őket, annál keményebben, ellágyulás; nélkül kell folytatni a harcot minden szenvedés okai ellen.” — Ezt vallotta, s ez volt élete vezérelve is a magyar kommunista mozgalom nagyszerű harcosának, Ságvári Endrének. Negyven esztendeje, 1944. július 27- én áldozta fel fiatal életét.

Budapesten született 1913. november 4-én. Amikor

1918- ban a katonák őszirózsával a sapkájukon visszajöttek a harcterekről és ösz- szetörték, vagy eldobálták puskájukat, ő hiába várta haza apját, akit 1914-ben tartalékos tisztként behívtak s a frontra vezényeltek, s most távol családjától, hadifogságban sínylődött. Az

1919- es Tanácsköztársaságból is csak annyit érzékelt, hogy anyja — tanítói oklevelét hasznosítva — állást vállalt, s őt már korán reggel magával vitte az óvodába. Aztán apja, dr. Ságvári Sándor (polgári foglalkozása szerint ügyvéd) 1922-ben a hadifogolycsere révén hazakerült Szovjet-Oroszor- szágból, ám a jómódú élet iránti igénye és sokszori kísérletei ellenére sem lett belőle „igazi, jólkereső” ügyvéd. Végig adósságok kísérték a család életét, az apa — kétévi súlyos betegség után — 1945-ben bekövetkezett haláláig.

Endre maga is jogot végzett. Egyetemi hallgató korában csatlakozott a haladó diákszervezkedéshez, és tanulmányai befejeztével a szociáldemokrata párt VII. kerületi ifjúsági csoportjának egyik vezetője lett. Nagyszerűen értett ahhoz, hogyan kell a fiatalokat marxista szellemben nevelni, harcba vinni. A kitűnően sportoló, életvidám fiatalember a legnehezebb helyzetekben is optimista maradt. A fiatalok legkülönbözőbb rétegeit tudta közelhozni a mozgalomhoz. A Népszava szerkesztősége mellett, ugyanabban a házban, egy kis szobában volt a szociáldemokrata ifjúsági mozgalom otthona; itt folytak híres szemináriumai, amelyeket az ifjúsági vezetőknek tartott.

Szó volt ezeken a szemináriumokon világpolitiká- ' ról meg az éppen aktuális tanoncreformról csakúgy, mint a vallásról, vagy a Szovjetunióban érvényes nyugdíjrendszerről. Látva a szélsőjobboldal előretörésének egyre fokozódó veszélyét, a népfrontgondolat jegyében az ifjúsági szervezetek antifasiszta tömörítésére törekedett, és a nyilas mozgalom visszaszorítására szervezett akciókat. Az illegális KMP tagjaként 1937- ben ő vezette a Tompa utcai nyilas házba összehívott gyűlés szétverésére az antifasiszta fiatalok támadását.

A zugligeti Nagy-cukrászda bejárata, ahol Ságvári tűzharcban elesett.

Ságvári Endre

Ezért nyolchónapi börtönre ítélték.

Szabadulás után, 1940-ben a szociáldemokrata párt keretein belül működő forradalmi ifjúsági szervezet, az Országos Ifjúsági Bizottság titkára lett, s kiemelkedő szerepet töltött be a KMP által irányított függetlenségi mozgalomban is, amelynek számos megmozdulását kezdeményezte.

A rendőrség üldözése miatt 1942 tavaszán kénytelen volt illegalitásba vonulni. Kézrekerítésére mozgósították a rendőrségi és csendőrségi szerveket, a hatóságokat. Kommunisták és szimpatizánsok, haladó emberek segítségével két éven át mégis Budapesten tudott élni, s az illegalitás nehéz körülményei között dolgozni. Az üldözés közepette is hű maradt jelszavához: „Az élet cselekvés. A jobb élet még több cselekvés. Ez az én utam.” A pártnyomdát 1943-ban ő hozta létre és első szerkesztője lett a Békepárt Béke és Szabadság című lapjának.

Egy illegális találkozón Budán, a Zugligeti úti cukrászdában törtek rá 1944. július 27-én. Egyik illegális munkatársa így eleveníti fel másnapi emlékét: „Egy fiatal elvtárssal találkoztam, aki beszámolt arról, hogy egy katona barátjától furcsa történetet hallóit. A katona előző este Budakesziről jövet csődületet látott egy kis cukrászda előtt. Az emberektől megtudta, hogy nem sokkal előbb revolve- res harcban agyonlőttek egy kommunistát. Amikor ezt megtudtuk, lehetetlen volt nem arra gondolni, hogy ő az ismeretlen áldozat. Annál is inkább, mert tudtuk, hogy nála mindig fegyver van, s nem egyszer említette nekünk, barátainak: „többé engem nem fognak el élve”!

Valóban így, fegyverrel a kezében, a támadóival vívott tűzharcban esett el. Emlékét kegyelettel őrzi pártunk, népünk, ifjúságunk. U. L.

! (I Skip Mimit