Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-13 / 137. szám
12 Kelet-Magy&fomág 1984. június 13. MEGYEI LABDARÜGÖ- BAJNOKSÄG Már bajnok az USE A megyei bajnokság vasárnapi fordulójának érdekessége, hogy négy idegenbeli győzelem született. Már bajnok az Asztalos SE, míg Nyírbogát, Csenger és Öpályi búcsút mond', ősztől a körzeti bajnokságban szerepelnek. Eredmények: Levelek—Záhony 0:4. Nagyhalász—Tyúkod 4:1. Ajak—Ibrány 0:1, Csenger— Nyh. Volán-Dózsa 4:1, Nagy- ecsed—Nagykálló 4:0. Tuzsér—Fehérgyarmat 1:0, Öpályi—Nyírbátor 1:2, Nyírbogát—Máriapócs 1:2. Asztalos SE—Mándok 3:1. Hogyan tovább röplabdások? Tavaly decemberre nyúlik vissza a bajnokságban elért 11. helyezése az NYVSSC NB I-es férfi röplabdacsapatának. Ugyanis a minősítő osztályozod nem sikerült megkapaszkodniuk a legjobb nyolc között, s így a csoport második felében egy tét nélküli bajnokságban vettek részt. KILENC GYŐZELEM, ÖT VERESÉG — Csak az őszi szezonban van feljutás, tavasszal ki sem lehet esni az NB I-ből — magyarázza a bajnoki kiírást Balázs István, az együttes vezető edzője. — Még csapatépítést sem végezhettünk, mert akikre az, 1984—85-ös bajnokságban számítunk, csak részben álltak rendelkezésre. Ügy is lehet mondani, vegetált a bajnokság és ezt megérezték a játékosok is. A szinte barátságos mérkőzésekre nem készültek teljes erőbedobással, nem hajtottak úgy, mint korábban. Ehhez jött még Drotáir súlyos könyöksérülése, majd kéthónapos távolléte az ifjúsági válogatottal, aztán Oczella sérülése és Dorogi sem tudott leszerelése után egyik napról a másikra beilleszkedni a csapatba, nehezen lendült formába. Néhány idősebb játékosnak a tavaszi szezon jelentette a búcsúfellépést. Velük — Parti Józseffel, Fodor Gáborral, Nánási Lászlóval és Takács Jánossal — még a télen beszélgetett a szakosztály-vezetés, akkor döntöttek így. — Hatvanöt százalékos teljesítményt nyújtott tavasszal az együttes — folytatja a beszélgetést a vezető edző. — Kilencszer győztünk és Üt alkalommal szenvedtünk vereséget és a második NB I-es idényünket a Hl. helyen zártuk, az MNK- ban pedig a legjobb 16 közé jutottunk. Az NYVSSC röplabdacsapata a bajnoki szereplést megkoronázta egy franciaországi és hollandiai túrával. Ezzel zárták a bajnokságot, s egy korszak is Technika? Sport ? Tudomány? Művészet? Szórakozás? Mindegyik és gyakorlatilag egyik sem. Legalábbis így gondolja Balogh József és Dórám Vilmos, az MHSZ nyíregyházi klubjának repülőmodellezői. A nemrégiben tartott, 75 éves jubileumot köszöntő kiállításon mutatták be legszebb darabjaikat. Papírvékonyságúnak látom azt a finom fát. amelyet Magyarországon sehol sem találni. Del-Amerikából Importálja az MHSZ és úgy osztja szét az országban működő modellezőklubok közt a balsafát, amelynek egyetlen köbmétere 26 ezer forintba kerül. A csodálatos kis modellekhez ebből gyalulják, csiszolják, reszelik a hártyavastagságot megközelítő alkatrészeket. — Miért is annyira összetett sport a modellezés — fejtegeti Balogh József, aki az ÉPSZER építésvezetője. — Télen megtervezzük, majd megépítjük a túra- modelleket. Ehhez rengeteg szak- irodalmat kell áttanulmányozni. Motorkísérleteket végzünk, hogy kiderüljön, melyek a legoptimálisabb teljesítmény eléréséhez szükséges feltételek. Sokszor csak egyetemi jegyzetekben bukkanni egy-egy utalásra, hiszen önálló műszaki leírást vagy könyvel nehéz lenne találni a modellezéshez. A levegőben űzött sport, tehát a műszaki ismeretek mellett legalább annyira otthonosan kell mozogni a modellezőnek az aerodinamika, az áramlástalan, a meteorológia tudományában. Ahogy elnézem az ezernyi papírt, jegyzethalmot és könyveket, mindinkább megerősödik bennem a felismerés: nem is olyan játékos sport a modellezés. Balogh József és Dóránt Vilmos valamikor régen vitorlázó repülőgépnek parancsolt. A felhők vándora ma is szerelmese a repülésnek, de a földről űzi ezt a szenvedélyt. Vajon mit érez a pilóta, ha a kabin helyett egy talpalatnyi földre szorul gépével? — Sajnos, egészségügyi okok miatt a versenyszerű repülést abba kellett hagynom. Soha nem felejtheti egyetlen pilóta sem azt a szédítő élményt, amivel minden egyes repülés megajándékozza. De higgye el. a modellező még ötvenéves korában is állíthat fel világcsúcsot! Annyi műszaki. technikai és más ismeretet kell elsajátítania a tavasztól őszig tartó versenyzések mellett, hogy már eleve garantált: a modellező később érik be. Harmincnégy esztendeje modellezik Balogh József. 1972 óta Dóránt Vilmossal, aki az ÉPSZER- nél gépészeti osztályvezető-helyettes. együtt készülnek. Egy évTámad az NYVSSC. — archív felv. (G. B.) vei később a túramodellek kategóriájában a magyar B-váloga- tott. majd 1974-től az A-váloga- tott tagja. Bejárta Európa csaknem minden országát. Legnagyobb sikere Lengyelországhoz , fűződik: 1980-ban csapatban bronzot. egyéniben 5. helyezést szerzett. — Technikailag is sok újdonságot tudunk meg az egyes anyagokról. felhasználásukról. Megismerkedhettem az üvegszövettel. Barátaink segítenek a speciális feladatoknál. Például Kesselyák Mihály, a mezőgazdasági főiskola docense, a nemrégiben alkotott KM—400-as Új típusú vitorlázó- gép kitalálója az aerodinamika egyes kérdéseiben nyújtott pótolhatatlan ismereteket. Az építésvezető napközben lakások építését irányítja. Kedvenc hobbijának este és hét' végén hódol. Gyakran ég az éjjelilámpa hajnalban is a jósavárosi házban. Már nem egyedül hallgatja a feleség szemrehányó szavait, ha valamiről elfeledkezett, mert 13 éves fia is megkedvelte a modellezést. — Ez az időtöltés nem egyszerűen hobbi. Szinte többet kell hozzá- tanulni, mint a szakmámhoz. De megéri. Olyan csodálatos élménnyel gazdagítja ez a kicsiny modell az embert, ami egyszerre szórakozás, tanulás és mégis megmarad sportnak. Míg nem űztem, legyintettem rá, játék. Ma pedig már a ..kivénült’' pilóta legszebb elfoglaltságának tartom mm lezárult, közben megnyílt az út a fiatalítás előtt. De előbb a tóráról. — Május 23-án indultunk Franciaországba — mondja Pók István szakosztályelnök. — Az OKISZ, a MÁV és az NYVSSC ibiztosította a részvételi feltételeket, s joggal állíthatom, a legújabb .röplabdaismeretektől felvértezve érkeztünk június 5-én haza. Tizenhat tagú küldöttségünk Franciaországban Lille mellett, To- urcoing-banj vett részt egy tornán. A mi csapatunkon -kívül ott volt a holland és az egyiptomi válogatott, a BEK második helyezett zágrábi együttes, a pozsonyiak és a vendéglátók. Kimondottan erős mezőny gyűlt össze, ami meghaladta a csapat erejét. Végülis AZ ötödik helyen végzett az NYVSSC. Az mindenképpen pozitívumnak tekinthető, hogy láttuk, merre tart a röplabda, mit kell nálunk a játékosokba sulykolni az edzéseken, min kell változtatni. TÚRA NYUGAT-EURÖPÁBAN — A zágrábiak -nyerték a tornát, mi az ötödik hely mellé fair play díjat kaptunk — szól közbe Balázs István. — Franciaországban és Belgiumban egy-egy bemutató mérkőzésen léptünk még pályára a szlovák és a jugoszláv csapatokkal, majd utaztunk a holland tornára. Ez ígérkezett könnyebbnek, ám a fárasztó sorozattnér- kőzések sokat kivettek á játékosainkból. Itt az egyiptomi válogatott mellett svéd, hol- landiT nyugatnémet és jugoszláv kiubCsaPatok ellen játszottunk és hetedikek lettünk. A közönség érti es szereti Nyu- gat-Európában a röplabdát. Ennák számos jelét talp£sztal- tuk. Többek között nagy sajvC" visszhangja volt a tornáknak, s az egyik francia lap írta, hogy jó benyomást tett az ottaniakra együttesünk. Egy túra eredményessége mindig azon mérhető le, mit tanultak a játékosok, mit profitálnak ebből a szakvezetők. Nos, a kéthetes külföldi tűrné egyértelműen megmutatta, a röplabdát csak rendkívül jó fizikai képességekkel lehet játszani. Az erő mellett nagyon lényeges a gyorsaság, az ügyesség. — Elsősorban magasítanunk kell a csapatot — mondja Balázs István. — Átlag 8—10 centiméterrel magasabbak voltak az ellenfeleink, ruganyosabbak, gyorsabbak.' A lelkesedés, a tűz sem hiányzott belőlük, a .csapatszellem, az egymásért való játék is jobban dominált a külföldieknél. A korábbi edv- zéstervemet a látottak alapján módosítom, beépítem a programba, a követelményrendszerbe ezeket. AUGUSZTUSIG PIHENŐ A játékosok augusztus elejéig pihenőt kaptak, csak azután ■kezdődik el a felkészülés a-z új bajnoki idényre. Viszont a másfél hónap sem teljesen pihenés, mert az előzetes tervek szerint július elején Nyíregyházán játszik néhány mérkőzést az"N¥V5SC-vel a finn juniorválogatott. A-bajnokság és a kéthetes nyugat-európai túra alapján pedig eldőlt, hogy változtatni kell a kereten, olyan játékosok kellenek, akik képesek továbblépni a magyar bajnokságban. Június 14-én tartják évzáró szaikosztályértekez- letüket a röplabdások, s ezen búcsúztatják a már említett négy játékost. Valamennyien sokat' tettek Nyíregyháza röp- labdasportjáért, 'közülük is Parti József, aki másfél évtizedig játszott az NYVSSC-ben, több éven keresetül volt csapatkapitány. Augusztusban szerel le 'két játékos — Kánya Gábor és Batai János —, akiket a klub vezetősége jóvoltából sikerült megtartani. Így az alábbi keret kezdi meg a felkészülést az új bajnoki szezonra, az október 14-i nyitányra: Dorogi László, Nagy Attila, Sipos János, Drotár György, Varga László, Szikszai Géza, Oczella Gyula, Prékopa Tamás, ■Kánya Gábor és Batai János. — A klubvezetés segítségével egy fiatal előkészítő játékos át- ig£zolásána számítunk és a szakosztályon belül a legtehetségesebb ifjúsági korú röplabdáét szeretnénk beépíteni a csapatba. Ezzel 2? óv lesz az átlagéletkor, az átlagjnagassága a csapatnak pedig 190 o&ntime- ter fölé emelkedik. Ezek ú.*a,n már bízhatunk abban, hogy a gárda hosszabb ■ időszakra együttmaradiva, meghatározó szerepet fog játszani a magyar - röplabdasportbam — fejezte be a beszélgetést Pók István. Sipos Béla TEHISZ OB III Egymás ellen a szabolcs-szatmáriak A hét végén újabb fordulóval folytatódott a tenisz OB III. osztályban a pontgyűjtés. A Nyíregyházi Vízügy csapata mindkét mérkőzését megnyerte — egyet a hajdúszoboszlóialc, egyet pedig a fehérgyarmatiak ellen —. a gyarmatiak második találkozójukon legyőzték a Szabolcsi Építőket, s hogy a SZÉSE se maradjon győzelem nélkül, megverték a szo- boszlóiakat. Eredmények: Nyíregyházi Vízügy—Hajdúszoboszló 7:2. Egyéniben győztek: Tóth B., Sthál J„ Losonczi I„ Csatári I. Párosban: Tóth—Fóra, Sthál—Losonczi, Csatári—Steva- nyik. Nyíregyházi Vízügy—Fehérgyarmati SE 6:3. Egyéniben győztek: Tóth, Sthál, Fóra és Losonczi, illetve Banda és dr. Tóth Főm, l.osonczi—Sthál, illetve dr. Lipták— Fóra I. Ez volt az első vereségük tavasszal a fehérgyarmatiaknak. Fehérgyarmati SE—Szabolcsi Építők 7:2. Egyéniben győztek: Zábori, Urr. dr. Kovács és Banda. Párosban: Zámbori—dr. Rácz, Urr—dr. Kovács és dr Lipták— Fóra I. Szabolcsi Építők—Hajdúszoboszló 7:2. (Erről a találkozóról nem kaptunk részletes eredményt.) A NYÁRI SZÜNETBEN intenzív tenisztanfolyam indul a városi stadionban. Jelentkezni: a tekecsarnok melletti teniszpályákon Kocka János edzőnél, n;i- nonta du. 5-tfil. (103262) KOSSUTH BÁDIÚ 8,27: Világablak. — 8,5«: Beszélni nehéz. — 9,08: Üj lemezeinkből. — 9,44: Kis magyar néprajz. — 9,49: Nemzetközi mesefesztivál. — 10,05: Két keréken Magyarországon. — 10,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,50: Zenekari muzsika. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Házunk tája. — 13,00: Operaslágerek. — 13,30: Dzsesszmelódi- ák. — 14,29: Képek és jelképek. — 15,05: Népdalok. — 15,28: MR 10—14. — 16,05: „Ember vagyok és semmi, ami emberi, nem idegen tőlem.” VI/4. rész. — 16,49: Kritikusok fóruma. — 17,05: Programozva. II. rész. — 17,30: Argentínai zenés jegyzetek. — 18,00: Operettdalok. — 19,15: Gondolat. — 20,00: Évszázadok mesterművei. — 20,59: Nóták. — 21,30: Háttérbeszélgetés. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Az Üj Budapest vonósnégyes játszik. — Kb. 23,30: Operaáriák. — 0,10: Derűjén Ferenc dalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Lendvay Kamilló fúvósműveiből. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,35: Idősebbek hullámhosszán. — 9,30: Ritmus! — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,35: A Szabó család. — 12,05: Népi zene. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,25: Útikalauz üdülőknek. — 13,30: A Gyermekrádió zenei műsora. — 14,00: Zenés délután. — 14,15: Nóták. — 14,49: A Budapesti Honvéd Helyőrség zenekara játszik. — 15,00: Diákfocl. — 15,13: Slágermúzeum. — 16,00: Magyar utazók — földrajzi felfedezők. — 16,35: Néhány perc tudomány. — 16,40: „A megismételhetetlen csoda”. — 17,07: Afro-latin ritmusok. — 17,30: ötödik sebesség. — 18.35: Gramofonalbum. — 19,15: Mit olvashatunk a Pártélet júniusi számában? — 19,20: Magyarország—Kuba vízilabda-mérkőzés. — 19,45: A Quenn együttes felvételeiből. — 20,35: A Magyar Rádió automata közönség- szolgálata. — 22,35: Népdalkörök pódiuma. — 23,20: Könnyűzene — esti hangulatban. 3. MŰSOR 9,00: Magyar zeneszerzők. — 9,54: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. —10,26: Könnyűzene. — 11,05: Operahármasok. — 11,30: Népdalkórusok, hangszerszólók. — 12,00: Onczay Csaba felvételiből. — 13,07: Szép Ernő verseiből. — 13,27:' Szimfonikus zene. — 14,54: Bécsi klasszikus muzsika. — 16,00: Operettfelvételek. — 16,20: Magnósok, figyelem! — 17,00: Barokk zene. — 17,55: Bemutatjuk új felvételeinket. — 18,30: V materinskom jazyku. — 19,05: Smetana-ciklus. VII/5. rész. — 21,15: Líra és filozófia. — 21,45: Üj lemezeinkből. — 22,25: „Szeress, ne háborúzz.” Zenés beszélgetés. — 23,01: Kórusmüvek. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 1(7,00: Hírek. — 17,05: Részletek az Edda együttes búcsú- ”oneentréből. — 17,20: Mikro- obje.'fiív- A tartalomból: Veres József levele a Roncspalota című új-zélaJúii filmről. — A strandibüfé. (Pálfi Balázs) — Olvasó népért, olvasótáborok. (Antal István) — A tanács vállalatai. (Kolláth Adrienne) — 18,00—18^30: Észak-tiszántúli krónika. — Lapszemle. — Hírösszefoglaló. — Műsorelőzeies. (A nap szerkesztője: Kolláth Adrienne) MAGYAR IV 8,55: Tévétorna. — 9,00: Iskolatévé. — 9,30: Delta. — 9,55: A „Fekete Macaka” bandája. V/í. rész. — 11,00: Képújság. —16,15: Hírek. — 16,25: Beszédművelés. VI/6. rész. — 16,45: A szovjet televízió külpolitikai vitaműsora. — 17,15: Képújság. — 17,20: Rövid rajz- és bábfilmek. — 18,10: Pedagógusok fóruma. — 18,45: Reklám. — 18,50: Agrárvilág. — Áru — piac — érték. — 19,20: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19,25: Reklám. — 19,40: Tévétorna. — 19,45: Esti mese. — 20,00: Tv-híradó. — 20,30: Egy szélhámos karrierje. VII/6. rész. — 21,25: Stúdió ’84. — 22,30: Harminc év slágereiből. — 23,15: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18,55: Képújság. — 19,00: Zenebutik. — 20,05: Reklám. — 20,20: Belgium—Jugoszlávia labdarúgó-mérkőzés. "— Kb. 21,13, közben: Tv-híradó 2. — 22,15: Képújság. SZOVJET TV 17,00: Rajzfilmek. — 17,10: DiOkumentómfilm. — 18,15: Berlioz élete. Tv-filmsorozat. — 19,00 : Tv-híradó. — 19,35: A művészet mesterei. — 20,45: A világ eseményei. — 211,00: Hangverseny. — 21(35: A forradalom szülöttei Tv-filmsorozat. — 22,45: Uljanovsz. Dokumentum- (Eilm. SZLOVÁK TV 8,45: Ez történt 24 óra alatt. — 9,00: Iskolatévé. — 9,20: Szórakoztató gyermekműsor. — 9,45: Macskajáték. Színházt előadás. — 18,00: A televízió diszpécserszolgálata. — 18,30: A szabad természet. — 18,55: Hírek. — 16,15: Iskolatévé. — 16,35: Szakmunkástanulók műsora. — 17,05: Középiskolások műsora. — 17,45: Egészségünkért : a láz. — 17,55: Autósok, motorosok. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Urh-kocsival. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Cigány. Szovjet tv-film, I. rész. — 21,40: A XXI. nemzetközi tv-fesztivál híradója. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: A biológiai inkubátor. — 22,45: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy: KELLY HŐSEI I—II. (amerikai) E. k.: 16 és 19 óra1! i Béke: ELLOPTÁK JUPITER FENEKÉT (francia) E. k.: 9 és l'l óra! BOMBANŐ (16 év!, amerikai) E. k.: 16, 18 és 20 óra! Móricz. Zs.: ÜLDÖZÉS A SZTYEPPÉN (szovjet) Kert: SOK PÉNZNÉL JOBB A TÖBiB (16 év!, francia) Kisvárda: EZ AMERIKA (16 ev!, amerikai) Mátészalka: NAPLÓ GYERMEKEIMNEK (14 évi, magyar) Nyírbátor: Zártkörű archív filmklub. E. k.: 18 és 20 óra! Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: U-218. Sportrovat: 10-329 Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pí. 47, 4401. Mátészalkai flőkszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 1Ö-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni előfizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. . Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Szép sikert könyvelhet el ,a Napkori Tsz SE ifjúsági csapata. Megnyerték a nyíregyházi körzeti csoport bajnokságát. Császár Zoltán felvétele a hétvégi forduló után készült az együttesről. rjTTJ hallgassunk gg LUlU NÉZZÜNK MEG H 1984. június 13., szerda A pilóta modellje Balogh József és Dóráiit Vilmos.