Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-06 / 131. szám

1984. június 6. Kelet-Magyarország 7 Egy ledéi alatt Levélírónk idős asz- szony, aki (iával él egy (edél alatt évtizedek óta. Korábbi években is pa­naszkodott, és arra kért bennünket, értessük meg a (iával: milyen jogai és kötelességei vannak az anyjával szemben. A leg­nagyobb gondot az jelen­tette, hogy a fia saját la­kásában háborgatja, ita- lozbó életmódjával hely­zetét olykor elviselhetet­lenné teszi. Néhány évvel ezelőtt le­vélírónk kérésének eleget tettünk, és segített ebben a községi tanács is. Jó ideig nem kaptunk hírt a családról, gondoltuk, si­került helyrehozni az anya és a (iú kapcsolatát. Sajnos az idős asszony újabb levele ismét nyug­talanságra ad okot. Bár nem hisszük, hogy különösebben említenünk kell azt, hogy a szülő kö­telessége mi. Gyermeke­ket (elnevelni, testi, lelki, szellemi (ejlődésüket biz­tosítani. Ezt tette levél­írónk is. A gyermek há­lával tartozik a gondos­kodásért és — a szülő rá­szorultságában — a gyer­mek is köteles róla gon­doskodni. Ez a baj, hogy levélírónk gyermeke erről megteledkezik. Csak a szülő kötelezettségét is­meri el, és a gondosko­dást úgy értelmezi, hogy (elnőtt korában is megil­leti őt ez a jog, ebben az esetben a lakás. Ugyanis levélírónk fia már negy­ven év körüli, lehetne már külön lakás húszévi mun­kájának eredményéből, családja is, bár ez magán­ügy. Az viszont már nem egészen magánügy, ahogy viselkedik. Miközben még mindig az anyja lakásá­ban él, minősíthetetlen módon viselkedik. A le­vélből azt is megtudtuk, hogy amikor iszik (és elég gyakran) bizony még meg is veri az idős asszonyt. Ezért szeretné az anya, ha elhagyná a íia a szülői házat. Érthető ... A íelnőtt gyermek min­den esetben csak köszö­nettel tartozik szüleinek, azért, hogy továbbra is otthont ad a számára, mert akár bérlakásról, vagy saját tulajdonúról van szó, a gyermek csak szívességi lakáshasználó a szülők lakásában. Ez azt jelenti, hogy például a szülő beleegyezése nélkül már nem viheti oda a há­zastársát, vagy más lakót. Ezt a szívességi lakás- használati jogot meg is lehet szüntetni, kérheti a szülő, emiatt a bírósághoz is fordulhat, amennyiben erre alapos indoka van. Vagy akkor isf ha erre a gyermek nem adott okot, viszont ilyenkor a szülő­nek kell lakásról, albér­letről gondoskodnia a gyermek számára. Arra nem lehet a szülőt köte­lezni, hogy lakását min­denáron megossza felnőtt gyermekével, olyannal, mint levélírónké is, aki az ottbonnyújtásért nemhogy köszönetét mondana, ha­nem brutálisan viselke­dik. Soltész Agnes KALLÓDÓ AUTÓ Március első napjaiban a VAGÉP gépkocsija a Kun Béla utca 20. számú ház elé — a parkírozóba — letett egy piros színű Moszkvics sze­mélygépkocsit, amelynek rendszáma nincs. Ismeretlen előttünk a gépkocsi tulajdo­nosa, akit szívesen értesítet­tünk volna, hogy a kocsiját hol találja, illetve, hogy azt zárja le. Ugyanis a kocsi aj­tajai nyitva voltak kezdettől fogva, s így a gyerekek — kis- és nagykamaszok — a kocsit tönkretették, a belse­jéből kivagdosták az üléseket — ezt már bizonyára felnőt­tek tehették, — s újabban a kerekek is eltűntek. Több­ször felhívtuk a rendőrség fi­gyelmét is, kértük, hogy a tu­lajdonossal szállíttassák el a most már roncsautót, intéz­kedés azonban mindeddig nem történt. Laczi István Nyíregyháza, Kun B. u. 20. KIHASZNÁLATLAN PARKOLÓHELY Makacs fegyelmezetlenség­nek mondhatjuk már azt, hogy az örökösföldi lakótele­pen élő kocsitulajdonosok nem a kiépített parkolóhe­lyen hagyják a kocsijukat, hanem összevissza állnak, ahogy éppen nekik tetszik. Hiába van jelzőtábla, hiába tettük már szóvá és kértük, hogy a lakótelep rendje, az egészséges környezet, és gyer­mekeink testi épségének vé­delme érdekében tartsák szem előtt a kialakított ren­det és azt tartsák be. Eddig nem talált meghallgatásra kérésünk, úgy tűnik, csak az erre illetékes hatóság eré­lyes intézkedése teremthet rendet lakótelepünkön. K. I. Nyíregyháza VÍZ A BUSZMEGÁLLÓBAN Nyíregyházán, az Arany János utca 30. számú ház előtti autóbusz-megállóhe­lyen hosszan áll a víz, mert a közelben lévő csatornaszem eldugult. Ha az autóbusz megérkezik, a ház faláig kell a várakozóknak hátrálniuk, ha nem akarnak vizesek, sá­rosak lenni. Ugyanis a gép­kocsivezető a legnagyobb óvatosság mellett sem tudja elkerülni azt, hogy a kocsival a vizet a közelben állókra, vagy az épület falára csapja. Nem rajta múlik ez, mert ha gondoskodnának a csatorna­nyílás megtisztításáról, meg­szűnne a sártenger. Gál Józsefné Nyíregyháza, Arany J. u. 30. OLCSÓ HIÁNYCIKK Bizonyára sokan keresik a Barbon borotválkozás előtti arcvizet, amit most nem le­het kapni az üzletekben. Én legalábbis néhányat végig­jártam, hiába. Azért mond­tam, hogy sokan keresik, mert ez az a fajta arcvíz, amely olcsónak számít, és így többek számára elérhető, job­ban, mint az importból szár­mazó és száz forinton felüli áron kapható egyéb márkájú arcvizek. Nyugdíjas vagyok, számomra a Barbon arcvíz az elérhetőbb, csak lenne... S. M. nyíregyházi lakos ÓZ KÖZI GONDOK 1972-ben költöztünk be az öz köz 63. számú házba, egy két lép­csőházas tömbből áUő épületbe. Fel volt szántva az út és a járda részére fenntartott földterület. Ez utóbbit a városi tanácstól kapott betonlapokkal rendbe hoztuk —, mi lakók, társadalmi munkában. Elültettük a kapott facsemetéket, s a lakók által vásárolt rózsákat, virágokat, díszcserjéket. Az eltelt tizenkét év alatt nemcsak a fák nőttek, hanem örvendetesen a gépkocsik száma is, de a kocsik ősszel és tavasszal nem tudtak elindulni a sárban, ezért az utat feltöltötték, szintén társadalmi munkában. Jelenleg az út már ma­gasabb, mint a járda, ezért a viz megreked. Ugyanis itt nemcsak villany, szilárd útburkolat hiányzik, hanem a csapadékvizet elve­zető csatorna is. Helyzetünket súlyosbítja az is, hogy az elmúlt években több új lakótömb is épült környékünkön, s a járdát ez­alatt tönkretették, szinte el is tűnt. Egyszóval mióta ráadásul a Vasvári Pál utca jobb oldalában lévő épületeket is lebontották, s a területet elkerítették, nincs hol közlekedniük a gyalogosoknak. Örülünk, hogy más lakótelepeken mindezek a problémák már meg­oldottak, mindazok, amelyek az Oz közben tizenkét év után is hi­ányoznak ... Egyszer talán erre is sor kerül. Nánási Emil Nyíregyháza, Öz köz 63. ÜZEMLÁTOGATÁS Üzemeket, gyermekintéz­ményt látogattak meg a Mé­cses Klub tagjai a múlt heti kirándulásukon. Tiszavasvá- riban, az Alkaloida Vegyé­szeti Gyár munkájával is­merkedtek. Mély benyomást tett a tagokra a Kabay János Múzeum. A tiszalöki erőmű­ben az energia előállításáról, felhasználásáról, szerepéről a gazdasági életben, valamint az öntözésről hallottak érde­kes, sok ismeretet nyújtó előadást. Tiszadobon a gyer­mekváros szintén gazdag él­ményt nyújtott. Figula István igazgató nagy szeretettel fo­gadta a nyugdíjas pedagógu­sokat, ismertette a kastély történetét, a gyermekváros életét, munkáját. A Vásár­helyi-emlékműnél ért véget a nagyon sok ismeretet és gaz­dag élményt nyújtó kirándu­lás; Köszönet az üzemeknek, a gyermekvárosnak a szíves fogadtatásért. Tóth Lászlóné klubvezető MEGBÍZHATATLAN SZOLGÁLTATÁS Ügy tűnik, hogy nekünk, záhonyiaknak nem igen nyújt előnyt az, hogy átalánydíjas szerződést kötöttünk egyko­ron a GELKA-val. Ugyanis mióta a jogutód, a Modul Vállalat szervize végzi a ja­vításokat, azt tapasztaljuk, hogy bejelentésünkre hetek múltán intézkednek, késve ja­vítják meg például a televí­ziót. Karácsony és újév kö­zött is volt egy ilyen kálvá­riám, mint most. Egyik héten bejelentettem a hibát, mivel az illetékes szerelő szabadsá­gon volt, és Kisvárdáról a műszerésznek nem volt ked- ■ ve kijönni, így már két hét telt el. Miközben telefonon Kisvárdán azt a biztatást kaptam, hogy a jövő héten kijönnek. Tehát ez lesz a harmadik hét, ugyanakkor, ha netán egy maszek szere­lőnek szólunk, 2—3 napon be­lül elvégzi a javítást. Ben­nünket viszont egyelőre köt az átalánydíjas javítási szer­ződés. Erdei Gyula Záhony, Krúdy Gyula u. 27. Szerkesztői üzenetek Kolos Sándor csenger- simai, Bélteczki Jánosné nyíregyházi, Balogh József nagyhalászi, Csorna László balsai, Cseh Zsigmond szatmárcsekei olvasóink - nakr levélben válaszol­tunk. Bálint István pátrohai, Laczi István nyíregyházi, Pazlák Jánosné butykai, özv. Jónás Gusztávné győrteleki, Erdei János csengeri, Szakszón János­né ajaki, Szőr István kis- várdai, Hasulyó Ferencné ajaki, Jónás Lajos kisvár- dai, Nánási Emil nyíregy­házi, Balogh Sándor nyír­egyházi, Boldizsár László­né nyíregyházi, özv. Ré­vész Gézáné dombrádi, Sarkadi Sándorné bökö- nyi, Gál Józsefné nyíregy­házi, Kiss Mihály orosi, id. Kiss Zoltánná penyi- gei, Szarka Zsigmond kis- ari, Misfci László nagy- kállói, Zsíros László toka­ji, Molnár József nyíregy­házi, Béres István vásá- rosnaményi, Szálkái Ré­temé kállósemjéni lako­sok ügyében az illetéke­sek segítségét kértük. Jósa Béla kisnaményi olvasónk kedves köszönő sorait megkaptuk, örü­lünk, hogy segíthettünk. Csercsa Zoltán tunyog- matolcsi lakos ügyében a végrehajtó bizottság fog dönteni, a soron követke­ző ülésen. Veress Sándor demecse- ri lakos nyugdíját a nyugdíjfolyósító igazgató-1 ság távirati úton postáz-' ta. Plásztán István penész- leki olvasónkat a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat többek között arról is ér­tesítette, hogy a jövőben minden tejtermelő egysé­ges időben meg fogja kap­ni a tejpénzt. Harsányi Miklósné tyu- kodi levélírónkat a Volán 5. sz. Vállalat tájékoztat­ta, hogy a gépkocsivezető a kérdéses jegyeket ron- tottnak vehette volna, és helyette a díjszabásnak megfelelő viteldíjat kér­hette volna, az egysze­rűbb, pontosabb és udva­riasabb utaskiszolgálásra való tekintettel. Áz illetékes válaszol UDVARIATLANSÁG VOLT A közelmúltban a Fórum rovatban „Udvariatlan MÉH- átvevő” címmel megjelent észrevétel esetében dolgozónk megszegte a vállalati előírá­sokat azzal, hogy nem meg­felelő hangnemben, illetve az előírt nyitvatartási időn be­lül bezárta az átvevőhelyet. Ezért fegyelmi felelősségre vonást alkalmaztunk az érin­tett — a Hatzel téri — üzlet­vezetővel szemben. Kelet-magyarországi MÉH N yersanyag-hasznosító Vállalat 2. sz. telepe Nyíregyháza MEGTÉVESZTŐ „FELHÍVÁS” Az eboltással kapcsolato­san tette szóvá a közelmúlt­ban az egyik nyírszőlősi la­kos, hogy nem a felhívásban szereplő áron vásárolhatták meg az állatoknak szükséges tablettát. Az eboltással kap­csolatos felhívások a korábbi évek gyakorlatának megfele­lően kerültek kitöltésre. Ezek kifüggesztése után került csak megállapításra, hogy a keze­léshez használt tabletta ára megváltozott. A felhíváson közölt összeg a kifüggesztés utáni napon módosításra ke­rült, amelyet a levélíró bi­zonyára nem vett észre. A hasonló esetek elkerülése ér­dekében a szükséges intézke­dést megtettük. Szabolcs megyei Állat­egészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás városi (őállatorvos Az ajándékozási illeték. A haszonélvezeti jog gyakorlásáról I. A.-né tiszaszalkai lakos tulajdonát képezi egy lakó­ház, amit belvizes kölcsönnel épített és még OTP-tartozá- sa is van. A lakásnak a felét a férjének akarja ajándékoz­ni. Azt kérdezi levélírónk, hogy mi ennek az elintézés­módja? Mi után kell illetéket fizetni? Házastársak között érvényes szerződést csak az álla­mi közjegyző előtt lehet kötni, ezért keressék fel a lakó­helyükhöz legközelebb eső állami közjegyzőt. Vigyék ma­gukkal a házra vonatkozó papírokat. Az érték vonatkozá­sában az az öss?eg az irányadó, amely az OTP-tartozás le­vonása után fennmaradt. Az ajándékozási illeték telekre, házra vagy bármilyen ingatlanra egyformán vonatkozik, amely házastársak ese­tén 50 ezer forintig 6 százalék; további 50 ezer forintig 9 százalék, továbbiakban 12 százalék, további 100 ezer fo­rint után 15 százalék, további 100 ezer forint után 19 szá­zalék és így emelkedik az érték arányában. Tóth István az édesapja után örökölte egy lakóház 1/4 részét, majd ezt követően megörökölte édesanyja után a lakóház másik 1/4-ét is. Az ingatlanban a testvére lakik, aki fele részben szintén tulajdonos. Édesanyja halála után megtartott hagyatéki tárgyaláson előadása szerint végren­deletről nem volt szó, ennek ellenére a hagyatéki végzést úgy kapták meg, hogy az édesanyja után maradt összes ingóság a testvérét illeti a végrendelet alapján. Levélírónk megkereste a közjegyzőket, és megtekintette a végrende­letet, amit szerinte nem az édesanyja írta alá. A végren­deleten nincs feltüntetve, hogy hol készült és mikor. A hagyatékátadó végzés ellen fellebbezést nem nyújtott be. de levélírónk a végrendeletet nem hajlandó elfogadni. Amennyiben a végrendeletet valóban nem a végren­delkező írta alá, azon dátum nem szerepel, sőt a tanuk is rokonok, hozzátartozók, ezek fennforgása esetén illetve bármelyik tény fennforgása esetén a végrendelet érvény­telen, bíróságon kell pert indítani a végrendeletben meg­nevezett örökös ellen, és kérni a végrendelet érvénytelen­ségének megállapítását. Olvasónk a megörökölt fél házát el szeretné adni, mert van saját lakása, azonban azt a bent lakó másik tulajdo­nos nem hajlandó eladni. Ebben az esetben is a bíróság­hoz kell fordulni és kérni a tulajdonközösség megszünte­tését. Jelen esetben úgy, hogy a bent lakó tulajdonostárs váltsa magához a másik felerészt, vagy árverés útján ér­tékesítsék az ingatlant, és a vételáron osztozzanak. Levélírónk további kérdése: könnyű testi sértés ese­tén, mennyi idő múlva lehet bírósághoz fordulni? A kér­dés helyesen így hangzik: mennyi időn belül lehet az ügy­ben bírósághoz fordulni? Könnyű testi sértés, becsületsértés, rágalmazás esetén a cselekmény megtörténtétől számított 30 napon belül kell a feljelentést megtenni, ellenkező esetben az ügy elévül. Lukács Ferencné nyíregyházi olvasónk gyermekének ajándékozta a tulajdonát képező lakóházat, de fenntartot­ta a haszonélvezeti jogát. A gyermeke a férjével együtt ezt a házat elbontatta és egy újat épített. Azóta megromlott közöttük a viszony, a fiatalok arra hivatkoznak most már, hogy az anyának nincs joga ott lakni. A törvényes rendelkezések értelmében, ha a haszon­élvezettel terhelt dolog elpusztul, vagy megsemmisül, a tu­lajdonos azt nem köteles helyreállítani, de ha helyreállít­ja, feléled a haszonélvezeti jog. A tulajdonos kérheti a hely­reállítási összeghez mért korlátozását a tulajdonjognak. Az adott helyzetben tehát erről van szó, olvasónk haszon- élvezeti joga változatlanul áll a telekre és a lakásra, mind­addig, amíg a bíróság nem korlátozza ezt a haszonélvezeti jogot, de még ez esetben is a lakás egy részében fenn fog maradni a haszonélvezeti jog. Olvasónk tehát jogosan la­kik a lakásban, onnan kitenni nem lehet. Dr. Juhász Barnabás

Next

/
Thumbnails
Contents