Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-16 / 140. szám
1984. június 16. százados művészi pálya maművészet varázslója Szomory György npont , a zenei szerkesz- lományát. zernél Ts több tanítvá- él a világ minden táján, emzetközi viszonylatban ntős orgonisták, zene- í lettek, már nem is szem mindegyikükre, — k el a hetvennégy éves ■. — Néha emlékeztet javakorabeli, itthon külföldön élő művész, nista, hogy egykor én ittam — Kodály afféle egédjeként — az ő dol- t. Mert Kodály Zoltán kkor maga mellé vett, r még magam is a nőié voltam. rgy tudom, tanár úr, karént, illetve zeneszerző- ■ezdte pályáját. iarnagyi oklevelem 1933- itálódik, tehát valójá- ivaly volt ötvenéves évója hivatalos művészi rínak, ezért kaptam meg a második aranydiplo- \z első, 1930-ból az esz- íi tanítóképzőtől való, ahol 1930-ban végeztem. Nagyon megható volt, amikor az egykori harminchatos létszámú osztályból harmincán újra találkoztunk... Zeneszerzőként először 1938-ban mutatkoztam be az István király című szimfonikus költeménnyel, majd egy dalciklussal, a Bánatos órák című művel Ady verseire, amellyel 1942-ben pályadíjat nyertem. Orgonistaként 1934-ben kezdtem pályát. — Fél évszázados orgonaművészi tevékenységet szinte lehetetlen áttekinteni. Valamiféle szintézis, összegzés taTán mégis kialakul a művészetben az idők folyamán ... — Azt hiszem, nagyon szerencsés ember voltam: azzal kereshettem a kenyeremet, ami a kedvtelésem is volt. Nagyon szerettem koncertezni is, tanítani is, és a pályám eléggé egyenletes volt. Megfordultam Európa minden jelentős zenei centrumában, koncertj száma jóval meghaladja az rét, és a legrangosabb fesztiváloknak voltam vissza-visz- szatérő vendége. Számos dicsérő kritikát kaptam, az egyik olasz kritikus pedig — túlfűtött temperamentumának megfelelően — egyenesen az orgonaművészet varázslójának nevezett. Az már szinte természetes, hogy tapasztalataimat igyekeztem minden módon átadni másoknak is. Több szakkönyvet írtam az orgonáról, az orgonatanítás módszertanáról, orgonaiskolám pedig már ötödik kiadásban jelent meg. És igen sok magyar művet mutattam be itthon és külföldön, s ezért kitüntetést kaptam a zenei alaptól. Több éven keresztül számos hangversenysorozatban játszottam végig Bach, Liszt, C. Franck műveit, bemutattam Hindemith, Messiaen jó néhány kompozícióját. Tanítványaimnak pedig elsősorban mindig a stílushű orgonálást tanítottam, s ezt az elvet képviseltem a zenei versenyeken is, ahova gyakran meghívtak zsűritagnak. El kell azonban mondanom, hogy művészi és emberi sikereimben, kiegyensúlyozott életem örömeiben jelentős része volt mindig feleségemnek, Werner Máriának aki énekművészként érdemes művészi kitüntetést kapott, s nemcsak művészi vonatkozásban inspirált mindig, de olyan harmonikus családi légkört teremtett számomra, fiaink számára, amelyben mindig nyugodtan, eredményesen tudtam dolgozni... Sebestyén az orgonánál ■ ÉREMMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA Június 11-től július 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők Nyíregyházán a Megyei és Városi Művelődési Központ Lenin téri kiállítótermében a VIII. sóstói nemzetközi művésztelep zárótárlatát. A művésztelep az idén töltötte be 15. évét, de amíg korábban festők vettek részt a telep munkájában, nyolc éve az éremművészeket fogadja a Sóstó. Ez idő alatt 87-en alkottak Csikai Márta: Körtánc Michal Vitanovsky (Csehszlovákia). Hosszú várakozás V.---------------------------------------------------------------—-----------------------------------------------------------itt, köztük 43 külföldi művész: szovjet, lengyel, csehszlovák, román, bolgár, vietnami, finn, angol. Bosas Alpirdas (Szovjetunió): Az árnyékot elkapni Bosas Alpirdas: Madarak (Gaál Béla felvételei) _______________ V------------------------------------------------------------------------------------\ i emcsak ruha 1 ne a jelmeztervezésről produkcióhoz ké- szerepelt. S Wieber Mari- ?lmez terveket. 350 anne legtöbbször soksze- azgptt a szám, s kö- replős, kosztümös filmek, 8 televíziós sorozat sorozatok közreműködője, tehát tízezernél is több jelmeztervet készített. — Eleinte gonddal készültem minden korszak kosztümtörténetéből. Ma másfélék a felkészülési módszereim. Nincsenek már viselettörténeti problémáim, viszont szükségem van a korszakból valamilyen fogódzóra; kiválasztok hát az adott korból egy festőt, egy szobrászt, s az ő képi világának — hogy is mondjam? — ihletésében készítem el a jelmezterveket. Ugyanis a jelmez nemcsak ruha! Figurát kell tervezni, amelynek összetevője nemcsak a szerep, hanem a színész is — mondja a művész. anne. Találkozások Az igazán nagy operaénekesek nem a Népszínház kis staggione-társulatának tagjai. Hadd használjak mégis nagy szavakat: ennek a kétszáz- egynéhány gyerek előtt megnyílt operavilágnak felmérhetetlen a jelentősége. Itt olyan embereket ragadt magával Donizetti muzsikája, akik nem a Nagymező utca sarkán várják a villamost, hogy ha kedvük tartja, operába menjenek. Sokat beszélünk az „első nagy találkozás” jelentőségéről. — Betévedtem Papp Laci edzőtermébe, — mondta egyszer egy élsportoló —, s ez a pillanat meghatározta további éietutamat. Valaki átadott egy hangversenyjegyet — nyilatkozott a tévében egy zenebarát. — Elmentem, gondoltam: majd kijövök, ha unom. Azóta háromszáz klasszikus lemezem van ... stb. És akik az első találkozás varázsát teremthetik meg, egyre szűkösebb lehetőségek közé szorulnak, — s ne hallgassuk el — gazdasági megfontolásból is. A főváros a vidéktől egyre távolodik. Értékekről kényszerül lemondani Kisar és Vitka, és régi igazság, hogy ahonnan a művészet kiszorul, tért nyer a dilettantizmus és a giccs. Szóljon ez az írás az elmaradt nagy találkozásokért, s arról, hogy bár az anyagi gondok főleg a kulturális szférában szorongatóak, a rendelkezésre álló keveset kellene jobban elosztani. Mester Attila színházi előadás, és a televízió színházi közvetítése között körülbelül akkora különség van, mintha valaki személyesen száll le a Korall-tenger mélyére tanulmányozni a csillogó, pöttyös és tarka halacskákat, vagy vásárol egy akváriumot. A halak lehet hogy ugyanazok, csak a közegben való megmerülés élménye hiányzik. A hullámok édes, sós íze a szájban. Nemrég a Népszínház opera- társulatához csatlakoztam. A nyíregyháza szálloda elől indultak kora délután vidéki turnéjukra. Útközben volt idő beszélgetni. Felemlegettük a dérynés kort, amikor napokra, hetekre megszálltak itt a színészek, s bejárták az egész megyét. — Ma már csak néhány helyre járunk. — mondja Németh József társulatvezető. — A nagy színpadú, bővebb befogadóképességű művelődési házakba, ahol a közönségszám alapján megéri fogadni a társulatot. Nagyon leszűkült a színház hatóköre. Pedig ma is küldetésnek tartjuk ezt a munkát, s lehetőleg a színvonalból sem engedünk. Donizetti vígoperáját, Az ezred lányát játszották Kisvárdán, a lehetőségekhez képest jó szereposztásban, gondos szervírozással, és egy olyan kis zenekarral, ami tökéletesen képes volt a mű szépségeit megszólaltatni. Az Állami Operaházban, vagy az Erkel Színházban bizonyára jobb ezred lánya is hallható. lem szélhámos hősének megvetően álltak félre az útjából előadás után, és hangos megjegyzéseket tettek méltatlan viselkedésére. — Maga miatt kellett meghalnia annak a szegény lánynak. Nem szégyelli magát? Ez volt a Dérynének, az ország legnagyobb közönségű színházának hőskora. Ha száK isar, Nagyar, Tivadar, Vitka. Ez a négy községnév így, ebben a sorrendben máig fülembe cseng. Jó húsz évvel ezelőtt sorolta el dr. Szabó Sándor, a Déryné Színház közönségszervezője, hogy hova szeret a társulat járni. — Kitűnő közönség van ezeken a helyeken — mondta, — minden előadás ünnep számba megy. A lányok már kora délután kint sétálnak a gáton, szalaggal a hajukban, a fiúk fényesre pucolt csizmában, s az előadás után tálcákon hozzák a ' pertős pogácsát az öltözőbe - Így mondta ez az ízig rig színházi ember, aki mt küldetést látott abban, Rómeó és Júliát játsza a szatmári Tisza-part aj ultúrházai- ban, ügyesen gyorsan összeszerelhet "k előtt. Sokat beszél/y» kkoriban; szeretői*-» '"le tudom, hogy ' ic * alatt összetörí-'^V'-1' orVC.e- vetett a Szafcb ^vi'necse?gy t ;ó- kás matrózán,-v \té-t t# is már? — az ^ po-'remítottak volna abban az időben „nézettségi indexet”, ezek a lelkes falujárók vitték volna el a pálmát. De akkor még nem volt ilyen fejlett a művelődéskutatás. Viszont volt színházi előadás Kisarban. igaz, az anyagi feltételek is mások voltak. A színház nem előre kikötött összegért ment: elszámolták a tényleges bevételt, huszonöt százalékot terembérnek hagytak, a többi volt az övék. A két-háromezer Eordnt ami előadásonként ösz- szejöhetett, akkor nem volt nagy összeg, de úgy látszik megérte. Az egyetemes kultúra felől nézve mindenképpen Mert színházra nevelni csak színházzal lehet. A televízió, amire ma oly gyakran hivatkozunk, csak pótszer, mint a háborús Planta tea. Az élő
