Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-12 / 86. szám
1984. április 12. Kelet-Magyarország 5 Megnyílt a három tavaszi szakkiállítás Három szakkiálítás nyílt kedden a kőbányai vásárvárosban. A 8000 négyzetméternyi fedett és 11 ezer négyzetméteres szabad területen 15 ország és Nyugat-Berlin több mint félezer kiállítója mutatja be termékeit a Construma ’84, a 7. nemzetközi építőipari kiállítás, a Securex ’84, a 2. nemzetközi munkavédelmi és biztonságtechnikai kiállítás, valamint az Autoservice ’84, a 8. nemzetközi gépjármű-fenntartó és javítóipari kiállítás keretében. A megnyitó előtt kiosztották — most első ízben — a vásári díjakat és nagydíjakat. A Securex nagydíját az Explidet—1HÍD—L elnevezésű gáz- és oldószergőz-érzékelő nyerte, melyet a Műszer Automatika Ipari Kisszövetkezet készített. A Construma nagydíját az Álba Regia Székesfehérvári Állami Építőipari Vállalat gipszpernye- válaszfallapja, továbbá a Duna— Tisza közi Állami Építőipari Vállalat DUFA elnevezésű fa homlokzati nyílászáró családja, valamint a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat Hungisol nevű tetőfedési alátétfóliája nyerte. Kívülük kilenc terméknek ítéltek oda vásárdíjat. Kassák-kiállítás New Yorkban Kassák Bajos műveiből nyüt kiállítás kedden New Yorkon, a Miaitiigmon Galériában,. A kiállítás, amely 70 rajzot, gouache-t és olajfestményt mutat be, a legnagyobb ilyen jellegű gyűjtemény, amely közös otthonra talált a nem Magyarországon levő Kássák-művekből. A rendező. Paul Kövesdy által - töhb, minit 10 év alatt összegyűjtött anvag a Kassák-életmű számos jellegzetes és néhány igen fontos darabját mutatja be, köztük a legelső „bilidiarohitektur” kompozíciók ebükét, és 192‘>-V'en kéiszült ..szuprematista” kompozíciót, airrWy az akkor még fiatal művésznek az orostz forradalmi avamitgarde művészettel vállalt tudatos közösségét mutatja. A Madison avenue-n két hónapig nyitva tartó Kassálk-kiáttítás megrendezéséhez egyebek között a budapesti General Art nyújtott technikád segítséget. A kiállítás katalógusa három kutatásértékű Kasisák-méItatást tartalmaz Paul Kövesdy, az amerikai, John E. Row’t. valamint dr. Körner Éva tollából. A KÖLTÉSZET NAPJA. Tegnap délután emlékeztek meg a költészet napjáról a fehérgyarmati művelődési központban. Ez alkalomból került sor a Kazinczy-ver- seny megrendezésére is. A város és körzete 23 úttörő- csapatából az 5—6. és a 7—8. osztályos úttörők bizonyíthatták be, hogy szeretik, értik és helyesen használják anyanyelvűnket. if Tanácskoztak a propagandisták április 11-én Fehérgyarmaton. A Magyar Külügyi Intézet osztályvezetője, dr. Balázs József tartott tájékoztatót a nemzetközi helyzetről, részletesen elemezve az erőviszonyokat és a válsággócokat. Előadás hangzott el a tanácskozáson a békemozgalom előtt álló feladatokról is. VERSENY — ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁSBÓL. A Vöröskereszt, a megyed közlekedésbiztonsági tanács, az SZMT munkavédelmi felügyelősége április 9-érv bonyolította le Nyíregyházán a közlekedési, munka védelmi és elsőse- géflymyújiási versenyt. Az üzemiek, intézmények 22 csapatot neveztek a vetélkedőbe. A győzelmet az IKSZV szerezte meg, második lett a KEMÉV, harmadik helyen végzett a MÁV vontatása főnöksége. Az eOiméüieti és gyakorlati tudnivalókból versen^ gő csapatok értékes ajándékot és oklevelet kaptak. ir Gyakorlati bemutatóval egybekötött vetési tapasztalatcserét tartanak ma a Szerencsi Állami Gazdaságban, a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelési Rendszer szántóföldi művezetőinek és traktorosainak. A rendezvényen részt vesznek megyénk IKR- taggazdaságainak dolgozói is, értékelve a tavalyi tapasztalatokat, és ismerkedve a minőségi kukoricavetés legújabb agronómiái és műszaki követelményeivel. if Az Építőipari Tudományos Egyesület Ügyészi tapasztalatok a gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogvitás ügyeiben címmel szervezett rendezvényt, amely április 13-án délután 2 órakor lesz, a Tudomány és Technika Házában. Múzeumban a Fenyő-könyvtár Pécsre került a híres Fenyő- könyvtár: Fenyő Iván Herder- díjias művészettörténész nagy értékű művészeti könyvgyűjteménye. A Szépművészeti Múzeum grafikai osztályának vezetője egy életen, át gyarapította a könyvtárát, főleg a századforduló és a század művészetével foglalkozó hazai és külföldi kiadványokat gyűjtötte, s ő maga is több képzőművészeti tárgyú könyvet irt. A már korábban létrejött megállapodás alapján özvegye a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak adományozta a hagyatékot kéoező csaknem háromezer könyvet, valamint a könyvtár biedermeier bútorait. A Baranya megyei Múzeumigazgatóság barokk épületében Fenyő Iván-emlékszobát rendeznek be, a könyvtára pedig részét alkotja az immár 15 ezer kötetes múzeumi bibliotékának. Új betonacél Újfajta betonacél gyártását kezdték meg az Ózdi Kohászati Üzemek rúd-drót hengerművében. A korábbiakhoz képest meglévő számos előnye közül különösen jelentős az, hogy ennek a szakítószilárdsága már lényegében optimális, továbbá az, hogy kitűnően hegeszthető, s ezért alkalmas betonvasalások, betonacél hálók gépi úton való készítésére is. Nagyobb szakítószilárdsága miatt a korábbi betonacélfajtáknál kevesebb kell belőle azonos teherbírású betonelemek, gerendák készítéséhez. Az új termék üzemszerű gyártását megkezdték. A KELET-MAGYARORSZÁGI TÜZÉP VÁLLALAT központi raktárába egy raktári segédmunkást vesz fel. Jelentkezés: Nyíregyháza, Tanácsköztársaság tér 9. 1/106. Balatonfüredi Anna-bál Máris minden jegy elkelt a július 28-án megtartandó 159. balatonfüredi Anna-bálra. Az első jegyeket tavaly, a bál napján vették meg. Volt olyan, aki akkor frissiben 12 jegyet vásárolt. Változatlanul nagy az érdeklődés a bál iránt a tengerentúlon. A Kanadában élő magyarok körében már szinte hagyománynak számít, hogy a nagyszülők Anna- bál-jeggyel ajándékozzák meg elsőbálos unokáikat. A jegy- » igénylések alapján készített sta- ^ tisztika szerint az idei balatonfüredi Anna-bál közönsége öt világrész több tucat országából érkezik a Balaton partjára. KERTBARÁTOK FIGYELEM! Emgiedméniyes szőlőoLtványv ásíá r kezdődik mától a HNF megyei kertbarátok szövetsége szervezésében Nyíregyházán. A fűszeres tnaminri- és szürkebarátoLtványo- kait a Korányi Frigyes utcád Kertészeti Árudában és a hozz/á tartozó leraikatokiban lehet megvásárolni. aktuális ... HÍR: megkezdődött útjainkon a téli felfagyások kijavítása. (Szilágyi Sándor rajza.) AZ MHSZ FEHÉRGYARMATI RÁDIÓKLUBJA nagy gondot fordít az úttörők képzésére. Mintegy harminc felső tagozatos pajtás kezdte meg ez év elején a felkészülést, hogy megszerezze az „A” fokozatú minősítést. Nem lehet elég korán elkezdeni a rádiósoperátori tevékenységet, mert ha valahol, itt igen sokat számít a gyakorlás. Képünkön: pajtások a rádiószobában. (M. K. felv.) Felelősségre vonás a képlopási ügyben A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál Kiss Sándor, a Központi Múzeumi Igazgatóság polgári. fegyveres őrségének parancsnoka és Túri Péter, a Központi Múzeumi Igazgatóság igazgatóhelyettese élűén: a társadalmi tulajdoniban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelés vétsége miatt. A vád szerint Kiss Sándor és Túri Péter, akiknek munkakörébe tartozott a társadalmi vagyon őrzése és ennek felügyelete, többszörösen megszegték e feladatukkal járó kötelezettségeiket. Nem tették meg azokat az őrzésbiztonsági intézkedéseket, amelyek a Szépművészeti Múzeumnál az épüüetfelújítással összefüggően kialakult, a gyűjteményre fokozott veszélyt jelentő helyzetben különösen' szükségesek lettek volna. Mulasztásaikkal megkiöny- nyítették az emlékezetes képlo- pásit. A PAPÍRIPARI VÁLLALAT nyíregyházi gyára pályázatot hirdet üzemgazdasági osztályvezetői munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakorlat. A pályázatot részletes önéletrajzzal és az eddig végzett tevékenység leírásával együtt kérjük az alábbi címre megküldeni: Papíripari Vállalat nyíregyházi gyára, személyzeti osztály. Nyíregyháza, Tünde u. 2. EZÜST OKLEVÉL. Befejeződött az Űttörő Technikusok Országos Vetélkedője Szegeden. A vetélkedőn nyíregyházi siker is született: a 2. sz. gyakorlóiskola csapata a második helyen végzett és „Ezüst” oklevelet szerzett. Képünkön a csapat: Makay Gábor, Szepesi Tamás és Mester Ákos. FÓRUMOT RENDEZNEK április 13-án, pénteken, a mátészalkai művelődési központban. A fórum vendégei: Sándor István és Tóth Károly, a Magyar Televízió munkatársai. Tápszer — tejcukor nélkül Cosilat néven új csecsemőtápszer gyártását kezdték meg az EGYT körmendi Lacta tápszergyárában. Az újdonság a többi tápszerekkel ellentétben nem tartalmaz tejcukrot, így az úgynevezett laktóz-intoLarenciában szenvedő gyermekek is fogyaszthatják. Mint ismeretes, az emberek jelentős hányadának szervezete képtelen a laktóz lebontására. Európában körülbelül a lakosság nyolc százaléka intoleráns a tejcukor iránt, más földrészeken ez az arány még magasabb. A Cosilat a gyár hatodik tápszere. Bemutatkozásának sikere, illetve a kereslet alapján döntenek majd arról, hogy mennyit készítenek belőle évente. Az első tételek májusban kerülnek forgalomba. Oscar-díjak Hollywoodban hétfő este — közép-európai idő szerint a reggeli órákban — osztották ki az idei Oscar-díjakat. A legjobb film: A becéző szavak (Terms of endearment) lett. Rendezője, James Brooks megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscart is, Shirley MacLaine pedig, ugyanebben a filmben nyújtott teljesítményéért, elnyerte a legjobb színésznői alakítás díját. Jack Nicholson ugyancsak A becéző szavak-ban érdemelte ki a legjobb mellékszereplő címét. Ugyanez a film kapta a legjobb forgatókönyv-adaptáció Oscar-dí- ját. Ingmar Bergman: Fanny és Alexander című alkotása nyerte el a legjobb külföldi filmért járó Oscar-díjat, s megkapta a legjobb művészeti irányítás, a legjobb fényképezés és a legjobb jelmeztervezés díját is. A legjobb színészi alakításért Robert Du- vallt jutalmazták, aki a Gyengéd megbocsátás (Tender mercies) című filmben játszott, a legjobb női mellékszereplőnek pedig Linda Huntot találták, aki a Veszélyes élet éve (The year of living dangerously) című filmben alakított nagyot. A legjobb zenei feldolgozás Oscar-kitüntetését Michel Leg- rand, Alan és Marilyn Bergman kapta, a Yentl című filmért, melyet Barbra Streisand írt és rendezett, s ő játssza a főszerepet is. A legjobb eredeti dalnak Giorgio Moroder Micsoda érzés (What a feeling) című szerzeményét találták, a Fiashdance című filmből. FÚVÓSÖTÖS. Dorogon rendezték az idén az országos zeneiskolai fúvósötös fesztivált, április 7—8-án. A Nyíregyházi fúvósötös, — tagjai: Szitháné Megyer Márta, Gebri József, Szabó Dénes, Kaczári István és Péceli István, — a rangos fesztiválon második helyezést ért el. if Élelmiszer-gazdaságunk fejlesztésének irányáról tart előadást pénteken fél egykor Nyíregyházán dr. Bethlendi László, a politikai főiskola tanára az MSZMP Oktatási Igazgatóságán. A rendezvény házigazdája a Magyar Köz- gazdasági Társaság Szabolcs- Szatmár megyei Szervezete. Gépkocsi-átvételi sorszámok Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 544 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 49 Trabant Lim. (Debr.) 14564 Trabant Lim. (Győr) 19113 Trabant Combi Sp. (Bp.) 7954 Trabant Combi Sp. (Győr) 3612 Wartburg Lim. (Bp.) 10223 Wartburg Lim. (Győr) 6428 Wartburg de L. (Bp.) 15605 Wartburg de L. (Győr) 8839 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 3186 Wartburg Tourist (Bp.) 6375 Wartburg Tourist (Győr) 2515 Skoda 105 (Debr.) 6371 Skoda 120 (Debr.) 9788 Skoda 120 GLS (Bp.) 669 Lada 1200 (Debr.) 17163 Lada 1300 (Debr.) 8073 Lada 1500 (Debr.) 7470 Lada Combi (Debr.) 3151 Moszkvics (Bp.) 13439 Polski Fiat 126 (Bp.) 17306 Polski Fiat 126 (Győr) 5706 Polski Fiat 1500 (Bp.) 4526 Dácia (Debr.) 10573 Zastava 1100 GTL (Bp.) 4950 ÚJ 180 TONNÁS TEHERAUTÓ. Szibéria egyik külszíni szénbányájában próbálják ki az új, 180 tonna teherbírású teherautót. Az új jármű tervezői figyelembe vették azoknak a kívánságait, akik a külszíni fejtések, a szibériai tél nehéz körülményei között dolgoznak. A vezetőfülkében kellemes mikroklímát hoztak létre, a hatalmas gép irányítását nagymértékben megkönnyítették. A teherautó motorjának teljesít- ménya 2200 lőerő. 12., csütörtök KRÓNIKA GYULA NAPJA A Nap kél 6 óra 01 perckor, nyugszik 19 óra 30 perckor. A Hold kél 15 óra 03 perckor, nyugszik 4 óra 53 perc- kon. Száz évvel ezelőtt, 1884. április 12-ém született Győrött, és 77 éves korában, 1961 márciusában hunyt el Budapesten Szerdaihelyi Sándor újságíró, kritikus,. A "középiskola elvégzése után a1 budapesti egyetemen tanúit, de szocialista magatartása miatt kizárták, 1908- ban a Kerületi Mumtaásbiz- tositó Pénztár tisztviselő j e lett, később titkárai. Már diákkorában részt vett a szociáldemokrata ifjúmunkás-mozgalomban; sok előadása, Írása foglalkozott az ifjúmunkások helyzetével. Tanulmányait a szociállidle- möknata lapok tették közzé. Szociális kérdésekrőil és társadalomtudományi problémákról gyakran tartott előadást a GaJllei Körben is. Aktív részese volt az októberi polgári demokratikus forradalom előkészítésiének; a proletárdiktatúra alatt szervezte a proletángyermie- kek üdültetését. A Tanácsköztársaság leverése után a Népszava szerkesztőségében dolgozott: filozófiai és képzőművészeti cikkeit külföldi lapolk is átvették. Egyik megaűapítój a és főtitkára volt a Gyermekbarát Egyesületnek, s élete végéig tevékenyen munkálkodott a munkásgyermekek sorsának, szociális helyzetének javításán. Egyik alapítója volt az Alkoholellenes Munkásszövet- ségnnek is. SÜöjáráÜ /V* _*•>'.'»'.V' ***.’*•*-*** Előrejelzés az ország területéire ma estiig: csak kissé szakadozhat fel a felhőzet. I Mindenütt valószínű eső, zápor, de jelentősebb meniy- nyiségű csapadék délen, és nyugaton lehet. A déli, majd keleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. HÚSVÉTI NAGYTAKARÍTÁST SZERVEZ Nyíregyházán a FAMÍLIA Közvetítő Iroda, Dózsa Gy. u. 24. Telefon: 10-379. (649) Hírügyeletes: MESTER ATTILA Telefon: 11-277 A legjobb eredeti forgatókönyvért járó díjat Horton Foote, a Gyengéd megbocsátás írója kapta. A legjobb eredeti zenéért, a legjobb hangeffektusért, valamint a legjobb hangprodukcióért a nehezen lefordítható című, The right stuff (Igazi helytállás) érdemelt Oscart, A legjobb dokumentumfilm a Mintha táncolnék (He makes me feel like dancing), a legjobb rövid játékfilm a Fiúk és lányok, a legjobb rövid dokumentumfilm a Flamenco negyed hatkor, a legjobb animációs rövidfilm pedig a Fagylalt New Yorkban lett. Körültekintő robot Sajátos létfenntartási ösztönnel rendelkező robotot fejlesztettek ki a Moszkvai Elektronikai Gépgyártási Intézetben. Ez tulajdonképpen egy mesterséges in- telligenciaelemekkei felszerelt száilítórobot. Rendeltetése — ismeretlen, tetszőleges akadályokkal nehezített terepen való mozgás. A robot először műszaki látási rendszerével — lézerszem- mel — „körülnéz” az ismeretlen helyen. Ezután megtervezi a mozgás optimális útvonalát. És csupán ezt követően indul el a megadott célhoz. Ennek során a robot csaik azokat az akadályokat küzdi le, amelyekkel képes megbirkózni, a többit kikerüli. Április 12—21-ig mindem osztályon 30 vagy 40% enged ménnyei vásárolhatnak egyes árucikkeket. AJÁNLATUNK: — 7 részes süteményes garnitúra, — különböző férfi félcipők, — borotvahab, inggomb, kulcstartó, — férfiöltönyök, bakfis és női konfekcióárul — baíkfis és női blúzok, baíkfis pólók, egyéb kötöttáruk, — egyes lakástextíliák, AMÍG A KÉSZLET TART! VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT! Április