Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-06 / 131. szám

1984. június 6. Kelet-Magyarország 0 Ajándékműsorral köszöntötték vasárnap este Tiszalökön, a mű­velődési ház felújításában részt vevő vállalatok, üzemek szo­cialista brigádjait, dolgozóit. Az esten az Erkel-kórus, a Kis- fástanyai női népdalkor és a citerazenekar lépett fel. A műsort a HÓDIKOT tiszalőki gyáregységének KISZ-fiataljai által ösz- szeállftott termékbemutató tette színesebbé. Képünkön: a mű­sor szereplői. (Korupcsák István felvétele) KONZERVIPAR: Szezonkezdés szamócával és egressel Cél és eszköz A z autójával a játszóté­ren áthajtó autós mentséget kereső le­véllel kereste meg szerkesztőségünket. Glosz- szánkra reagálva közli: be­teg édesanyját vitte haza a kórbázból, ezért ment át a parkon. Kétségtelen, szépen bangzik, csupán egy baj van a mentegetőzéssel. Ma min­den bérházhoz vagy úton, vagy tüzoltőúton, vagy Jár­dán el lebet jutni, sehol olyan kényszer nincs, hogy valaki játszótéren át, parkot átszelve közlekedjék. A cél ugyanis sosem szentesítheti az eszközt, főleg akkor, ha az teljesen szabályellenes. Ha így lenne, mindenre tudnánk magyarázatot találni, nem­csak kihágásra, de bűnre is. Ez pedig igen röviden úgy neveztetik: anarchia. Lapunk írása méltán tette szóvá a közlekedési rend durva meg­sértését, ami attól sem lesz szebb, ha emberbaráti mezbe öltöztetik, (b) •jt Nemcsak kész cipőkkel, hanem felsőrészek szállításá­val is növeli tőkés exportját a Szabolcs Cipőgyár. Az NSZK-beli Mare-cégnek a közeli hetekben 70 ezer pár felsőrészt szállítanak ki. if író-olvasó találkozót rendeztek a napokban Nyír­egyházán, a nyugdíjas ház­ban. Az idős emberek vendé­ge Móricz Zsigmond lánya, Móricz Virág írónő volt. Az összejövetelen részt vettek a patronáló szocialista brigá­dok is. Kezdődik a csúcsidőszak a Nyíregyházi- Konzervgyárban. A héten már folyamatosan érkeznek a szamóca- és eg- resszállítmányok. A szomócá- ból dzsemet készítenek, mely kanadai, angol és japán fo­gyasztók asztalára kerül. Itt­hon némely túrókrémfajtá­hoz adagolják az itt feldol­gozott földiepret. Az egres­A lassan búcsúzó tanév két diáktalálkozójára is sor kerül június 8-án Mátészalkán. A „Dalos tavasz” rendezvény­sorozatának eseménye az ál­talános iskolai énekkarok hangversenye, amelyet 18 órakor rendeznek a városi művelődési központban. A volt járási hivatal nagyter­mében vakációt köszöntő di­ákból kezdődik délután 17 órakor. A zenebarátoknak szóló hír, hogy június 9-én, fél ötkor rendezik a fúvósze­nekarok találkozóját. A strandon, a Keleti és, a Fel- szabadulási lakótelepen. Este fél hétkor a részt vevő zene­karok közös térzenét vadnak a városi tanács előtti téren. A készítmények mind, Angliá­ban találtak vevőre. Köszmé­te- és szamócatermékből 50— 50 vagon mennyiséget gyár­tanak. Szovjet exportra és belföldre kerülnek a zöld- borsókonzervek. Előrelátha­tólag ötszáz vagon hagyja el belőle a gyárat. A borsófel­dolgozás egyébként teljes gőzzel a jövő héten indul. találkozó meghívott vendége Szolyvai Erdőkombinát rézfú- vószenekara (Szovjetunió), a Mátészalkai Művelődési Köz­pont és Zeneiskola úttörő, valamint a Mátészalkai Mű­velődési Központ felnőtt fú­vószenekara. ÉTELMÉRGEZÉS MÄNDOKON Vádlott: a Hokedli A vádlottak padján ezúttal a lakodalmas vendégseregnek feltálalt nokedli kerülhetne, de inkább az emberi figyel­metlenség és felelőtlenség. Szombaton este tartották a kétszáz házas lakodalmat a községben, hétfőn este érkez­tek az első jelzések a tipikus szalmonellafertőzésről, ma­gas láz, hányás, hasmenés. A KÖJÁL szakemberei hét­főn egész éjjel a helyszínen voltak, tizenkilenc beteget irá­nyítottak kórházba. Az ed­digi vizsgálat szerint a no­kedli, pontosabban az ahhoz felhasznált tojás szalmonel­lával fertőzött volt, ez okozta a tömegesnek mondható étel- mérgezést. Ehhez hasonló, bár kisebb méretű ételmérge­zést észleltek jó egy héttel ezelőtt egy pócspetri lako­dalomban is. A tanulság egy­értelmű: csak friss és felhasz­nálás előtt ellenőrzött tojás­sal szabad bármit elkészíte­ni. Variálható asital MÁTÉSZALKA: Térzene, diákbál, fnvósniuzsika REKONSTRUKCIÓ AZ M7-EN. Az idén több, mint hetvenmillió forintot költenek az M'-es autópálya felújítására. A munkálato­kat a Budapesti Közúti Igazgatóság megbízásából az Aszfaltútépíto Vállalat, a Fejér és Somogy megyei KÉV, valamint a Betonútépítő Vállalat szakemberei végzik. A forgalomeltereléssel járó munkák­kal június végéig készülnek el. (MTI fotó: Fehér József felvétele) n m ama ■■ - mb wmm aa ama A manchesteri rendőrség ujjlenyomat-szakértője ezúttal nem bűnügyben tevékenykedik: egy 3000 éves egyiptomi múmia ujjlenyomatait vizsgálja a Manchesteri Egyetem múzeumában, amelynek mú­miagyűjteménye Londonoh kívül a legnagyobb. A ko­porsófelirat szerint Ason nevet viselő hajdani hölgyről a vizsgálat azt állapította meg, hogy 40 éves korában hunyt el, kezeinek s lábainak ápoltsága arra vall, hogy előkelőség, feltehetően templomi énekesnő. Más szak­értőket is bevontak a kutatásba, amelynek eredményét könyvben és egy egész estét betöltő filmen kívánják nyilvánosságra hozni. Remélik továbbá, hogy a rend­őrség és az egyetem együttműködése a múmiák ujjle­nyomat-világbankjának létrehozásához vezethet. Szellemesen szerkesztett, össze­csukható, konyhákban, víkend- házakban, varrodákban, tapétá­zásnál és barkácsolásnál egy­aránt használható Varia-asztal gyártását kezdte meg a Simon- tomyai Simovill Ipari Szövetke­zet. A három méter hosszú és fél méter széles, összehajtható asztal jól elhelyezhető akár egy szekrényben is, vagy mellette és belefér egy Trabantba is. Tizen­ötezret készítenek belőle, s en­nek többségét még exportálják, de egyre többet szállítanak a belkereskedelemnek. a nyíregyházi építőipari SZÖVETKEZET azonnali belé­péssel felvesz gyakorlattal ren­delkező egy fő szállítási előadót, egy fő gépkönyvelöt és egy fő utókalkulátort. Jelentkezni lehet: a központi telephelyen. Nyíregy­háza, Jég út 2. sz. alatt. (939) Értesítjük T. fogyasztóinkat, hogy a SZAÉV rákötési munká­latai miatt a vízszolgáltatást 1984. június 06-án 9,00 órától 12. óráig szüneteltetjük a Korányi F. úton. a Csallóköz Északi ol­dalán. Kérjük T. fogyasztóink szives megértését. SZAVICSAV Nyíregyházi Üzemmérnökség­(996) A KŐSZÍNHÁZIJÁN TARTOTTAK MEG AZ ELŐADÁST Nyitás a szabadtérin — esővel A Móricz Zsigmond Szín­házban kezdődött el hétfőn a nyíregyházi szabadtéri idény. A nagy munkával és gondo­san felújított szabadtéri szín­pad frissen salakozott utak­kal, szépen rendbe hozott vi­rágágyásokkal várta a kö­zönséget, ám a debreceni Csokonai Színház operatár­sulata — no és a művelődési központ szervező gárdája, — mégis úgy döntött, hogy a nagyszínházban kerüljön sor az előadásra. A meteorológu­sok ugyanis esőt jósoltak, és ezúttal jól. A Bajazzók és a Parasztbecsület című népsze­rű operákat valóban elmosta volna a zápor, ha nem sike­rül kellő körültekintéssel időben intézkedni. A hét végén, szombaton es­te nyolckor reméljük szeren­csésebbek leszünk az időjá­rással. A Békés megyei Jókai Színház igér kellemes estét: Eisemann Mihály nagy sikerű operttjét mutatják be, a Bástyasétány 77-et SZAKSZERVEZETI NAP. Az eddig végzett munkáról adtak tájékoztatást, valamint vala­mennyi, a dolgozók érdeklődésé­re számot tartó kérdésre vála­szoltak azon a szakszervezeti napon, amelyet kedden tartottak Záhonyban, a MAV-üzemigazga- tóságon. A munkások többek között az új bérezési rendszer­ről, a szociális ellátásról kér­deztek, de a lakásépítéstől a munkahelyi légkörig tartott a skála, amire válaszoltak a szak­szervezeti, párt- és gazdasági vezetők a fórum résztvevőinek. Cj bélyegsorozat Lepkéket ábrázoló új bélyegso­rozatot bocsát forgalomba a Ma­gyar Posta június 7-én. A hét címletből álló, trópusi lepkéket bemutató sorozat össznévértéke 24 forint. A bélyegeket Zombory Éva grafikusművész terve alapján több színű ofszetnyomással az Állami Nyomdában készítették. A bélyegsorozatot a megjelenés napján első napi bélyegzővel lát­ják el. Aktnézőben — a nyíregyházi Zrínyi Ilona ut­cában. (Császár Csaba felvétele) Őszét—jász rokonság Üjabb adalékokkal gazdagítot­ták a jász és az őszét nép ro­konságára utaló eddigi ismerete­ket a szolnoki Damjanich János Múzeum két munkatársa: Szabó László és Szabó István. A két kutató hosszabb időt töltött a Kaukázus hófödte hegylánca ál­tal övezett őszét földön. Több ezer kilométeres útjukon számos olyan tényt, dokumentumot is­mertek meg, amelyek mindin­kább megerősítik azt a korábbi feltevést, hogy a tatárjárás után, IV. Béla király idejében, a mai jászok ősei Oszétiából telepedtek a Kárpát-medence sik vidékére. A termékeny kaukázusi fennsí­kon élő rokon nép ma is hasz­nál olyan szavakat, amelyek a hazánkban 1422-ben készült jász szójegyzékben is megtalálhatók. Közös a Lehel kürt-szimbőlum is. Az őszét föld lakóinak egyik eposza a Lehel kürtje elmet vi­seli. A terjedelmes irodalmi mű legendát sző a híres kürt köré. Klub — nyugdíjasoknak. Néhány hete klubot hoztaik létre nyugdíjasok számára Nyírteleken. Az érdeklődés igen nagy, hiszen mintegy száz idős ember látogatja rendszeresen a foglalkozáso­kat a művelődési házban. A klubtagok kéthetenként ad­nak egymásnak randevút. A napokban megválasztották a vezetőséget, így ezentúl ma­guk állítják össze a progra­mot is. Elsőként egy kirán­dulás szervezésén fáradoz­nak. Áramszünet. Értesítjük fo­gyasztóinkat, hogy az alábbi idő­pontokban és helyeken áramszü­netet tartunk: 1984. június 7-én reggel 7 órától — du. 15 óráig. Vöröshadsereg u. Béla és Kert u. között. Eötvös u., Puskin u., Alkotmány u. és Vöröshadsereg út között, Honvéd u., Szántó Ko­vács J. u. és Vöröshadsereg u. között, Aranykalász sor. Nyírpa- zony: Vasvári P. u., Táncsics M. u„ Petőfi u., Kossuth u., Sza­bolcs u., Ifjúság u., Nyíregyházi u. 1984. június 8-án reggel 7 órá­tól — du. 15 óráig. Aranykalász sor.. TITASZ V. Nyíregyházi Üzemigazgatósága. (997) Cjabb „Ki miben tudós?“ Ismét Ki miben tudós? vetél­kedőre invitálja a középiskolás fiatalokat a Művelődésügyi Mi­nisztérium, a KISZ Központi Bi­zottsága és a Magyar Televízió. A következő tanévben sorra ke­rülő rendezvényen ezúttal a ma­gyar irodalomból és a fizikából szerzett ismereteikről adhatnak számot a diákok. A versenyre minden olyan fiatal benevezhet, aki az 1984—85-ös tanévben kö­zépiskolában tanul, és 1984. de­cember 31-ig nem tölti be a hu­szadik életévét. A jelentkezést a középiskolák KlSZ-szervezetei- hez, szeptember 15-ig lehet el­juttatni. Az országos, több fordulós ve­télkedő októberben kezdődik, s a döntőket — amelyeket a ka­merák segítségével már a nézők is nyomon követhetnek — 1986 elején rendezik. A műveltségi játék részletes szervezési rend­jét és a követelményeket tartal­mazó útmutatót a meghirdetők minden középiskolába eljuttat­ják. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Ittasan, lopott koesiyal, jogosítvány nélkül A nyirbogdányi Kossuth Tsz rakodómunkása volt ez év áp­rilisáig Tóth István 24 éves nyír- bogdányi lakos. Február 7-én az IFA tehergépkocsi vezetője már délelőtt 11 órakor befejezte a rá­bízott munkát, az autót javítás­ra a kapás-tanyai telepen hagy­ta, s Tóth István rakodójával együtt elindult haza. Tóth végállomása mégsem ott­hona volt, délután 2 órára leitta magát, visszament a tsz telepé­re beült a teherautóba és ki­hajtott a faluba. Már az indulás sem sikerült tökéletesen, mert kidöntötte a bejárati sorompót, a faluban pedig véget is ért ko­csikázása, mert az árokba haj­tott és egy villanyoszlopnak üt­közve megállt. Amikor vérvétel­re vitték. 3,23 ezrelék alkoholt állapítottak meg, s ez olyan mennyiség, hogy akkor is árok­ba hajthatott volna tőle, ha törté­netesen van jogosítványa. De Tótbnak az sem volt. a teher­autót is önkényesen vitte,el. Gucsáné dr. Fekete Magdolna városi bíró 6 hónap szabadság- vesztést szabbtt ki Tóthra és 4 évre eltiltotta a járművezetéstől. A szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztet­ték. Az ítélet jogerős. szerda KRÓNIKA NORBERT NAPJA A Nap kél 4 óra 48 perc­kor — nyugszik 20 óra 38 perckor. A Hold kél 11 óra 53 perc­kor — nyugszik 1 óra 28' perckor. Százhuszonöt évvel ez­előtt, 1859. június 6-án szü­letett Bánkon, és 63 éves korában, 1922-ben halt meg Budapesten Bánki Donát gépészmérnök, egyetemi professzor, a Magyar Tudo­mányos Akadémia levelező tagja, kiváló feltaláló. A Budapesti Műegyetem elvégzése után a műszaki mechanika tanszéken lett ta­nársegéd, majd a MÁV Gép­gyár, később a Gapz és Tsa* cég szerkesztőmérnöke, 1899-, tői haláláig a hidrogépek,, kompresszorok és gőzturbi­nák szerkezettanának pro­fesszora volt a budapesti Műegyetemen. Az ő ésj munkatársa. Csonka János nevéhez fűződik a motor- gyártás hazai bevezetése. Közös alkotásuk volt a ma­gyar motoripar első, a nem­zetközi piacokon is ver­senyképes terméke, a- Ganz-gyár által előállítóit' Bánki—Csonka-motor, amelynek legjelentősebb» újítása az 1893-ban szaba­dalmaztatott porlasztó (kar­burátor) volt. A következő évben sza­badalmaztatta Bánki az el- sö nagynyomású robbanó-« motort, a csakhamar világ­hírűvé vált Bánki-motort, amelynél a robbanókeveré­ket a hengerben porlasztott vízzel hűtötte le, s ezzel a motor hatásfokát korábban nem remélt mértékben si­került fokozni. Bár elterje­dését a néhány évvel ké­sőbb megjelent Diesel-motor megakadályozta, mind a kompressziónövelés, mind a vízbefecskendezés elvét ké­sőbb is alkalmazták. Emlé­kezetére a Gépipari Tudo­mányos Egyesület 1955-ben róla elnevezett, három fo­kozatú (díjazással egybekö-' tött) emlékérmet alapított, , amelyet évenként osztanak ki. Időjárási í Várható időjárás ma es- ' tig: Időnként erősen meg- I növekszik a felhőzet, több­felé záporeső A délnyugati szél élénk, elsősorban a Dunántúlon Időnként erős lesz. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet szerdán 19 és 24 fok között várható. — Mit válaszol a skót, ha rákérdeznek, hogy mi­ért csak négy betű a ne­vük — kérdezi a humo­rista. __ 9 — Azt, hogy még az is sok. — Na, de igazából? Tényleg, mit válaszolna? — makacskodik a társa­ság. — Semmit. Butaságokra nem pazarolná a szókin­csét. Hírügyeletes: SZTANCS JÁNOS Telefon: 11-377 Június

Next

/
Thumbnails
Contents