Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-23 / 146. szám
HÉTVÉGI MRUÉKUET Hermann István: A nevelés feltételei „OPPIDIUM NOSTRUM": SZAMOSSZEQ A mocsár eltűnésével 1 rának déli része termővé ugyan, de a falun átvi egykori nagy jelentőségű ugyanakkor forgalmon ] helyeződött. A most már ható lápterületet nem ki északon elkerülni, Mátéss felől rövidebb út ígérk Szatmár felé. Szamosszeg nélkül bezárkózott a Szám Kraszna torkolatának zui s fokozatosan elvesztette j' tőségét és mezővárosi rar Szamosszeg és környéke egy XIX. századi térképen, a jól látható Tisza- és Szamos-kany araiatokkal Pótolhatatlan veszteség érte zenei életünket és az egész világ zenekultúráját. Június 12-én elhunyt Ferencsik János főzeneigazgató, kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész. Derűs, de rendkívül mély emberi érzéseket is kifejezni tudó arca ma már csak a lemezborítókról mosolyog felénk. Legmelegebben talán a Beethoven-sorozatról, amelynek felvételekor az Állami Hangversenyzenekart vezényelte. Beethoven kedves zeneszerzője volt. Őszinte karmester volt. Így vallott erről: „Ha én a pulpituson állok, akkor nem hazu- dok. Nem mutatok nagyobb temperamentumot, mint amennyi valóban belőlem kikívánkozik, nem hazudok mélyebb költőiséget mozdulataimmal, vagy mimikámmal, mint amennyi bennem van.” Erkel Ferenc után a negyedik magyar birtokosa volt a főzeneigazgatói címnek. Legutóbbi televíziós interjújában megkérdezték tőle: — Mint a világ egyik legnagyobb karmestere, miért, hogy soha nem vált meg hosszabb időre ettől a kis hazától? Azt mondta: — Szívesen megyek bármerre, ha hívnak, de élni csak itthon tulok. Az újjávarázsolt Operaházban, a centenáriumi előadáson ott szeretett volna állni a karmesteri emelvényen. Ez már nem adatott meg neki. Hat esztendő múlva — ben — megünnepelheti mosszeg fennállásának ok hivatkozva említi, hogy Szamosszeg lakóit ekkortájt ciciseknek nevezik, ami pedig a városlakó, kereskedelemmel és iparral foglalkozó polgárok megnevezése a középkorban. De ugyanebben a munkájában a Kállay család levéltárának 1446-os adata alapján azt is állítja Maksai, hogy Szamossze- gen ekkor az ítélkezés joga még magánföldesúr alatt is a Judices, Jurati et hospitesé. Ez pedig már jobbágyfaluban elképzelhetetlen. Ha belelapozunk a Bakos Ferenc szerkesztette „Idegen szavak és kifejezések szótárá”- ba, a hospes címszó alatt ezt találjuk: „az Árpád-házi királyok alatt nálunk letelepedett, iparral és kereskedelemmel foglalkozó idegen.” Ez az értelmezés arra jogosít bennünket, hogy az 1446-ban még Szamosszegen működő hospites alapján a település mezővárossá alakulását jóval korábbra, még az Árpád-házi királyok korára tegyük. Mindezek után joggal csodálkozhatunk a Csengeri krónika (Csenger, 1975. 169.) tanulmányíróján, aki e vidék 1330—1520-as éveiben mezővárosi jogokat élvező települései között nem tartja nyilván Sza- mosszeget, sőt egy közölt térképmellékletének jelzete után ítélve, egyenesen jobbágyfalunak degradálja. Mentsége a Csengeri krónikának, hogy ezt a tévedést csupán egy fura közigazgatási állapot eredményezhette. Szamosszeg, ha földrajzi fekvése szerint szatmári település is volt mindig, közigazgatásilag nem szatmárinak, hanem szabolcsinak számított hosszú évszázadokon át. Ez a közigazgatási „fából-vaskarika” úgy alakult ki, hogy mikor a király birtokaként ismert Számoslesen hitelesíthető 700. é dulóját. Kívánom szorga népének, ha ekkorra nei de utána hamarosan ^sze vissza régi tekintélyét, jel ségét; s mi, akik ilyen olyan jogon hozzátartoz valljuk magunkat, mon< suk még el ugyanazt, századokkal korábban az ságos Hunyadi Mátyás dott róla: „oppidium nostr Balogh L: em tudta, mikor . tollat először, d< . *Í.:Tr mint a megszál néha nem volt biztos van-e értelme annak, firkant, máskor meg v ződve róla, hogy ő az lenség homályában eg; nagyobbak közül. Felesége közben csal te, a munkahelyén úgj rá, mint egy gengee Éjjelente heves fejfájá törték — de viselte ke Olvasott elég művész zot ahhoz, hogy tudja: lehet másképpen. A n tért feláldoz mindent bér. És a művek szülét ban, ő pedig egyre vé: és átlátszóbb lett, az a: a kezében egyre nehe belegyömöszölt kézi Néha itt-ott, ivás közi vett néhányat, és felöl ázott társaságnak, s r mondani, általában sik tott. Vérszemet kapott bekopogott az egyik 1 kesztőségébe. Hellyel 1 és megvárták, amíg e néhány versét. Elolvas tán tapintatosan elbi tőle. Még ki is kísér hogy véletlenül eltévec tán ugyanoda nyisson t nan kiment. Már az utcán volt, arcára fagyott az udva soly. Kis időbe telt, r döbbent, hogy valójá rúgták. De akkor már habzi let öntötte el. Tudhatt szegből a XIV. század ke táján az ólnodi Czudar a is birtokrészt kapott, a cí szabolcsi főispánként szei fejének a kérésére a k Szabolcs megyébe helyezi a települést. Ez a helyzet Maksai Fi idézett műve szerint 1411 kezdődött, és Borovszky £ (Szatmár vármegye. Bp. 152.) kutatásai alapján < 1830-ig tartott. A Csengeri nikának így, ha „de jure” za is van, mégis csak m tévedett „de facto”, mint Szamosszeg a valóságban dig is szamosháti tele] volt. Arról, hogy mikor vesz el Szamosszeg mezőv rangját, nincsenek adat Régi kiváltságaiból csupár sárjogát menthette meg : ig. Az 1930-as évek híres mosszegi vásárainak gyeri koromban még magan bámulója lehettem. Hogy lődésében megakadt, úgy szik, az elsősorban az Ec láp lecsapolásának tudhat 'Y ■ nevelésnek vannak objektív feltételei. Egykoron a rómaiaknál a pedagógusok a közlekedési centrumokban, vagyis három út találkozásánál ültek (innen a „triviális” kifejezés), és ott okították a serdületlen és a sendültebb nebulókat. Nem kellett hozzá más, mint a tábla és az iron; a tanítás szabad ég alatt folyt. A mai iskola nemcsak mint épület és mint tagolt épület feltétele a nevelésnek, az objektív feltételek közé tartozik immár az iskola intézményes szervezete — mindenféle szabályzattal —, az iskolai könyvtár, a szertár, a sportlehetőség, s a végtelenségig lehetne sorolni. A conditio sine qua nonok közé, vagyis az elengedhetetlen feltételekhez hozzátartoznak továbbá a már megszokott — s néha mégis hiányzó lehetőségek, mint például a nyelvórák megosztása, vagy az ideálisnál nem nagyobb osztálylétszám. S ezeken kívül még a feltételekhez szokták sorolni a tanmenetet, a tankönyvet, s a szemléltető eszközöket is. Mindezek lehetnek nagyon fontosak. Azonban az oktatás és a nevelés igazi és alapvető feltétele mindig is a tanár volt és marad. Több okból. Egyrészt volt olyan idő már a modern korban is, midőn tanárok tankönyv híján tanítottak. De előfordultak olyan esetek is, hogy a tanárok nem tudták használni a tankönyvet, vagy a tankönyvek egyes részleteit. Emlékezzünk például arra, hogy az ötvenes években a tankönyvekben milyen szöveget olvashattunk Jugoszláviáról és a Tito-rendszerről. 1954 után lassan eltűntek például a történelmi és földrajzi tankönyvekből, nem szólván olyanokról, melyek teljesen szükségtelenül és értelmetlenül dicsőítették a magyar vagy a kelet-európai gazdaságot, s melyeket az idő rendre megcáfolt. S noha egy ideig például kötelező volt az iskolákban tanítani néhány Rákosi Mátyást dicsőítő verset, de az értelmesebb tanár még az új tankönyvek megjelenése előtt rájött arra: nem szükséges nagy hangsúllyal oktatnj. Egyszóval a tanár bizonyos értelemben történelmi és gyakorlati korrektora is a tankönyvnek és a tantervnek. • De a jó tankönyv vagy a J6 tanterv esetében is végül minden a tanáron, az előadón múlik. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy az előbbiek által intonált gondolatokat milyen lelkesedéssel, milyen szellemi és gondolati kiegészítéssel, milyen konkrét, a mindennapi élethez kapcsolódó asszociációs sorral kapcsolják össze. S nem mindegy az sem, hogy midőn a gondolatsorok véget érnek, mi az, amit a tanár szükségesnek, lényegesnek tart többször felidézni, s mindebből semmiképpen nem kapcsolható ki a tanár személyisége. Legtöbbször úgy vélik, hogy alapvetően lényeges mozzanat a módszertan. A módszertant mint általános módszertant lehet tanulni. De nincs olyan módszertan, amely megmondja azt, hogy adott feltételek között, adott gyerekközösségnek, egy adott tudású pedagógus melyik metódust válassza az adott pillanatban. S az adott pillanatról van szó. Mert egy kicsit az egész munka a színpadi rendezéshez hasonlít. 1936-ban lehetetlen volt úgy megrendezni Az ember tragédiáját, hogy ott a római színben emeljék fel az emberek a kezüket az ismert római „sal- ve”-ra. Viszont szükségszerű volt, hogy például akkor a falaszter-jelenetben használják ugyanezt az üdvözlési módot — mert ez antifasiszta jellegűvé tette az előadást. Ugyanígy lehetetlen előre "megmondani, hogy egyes problémáknak milyen visszhangja és milyen asszociációi lesznek adott pillanatban. S ez nem tagadása a módszertannak, mer,t a módszertani elvek általános iránymutatást képesek adni. Viszont — éppen ha az előbbieket átgondoltuk — egész fejtegetésünk arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire fontos és (éppen a módszertan szempontjából) a pedagógus általános és napi műveltsége. Tudniillik itt mutatkozik meg, hogy általánosan művelt ember csak az lehet, aki a mai nap problémái iránt is érdeklődik. Ez éppen úgy vonatkozik a történelemre, mint a matematikára. S a mai napra vonatkozó, a mai életből származó problémák hangulatilag az egész tantervi anyagot, sőt az egész iskolát átjárják. Közhelyszerűen szokták idézni, hogy az „élet zengi be az iskolát”. De tegyük hozzá: az élet szükségszerűen bezengi az iskolát, a mai iskolát különösképpen, és sem oktatni, sem nevelni nem lehet úgy, ha nem vesszük észre az élet új, s éppen a tizenéveseket döntően befolyásoló jelenségeit. S ebből a szempontból, tehát nevelési és nemcsak nevelési szempontból tartom fontosabbnak a pedagógus személyiségét, mint a tantervet, a tankönyvet és az összes objektív meghatározókat. A pedagógus csak szubjektív meghatározó. De egy komputer is nevelhetne akkor, ha a nevelésnek nem a naprakészség volna az életeleme. Ezt kell tudomásul venni, midőn az iskoláról gondolkozunk, s talán ennek tudomásulvétele hiányzik manapság leginkább. Középkori településeink mezővárosi minősítését, minthogy az erre vonatkozó kiváltságlevelek általában elkallódtak, a tudományos közfelfogás annak alapján hitelesíti, hogy jelent- kezik-e a település neve oppi- diumnak jelölve okleveleinkben. Ha hihetünk Csánki Dezsőnek, akkor Szamosszeg 1477- ben már biztosan mezőváros volt, mert ebben az évben oppidium nostrumnak mondja egy oklevél szerint Mátyás király. Ez a megjelölés pedig nemcsak városi rangját bizonyítja Szamosszegnek, hanem azt is, hogy ott a királynak is birtokjoga volt ebben az időben. Fekvése és ebből következő jelentősége alapján rá is szolgált erre a rangra ez a középkori szamosháti település. Ha figyelembe vesszük a környezetében levő korabeli mezővárosokat, mint Namény, Szalka, Gyarmat, úgy találjuk, hogy ezektől minden irányban körülbelül egy stációnyira települt. Ez pedig feltételezi a középkori mezővárosokra jellemző „pihenőhely” szerepét. Közismert tény az is, hogy Szamosszegen vezetett át az a fontos középkori hadi és kereskedelmi út, ami az ország közepét és keleti - részét kötötte össze Szatmárral. Ennek az útnak a mellékét ma is Nagyútfél néven emlegetik a falubeli idősek. Szamosi révjét és vámszedőhelyét, mely 1290-ben már fölbukkan okleveleinkben, évszázadokon át maga a király tartotta kezében. Ám kerülnek olyan adataink is, melyek arra utalnak, hogy Szamosszeg városi rangja jóval korábbi 1477-től. Maksai Ferenc a Károlyi család levéltárának egy 1449-es adatára FERENCSIK JÁNOS
