Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-03 / 154. szám
1984. július 3, Kelet'Magyarország 3 Á vasút nem lazíthat Beszélgetés Bajusz Rezsővel a MÁV vezérigazgatójával Egyre többször olvashatunk mostanában a magyar vasútról. Olykor felháborodott olvasók panaszkodnak a piszkos és késő vonatok miatt, máskor a MÁV illetékesei beszélnek súlyos gondjaikról. E kettős szorításban rendkívül nehéz egy vezérigazgató helyzete, különösen akkor, ha mindösz- sze fél éve áll az ország vérkeringését jelentő MÁV élén. Bajusz Rezső vezérigazgatóval az idei tennivalókról, a gondokról és saját céljairól beszélgettünk. — Mióta felemelték a menetjegyek árait, rossz idők járnak a MÁV-ra, rohamosan csökkent az utasok száma, s velük a bevétel. Ráadásul a szállítások sem érik el a korábbi szintet. Várhatóan meddig tart ez a tendencia? — Az év első négy hónapjának adatai alapján úgy tűnik, hogy az utasforgalom csökkenése megállt, sőt, minimális, 0,9 százalékos növekedés következett be. Ez még önmagában nem sokat jelent, hiszen nem mindegy, hogy valaki Budapestről mondjuk Ceglédig, vagy Debrecenig utazik. Az utaskilométerek száma mintegy két százalékkal emelkedett, tehát általában hosszabb távra váltottak menetjegyet, örvendetes az is, hogy a nemzetközi utas- forgalom bővült, a szocialista orszgokból 20 százalékkal több utas váltott a vonatainkra menetjegyet. Sajnos, az áruszállítás adatai már nem ilyen kedvezőek. Bár az ipari termelés nem csökkent, mégis 4,2 százalékkal kevesebb árut szállítottunk, mint a tavalyi év ugyanebben az időszakában. Igaz, a kevesebb árut hosszabb távra vitték a vagonok. Most széleskörűen elemezzük az adatokat, hogy kiderítsük a csökkenés okát. Valószínűnek tartom, hogy nemcsak az ország iparának termelése befolyásolja az áruszállítást. Például 1968- ban is jelentősen mérséklődött a MÁV hazai szállítása, ugyanígy az 1972-es esztendőben, amikor visszafogták a beruházásokat. Versenytársaink, a közúti szállítók viszont alig érezték meg a gazdasági teljesítmény hullámzását. Az elemzés még nem fejeződött be, de véleményem szerint a forgalom mérséklődését erősítette, hogy a versenytársak jobban kihasználják az utóbbi években a lehetőségeket, s nagyon sok cég mindinkább saját teherautóival küldi el termékeit. — Bár attól nem kell félni, hogy a MÁV kiszorul a piacról, mégis most létkérdés a forgalom és a bevétel növekedése. A MÁV állami támogatására egyre kevesebb a pénz. Milyen módon lehetne ilyen magas jegyárak és tarifák mellett visszacsábítani az elpártolt utasokat és szállítókat? — Az elmúlt két évben 30 millióval kevesebben utaztak nálunk — ennyi embert valószínűleg a következő években sem tudunk visszacsábítani. Az eddig adott kedvezményeink nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért 1985-től kezdve másfajta előnyöket adunk majd utasainknak. Már megtettük a kezdeti lépéseket, például a nyári szezonban 7 vagy 10 napra bérletet lehet váltani a Balaton partján, a nyugdíjasok hétfőtől péntekig 20 százalékos kedvezményt kapnak stb. Az előszállításra adott kedvezményen is módosítanunk kell. Nagy eredménynek tekinthetjük majd, ha végre sikerül néhány százalékkal növelni az utasforgalmat, s nem csökken tovább az áruszállítás. Sajnos, nem emelhettük fel az export-import szállítások tarifáit. Emiatt az idei bevételünk körülbelül 400 millió forinttal lesz kisebb a tervezettnél. — Az utasok nemcsak a magas viteldíjak miatt pártoltak el a vasúttól. Sokszor késnek a vonatok és nem is mindig tiszták a kocsik ... — Nézze, naponta 2400 vonatot indítunk, ennek mindössze 2,3 százaléka késett az év első négy hónapjában, 0,3 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Ez az arány nem túlságosan magas, figyelembe véve a pálya állapotát. Persze, ez nem vigasztalja az éppen késő vonaton utazókat. A tisztaságra sokan panaszkodnak, ám több, mint 300 millió forintba kerülne a gépesítés. Emberi erővel sem győzzük, mintegy 300 kocsitakarítóval többre lenne szükségünk. Ezért minden negyedik kocsi piszkosan indul el. Pénz és munkaerő híján sajnos igen keveset tehetünk. — Ez utóbbi megállapítása valószínűleg a vasút egészére érvényes, az egyre nyomasztóbb munkaerőhiány miatt mind nehezebben birkóznak meg a feladataikkal. S változatlanul igaz, hogy a magyar vasút technikai színvonala, a mozdonyok, a kocsik és a pályák állapota tovább romlik. Egyre több szakaszon kell például a sebességet korlátozni. Előbb- utóbb elkerülhetetlenné válik a több tíz milliárd forintba kerülő korszerűsítés ... Körülbelül 35 milliárd forint pótolhatná a több évtizede fölhalmozódott elmaradást, egy ötéves terv időszaka erre kevés. A költségvetés pedig jelentősebb összeggel nem támogathat bennünket, hiszen egyéb fontos célokra is kevés a pénz. A munkaerőhiány szintén aggasztó méreteket ölt, 132 ezer ember dolgozik nálunk, körülbelül 12 ezerrel kevesebb a szükségesnél. Főleg a számunkra rendkívül fontos, alig gépesített munkaterületeken kevés az ember, nincs elég sarus, váltókezelő, kocsirendező. Bár rengeteg túlmunkával, a szabadnapok ledolgozásával egy hónapban megkeresik a tízezer forintot is, még sincs „túljelentkezés”, mert a munka rendkívül megerőltető. — Sokszor kérdezték már tőlem, hogy vajon sajnáltatni akarom-e a MÁV-ot az ilyesfajta statisztikákkal. Nem, de a valóságot mindenkinek tudnia kell. Információim szerint az ország sok más vállalata is hasonlóan súlyos problémákkal küszködik. A különbség csak annyi, hogy mi nem csökkenthetjük a „termelésünket”, mi nem lazíthatunk. Mi nem indíthatunk kevesebb vonatot, mert az árut, az utasokat el kell vinni mondhatni mindenáron. Remélem, az 1985-ös szabályozóváltozások könnyítenek majd a helyzetünkön. Jobban meg tudjuk majd fizetni a munkatársainkat, és így sikerül megállítani a munkaerő elvándorlását. — Az ön kinevezése óta mindössze fél év telt el. Az új vezetéstől általában nagyszabású reformokat, gyökeres változásokat várnak. Mit tart ön a céljának, mint a MÁV vezérigazgatója? — Munkatársaimmal együtt szeretnénk a további romlást megakadályozni és a következő években lassú javulást elindítani. De ez nemcsak a vezető személyétől függ, hiszen elődeim is sokat tettek a vasút későbbi sikeres gazdálkodásáért. Az általuk elindított változásokat, kedvező folyamatokat próbáljuk felgyorsítani. Csodákat, ugrásszerű változásokat mi sem produkálhatunk, ehhez sok milliárd forintra lenne szükség. L. M. Képünk: a korszerű üzemcsarnok. Balra fent: Saláta Katalin, lent: Mohácsi Mária. Jobbra fent: Rákos Erzsébet. (Jávor László felvételei) Avatásuk: a sportcsarnokban A fonónő vizsgája — A történelem. Az volt a legrázósabb — emlékezik a vizsgára Saláta Katalin, aki eredetileg eladónak, vagy cipőfelsőrész-készítőnek jelentkezett — mint sokan mások az osztálytársai közül. Ö is, akár a legtöbben, itt, jobb lehetőség híján választotta a fonószakmát. — Érpataki vagyok, nem sokba telik átjárnom Űjfe- hértóra — folytatja Kati. — közelebb nem találtam volna jobb munkahelyet. Édesapám ötlete volt, hogy idejöjjek. A szüleim ugyanis nem vették volna szívesen, ha távolabbi munkahelyre kerülök. — Két műszakba járunk, 18 forint 70 fillér az órabéA barátság programjában ÖSVÉNY A SZÉPHEZ... Agyagház agyagkerítése mögött formázza a mesebeli sárkányt, a lakodalmi asztal díszét adó korsót az öreg tadzsik. Köcsögöt formázni annyi, mint életet adni — tartja a tadzsik legenda. A gyermeki szívvel, nemzedékek bölcsességével, olthatatlan szeretettel megalkotott edények, játékok a tűzben kapják meg lelkűket, s míg az égetés századokkal ezelőtt még szertartás volt, mára hagyománnyá szelídült. A népművészet — ösvény a széphez — ez a gondolat fogalmazódott meg Nyíregyházán a vízügyi igazgatóság Magyar—Szovjet Baráti Társasága előadói ülésén. A június 28-i rendezvényre meghívták a SZÁÉV, a konzervgyár tagcsoportját is. Andrej Filipovics Dolgih, a tízéves jubileumát ünneplő Szovjet Kultúra és Tudomány Háza osztályvezetője üdvözölte a baráti társaság tagjait, majd a szovjet népek művészetéről tartott rövid előadást. Egyebek közt kifejtette: a Szovjetunióban 400 nép- művészeti tárgyakat előállító gyár van és összesen egy év alatt 1,3 milliárd rubel értéket tesznek le a szovjet népgazdaság asztalára. Szellemi kincsben jóval többet, hiszen ezek a dísz- és használati tárgyak a városi lakások megbecsült darabjai lesznek. Eljutnak a világ minden részébe és magukkal viszik az orosz, az ukrán, a tadzsik, az észt és a többi nép lelkét, gondolatvilágát, örömét, bánatát, félelmét, világképét. Színes film adott keresztmetszetet a Szovjetunió nemzetiségeinek kultúrájáról, népi építészetéről, a díszítőművészeti iskolákról, a képzőművészet örökös megújhodásáról. Elkezdte a faluban egy ember a fafestést, a szomszédja egy mintával többet tett rá, a fia más színt vitt fel az edényre. Egy orosz falu nyolcszáz házában kivétel nélkül mindben festik a szebbnél szebb kancsókat, kanalakat, esztergált dobozokat. A matrjoska baba ma már jelkép, a világ minden táján az orosz népművészet szimbóluma. A természet, a föld, a béke szeretete minden alkotásban megmutatkozik. A puha, meleg nyírfakéreg értő kezekben ékszerré válik, s nyáron hűvös, télen meleg ételt, italt tárolhat benne gazdája. Forgács, fenyőgyökér, nyírfaháncs — mind megannyi kincs lesz az észak-orosz mester tenyérnyi műhelyében. A 80 évén túl járó nagymama, Ulja Valkina gyermekkora óta formázza az agyagot. Mesél a játékainak, mintha unokáját akarná bevezetni az orosz néplélek rejtelmeibe. A Pamir égbe nyúló csúcsai közt, távol a világtól a kecskét csodálatosan mintázott edénybe fejik. A forrás vizét ünnepi alkalomra való korsóban hordják. A falu ap- raja-nagyja összegyűl, amikor szertartásosan kiégetik a friss agyagedényeket. Vajon mire gondol a köpenyébe burkolózó tadzsik leányka, amint megbabonázva nézi a tüzet? Múlt, jelen és jövő ölt testet a népművészeti alkotásokban. A filmvetítést követő ankéton elhangzott: az ipari termékekben életre kelnek-e valaha a népművészet kincsei, az általuk közvetített érzések és gondolatok? Hogy életünk, hétköznapjaink a tiszta emberi értékeket hordozó népművészetből merítsenek útravalót. Tóth Kornélia rünk — veszi át a szót Mohácsi Mária. — Nagyon szép a munkánk. Lengyel gyűrűsfonógépekkel dolgozunk, lényegében végfonalat gyártunk az előfonalból. Ebből a szövők nyers szövetet készítenek, ami Budapestre megy további feldolgozásra. A kész szövetet végül egyrészt itthon, másrészt külföldön adják el. Látszólag egyszerű munka a fonónőké. Ä frissen vizsgázott lányok persze már ta- pasztlatból tudják, hogy fizikailag nagyon is megterhelő szakmát választottak. — Ismerőseimtől már évekkel ezelőtt hallottam arról, hogy ebben a gyárban sokat kell talpalni — szól Rákos Erzsébet. — Ügy hallottam, hogy itt a fonodában egy műszak alatt átlagosan 10 kilométert teszünk meg a gépek mellett. Aki nem bírja a strapát, annak nem kell feltétlen maradni a műhely- csarnokban, hiszen sok lehetőség van továbbtanulásra, amit a gyár is támogat. Például érettségizhetünk, jelentkezhetünk szakközépiskolába, aztán akár főiskolára is mehetünk. A három fonónő persze ezekben a napokban még nem a távolabbi jövőt, hanem egyelőre a nyár kilátásait latolgatja. Ki-ki szüleivel, családjával tölti majd szabadságát. Augusztusban pedig az ipari tanulókkal együtt kirándulásra viszik őket — a többi most végzett ifjú szakmunkással együtt — Felsőregmecre — a vállalat szervezésében. Mindezt megelőzően ma Budapestre utaznak,' hogy hazánk többi fiatal textiles szakmunkásával együtt ünnepélyes keretek között vegyék át bizonyítványukat a pályakezdő ifjú szakmunkások III. országos avatóünnepségén, a sportcsarnokban. Házi Zsuzsa Nyári kalandozások D tt van a nyár, a turizmus, a kirándulások, s az arra méltó amatőr művészeti együttesek „kalandozásainak” főszezonja. Mennek a tánccsoportok, az énekkarok, viszik hírünket a határokon túlra, a minket jól ismerő baráti országokba, de olyanokba is, ahol csak annyit tudnak rólunk, hogy van egy Balatonunk meg egy Hortobágyunk és nyereg alatt puhítjuk a bábolnai broiler csirkét. A Nyírség táncegyüttes nemrég jött haza Csehszlovákiából és Belgiumba készül. A Szabolcs-Volán az NDK- ban járt, a mátészalkai Szat- már együttes a Kassa melletti Gombaszögön vett részt a CSEMADOK által szervezett dal és tánc ünnepén, s onnan — szinte egyenesen — Törökországba repül, kéthetes turnéra. Ismerve műsoraikat, tudjuk, hogy magas színvonalon képviselik hazánk — sőt szűkebb hazánk; Szabolcs-Szatmár — népművészetét, s annak továbbfejlesztett színpadi formáit, a különböző hazai fesztiválokon is sikerrel bemutatott feldolgozásokat. Mennek az együttesek, viszik táncainkat, dalainkat, egy tisztán megfogalmazott, magyarkodástól, „műduhaj- kodástól’ mentes népi kultúrát, de viszik a jelent is, azt, hogy nekünk vannak ilyen együtteseink, hogy hazánkban, — ebben a megyében is — komoly anyagi áldozatokat hoznak ezeknek az alkotói közösségeknek a fenntartására, támogatására. Mert azt az NDK-ban, Belgiumban, és Törökországban is tudják, hogy egy 30—40 fős népi együttes fenntartása nem olcsó mulatság, a különböző táncokhoz illő színpad; viselet súlyos pénzekbe kerül, s hogy ezt valahonnan elő kellett teremteni. És itt következik az anyagiakban meg nem fogalmazható nyereség. A fellépéseket követő fogadásokon „fehér asztalhoz” ül a vendég és a vendéglátó. Hamar ráterelődik a szó, hogy az imént nagy sikert aratott együttest melyik vállalat, áfész, ipari szövetkezet sLj. támogatja. Esetleg a fenntartó képviselője is jelen van, s a házigazdák nemcsak azt tudják meg, hogy miiyen fontos volt a huszonnegyedik órában megmenteni pél dául a bundásbokori verúun- kot, hanem azt is, miképpen lehet kigazdálkodni a fenntartási költségeket. A Kállai kettős — szövetkezeti — együttes vezecíjét megkérték Görögország an, hogy beszéljen a szövetkezeti mozgalomról. Valaki megkérdezte: ugye önök között mindenki kommunista? Nem —, mondták neki. — Van köztünk KISZ-es és párton kívüli is. □ fenntartó, amelyik luxusnak, nyűgnek érzi, — mert ilyen is van, — egy-egy világjáró csoportjának anyagi támogatását, gondoljon erre. EgyíH tese segítségével nemcsak hazánkat, társadalmi berendezkedésünket ismerik meg jobban, de megyénket, s őt is, aki ilyen vagy olyan fontos gazdasági tevékenysége mellett egy sikeres együttest patronál, ami hírét viszi a világba. Mester Attila
