Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-02 / 128. szám

1984. június 2. O VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN n levél visszaérkezett a megyébe. A panaszos (fiatal férfi) több or­szágos szervhez is írt, orvos­lást kérve. Mint az ilyenkor szokásos, visszajuttatták leve­lét a megyei tanács egészség- ügyi osztályához, mert az jo­gosult és köteles intézkedni. Helyszíni szemle következett.) Kis falu a kisvárdai járás­ban, vagyis ma már „körzet­ben”. L. K. harmincöt éves cigány fiatalember, családja nincs. A kopott házikó egyetlen helyiségből áll. A berendezés nyomasztóan hiányos. Egyet-" len ágyon alszik fogyatékos értelmű testvérével. — Tizenöt éves munkavi­szonyom van — mondja a vékony férfi egykedvűen. — Budapesten dolgoztam építő­ipari vállalatnál, segédmun­kásként. Kiléptem. Egyszerű­en nem bírtam a munkát, no, meg az utazást hétről hétre. Mutatja az orvosi papíro­kat: szívbetegsége mellett más belgyógyászati rendelle­nességet is megállapítottak nála. Munkaképessége ötven százalékra csökkent. Könnyű munkát elláthatna. Ha kapna. — Felajánlottak egy állást bent Kisvárdán. A tanácsról azt mondták, hogy legyek lá­daszegező. Ez tényleg nem lenne túl rossz, talán bírnám is ... De be kellene járni, azt pedig nem merem kockáztat­ni. Tudják, a sokféle bajom mellett érszűkületet is megál­lapítottak, és valószínűleg műteni kell a lábamat... Itt a faluban pedig nincs lehető­ség könnyű munkára. — Szociális járadékot kért? — Igen, mert más lehetősé­get nem látok. De elutasítot­tak. Ezért írtam a levelet. A beszélgetés közben lassan kirajzolódik a kép: hiba tör­tént. Így véli Mónus Albertné az egészségügyi osztályról. — Ennél a fiatal férfinál a körülmények alapos ismerete alapján nyugodt lélekkel megállapítható a járadék, hi­szen semmiképp sem tudja ellátni munkáját, amit aján­lottak neki. A hiba ott tör­tént, hogy a helyi rehabilitá­ciós bizottság nem nyilatko­zott egyértelműen arról, hogy a férfi számára megfelelő munka nincs a környéken, il­letve lakóhelyén. Enélkül pe­dig a társadalombiztosítási igazgatóság nem határozhat járadék folyósításáról. Most már rendben vannak a dol­gok meg fogja kapni a havi 2030 forintot... — .... meg, ha a körülmé­nyek olyanok, akkor az álta­la eltartott testvére után já­ró kiegészítést. Ez 830 forint — mondja Bódi Ferencné, a nyíregyházi társadalombiz­tosítási igazgatóság osztályve­zetője. — Mert ez is hozzá tartozik. Érdekesen alakultak a hozzánk érkezett igények az utóbbi időben. Tavaly július elsejétől lépett életbe az új rendelet, melynek alapján most már mi intézzük az átme­neti vagy a rendszeres jára­dékot. Azelőtt is volt hasonló, de azt a helyi tanácsok adták. Meglepő, de az elmúlt tizen­öt évben a megyében mind­össze 247 rendszeres szociális járadékot állapítottak meg! Az utóbbi háromnegyed év­ben össziesen csaknem kétszáz igény érkezett hozzánk. Ebből 55 áprilisban! — Egyetlen hónap alatt... Ez vajon minek köszönhető? — Az ugrásszerű növeke­dés oka: most kezd elterjedni a köztudatban az új lehetőség. Eddig a falvakban élők nem szívesen, szinte csak utolsó mentsvárként fordultak a he­lyi tanácshoz. Most, hogy a társadalombiztosítási igazga­tósághoz tartozik, egyre töb­ben kérik. héz fizikai munkától, munka­képesség-csökkenése — álla­pította meg az orvosi bizott­ság — ötven százalékos. Könnyebb, általa elvégezhető munkát nem talál lakóhelyén, de a közelben sem. Táppénz- igénye kimerült — nincs sem­ta. Tüdőtágulást, légcsőhuru­tot kaptam, és olyan allergiás betegséget, hogy poros mun­kát nem végezhetek, és a szí­vem is tönkrement, olyannyi­ra, hogy ha két kilót föleme­lek, vagy egy kicsit sietek, majd’ megfulladok... ötven réssé válhat a járadék, s ez a leendő öregségi nyugdíj 75 százaléka lehet! Ha pedig el­éri az 55 évet, akkor rendes nyugdíjat állapítanak meg számára. Nem olyan kilátás­talan hát a helyzet, mint gon­dolnánk. embert tudnak foglalkoztatni. Egy tavalyi statisztikám van erről. Lássuk csak: Nyíregyhá­za... közel száz cég összesen 112 munkahelyet tud ajánla­ni (vagyis tudott 1983 elején). A megyében ezen felül még Tamavölgyi György: Az 50 százalékos erő milyen jövedelme. Olyan em­ber, aki nem szeretne kegye­lemkenyéren élni — nem megy a tanácshoz, hogy „ki­préselje” belőlük a szociális támogatást. Alkalmi munkát vállal, dolgozik ismét inasza- kadtáig, hogy pénzhez jusson. Ott a négy gyerek is... Most pedig messziről, a „nyugdíj- intézettől”, vagy ahogy mondják, „az esztékától” kap­hat rendszeres járadékot! S nemcsak azt a bizonyos két­ezer forintot. Mellé minden gyerek után 830 forint pótlé­kot, felesége után — ha az sem dolgozik — újabb kiegé­szítést. Csak összejön némi pénz, a megélhetéshez Szűkö­sen elegendő. S emellett még továbbra is dolgozhat itt-ott, legálisan is vállalhat munkát, akárcsak a nyugdíjasok. Ameddig bírja. — Egyre többen vannak, akik ahogy megkapják a pa­pírt az orvosi véleménnyel, hogy ötvenszázalékos a mun­kaképesség-csökkenésük, máris jönnek hozzánk, hogy kérik a járadékot. Holott — magyarázza a nyugdíjosztály vezetője — ez így nem megy! Előbb több helyen is nyilat­kozniuk kell az illetékesek­nek, hogy hogyan is áll az érintett dolgozó rehabilitáció­ja... Nézzük csak: mit is jelent ez a kifejezés, hogy rehabili­táció. Most csak azt vegyük, ami témánkhoz tartozik. Ez esetben annyit tesz: olyan foglalkoztatást találni a be­teg, de nem rokkant dolgozó­nak, amit el tud látni. Mi­lyen munka lehet ez? Mond­juk olyan, ahol csak könnyű fizikai munkát kell végeznie. Gyakran áll ez az orvosi vé­leményben. S mit kezdjen ez­zel a munkahely? Mi a köny- nyű. mi a fizikai... nem mindig lehet eldönteni egy­értelműen. De térjünk vissza az orvosi szakvéleményhez. — Az új rendelkezések ér­telmében háromhónapos táp­pénz után a körzeti orvos kö­teles felülvizsgálatra rendelni á beteget. A főorvosi bizott­ság elé kerül. Dr. Havasi Sándor e bizo­nyos főorvosi bizottság elnö­ke. Pár hónapja egy ülésen hallottam tőle, hogy nem ke­vés a gond a megyében. — Sok a beteg ember ... Valaki úgy fogalmazott: Sza- bolcs-Szatmárban nagyobb a dolgozók „affinitása” a rok­kantság iránt. A tények való­ban azt mutatják, hogy az átlagosnál többen szeretnének rokkantsági nyugdíjat kapni. S bizony van, aki kézzel-láb- bal igyekszik elérni, hogy az orvosi bizottság a 67 százalé­kos munkaképesség-csökke­nést megállapítsa nála. Eh­hez hadd tegyem hozzá, hogy az orvos is roppant nehéz helyzetben van... Mi is jól tudjuk, hogy milyen nehézke­sen megy a rehabilitáció. Hi­ába írjuk rá a papírra, hogy könnyebb munkát javasolunk az illetőnek — nem kap. százalékra le is százalékol- tak, de a munkahelyemen könnyebb munkát biztosítani nem tudtak. Próbáltam má­sutt, de ott sem álltak velem szóba, csak ígérgettek, utána meg semmi. Szakképzettsé­gem nincs, és koromnál fogva már nem is igen lesz... 30 éve dolgozom. így hát marad­tam azon a munkán, amit nem végezhetnék ... Alkoho­lista férjemmel küszködtem 24 évet, két gyereket nevel­tem föl... Hat évem van a nyugdíjig, de azt úgysem érem meg ... A rokkantsági nyugdíjat meg nem állapítják meg.” Egy levél a sok közül, a példa nem különleges. Mi is hát a hivatalos álláspont ilyen és hasonló betegeknél? Mónus Albertné a megyei ta­nács egészségügyi osztályának csoportvezetője. — Sajnos, valóban sok a panasz... Sokan vannak, akik nem nyugszanak bele, hogy „csak” ötvenszázalékos erejűnek ítélte meg őket az orvosi bizottság. És azt is hoz­zá kell fűzni, hogy időnként olyan körülmények is fölme­rülnek, melyek valóban indo­kolttá teszik a külön segítsé­get. Nem azt mondom, hogy mindenkit nyilvánítsanak rokkanttá, de... szomorú esetekkel találkozunk. Mind­emellett a legnagyobb gond ott van, hogy, bár már jó ideje életbe lépett az új sza­bályozás, nagyon sokan nem tudják, hogy mit is tehetnek ilyenkor. Az említett esetben •például nyilván az lehet a megoldás, hogy ez az asszony szociális járadékot kérhet. Munkaviszonya, szolgálati ideje megvan, hiszen Öt év elég lenne, eszerint megfelelő munkát sem kap ... De eh­hez mindenképpen a nyíregy­házi rehabilitációs bizottság­hoz kell fordulnia, ők vizsgál­ják meg a dolgot előbb a munkahely nemleges válasza után. Ha sehol nem találnak munkát számára, akkor igé­nyelheti a járadékot. Hat év a nyugdíjjogosult­ságig. Ez is remény a pana­szosnak, hiszen ha egy év múlva a vizsgálat nem állapít meg javulást, akkor rendsze­De nem mindenki kerül ilyen elkeseredett állapotba. A Szamos menti Állami Gaz­daságban Mátészalkán a re­habilitációs bizottság vezető­je Kovács Árpád, aki egyéb­ként üzemgazdasági és mun­kaügyi főosztályvezető. — A gazdaságban tizennégy olyan dolgozót tartunk szá­mon, akit rehabilitációra ja­vasoltak, tehát munkaválto­zásra. Közülük mindössze ketten kérték ezt — a többi­ek régi munkájukat akarják végezni. Aki viszont válto­zást akar, találunk számára megoldást. Ny. J. negyvenkilenc éves, fejő tehenész. Szívbeteg, öt­venszázalékos a munkabírása, könnyű fizikai munkára java­solták. A gazdaság — illetve a rehabilitációs bizottság, melynek többek között az üzemorvos is tagja — azt ja­vasolja neki, hogy maradjon a tehenészeti telepen, de könnyebb munkán. Vagy „ál- latfelhajtónak” (aki a tehene­ket a megfelelő helyre hajtja, ha kell), vagy ivarzásmegfi- gyelőnek) mely a tehenek rendszeres figyelését igényli „csupán” — azért az idézőjel, mert szakértelmet, gyakorla­tot is kíván a munka. Ez pe­dig van Ny. J-nek.) A fizetése természetesen csökken — 15—20 százalékkal. Ezt kell vállalnia. Vagy... vissza­megy a régi helyére, és egy­két éven belül, vagy előbb „valódi” rokkant lesz belőle. Ha megéli. De addig is töb­bet keres. Nagy dilemma. Hogy is állunk a megyében az úgynevezett rehabilitációs munkahelyekkel? A megyei tanács munkaügyi osztályán kerestem a választ, de dr. Barczi Aranka főelőadó csak részben tudott segíteni. — Az új rendelet nem teszi már kötelezővé, hogy az egyes vállalatok jelezzek, hány olyan munkahelyük van, ahol csökkent munkaképességű — kapaszkodjunk meg — hat­vanegyet.' — Sajnos, az volt és ma is az a tapasztalat, hogy a reha­bilitációs munkakört csak portás, öltözőőr, hivatalsegéd és hasonló helyeken tudnak elképzelni. Nagyon ritkán fordul elő, hogy szaktudást is igénylő munkát jeleztek vol­na. De a dolog hátulütője az, hogy sajnos, a csökkent-mun- kaképességűek java része képzetlen. Egy vállalatnál pe­dig nem lehet tíz portás, húsz öltözőőr ... Figyelmébe aján­lom ezt a feljegyzést. Négy megyebeli vállalat összesen egymillió 729 ezer forint támogatást kapott ar­ra, hogy saját pénzével kiegé­szítve új lehetőségeket te remtsen a foglalkoztatásra. A vásár osnaményi írógépgyár 1983 végén már 11-gyel több csökkent munkaképességű embert alkalmazott, a Tisza- löki Faipari Vállalatnál — ha a tervezettnél később is — új kis üzemrész indult. Ez nem a vállalat profiljához tartozik ugyan (a GANZ Mű­szer Művekkel kötöttek meg­állapodást — alkatrészeket forrasztanak — csomagolnak), de mégis sikerült újabb dol­gozókat munkapad mellé ül­tetni. A Szabolcs Cipőgyár túl is teljesítette vállalt köte­lezettségeit: a múlt év köze­péig félszáz, később összesen 74 olyan munkahelyet terem­tettek, ahol csökkent-mun- kaképességűek tevékenyked­hetnek. A Nyírségi Nyomda egy évvel ezelőtt 75 embert alkalmazott ilyen munkára, év közben pedig ez a szám további 21-gyei bővült! A nyomdában — egyelőre csak terv ugyan! — újabb lehető­ségek megteremtésén fáradoz­nak, nagyobb létszámú ember elhelyezésére alkalmas üzem­rész kialakításával. A fentebb említett pénz­ügyi támogatás egyébként az Gondoljunk csak bele egy kicsit. B. Ferenc negyvenhá­rom éves, súlyos beteg lett a hosszú éveken át végzett ne­Idézet egy levélből. „ ... én is ebben a cipőben járok. Pár éve betegeskedem. Ugyanis poros, egészségtelen munkát végeztem, gyenge fi- f zikumú szervezetem nem bír­1981-es „rokkantak nemzet­közi éve” alkalmával társa­dalmi összefogással össze­gyűjtött alapból származott. 1983 szeptemberében alaku­ló ülést tartott Nyíregyházán a területi rehabilitációs bi­zottság. Ez a megye életének különböző területeiről foga­dott tagjai közé embereket — egészségügyi, munkaügyi, mű­velődésügyi, vöröskeresztes, népfrontos szakembereket és másokat. Ennek nyomán megalakult a megyében — huszonegy helyen! — a helyi rehabilitációs bizottságok so­ra. Amikor Mónus Albertné- nál jártam a megyei egész­ségügyi osztályon, terjedelmes listát tett elém. Ezen az em­lített helyi bizottságok szék­helye állt — Nyíregyházától a többi városon át Tiszaszal- káig — és azoknak a falvak­nak a neve, melyek egy-egy bizottsághoz tartoznak. Egy példa: Tarpán van az a bi­zottság, melyhez a helyieken kívül Gulács, Tivadar, Bereg- surány, Beregdaróc, Márok- p api, Csaroda, Hetefejércse és Tákos lakói fordulhatnak szükség esetén. Mónus Al­bertné megkérdezte: nem le­hetne ezt a listát lehozni az újságban? Mert bizony nagy gond számukra, hogy nem tudják az emberek, hogy ho­vá fordulhatnak ... Sajnos, terjedelme ezt nem teszi le­hetővé. De hadd mondjak annyit: mibe kerülne a helyi tanácsoknak, hogy kifüggesz- szék, ismertessék lakosaikkal? Döcög a szekér, a rehabili­táció szekere. Már-már úgy tűnt némelykor, hogy kátyú­ba jut, máskor egy kicsit ne­kilendül. Most lassan bandu­kol, alaposan megrakva . a rendeletekkel, a paragrafu­sokkal, a végrehajtási utasí­tásokkal és bizottsági ülések jegyzőkönyveivel. Mellette so­kan lépkednek. Ki futni pró­bál, ki vonszolja magát, a másik meg kapaszkodik a szekér oldalába. Eddig bizony csak keveseknek sikerült he­lyet szorítani rajta, hogy a rossz lábával, a zakatoló szí­vével, beteg gyomrával, tüde­jével ne kelljen neki gyalogo­san baktatnia. Mögötte ott gurul egy má­sik jármű: erre azok ülhet­nek, akik lemaradtak a reha­bilitációról — többnyire nem a maguk hibájából. Egyszerű­en nem tudtak ama szekérrel lépést tartani, s lassan-lassan hátrakerültek. Ott vette föl őket a járadékosoknak fönn­tartott — itt-ott még csikorgó kerekekkel guruló — másik. Aki gyalogol, s aki már ül, mind előrebám’ □ alahol a távolban ott megy a nyugdíjasok négykerekűje. Arány­lag simán veszi a kanyarokat (van belőlük bőven), s a raj­ta ülő keserves sorsú embe­rek a hátul jövők előtt iri­gyelt szerencsések, ők révbe értek — mondják a mérgelő­dő kívülrekedtek. Ha fel-fel- tűnnek a nyugdíjasok, többen megszaporázzák lépteiket, megcsapkodják a lovakat, sőt közéjük vágnak. Aki futni próbál, és különféle terheket cipelni — család, különmun­ka, kert, jószág — az gyorsan zihálni kezd. Beteg szervezete, ötvenszázalékos ereje gyorsan lobban el. A megerőltet i fu­tás, a sietség eredménye? - el­éri a rokkantnyugdíjasoknok fenntartott hely t, Leroskad kifulladva — és sazel vége is a hajszának, Végleg leszáza­lékolták. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET KÁDAS ISTVÁN: ZÖLD ANGYAL (TUSRAJZ)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents